Az elmúlt egy év hullámvasút volt a cégek számára. A járvány három szakasza igen eltérően érintette a vállalatokat cégmérettől és szektortól függően, mára azonban egyre többen látják annak kedvező hatásait is – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásából. A digitalizáció szerepe a távmunkát elősegítő rendszerek, informatikai eszközök,
A következő hetek döntései arról szólnak, hogy Európa legsikeresebb oltási kampányával szerzett előnyünket hogyan váltsuk "aprópénzre" - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter azt követően, hogy kedden Budapesten megalakult a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs.
Sok érdekességet tartalmaz a kriptodevizák adózásáról elfogadott törvény. A Revolutos kisbefektetők fellélegezhetnek, ha apránként adják el bitcoinjukat, nem fog az adó miatt fájni a fejük. A rendszeresen kereskedők ezután is nyugodtan válthatják egyik kriptójukat a másikra. A komolyabb játékosok pedig annak is örülhetnek, hogy a nyereség és a vesz
Ukrajnában már biztosan lesz ősszel egy újabb koronavírus-járványhullám a tisztifőorvos vasárnapi kijelentése szerint, kedden pedig a román oltási kampány koordinátora nyilatkozott úgy, hogy a túl alacsony átoltottság, az alacsony vakcinaérdeklődés miatt gyakorlatilag Romániában is biztosra vehető az őszi negyedik hullám. Mivel alig kérik naponta a
Szerda hajnali 4 órakor teljesen lezárják a Lánchidat és környezetét a gyalogos és a közúti forgalom elől az átkelő felújítása idejére, várhatóan másfél évre.
Június 15-re, azaz mára ígérte két hete a kormány azt, hogy frissítik a magyar digitális oltásigazolásban feltüntetett adatokat, de most kiderült, hogy ezt különösebb hírverés nélkül a kormány június 30-ra továbbtolta. Ez azért lényeges, mert az oltási dátumok és az oltás fajtájának hiányában egyelőre nem kompatibilis a magyar digitális oltásigazol
150 millió forintért, az árverés legdrágább tételeként kelt el Tihanyi Lajos Csendélet cserepes virággal, kancsóval és citromokkal című képe a Kieselbach Galéria 65. aukcióján hétfő este Budapesten.
A felnőtt lakosság csaknem 80%-a már megkapta az első koronavírus elleni oltását Nagy-Britanniában, 57%-uk pedig a másodikat is, de még ezzel együtt is napi 7673 új fertőzöttet találtak az utóbbi egy napban és így az utóbbi egy heti összesített számuk 39%-kal ugrott – derült ki a brit egészségügyi minisztérium kedd este közzétett részletes adataibó
Több mint két évtizede a legmagasabbra emelkedett a születések száma márciusban Németországban, a növekedés időbeli összefüggésben áll a koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével - közölte kedden a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).
A brit lakosság nagy része már megkapta az első, illetve második koronavírus elleni oltását Nagy-Britanniában, de még ezzel együtt is napi 7673 új fertőzöttet találtak az utóbbi egy napban és így az utóbbi egy heti összesített számuk 39%-kal ugrott – derült ki a brit egészségügyi minisztérium kedd este közzétett részletes adataiból.
A home office nem csak a munkaszokásainkra, hanem a személyiségünkre is hatással volt, de hogyan alkalmazkodjunk újra az irodai élethez több, mint egy év bezártság után?
2021 áprilisában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 7,2%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 0,8, az egyéb építményeké 14,5%-kal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 7,3%-kal kisebb volt a márciusinál.
Meddig vagyunk védettek, mennyire jó a vakcina és mi lesz az újabb és újabb variánsokkal? – ezeknek a sürgető kérdéseknek a válaszaira már régóta nagyon várt a kutatói közösség világszerte és most megérkeztek az első, szerencsére megnyugtató válaszok - mutat rá egy friss Nature-tanulmány eredményeire kedd esti Facebook-posztjában Kemenesi Gábor bio
A bécsiek mindig is sajátosan viszonyultak a halálhoz, most pedig újabb bizonyítékkal szolgálnak erre: június eleje óta egy temetkezési vállalkozás elektromos teherbiciklit is kínál az utolsó útra. A jármű nevére várják a javaslatokat.
Csökkent az első negyedévben az Opus Global cégcsoport működési bevétele az előző év azonos időszakához képest, annak ellenére, hogy az ipari termelés, valamint a mezőgazdaság és élelmiszeripar szegmens is kétszámjegyű bevételnövekedésről számolt be - derült ki a vállalat ma közzétett első negyedéves gyorsjelentéséből. A cégnél kiemelten figyelt EB
A hazai médiapiac több meghatározó szereplője, az A+E Networks UK, az AMC, az HBO és a WarnerMedia, az SPI International, valamint a ViacomCBS is csatlakozott az RTL Magyarország ma elfogadott, homofób törvény elleni tiltakozásához. Az RTL Magyarország aggasztónak tartja, hogy egy múlt héten beterjesztett törvénytervezet súlyosan sérti a szólássza
Miután a világ átvészelte a szállítókonténerek globális hiányát, majd a Szuezi-csatornán keresztbefordult hajó miatt kialakult dugót, a hajózási társaságoknak most egy újabb problémával kell szembenézniük.
Ma tartotta az Európai Bizottság a Next Generation EU helyreállítási programhoz kapcsolódó első kötvénykibocsátást és a befektetők világszerte hatalmas keresletet támasztottak a 0%-os kamatszelvényű papír iránt. Ennek hatására 0,086%-os hozam mellett tudott kibocsátani 20 milliárd eurónyi kötvényt a testület, amiből majd a tagállamok az első finans
Az OPUS GLOBAL Nyrt. 8,1 milliárd forintos adózott eredményt ért el konszolidált szinten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett idei első negyedéves IFRS szerinti jelentésében - közölte a tőzsdei társaság kedden.
Máté Bencét már 17 évesen az év ifjú természetfotósává választották, 2010-ben pedig az év természetfotósa lett felnőtt kategóriában, amit a természetfotózás Oscar-díjának tartanak - vezette fel a beszélgetést az államfő.
Az Európai Bizottság a koronavírus-járvány utáni helyreállítás finanszírozását szolgáló első kötvénykibocsátásával 20 milliárd euró forrást vont be, amit a befektetők élénk érdeklődése kísért – jelentette be ma Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Az Európai Bizottság közleményt tett közzé, amelyben tanulságokat fogalmaz meg a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban és arra vonatkozóan, hogy mit kell javítani az esetleges jövőbeli hasonló kihívások kezelése érdekében.
A koronavírus Indiában azonosított delta variánsa miatt Skóciában várhatóan három héttel elhalasztják a járvány miatt elrendelt korlátozások tervezett enyhítését, Franciaországban a hatóságok óvatosságra intik a lakosságot. Írországban megszigorítják a karantént a Nagy-Britanniából érkezők számára, Ausztriában is terjed az új variáns.
Az Opus Global Nyrt. 8,1 milliárd forintos adózott eredményt ért el konszolidált szinten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett idei első negyedéves Ifrs szerinti jelentésében - közölte a tőzsdei társaság kedden az MTI-vel.
Szédítő növekedésen ment át a hazai e-kereskedelem a pandémia alatt. Az online kiskereskedelem 45%-os rekordbővülést követően 909 milliárd forintos forgalmat ért el tavaly.[1] Igen ám, de ennek 41%-a a tizenöt legnagyobb e-kereskedőnél realizálódott, melyek közül mindössze öt magyar. Az öt legnagyobb forgalmú online Fmcg, azaz napi fogyasztási cikk
Ha az otthonodat szeretnéd berendezni vagy átrendezni, akkor egy megfelelő étkezőgarnitúrára is szükséged lesz. Attól függően, hogy mekkora a lakásod, és van-e étkezőként használt szobád, találhatsz olyan étkezőgarnitúrát válassz, ami illeszkedik otthonod dizájnjához.
Az uniós tagállamok az eltérő hátterük és érdekeik mellett is rendkívüli kompromisszumkészséget tanúsítottak a hétfői-keddi informális lisszaboni agrárminiszteri tanácskozáson, és emiatt a legtöbb kérdésben képesek voltak megállapodni, így reális, hogy a portugál soros elnökséget lezáró június végi tanácskozáson megszületik a Közös Agrárpolitika re
A Duna House adatai és becslései az elmúlt évek legerősebb májusi ingatlanpiacát mutatják, amely az adásvételek számában 2019-hez képest 5%-os, a Covid első hulláma okozta tavalyi mélyponthoz képest pedig közel 70%-kos növekedést jelent. A szakértők várakozása szerint az ingatlanpiac 38-40 ezer tranzakciós összforgalommal zárhat a második negyedévb