2022. július 1-jétől kizárólag állami meddőségi klinikákon kezelhetők Magyarországon az erre jogosult nők – ez áll a parlamenthez benyújtott egyes vagyongazdálkodási kérdésekről szóló törvényjavaslat módosításai között. Így a maradék három meddőségi centrum is állami kézbe kerülhet.
2022. július 1-jétől kizárólag állami meddőségi klinikákon kezelhetők Magyarországon az erre jogosult nők – ez áll a parlamenthez benyújtott egyes vagyongazdálkodási kérdésekről szóló törvényjavaslat módosításai között. Így a maradék három meddőségi centrum is állami kézbe kerülhet.
A Tesla szokatlan lépésre szánta el magát a globális chiphiány közepette, előre fizetne a chipekért a gyártóknak, és annak a lehetőségét is vizsgálja, hogy saját öntödét vásároljon magának.
Az idén több mint ezer kilométeren kezdődhetnek útfelújítási munkák, ez a tavalyinak a kétszerese - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Győrújbaráton (Győr-Moson-Sopron megye), ahol átadták a Nyúl és Ménfőcsanak közötti összekötő utat, amelynek több mint hét kilométerét kors
A koronavírus-járvány hatására sok ingatlanvásárló várt akár egy évig is arra, hogy még alacsonyabbak legyenek az árak, de ez nem következett be. A 2008/2009-es gazdasági világválsággal ellentétben a mostani krízisben a bankok finanszírozási kedve megmaradt, a pénzintézetek túl szárnyalták tavaly a 2019-es eredményüket, és mivel a hitelkihelyezés i
A napokban jelentették be, hogy a Coinbase Wallet új böngésző bővítményt dobott a piacra. Asztali számítógépről, a kiegészítő segítségével könnyebben és biztonságosabban tudunk csatlakozni a decentralizált alkalmazásokhoz (dapps) és a decentralizált pénzügyekhez (DeFi). Több mint egymillió Coinbase Wallet ügyfél rendszeresen…
Az Invitech bővítette az országban legmodernebb adatközpontját. A társaság kőbányai datacenterében, a DC10-ben adott át új termeket, melyekben mintegy 10 000 új szerver helyezhető el - tájékoztatta az infokommunikációs társaság csütörtökön az MTI-t.
A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy június 1-jétől több nemzetközi járat az eredeti menetrenddel és kapacitással újrainduljon – tájékoztatta a MÁV Zrt. az MTI-t csütörtökön.
A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy a közép-európai nemzetközi vasúti személyszállítás fokozatosan és egységesen újrainduljon. Június 1-jétől több nemzetközi járat az eredeti menetrenddel és kapacitással közlekedik a külföldi vasútvállalatokkal együttműködve.
Lelassulhat a digitális átállás a világjárvány enyhülésével, a látványos fellendülést akár kismértékű visszalépés is követheti – derül ki a McKinsey & Company tanácsadó Global Digital Sentiment felméréséből. A kutatás adatai szerint 65 millió európai, ezen belül 800 ezer magyar tervezi, hogy kevesebb időt fog eltölteni az online térben végzett tevé
A Hungarian Business Wine Program keretében májusban Csehországban és Oroszországban mutatkoztak be az exportképes borászatok az Agármarketing Centrum (AMC) szervezésében. A borszakmai és üzletfejlesztési rendezvénysorozattal olyan borászatok mutatkoznak be, akik az adott célpiacra már exportálnak, vagy éppen piacra lépést megelőző fázisban tartana
Szlovéniában további egy héttel kitolták a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéséket, annak ellenére, hogy a kormány által felállított ütemterv szerint teljesültek a feltételek az újabb nyitásra.
Pozitív meglepetést okozott a heti segélykérelmek száma, kevesebben igényeltek munkanélküli ellátást, mint azt az elemzők várták, és a valós szám az előző heti adattól is jócskán elmarad. A tartós javak rendelésállománya is meghaladta az elemzői várakozást.
Árbevételének 142 százalékos, EBITDA-jának 188 százalékos bővüléséről számolt be az AutoWallis első negyedéves vezetőségi jelentésében. A tőzsde autós vállalatának nagy- és kiskereskedelmi üzletága a koronavírus-járvány harmadik hullámának kedvezőtlen hatásai ellenére egyaránt jelentős növekedést mutatott. A 2019-ben közzétett stratégiában meghatár
A kormányzati ellenőrzés alatt álló médiatermékeknél bevett gyakorlat a "brüsszelezés", miközben Kína vagy Oroszország megkérdőjelezhető tetteit sajátos nézőpontok alapján értékelik. Hasonlóképpen furcsa, hogy miközben óriási támogatásokkal csábítja a kormány a multinacionális cégeket, ha profitot érnek el, az már "gyanús". Az ilyen típusú kommunik
Féléves kényszerszünet után május 13-án indultak újra a halasztható műtétek. Ezért míg többezresre duzzadtak az állami egészségügy várólistái, addig a magánegészségügyben 30-50 százalékkal nőtt a páciensek száma - tudtuk meg a Dr. Rose Magánkórházban tapasztalatait.
A koronavírus-járvány kétségkívül kihívás elé állította a magyarokat, jelentős hatást gyakorol a mindennapokra, így a pénzügyekre és megtakarításokra is. A 2020-as OTP Öngondoskodási Index azt mutatja, hogy a lakosság közel felének, azaz 48%-ának kellett hozzányúlnia korábbi megtakarításaihoz a járvány miatt. Biztató azonban, hogy a megpróbáltatáso
Miközben átadta Közép-Európa legnagyobb naperőművét Kaposváron, azt jelentette be Palkovics László innovációs és technológia miniszter, hogy legkésőbb július végéig kiírják az uniós helyreállítási terv keretében azt a hatalmas, 159 milliárd forintos lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatot, ami 35 ezer háztartásban jelent majd 100%-os
Miközben átadta Közép-Európa legnagyobb naperőművét Kaposváron, azt jelentette be Palkovics László innovációs és technológia miniszter, hogy legkésőbb július végéig kiírják az uniós helyreállítási terv keretében azt a hatalmas, 159 milliárd forintos lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatot, ami 35 ezer háztartásnak 3-4 millió forintnyi
Az amerikai bíróság észszerűtlennek nevezte a Bayer 2 milliárd dolláros javaslatát, amivel a társaság a jövőben jelentkező Roundup kárigényeket kezelte volna, így a bíró elutasította a cég javaslatát.
További majdnem tízezer magyar kért tartós letelepedési engedélyt az első negyedévben az Egyesült Királyságban, így összesen már 140 ezren jelezték, hogy a Brexit után is maradnának az országban. Elvileg még június végéig van erre lehetőség, vagyis hamarosan kiderülhet, pontosan hány magyar él a szigetországban a statisztikák korábbi megbízhatatlan
A Joint Venture Szövetség 2021. május 27-én tartotta meg éves és egyben tisztújító közgyűlését és Dr. Fábián Ágnest, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóját választották meg a szervezet új elnökének. A Szövetség egyben több új tisztségviselőt is választott. Az újonnan megválasztott elnök mandátuma május 27-én kezdődik és három évre szól.
2021 áprilisában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 559 ezer fő volt, ami az előző év azonos időszakát 36 ezerrel meghaladta, míg az előző hónapnál 57 ezer fővel kevesebb volt – közölte a KSH. A 2021. február–áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 575 ezer fő volt, ez az elmúlt három hónap legma
A Kárpát-medence tájainak éghajlati és talajviszonyaihoz edződött őshonos gyümölcsfák kiszorulóban vannak, pedig érdemes lenne megmenteni ezeket a fajtákat.
Elfogadta a kormány a megújult Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát, amely erős és biztos alapot jelent a turizmus újjáépítéséhez - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Átadták a 700 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatásból korszerűsített Jászapáti Ipari és Logisztikai Parkot csütörtökön. Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az átadás előtt a helyszínen tartott eseményen elmondta: az ipari park fejlesztése biztosítja Jászapáti váro
Elfogadta a kormány a megújult Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát, amely erős és biztos alapot jelent a turizmus újjáépítéséhez - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A mai naptól kezdődően elérhető a megújult INLOCK platformon belül a swap funkció, igaz egyelőre csak webes felületen. Hamarosan telefonos applikáción is megtaláljuk majd. Swap segítségével azonnal reagálni tudunk a különböző piaci helyzetekre, valamint időt sporolunk a kiutaláson, így az…
A spekulatív mániák megfékezésére hagyományosan a monetáris politika szigorításával szoktak válaszolni a döntéshozók, a jelen helyzetben azonban Kína a szabályozói változtatások mellett tette le a voksát - olvashatjuk az Erste elemzői anyagában.
Átadták a China National Machinery Import&Export (CMC) kínai nagyvállalat 36 milliárd forintból épült, 100 megawatt teljesítményű naperőművét Kaposváron csütörtökön.
Egyedülállók, fiatal párok, illetve az életüket újrakezdők körében népszerűek a 25 millió forintért kínált lakások, amelyekre érezhető kereslet mutatkozik: Budapesten és a régió központokban, kisebb és a centrumtól távolabb lévő ingatlanokat lehet ennyiből vásárolni. Az Otthon Centrum közvetítésével létrejött tranzakciók rekordere ebben a szegmensb
Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előre jelzett kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) éves tisztújító közgyűlésén. Hosszan méltatta még a kormány teljesítményét.
Elfogadta a kormány a megújult Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát, amely erős és biztos alapot jelent a turizmus újjáépítéséhez - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Az internet és az okostelefonok terjedése nagyban megkönnyítette életünket, ám ha az állandó információáradat túl nagy méreteket ölt, könnyen függővé is tehet. A magyarok 81 százaléka a mobiljával alszik és több mint negyede saját bevallása szerint függ a készüléktől. Utánajártunk, hogyan tesznek függővé az okoseszközök, és milyen stratégiákat alka
A globális és regionális csökkenés ellenére a magyarországi tranzakciós piac az ügyletek számában 2020-ban is növekedni tudott, a Deloitte M&A piaci tanulmánya szerint a legerősebb vállalatfelvásárlási aktivitás a fogyasztói, a pénzügyi és az energia ágazatot érintette Magyarországon, ahol jelentősen megnőtt a magyar befektetői aktivitás.
A globális és regionális csökkenés ellenére a hazai tranzakciós piac 2020-ban is növekedni tudott a tranzakciók számát tekintve. A Deloitte hazai piacot vizsgáló M&A piaci tanulmányából az is kiderül, hogy Magyarországon a tavalyi évben a legerősebb tranzakciós aktivitást a fogyasztói, a pénzügyi és az energia ágazatokban mérték.