2021. május 27. csütörtök

máj. 27
12:24
Nettó 248 ezer forint fizetésre vágynak a pályakezdő fiatalok (Piac és Profit)
A járvány harmadik hulláma jelentős változásokat hozott a fiatal munkakeresők preferenciáiban. Több stabilitást és figyelmet,  kevesebb rugalmasságot és kihívást keresnek a pályakezdők. A pozitív munkahelyi légkör, a támogató vezetők és a cégen belüli előrelépési lehetőségek a legfontosabb munkahely választási szempontok. A fiatalok többsége akár 5
máj. 27
12:24
Összefogott a Semmelweis Egyetem és a Pfizer a hazai klinikai kutatási programok bővítése céljából (Portfolio)
Együttműködési megállapodást írt alá a Semmelweis Egyetem és a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft., melynek célja a gyógyszeripari kutatás-fejlesztések elősegítése, ezáltal pedig a hazai betegek gyógyulásának támogatása - jelentette be az egyetem csütörtökön. A klinikai kutatás terén kialakított együttműködés fokozza a Semmelweis Egyetem kutatási és
máj. 27
12:24
A jövő évi költségvetés az újraindítás költségvetése (Demokrata)
Soha ennyi pénzt nem fordítottak még a munkahelyek megerősítésére és új munkahelyek teremtésére.
máj. 27
12:24
A nyugdíjcélú öngondoskodás továbbra is fontos a magyar lakosság számára - egyre több a fiatal a szerződők között (Növekedés)
A koronavírus-járvány kétségkívül kihívás elé állította a magyarokat, jelentős hatást gyakorol a mindennapokra, így a pénzügyekre és megtakarításokra is. A 2020-as OTP Öngondoskodási Index azt mutatja, hogy a lakosság közel felének, azaz 48%-ának kellett hozzányúlnia korábbi megtakarításaihoz a járvány miatt. Biztató azonban, hogy a megpróbáltatáso
máj. 27
12:26
A játék kiskereskedelemet is megviselte a járvány (Piac és Profit)
2020 első felében a játékkiskereskedők alkalmazottjaik közel 40 százalékát voltak kénytelenek leépíteni, és a javuló helyzet ellenére is a koronavírus előtti szint még nagyon messze van.
máj. 27
12:36
Az Apple is beléphet a kripto piacra (Kripto Akadémia)
Egy tegnap közzétett álláshirdetés alapján elképzelhető, hogy valamilyen formában az Apple is beléphet a kripto piacra. A vállalat jelenleg egy olyan üzletág fejlesztéssel foglalkozó szakembert keres, aki legalább 5 éves tapasztalattal rendelkezik az alternatív fizetési módok, a digitális tárca szolgáltatások,…
máj. 27
12:36
Már csak pár napig jelentkezhetnek plazmadonornak a koronavírus-fertőzésből gyógyultak (Portfolio)
Május végéig jelentkezhetnek a koronavírus-fertőzésből gyógyultak plazmadonornak - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) csütörtökön. A közlemény szerint a donorok eddigi aktivitásának köszönhetően a plazmakészleteket maximálisan feltöltötték.
máj. 27
12:42
Szárnyal az Airbus, de nagy pofonokat kaptak az olajmultik (Privátbankár)
Az európai tőzsdéken nincs igazán irány, a piacok a délutáni amerikai foglalkoztatási adatra várnak. A BUX esik, négyből három részvény lefelé megy, de a forint erősebb lett. Három nagy pofont is kaptak az olajmultik, de egyelőre az árfolyamuk stabil. Újraindulni látszik a GameStop-sztori.
máj. 27
12:42
Munkaerő-kölcsönzés szabályai (Adózóna)
A munkaerő-kölcsönzés olyan atipikus (a „szokványostól” eltérő) foglalkoztatási mód, ahol a munkáltatók a változó létszám segítségével alkalmazkodhatnak a gazdasági élet alakulásához, a munkavállalók pedig rugalmasabban juthatnak munkavégzési lehetőséghez.
máj. 27
12:48
Fontos változás! Új szabályok a műtrágya-kereskedelemben! (Agroinform)
Egy új rendelet értelmében idén májusban megváltoztak az EK-műtrágyák forgalomba hozatalának és ellenőrzésének szabályai.
máj. 27
12:48
Jó árat kaphat a visszaváltott Pet-palack után Romániában (Transpack)
Ha a kormány is elfogadja, Romániában hamarosan nagyjából 35 forintot kaphat egy visszaváltott Pet-palack után.
máj. 27
12:54
Varga Mihály hatalmas gazdasági növekedésre számít (Piac és Profit)
A pénzügyminiszter szerint 12-14 százalékkal nőhet a gazdaság a második negyedévben.
máj. 27
12:54
Varga Mihály: a második negyedévben 12-14 százalékkal nőhet a gazdaság (Növekedés)
Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előrejelzett kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a minisztérium által heti rendszerességgel követett adatok szerint - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén csütörtökön Budapesten.
máj. 27
12:54
Nincs ünnep: kemény bírálat a mezőgép-gyárosoktól (GépMax)
Fontos a fenntarthatóság és a fogyasztóvédelem, de a versenyképesség is – mondja a Cema éles kritikája.
máj. 27
12:54
Permetezzünk takaró fóliát a bakhátra (Mezőhír)
A polimerek új nemzedéke lehet a takarófóliák alternatívája.
máj. 27
13:00
Varga Mihály: a második negyedévben 12-14 százalékkal nőhet a gazdaság (Menedzsment Fórum)
Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előrejelzett kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a minisztérium által heti rendszerességgel követett adatok szerint - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén csütörtökön Budapesten.
máj. 27
13:00
13%-kal emelkedtek a termelői árak a mezőgazdaságban (Agrárágazat)
A növénytermesztés területén jelentkező árnövekedést nem tudta kompenzálni az állattenyésztés alacsony sertésárai.
máj. 27
13:06
Varga Mihály: a magyar hiány- és adósságmutató európai viszonylatban nem lóg ki a sorból (Privátbankár)
Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előrejelzett kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a minisztérium által heti rendszerességgel követett adatok szerint - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén csütörtökön Budapesten.
máj. 27
13:06
Megtorpanhat a digitalizáció a járvány után (ProfitLine)
Lelassulhat a digitális átállás a világjárvány enyhülésével, a látványos fellendülést akár kismértékű visszalépés is követheti – derül ki a McKinsey & Company tanácsadó Global Digital Sentiment felméréséből. A kutatás adatai szerint 65 millió európai, ezen belül 800 ezer magyar tervezi, hogy kevesebb időt fog eltölteni az online térben végzett tevé
máj. 27
13:06
Aggasztó hitelcsavar pörög Magyarországon: nekik lehet sokkoló a hitelmoratórium vége (Pénzcentrum)
Jelentősen visszaesett a személyi hitelek és hasonló kölcsönök kihelyezése tavaly, ám ennek nem kizárólag a válság az oka – derül ki egy friss jelentéséből. Lakáshitelből és a babaváró hitelből többet vettek fel, mint egy évvel korábban, a hitelmoratórium mellett ezért is nő a lakossági hitelállomány.
máj. 27
13:06
Megveszi az Amazon az MGM-et (MMonline)
Újabb nagy médiapiaci üzletről érkezett hír, az Amazon hivatalosan is bejelentette, hogy megvásárolja az MGM súdiót. Az ügylet révén mintegy 4000 film és 17 ezer sorozat-, illetve televíziós showműsor epizód kerül az e-kereskedelmi óriáshoz. A hivatalos tájékoztatás szerint 8,45 milliárd dollárt fizet az Amazon a stúdióért. Az akvizíció jól mutatj
máj. 27
13:24
Hiába a járvány, a magyarok készülnek a nyugdíjas évekre (Piac és Profit)
A koronavírus-járvány kétségkívül kihívás elé állította a magyarokat, jelentős hatást gyakorol a mindennapokra, így a pénzügyekre és megtakarításokra is.
máj. 27
13:30
Napi szinten támadják a hazai cégeket (MMonline)
Még március végén zsarolóvírus-támadás érte az egyik legnagyobb hazai autóalkatrész-kereskedő informatikai rendszereit. A cég ügyfélszolgálata és telefonvonalai is elérhetetlenek voltak, a honlap sem töltött be. Az áruház leállt, így nem tudtak megrendeléseket fogadni, szünetelt a kiszállítás is több napon keresztül. A Kürt Zrt.-nél évről évre egy
máj. 27
13:36
Akár kétszámjegyű növekedést is elérhet a magyar gazdaság (ProfitLine)
Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előrejelzett kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a minisztérium által heti rendszerességgel követett adatok szerint - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén csütörtökön Budapesten.
máj. 27
13:36
Olyan vakcinákra jelentkezhetsz most Magyarországon, amelyekre eddig esélyed sem volt (Portfolio)
„Pfizer, Sinopharm, még kevés Szputnyik és egyes budapesti oltópontokon Janssen és Moderna is foglalható” – közölte csütörtökön délben a Koronavírus tájékoztató oldal Facebook-bejegyzése. Idáig kórházi oltópontra még nem lehetett regisztrálni a Janssen és a Moderna vakcináira, így ez is mutatja, hogy oltóanyag bőven van, inkább az oltakozni vágyók
máj. 27
13:38
MNB: nagyott fejldött, de még mindig csak közepes szinten jár a magyar bankszektor a digitalizációban (Portfolio)
Az MNB második alkalommal tette közzé a globális és a magyar fintech ökoszisztémáról, valamint a hazai bankrendszer digitalizációs szintjéről szóló jelentését, melyből kiderül: nagyot léptek előre a bankok a frontend területeken, de még így is csak közepes a hazai bankrendszer digitalizáltsági szintje, és a belső hatékonyságnövelésre nagyobb hangsú
máj. 27
13:40
Szép csendben félelmetes robothadsereget épít Vlagyimir Putyin (Portfolio)
Oroszország egyre több mesterséges intelligenciát használó fegyverrendszert és autonóm fegyverek egész sorozatát fejleszti – olvasható egy független thinktank által az amerikai kormány megbízásából készített friss tanulmányban. A jelentés arra is kitér, hogy több ezek közül az eszközök közül már működőképes, de még számos új technika fejlesztése va
máj. 27
13:42
Szijjártó Péter: Magyarország 100 ezer adag vakcinát ad a Zöld-foki Köztársaságnak (Menedzsment Fórum)
Magyarország 100 ezer adag koronavírus elleni oltóanyagot ad a Zöld-foki Köztársaságnak, ezzel segítve a járvány elleni küzdelmet, valamint azt, hogy a rossz egészségügyi helyzet miatt ne induljon meg onnan újabb migrációs hullám Európa felé - közölte Szijjártó Péter csütörtökön Lisszabonban.
máj. 27
13:42
MNB: nagyott fejlődött, de még mindig csak közepes szinten jár a magyar bankszektor a digitalizációban (Portfolio)
Az MNB második alkalommal tette közzé a globális és a magyar fintech ökoszisztémáról, valamint a hazai bankrendszer digitalizációs szintjéről szóló jelentését, melyből kiderül: nagyot léptek előre a bankok a frontend területeken, de még így is csak közepes a hazai bankrendszer digitalizáltsági szintje, és a belső hatékonyságnövelésre nagyobb hangsú
máj. 27
13:44
Joe Biden értékes gesztust tett Oroszországnak, a lengyelek szerint ez hibás lépés (Portfolio)
Hibás lépésnek nevezte csütörtökön az Északi Áramlat-2 elleni amerikai szankciók visszavonását Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter, megerősítve Varsó álláspontját, miszerint az orosz-német projektként épülő gázvezeték destabilizálja az európai helyzetet.
máj. 27
13:48
OTP Startup Partner Program: 15 startup eredményeit mutatták be a negyedik, záró Demo Day eseményen (Növekedés)
Az OTP Bank negyedik, csoportszintű startup együttműködési programjában résztvevő 15 érett fázisú startup május 26-án, az online Demo Day alkalmával mutatta be a három hónapos tesztidőszak eredményeit, melyekben az OTP Bank hazai szakterületei mellett az OTP Csoport albán, bolgár, montenegrói, szerb és ukrán leánybankjai is részt vettek. A virtuáli
máj. 27
13:48
Fontos és rég várt adatok érkeztek a Sinopharm vakcinájáról, de van egy szépséghiba (Forbes)
A nők, az idősebbek és a krónikus betegek körében még mindig nem bizonyított a kínai vakcinák hatékonysága.
máj. 27
13:54
Magyarország 100 ezer adag AstraZeneca vakcinát ad a Zöld-foki Köztársaságnak (Privátbankár)
Magyarország 100 ezer adag koronavírus elleni oltóanyagot ad a Zöld-foki Köztársaságnak, ezzel segítve a járvány elleni küzdelmet, valamint azt, hogy a rossz egészségügyi helyzet miatt ne induljon meg onnan újabb migrációs hullám Európa felé - közölte Szijjártó Péter csütörtökön Lisszabonban.
máj. 27
13:54
56 százalékos felértékelődési potenciál rejt az AutoWallis a Concorde szerint (Portfolio)
Ma tette közzé legfrissebb számait az AutoWallis, amelyet a Concorde értékelt legújabb elemzésében. A Concorde ajánlása továbbra is vétel, a célárát pedig 153 forintra emelte az elemzőház, ami 56 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
máj. 27
13:54
A járvány után lelassulhat a digitalizáció (MMonline)
Lelassulhat a digitális átállás a világjárvány enyhülésével, a látványos fellendülést akár kismértékű visszalépés is követheti – derül ki a McKinsey & Company tanácsadó Global Digital Sentiment felméréséből. A kutatás adatai szerint 65 millió európai, ezen belül 800 ezer magyar tervezi, hogy kevesebb időt fog eltölteni az online térben végzett tevé
máj. 27
13:56
Az elmúlt tíz év legnagyobb közútfelújítási programjába kezd most bele a kormány (Portfolio)
"Ha minden jól megy, 2021-ben az elmúlt tíz év legnagyobb mértékű közutas beruházási programját hajthatjuk végre" - hangsúlyozta csütörtökön egy Győr-Moson-Sopron megyei útfelújítási projekt átadásán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Mosóczi László szavai szerint az idén több mint ezer kilo
máj. 27
14:06
A felnőttképzésben is lesz diákhitel (Adózóna)
Új konstrukciókkal rukkol elő a Diákhitel Központ: a szak- és a felnőttképzésben is igényelhető lesz hitel május 31-étől – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
máj. 27
14:06
Javult a magyar bankrendszer digitalizáltsága (ProfitLine)
A járvány pozitív hatása, hogy érdemben javult a bankrendszer digitalizáltsága, főleg a banki termékek online elérésében - ismertette Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank legfrissebb, 2021-es FinTech és digitalizációs jelentésében csütörtökön.
máj. 27
14:06
MNB: nagyot fejlődött, de még mindig csak közepes szinten jár a magyar bankszektor a digitalizációban (Portfolio)
Az MNB második alkalommal tette közzé a globális és a magyar fintech ökoszisztémáról, valamint a hazai bankrendszer digitalizációs szintjéről szóló jelentését, melyből kiderül: nagyot léptek előre a bankok a frontend területeken, de még így is csak közepes a hazai bankrendszer digitalizáltsági szintje, és a belső hatékonyságnövelésre nagyobb hangsú
máj. 27
14:06
Mégis kellhet a harmadik oltás? A tudósoknak több forgatókönyve is van (Pénzcentrum)
Egyelőre bizonytalan, hogy szükség lesz-e emlékeztető oltásra, vagy a jelenlegi koronavírus-vakcinák elégséges védelmet nyújtanak a mutációk ellen is. A tudósok szerint még sok a nyitott kérdés, de az egyre biztosabbnak tűnik, hogy a hatékonyság sokáig kitart. Azonban a különböző mutációk átírhatják a terveket: az USA-ban már készülnek arra az eshe
máj. 27
14:12
Brutális számok: rengeteg madár pusztult el áramütés miatt Magyarországon (Agroinform)
Az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) 2020 január óta több mint 400 bejelentés érkezett mintegy félezer elhullott állatról, amelyek áramütés következményében pusztultak el, ezért a szervezet kérvényezi az üzemeltető áramszolgáltatóknál a veszélyes vezetékszakaszok madárbaráttá alakítását.
máj. 27
14:18
Amerika üzent: az ő felderítőgépük kísért egy fehérorosz járatot a lett légtérben (Portfolio)
A fehérorosz légitársaság, a Belavia, Minszk és az észt főváros Tallin között közlekedő járata csütörtök reggel használta a lett légteret és az amerikai légierő felderítő gépe kísérte útján - írta meg a Postimees című észt lap. A hétvégi Ryanair-incidens után ez erős üzenet a fehérorosz vezetésnek, de nem nagyon lesz már erre lehetősége az amerikai
máj. 27
14:18
Meglepő felfedezés! Így segíthet a tej a rák és a szívroham megelőzésében (Agroinform)
A legújabb kutatások szerint a lenolaj és a szójaolaj hozzáadása a fejőstehenek takarmányához javítja a tej tápértékét.
máj. 27
14:18
Különleges festményt restauráltatott a Dreher (MMonline)
A sörkészítők patrónusát, Gambrinus királyt ábrázoló cégér-festmény az 1860-as években született és több mint másfél évszázadon át a pesti Serházat díszítette. A kalandos múltú műtárgyat a Dreher Sörgyárak restauráltatta Fazekas Gyöngyi festő-restaurátorművész vezetésével. A Dreher Sörmúzeum június 1-től ismét látogatható lesz, így az érdeklődők sz
máj. 27
14:18
A magyarok különleges KÉPessége (Növekedés)
Fényképezőgép, film, televízió, számítógép... olyan találmányok. amelyek nélkül el sem tudjuk képzelni az életünket, pedig felfedezésük, mind a magyar kutatókhoz kapcsolódik!
máj. 27
14:24
Vállalkozás ötleteket keresel? Próbálkoztál már fácán neveléssel? (Agroinform)
Az apróvadfajok száma jelentősen megnövekedett, de a fácántenyésztés is szükséges a vadászati igények kielégítésére.
máj. 27
14:24
Újfajta vakcinákat lehet foglalni a neten: már ezekre is tudsz jelentkezni (Pénzcentrum)
Egyes budapesti oltópontokon Janssen és Moderna is foglalható az internetes rendszerben - közölte a központi tájékoztató oldal.
máj. 27
14:24
A magyarok különleges KÉPessége (Növekedés)
Fényképezőgép, film, televízió, számítógép... olyan találmányok. amelyek nélkül el sem tudjuk képzelni az életünket, pedig felfedezésük, mind a magyar kutatókhoz kapcsolódik!
máj. 27
14:30
Az államé lehet az önkormányzatok víziközmű-szolgáltatása és változik a közműadó is (Portfolio)
A víziközmű-szolgáltatás önkormányzati kézből államiba adásának lehetősége érdekében fogadott el változtatásokat a parlament törvényalkotási bizottsága az energetikai és közszolgáltatást érintő törvénycsomagon csütörtökön.
máj. 27
14:30
Ha eddig Modernára vagy Pfizerre vártál, eljött a te időd (Forbes)
Félmillióan vannak azok, akik regisztráltak, de még nem kaptak oltást.

Keresés