A két legjelentősebb hazai gyógyszer nagykereskedőnek ezek a patikai együttműködések a hazai gyógyszertárak jelentős részét, több mint 60 százalékát érintik – közölte a versenyhivatal.
A KriptoSuli ebben a leckében bemutatja a privát, és a publikus kulcs lényegét. Kereskedj a világ legnagyobb kriptopénztőzsdéjén: https://kriptoakademia.com/Binance20_KriptoPercek/go Használd az FTX megbízható kriptopénztőzsdét: https://kriptoakademia.com/FTX_Kripto_Percek/go Csatlakozz Discord szerverünkhöz, tanulj szakértőinktől: https://kriptoak
A koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához - hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Napközben című műsorának
Nincs egyetértés az EU-s országok kormányai között azzal a javaslattal kapcsolatban, hogy korlátozzák az EU-ban legyártott vakcinák exportját (főleg az Egyesült Királyságba), miközben mintegy 20 millió adag fel nem használt vakcinán ülnek – írja a Bloomberg.
Több mint 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön az MTI-vel.
Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a legnagyobb hazai gyógyszer nagykereskedők és az általuk kialakított patikai együttműködési rendszerek között létrejött megállapodások miatt, mert azok korlátozhatják a versenyt a magyarországi gyógyszerbeszerzési piacokon.
Ma megjelent az a 23 milliárd forint keretösszegű uniós pályázati felhívás (GINOP-1.2.15-20), amely az egészségügyi kapacitások erősítését támogatja és amelynek köszönhetően a közeljövőben akár 50 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Magyarországon - hívja fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai MInisztérium közleménye.
Itt a tavasz, megkezdhetjük konyhakertünk „berendezését”. De mire érdemes figyelnünk, mielőtt a földbe kerülnek a vetőmagok és a palánták? Íme, néhány aranyszabály kezdő kertészeknek, amelyeket érdemes megfogadni!
A világ városi lakosságának egynegyede, vagyis egymilliárd ember él ma már olyan városokban, amelyek elkötelezték magukat a megújuló energiaforrások irányába való elmozdulás mellett - derült ki a zöld beruházásokat ösztönző REN21 nemzetközi hálózat jelentéséből.
Többlépcsős gazdasági nyitásban gondolkodik a kormány és „a nyitás számait az oltottság mértékéhez, tehát majd a beoltottak számához fogjuk kötni” – jelezte a mai Kormányinfón Gulyás Gergely. Mivel a Miniszterelnökség vezetője ugyanazt mondta („akár már májusban a magyar lakosság teljes átoltottsága elérhető”), mint amit a ma reggeli elemzésünkben
Az előző napi rekordok korrekciójaként indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az emelkedő kötvényhozamok hatására gyengülő technológiai részévényárfolyamok miatt.
A cfd és forex kereskedés terén sokféle stratégia és módszer létezik, amelyek közül a kisbefektetők személyes preferenciáik alapján szemezgethetnek. Egy azonban bizonyos: az alakzatok, a beszállási pontok, illetve a kulcsfontosságú Fibonacci szintek helyes és jó időben való felismerése esszenciális fontosságú a hosszú távon is profitábilis keresked
Már jó ideje nem lehetett látni nagyobb esést az olajárban, hiszen november eleje óta szinte folyamatos volt az emelkedés, bár januárban volt egy kisebb oldalazás, majd február végén is elbizonytalanodtak a piaci szereplők az olajkartell szokásos havi ülése előtt. Most azonban több kedvezőtlen hír is érkezett egymás után, ami jelentősen lefelé küld
Egy norvég vizsgálat szerint bebizonyosodott az elméletük, miszerint a koronavírus elleni vakcina okozta a vérrögök képződését három beoltott betegüknél. Egyikük életét vesztette. Az Európai Gyógyszerügynökség szerint biztonságos az oltóanyag, de nem zárható ki az összefüggés nagyon ritka agyi trombózisokkal.
Több százmilliárd forintból valósulhatnak meg élelmiszeripari és mezőgazdasági fejlesztések a közös agrárpolitika átmeneti évei alatt – mondta az agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött csütörtöki videóüzenetében.
Továbbra sem találtak összefüggést az AstraZeneca vakcinával végrehajtott oltások és a véralvadási, vérrögképződési esetek között, de ez nem zárható ki továbbra sem, ezért újabb vizsgálatokat folytatnak - jelentette be az Európai Gyógyszerügynökség. Mindeddig 18 millió főnek adték be az szóban forgó vakcinát, de a tudományos álláéspont, hogy a vakc
Továbbra sem találtak összefüggést az AstraZeneca vakcinával végrehajtott oltások és a véralvadási, vérrögképződési esetek között, de ez nem zárható ki továbbra sem, ezért újabb vizsgálatokat folytatnak - jelentette be az Európai Gyógyszerügynökség. Mindeddig 18 millió főnek adták be az szóban forgó vakcinát, a tudományos álláspont továbbra is az,
Már Magyarországon is elérhető a vállalatokon belüli kartelltevékenységek azonosítását és kiszűrését elősegítő, innovatív AI-alapú szolgáltatás, az Aiscension. A DLA Piper által nyújtott szoftveres támogatás forradalmasítja a kockázatfeltárást azáltal, hogy ötvözi a kartellekkel kapcsolatos széleskörű jogi háttértudást a mesterséges intelligencián
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik felsővezetőjét - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Keresztes Imre közleményében azt írta: az ügyészség vezető
Online öntözéstechnikai konferenciával ünnepelhetjük a víz világnapját. A klímaváltozás és a pályázati lehetőségek kapcsán különösen nagy érdeklődésre számítanak a szervezők.
Novák Katalin Twitteren osztotta meg azt a levelet, amelyben a Fidesz búcsút int az Európai Néppártnak. A lépés nem nevezhető váratlannak, miután az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából már korábban kilépett a Fidesz.
A várakozásoknak megfelelően nem módosította mennyiségi enyhítési programjának célösszegét és rekordmélységű, 0,10 százalékos alapkamatát Bank of England.
A COVID-19 soha nem látott lehetőséget teremtett a humánerőforrás-menedzsment számára, hogy kitörjön eddigi „adminisztrátori” szerepköréből és kezébe vegye a kezdeményezést. A járványhelyzet növelte a HR szervezetek láthatóságát és stratégiai szinten vonta be a napi döntéshozatalba. A cégvezetők több, mint 80 százaléka szerint a HR szervezet vezető
Újabb botrányos fordulatot hozott a 'Mr. és Mrs. Smith' páros válási balhéja. Az eddig is fordulatokban bővelkedő válás most viszont komolyabb irányt váltott azzal, hogy Angelina Jolie családon belüli erőszakkal vádolja Brad Pittet és a bíróságra ezt igazolóan dokumentumokat szeretne benyújtani - értesült a usmagazine.com .
A koronavírus-járvány hatására tavaly a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság jellemezte a munkaerőpiacot. 2020-ban összességében 19 százalékkal kevesebb álláshirdetést adtak fel a cégek, melyekre átlagban 25 százalékkal több jelentkező volt. Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa szerint jelenleg a munkanélküliek elke
A neo-szuverenista indíttatású Brexit történelmi léptékű baklövés volt az Egyesült Királyság részéről. A konzervatív kormány most előállt egy új külpolitikai stratégiával, amely a választók felé a birodalmi nosztalgiát, Washington felé pedig a szövetségesi tettrekészséget szimbolizálja. Káncz Csaba jegyzete.
Szerintük a brit-svéd gyógyszergyár Covid-elleni vakcinája biztonságos és hatékony. Ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy az oltás összefüggésben áll nagyon ritka agyi trombózisokkal.
A fővárosi önkormányzat a jövő héttől intenzív tárgyalásokat folytat a kormánnyal a következő évek európai uniós forrásainak felhasználásáról - jelentette be a főpolgármester csütörtökön, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése után tartott, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
A Fidelity International, egy összesen 706,3 milliárd dollár összegű ügyfélvagyont kezelő globális alapkezelő és a Moonfare, egy magánpiaci alapokkal foglalkozó digitális befektetési platform bejelentette, hogy exkluzív stratégiai értékesítési partneri együttműködésre lép egymással. Ennek köszönhetően a Fidelity ügyfelei a Moonfare magánpiaci alapo
Az Appennin közleményben tudatta: pályázata pozitív elbírálásban részesült, melynek értelmében a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. mintegy. 1.299.999.998,- forint összegű támogatásban részesíti, melyet a balatonvilágosi Club Aliga fejlesztésére költhetnek el.
Nincs könnyű dolguk a családoknak, ha a lehető legtöbbet akarják kihozni a számos elemből álló otthonteremtési rendszerből. Bár a legutóbb januárban kibővített program rendkívül népszerű az ügyfelek körében, sokan nincsenek tisztában
Az Appennin közleményben tudatta: pályázata pozitív elbírálásban részesült, melynek értelmében a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. mintegy. 1.299.999.998,- forint összegű támogatásban részesíti, melyet a balatonvilágosi Club Aliga fejlesztésére költhetnek el.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a legnagyobb hazai gyógyszer nagykereskedők és az általuk kialakított patikai együttműködési rendszerek között létrejött megállapodások miatt, mert azok korlátozhatják a versenyt a magyarországi gyógyszerbeszerzési piacokon. A betegek versenyképes áron elérhető készítményekkel történő ellátása é