2021. március 18. csütörtök

márc. 18
0:03
Karácsony Gergely: „Hogy akarok-e miniszterelnök lenni vagy nem, valójában még számomra is tökmindegy” (Blikk)
Őszinte interjúban beszélt Budapest főpolgármestere a családjáról, a magánéletéről, de szó esett a politikai pályájáról is.
márc. 18
0:06
Drámai adatok kerültek nyilvánosságra a hazai második hullám áldozatairól (Infostart)
Szél Bernadett kapta meg az adatokat a Nemzeti Népegészségügyi Központtól.
márc. 18
0:07
Tömeges tesztelésbe kezdtek ezen a baranyai településen: sorra fertőződnek meg koronavírussal az emberek (Blikk)
Tömeges tesztelésbe kezdtek Pécsváradon, ahol a háziorvosoknál megjelenő betegek kétharmada megfertőződött a koronavírussal. Ezeket a vizsgálatokat a város önkormányzata finanszírozta. A polgármestert, Zádori Jánost sem kímélte a kór, ő is megbetegedett.
márc. 18
0:10
Navracsics Tibor keményen fogalmaz az uniós vakcinabotrányról (Infostart)
Kormányok sorsa múlhat a koronavírus elleni vakcinák beszerzésén – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének vezetője. Navracsics Tibor szerint az uniós intézmények nem tudnak hatékonyak lenni a válságok kezelésében; inkább a megelőzésben és a finanszírozásban lehet szerepük.
márc. 18
0:11
Koronavírus: erre szólította fel a tagállamokat az Európai Bizottság (Blikk)
Az Európai Bizottság felszólította a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki összehangolt megközelítést arra vonatkozóan, hogyan fogják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozásokat fokozatosan feloldani, amikor ezt a járványügyi helyzet lehetővé teszi – közölte az uniós bizottság szerdán.
márc. 18
0:14
Kiszámolták, mikor érhet a csúcsra a hazai kórházak kapacitása (Infostart)
Soha ennyi beteg nem volt még a magyar kórházakban a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben, és a kórházi adatok rendkívüli gyorsasággal emelkednek. Vajon meddig bírja az ellátórendszer?
márc. 18
0:15
Megható: iskolájánál gyászolják a tanárnőt, akit egy budapesti kórházban szúrtak le (Blikk)
Az iskolájánál emlékeznek arra a tanárnőre, akit egy VI. kerületi kórházban szúrt le egy férfi.
márc. 18
0:18
Nem mentek el a kormánypártok az Országgyűlés rendkívüli ülésére (Infostart)
Emiatt határozatképtelen volt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés szerda este, így csak a napirend előtti felszólalások hangozhattak el. Mindössze 41 képviselő volt jelen.
márc. 18
0:22
Rendőrségi feljelentést tettek a felújított orosz metrószerelvények ügyében (Infostart)
Lezárult a vizsgálat.
márc. 18
0:27
Kiderült: ebből a két vakcinából érkezett eddig a legtöbb Magyarországra (Blikk)
A Sinopharm és a Pfizer koronavírus elleni vakcinájából érkezett eddig a legtöbb Magyarországra – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
márc. 18
3:57
A tanárok szerint a miniszter vágóhídra küldi őket: harcot hirdettek Kásler ellen (Blikk)
Forrnak az indulatok Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter és a tanárok között. Utóbbiak állítják, a minisztérium feje nyíltan hadat üzent a pedagógustársadalomnak.
márc. 18
4:48
Szívszorító posztban mondták el az AWS tagjai, amit Siklósi Örs már nem tudott (ATV)
Siklósi Örs, az AWS zenekar frontembere február 5-én, 29 évesen hunyt el.
márc. 18
5:06
Több ezer ember kapott a rendőröktől ugyanamiatt (Infostart)
Elkészült a március eleji ROADPOL ellenőrzés mérlege.
márc. 18
5:27
Nem sokan sarcolják jobban a fizetéseket az Orbán-kormánynál (Menedzsment Fórum)
Nem csoda hát, hogy Európa egyik legalacsonyabb bérét viszi haza a magyar dolgozó. Ráadásul 10 év alatt semmivel sem lett kedvezőbb Magyarország helyzete a nemzetközi rangsorban ebből a szempontból. Épp ellenkezőleg!
márc. 18
5:36
Letöltendőt kértek Berki Krisztiánra, mert büntetőfékezett egy busz előtt (ATV)
Letöltendő börtöntüntetést kért az ügyészség arra a sofőrre, aki 2018 márciusában a Bentleyjével egy utasokkal teli busz előtt büntetőfékezett. A hirtelen fékezés miatt a buszon utazók közül többen előre estek az ülésből és a kapaszkodó rudakba ütötték magukat. Az autó vezetőjét - aki a Blikk szerint nem más mint Berki Krisztián - az idegesítette f
márc. 18
6:18
Már látszik, élnek-e az emberek az óvodai ügyelet lehetőségével (Infostart)
Az óvodák nyitva tartása valamivel népszerűbb, mint az általános iskoláké, de a családok - úgy tűnik - inkább megoldják maguk.
márc. 18
6:18
Két hét múlva minden számlát lát az adóhivatal (ATV)
Április 1-től minden számlát, még a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja az adóhivatal; március 31-én véget ér a zökkenőmentes átállásra biztosított, három hónapos szankciómentes időszak - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
márc. 18
6:30
Befutott a friss magyar vakcinalista - íme, kik kaphatnak a legújabb szállítmányokból (Infostart)
Már bővítették a héten érkezett oltásokkal, és szerepel benne, hogy az egyes szállítmányokat mikor és kik kaphatják meg.
márc. 18
6:36
Kipostázták egy koronavírusban elhunyt betegnek is a védettségi igazolványt (ATV)
Sőt volt olyan is, aki két igazolványt is kapott – derült ki az RTL szerdai esti híradójából.
márc. 18
6:45
Nébih: visszaesett a hazai élelmiszerek aránya a legnagyobb kereskedelmi láncok üzleteiben (Blikk)
Visszaesett a hazai élelmiszerek aránya a Magyarországon jelenlévő tíz legnagyobb kereskedelmi lánc üzleteiben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése szerint.
márc. 18
6:48
Tüttő Kata válaszolt Láng Zsoltnak lobogó-ügyben: "nem tudom, melyik városban ébredt hétfő reggel" (ATV)
A Fidesz fővárosi frakcióvezetőjének levelére a főpolgármester-helyettes az Egyenes beszédben reagált.
márc. 18
6:54
ATV-értesülés: csak "ismerős szigorításokról" lehet szó (Infostart)
Egy sajtóértesülés szerint nincs egyetértés a járványügyi szakemberek között arról, hogy már platón van-e a járvány, mindenesetre az ő szavuk a döntő, mégpedig négy adat alapján.
márc. 18
7:06
Mandiner: Egy húsvét utáni, későbbi újraindítás “mérföldköveit” jelenthetik be (ATV)
Szigorítás nem várható már húsvétig, de Gulyás Gergely ma a kormányinfón egy húsvét utáni, hetekkel későbbre tervezett nyitási folyamat mérföldköveit ismerteti - írta a Mandiner.
márc. 18
7:06
Meghalt Szersén Gyula Jászai Mari- és Tolnay Klári-díjas színművész (SzMo)
A számtalan színházi szerep mellett olyan sztároknak kölcsönözte hangját, mint Charles Bronson, Paul Newman, Terence Hill vagy éppen William Shatner.
márc. 18
7:06
Egy elsőéves informatikus hallgató bonyolultabb házi feladatot kap, mint amilyen a vakcinainfo.gov.hu weboldala - Friss hírek 2021. március 18. 06:55 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/03/18/3658/
márc. 18
7:18
Lejár a két hét, bejelentéseket tesz a kormány - élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra ismerteti a jövő hétfőtől érvényes szabályokat.
márc. 18
7:27
Bevált az új rendszer: április elejétől mindent lát majd a Nav (Blikk)
Április 1-jétől minden számlát, még a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja az adóhivatal; március 31-én véget ér a zökkenőmentes átállásra biztosított, három hónapos szankciómentes időszak.
márc. 18
7:42
Elhunyt Szersén Gyula (ATV)
A Jászai Mari- és Tolnay Klári-díjas színművész 80 éves volt – írja a szinhaz.online.
márc. 18
7:45
Megkapta a kezelést: túl van a nehezén, ám a mellékhatások miatt továbbra is kórházban van az Sma-s egyéves Zsombi (Blikk)
Napra pontosan egy hónappal ezelőtt számolt be a Blikk a hihetetlen hírről: ismét megtörtént a csoda, ugyanis összegyűlt a 700 millió forint az SMA-s kis Zsombi életmentő gyógyszerére.
márc. 18
7:48
Rusvai Miklós: egy tesztet, amelyet kicselez a koronavírus, 2-3 nap alatt ki lehet javítani (Infostart)
A francia koronavírus-mutánssal kapcsolatban a víruskutató szerint gyorsan ki kell derülnie, milyen fajta PCR-tesztet használtak.
márc. 18
8:24
Egészségügyi szakdolgozói kamara: néhány osztály kivételével szinte az egész rendszer a covidosok kezelésére állt át (ATV)
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint már ki lehet mondani, hogy a kórházak túl vannak terhelve, az elmúlt hetekben látszott, hogy extrém terhelés éri a fekvőbeteg osztályokat, olyan, amire eddig még soha nem volt példa.
márc. 18
8:36
A Fidesz szerint Karácsony nem tűzte ki a nemzeti lobogókat március 15-én, a főpolgármester szerint pedig igen (444.hu)
????????????????????????
márc. 18
8:48
Fekete rekord: 207 koronavírusos beteg hunyt el egy nap alatt, 6502 új fertőzöttet találtak (ATV)
6502 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 539 080 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 207 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 17 628 főre emelkedett.
márc. 18
8:48
Gyurcsány: „A senkik ma a dubaji légtérben érzik magukat valakinek. Mert nekik lehet." (SzMo)
A DK elnöke felháborodott posztban reagált Hadházy Ákos információjára, amely szerint Mészáros Lőrinc nemrég Dubajban járt magánrepülőgéppel.
márc. 18
8:48
Megugrott a fertőzöttek száma, folyamatosan zajlik az oltás (Demokrata)
Hatezer-ötszázkettő az új fertőzöttek száma, 1.441.706 embert már beoltottak Magyarországon.
márc. 18
8:51
Rajtaütés: hónapokig tartó felderítő munka után csaptak le a kábítószer-kereskedőkre Tápiószecsőn (Blikk)
A nagykátai nyomozók három férfit vettek őrizetbe, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják őket.
márc. 18
8:54
Horroradatot közölt a Koronavírus.gov.hu (Infostart)
A világjárvány kezdete óta először kétszáz fölötti a szám. Rengeteg az új fertőzött is.
márc. 18
8:54
Elnézést kért a Deutsche Welle a megtévesztő magyarországi riportért (Demokrata)
A német állami televízió azt állította, hogy a budai Vár és a Kossuth tér felújítása a szélsőséges nacionalizmus bizonyítéka.
márc. 18
8:57
Jelentkezett az ötös lottó történetének ötödik legnagyobb nyertese: erre költené a milliárdokat (Blikk)
A tavalyi év december 19-i sorsolásán megszületett az ötös lottó több mint 63 éves történetének ötödik legmagasabb nyereménye, hiszen egy magyar szerencsés közel 4 milliárd forintnak örülhetett.
márc. 18
9:06
Karácsony: "mi járhatott a fejükben? Hogy éjjel, titokban énkezemmel szedtem le a zászlókat?" (ATV)
A főpolgármester válaszolt a fideszes Láng Zsolt lobogókkal kapcsolatos kérdésére.
márc. 18
9:12
"Hiányos tájékoztatás", "totális cenzúra" - orvosok kritizálják az oltási kampányt (Infostart)
A Magyar Orvosi Kamara több területi vezetője szerint is komoly gondok vannak az oltási kampánnyal. Az oltási munkacsoport vezetője szerint az egyetlen ilyen, hogy nincs elég vakcina.
márc. 18
9:12
207 halott egy nap alatt, sosem haltak még meg ennyien koronavírusban (SzMo)
Kórházban 10 386 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1170-en vannak lélegeztetőgépen.
márc. 18
9:12
Galgóczi Ágnes: Minél előbb el kell érnünk a nyájimmunitást (Demokrata)
A jelenlegi járványgörbe alapján a fertőzések nagy részét a brit koronavírustörzs okozza.
márc. 18
9:15
Vadidegeneknek kötött életbiztosítást a 72 éves budapesti asszony, így kaszált milliókat (Blikk)
– Csalás és magánokirat-hamisítás miatt ítélhetik el V. Évát (72), aki két nyugdíjas férfi nevére összesen hét életbiztosítást kötött, amivel milliókat zsebelt be.
márc. 18
9:18
Mandiner-értesülés: jön az újranyitási terv (Infostart)
A hetilap úgy tudja, ezt jelenti be Gulyás Gergely a Kormányinfón.
márc. 18
9:30
KSH: 90 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma januárban (ATV)
A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó járványvédelmi intézkedések hatására januárban 89,8 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 18
9:51
Kitört a zászlóháború Budapesten – A fővárosi Fidesz ütött először, de Karácsony Gergely sem finomkodott: beindult a politikai boksz (Blikk)
Úgy néz ki, kitört a zászlóháború Budapesten. A kék sarokban Karácsony Gergely, a piros sarokban a budapesti Fidesz, ahogy az ökölvívásban mondani szokás. Mert, hogy megint egy adok-kapok történet bontakozik ki a politikai küzdőtéren.
márc. 18
9:54
Újabb vallásgyalázás történt, ezúttal Budapesten (Demokrata)
Szégyenletes vallásgyalázás történt Budapest XVIII. kerületében, az Ibolya utcai kápolnánál.
márc. 18
10:06
Kiszámolták az oltástempóból: április végén kezdődhet itthon az újranyitás (Infostart)
A Portfolio szerint addigra 50 százalékos lesz a védettek aránya az országban, júniusra akár mindenkit be lehetne oltani.
márc. 18
10:18
Berki Krisztián szerint azért szedték elő az ügyét, mert Karácsony Gergelyék a csőd szélén állnak (ATV)
„Ez közúti baleset volt, amiben azért engem – akinek 84 ezer eurós kára keletkezett – akarnak hibásnak kihozni, mert Karácsony Gergelyék a csőd szélén állnak, és ahelyett, hogy kérnének tőlem pénzt, bevádolnak” – nyilatkozta a Borsnak az egykori valóságshow-szereplő.

Keresés