Lezajlott a szerdai kormányülést követő Kormányinfó délelőtt, amelyen megtudhattuk, hogy szakértők szerint a harmadik hullám tetőzésének közelében lehetünk és néhány héten belül várhatók az első lazítások, de teljes nyitásra csak nyártól lesz valószínűleg lehetőség, az átoltottságtól függően. Ma délután tájékoztatót tartott az operatív törzs is, Mü
0,3%-os pluszban zárta a kereskedést az S&P 500 index, miután a Federal Reserve bejelentette, hogy továbbra sem változtat a jelenlegi monetáris politikán.
A ruházati- és divatárucikkek online kereskedelemével foglalkozó vállalkozások körében egyre nagyobb szerephez jut a mesterséges intelligencián alapuló eszközök használata – derül ki aGLAMI divatkereső platform iparági jelentéséből, amelyben négy olyan területet jelölnek meg, amelyeken a kereskedelmi platformok számára kiemelt jelentőségű lehet az
Erőteljes a kereslet a magyarországi tavak környékén elérhető lakóingatlanok iránt, idén az érdeklődés öt éve nem látott csúcsra nőtt. A Balaton-környéki megyékben 54-84 százalékkal, a Velencei-tó közelében 22 százalékkal, a Tisza-tónál pedig 96 százalékkal több volt az érdeklődők száma az ötéves átlaghoz képest. A Velencei-tónál az átlagos négyzet
A Samsung bemutatja a Galaxy A52, A52 5G és A72 okostelefonokat, amelyekkel a vállalat legújabb fejlesztései széles körben elérhetővé válnak. A Galaxy A széria új tagjai megkönnyítik a kommunikációt, a kamera- és kijelzőinnovációkkal pedig a tartalomgyártás és -fogyasztás élménye is megújul. A számos Galaxy funkció, a vízállóság és a hosszú élettar
Görögország a 2008-2009-es válság óta először 30 éves kötvényt bocsátott ki, azaz hosszú távon tudta magát finanszírozni a piacról - írja a Financial Times. A lépés szimbolikus erejű, mivel a válság után a görög adósság sokáig kockázatosnak számított.
Európában már harmadik hete emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma, a Balkánon és Közép-Európában különösen aggasztó a járványhelyzet - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális veszélyhelyzeti vezetője csütörtökön.
Annak érdekében, hogy a karácsonyfa-termesztők számára egyértelmű legyen, milyen feltételek mellett juthatnak a karácsonyfa-ültetvényeik után támogatáshoz, a közelmúltban részletesebb, pontosabb szabályok jelentek meg.
Az oltások lassú terítése és a fertőzési esetszám növekedése miatt az idei nyári turisztikai szezon is kimaradhat Európában, ami nagy csapást mérhet az olasz, spanyol, portugál és görög gazdaságokra a Morgan Stanley pénzintézet szerint.
Egy hazai egészségügyi intézménynek és egy segélyszervezetnek nyújt 40 millió forint összértékű pénzadományt a Szentkirályi Magyarország és a PepsiCo. A jelentős felajánlással a járvány kitörése óta nélkülözhetetlen munkát végző Országos Mentőszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet működését segíti a két vállalat. A szakértők szerint a koronavír
A Covid-19-en átesettek többsége legalább hat hónapig védett attól, hogy megint megfertőződjön a koronavírussal, de az idősek hajlamosabbak újra elkapni a kórt - mutatták ki dán kutatók.
Annak érdekében, hogy a karácsonyfa-termesztők számára egyértelmű legyen, milyen feltételek mellett juthatnak a karácsonyfa-ültetvényeik után támogatáshoz, a közelmúltban részletesebb, pontosabb szabályok jelentek meg.
Az OTP Alapkezelő értékszemléletű részvényalapja, az OTP Fundman Alap felkészült arra, hogy az idei év második felére talán ismét kinyithatnak a gazdaságok. Számos olyan vállalat részvényeit válogatták az Alapba, amelyek a válságot hatékonyságnövelésre és digitalizációra használták fel, hogy az újranyitás után magasabb piaci részesedéssel és a korá
Tegnap robbant a hír, hogy Avi Wigderson princetoni professzorral megosztva Lovász László kapja az idei Abel-díjat. Hatalmas (újabb) sikere ez a magyar tudománynak, miközben az oktatás színvonala folyamatosan csökken.
A méltán elhíresült on-chain elemző és a stock-to-flow model megalkotója, PlanB most frissítette modellje előrejelzéseit. PlanB szerint a Bitcoin megalkotása óta most vagyunk a negyedik ciklusban és még mindig sokkal magasabb árfolyamok felé törhetünk, mint a mostaniak – ha bejön…
60 millió eurós befektetéssel építi meg negyedik logisztikai parkját Budapest közvetlen szomszédságában a CTP. A cég tervei szerint magyarországi portfóliójuk 2022-ben eléri az 1 millió négyzetmétert.
A koronavírus-járvány miatt több idő áll az egyéb és magánszálláshelyek rendelkezésére az elnyert támogatások felhasználására, ugyanis 2021. szeptember 30-ig meghosszabbodik. Akik már befejezték a kivitelezési munkálatokat, a változástól függetlenül áprilisban megkezdhetik az elszámolást, amelynek pontos menetéről a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejles
Lemondtak a szervezők két jelentős fesztivál, a VOLT és a Balaton Sound idei megrendezéséről, a járványhelyzet alakulása miatt jövőre kerülhet majd sor az eseményekre. A már korábban megvásárolt belépők érvényesek lesznek a 2022-es rendezvényeken is. A szervezők közlése szerint egészen eddig ők is arra készültek, hogy idén nyáron ismét összejöhet
Nincs könnyű dolguk a családoknak, ha a lehető legtöbbet akarják kihozni a számos elemből álló otthonteremtési rendszerből. Bár a legutóbb januárban kibővített program rendkívül népszerű az ügyfelek körében, sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan maximalizálhatják a kedvezményeket. Az OTP Bank szakértői egy életszerű példával azt mutatják be, hogy
Az Audi Hungaria a magas termelési volumennek köszönhetően stabil pénzügyi eredményekkel zárta a kihívásokkal teli 2020-as évet - áll a cég által kiadptt sajtóközleményben. A munkatársak a koronavírus miatti korlátozások ellenére 1 661 599 motort és 155 157 autót gyártottak, míg vállalat árbevétele 2020-ban 7,518 milliárd euró (minteg 2770 milliárd
Az AutoWallis tulajdonába kerül Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb, egyedülálló építészeti megoldásokkal büszkélkedő BMW márkakereskedése. A Hungária körút 95. szám alatt működő szalont eddig is a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett csoport leányvállalata bérelte, ahol BMW és MINI járműveket értékesít. Tovább bővíti saját tulajdoná
Az országos tisztifőorvos azt mondja, hogy a fertőzöttek száma még egy-két hétig növekszik, ezért nagyon fontos a járványügyi intézkedések betartása. Ugyanakkor lényeges az is, hogy naponta kiszellőztessük a fejünket, és eltereljük gondolatainkat a krízisről. A jelenlegi helyzet ugyanis lelkileg is nagyon megterhelő.
Csütörtökön 10 bázisponttal emelkedett a tízéves amerikai referenciahozam, mely így 1,75%-on áll. Ez tavaly január óta a legmagasabb annak ellenére, hogy tegnap a Fed igyekezett megnyugtatni a piacot.
2021 tavaszára egyre bizonyosabbnak tűnik, hogy a legoptimistábbnak tekinthető, gyors visszapattanással asszociálható „V” alakú növekedési pálya lehetősége minimálisra csökkent. A járvány és a hozzá kapcsolódó korlátozó intézkedések elhúzódó jellege okán a kilábalás is hasonlóan vontatott utat jár be. 2021-ben már nem feltétlenül exogén sokkhatássa
Számos autós dühösen, míg mások rezignáltan veszik tudomásul a hétről-hétre emelkedő üzemanyagárakat. A töretlen emelkedés hátterében számos tényező áll, úgy tűnik, hogy a benzin árára ható tényezők most mind egyirányba mutatnak.
Az oltások lassú terítése és a fertőzési esetszám növekedése miatt az idei nyári turisztikai szezon is kimaradhat Európában, ami nagy csapást mérhet az olasz, spanyol, portugál és görög gazdaságokra a Morgan Stanley pénzintézet szerint.
Az országos tisztifőorvos azt mondja, hogy a fertőzöttek száma még egy-két hétig növekszik, ezért nagyon fontos a járványügyi intézkedések betartása. Ugyanakkor lényeges az is, hogy naponta kiszellőztessük a fejünket, és eltereljük gondolatainkat a krízisről. A jelenlegi helyzet ugyanis lelkileg is nagyon megterhelő.
A tél vége felé a szántókat járva csúnyán lesárgult árpatáblákat, foltos búzákat láthatunk. Ennek okait kerestük Sipos Gazdával és végigvettük a következő hetek teendőit a termelők számára.
A 2021. január 1-jétől életbe lépett kata szigorítások kihívás elé állítják a kisadózókat és partnereiket, akik a NAV idei tervezete alapján szigorúbb ellenőrzésekre is számíthatnak. Sok vállalkozó számára ugyanakkor még kérdéses lehet, hogy milyen lehetőségei vannak, ha a szabályozási változások miatt másik adónemet kell választania. A K&H szakért
Észrevehetően emelkedhet hamarosan a vállalati fizetésképtelenségek száma az eurózónában a (különösen a szolgáltatószektort sújtó) gazdasági nyomás és a moratóriumok várható kivezetése miatt – írja friss elemzésében az UniCredit.
A szélsőséges időjárási viszonyok között egyre nagyobb problémát jelent a növényeket érő hőstressz és intenzív besugárzás, ami napégést, valamint a termés mennyiségének és minőségének csökkenését eredményezi. E hatások kiküszöbölését segítik a különböző színű árnyékoló hálók. De nem mindegy melyiket választjuk.
Az országos tisztifőorvos azt mondja, hogy a fertőzöttek száma még egy-két hétig növekszik, ezért nagyon fontos a járványügyi intézkedések betartása. Ugyanakkor lényeges az is, hogy naponta kiszellőztessük a fejünket, és eltereljük gondolatainkat a krízisről. A jelenlegi helyzet ugyanis lelkileg is nagyon megterhelő.
A legújabb globális befektetői felmérés szerint az intézményes piaci szereplők továbbra is New Yorkot tartják a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központjának, a második a ranglistán a korábban hosszú évekig vezető London. Budapest 16 helyet javított besorolásán tavalyhoz képest.
Azt, hogy közel 1,7 millió motort és több mint 155 ezer autót állítottak elő a győri Audi-gyárban tavaly, már eddig is tudtuk. Az Audi Hungaria menedzsmentje a csütörtökön megtartott éves sajtótájékoztatón viszont azt is elárulta, mekkora árbevételt és adózott eredményt értek el, így kiderült, a válság dacára rég volt annyira nyereséges a magyar op
Újabb gasztroműsorral bővül az RTL Klub kínálata, a Mestercukrász, az édesszájú Konyhafőnök című produkcióban a desszertek mesterei mérhetik össze tudásukat. A műsor gyártója a Solaz Média, és azoknak a jelentkezését várják, akik járatosak a sütemények, torták, krémek és csodás finomságok elkészítésében, és úgy érzik, hogy tudásukkal és szenvedélyü