Két főbb okkal magyarázta meg Varga Mihály pénzügyminiszter egy keddi közleményben azt, hogy miért vétózta meg az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek brüsszeli ülésén az uniós társasági adó magatartási kódexének módosításával kapcsolatos javaslatot.
Az oltási akció kezdete óta már 22 ezer 12-17 éves fiatal oltását kérték szüleik, közülük 15 ezren az első oltásra érkeztek, másfélezren pedig a megerősítő harmadik oltást is megkapták - közölték kedden a koronavirus.gov.hu kormányzati oldalon.
Biztató eredmények érkeztek a kanadai fejlesztésű növényi alapanyagú koronavírus-vakcina hármas fázisú klinikai vizsgálatairól, az oltóanyag hatékonynak és biztonságosnak tűnik az adatok alapján.
Ma elindult hazánk eddigi legnagyobb szabású, lakosságot érintő zöldítési projektje, amelyben napelemes rendszerek telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez lehet forrást igényelni. A felhívás először a Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében élők számára nyílik m
Mágnás Miska nyerte a legfiatalabb évjárat utolsó kiemelt versenyét, a Kétévesek Kritériumát Régi Csibész és Spartan Devil előtt; a magyar tenyésztésű „csikók” nagydíjában pedig Golden Boy bizonyult a legjobbnak. A szezon kiemelt versenyeinek sorát a 2800 méteres Lovaregyleti Díj zárta, ahol Calabrese lett az első, eddigi pályafutása legnagyobb győ
A magyarok nagy része műfenyővel készül az ünnepekre, nem jellemző az ételpazarlás, és a húsmentes karácsonyi menüre is egyre nagyobb a nyitottság. Ám a kézzel készített, illetve másodkézből beszerzett ajándékok még kevésbé vannak előtérben, és a fenntartható csomagolásról is van még mit tanulni – derül ki az IKEA legfrissebb kutatásából, ami a mag
Új csapattal bővül a Kripto Akadémia: szeretnénk felépíteni az ország legnagyobb és legjövedelmezőbb play-to-earn játékos csoportját. Ha úgy érzed a szakértelmeddel tudnál nekünk ebben segíteni, akkor jelentkezz a meghirdetett pozíciók valamelyikére. Csapatvezetőt, oktatókat és játékosokat is keresünk. Ha már eddig…
A várakozásoknak megfelelően a második negyedévivel megegyező mértékben nőtt negyedéves bázison az euróövezet bruttó hazai terméke az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.
Lengyelországban újabb korlátozásokat vezetnek be a tetőző járványhullám miatt, jövő szerdától a szolgáltatásokat egyszerre még kevesebb beoltatlan ember veheti igénybe, mint eddig. A jövő év márciusától pedig kötelezővé teszik az oltást az orvosok, a tanárok és a rendvédelmi erők számára.
A szerb üzleti élet elmúlt évtizedeinek legmeghatározóbb milliárdosa, Miodrag Kostic nagybefektető vásárolhatja be magát a magyar bankszektorba az orosz Sberbank számos régiós leánybankjának, köztük a tavaly ismét veszteségesen működő magyar érdekeltségnek a megvételével – számoltunk be róla egy hónapja. Bár a vevői oldalon a cégcsoport három külön
A legnagyobb kérdés minden ingatlan adásvétel esetén a megfelelő ár. Természetesen más szempontok vezérlik a vevőt és az eladót, de a sikeres ügylethez fontos, hogy közelítsenek az álláspontot. Mint mindent, az árazás kérdését sem hagyta érintetlenül a lassan két éve tartó világjárvány. Hogy lehet mégis viszonylag rövid időn belül optimális áron ér
A magyarok ajándékozási kedve újra töretlen: átlagosan nyolc embernek terveznek idén karácsonykor ajándékot vásárolni. A meglepetésekre szánt összeg a GKI Digital adatai alapján 15 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor és meghaladja a 60 ezer forintot. Az online vásárlások mellett újra megerősödik a hagyományos kereskedelem, és felbukkannak a
A CTPark Vecsés logisztikai parkban adták át a hazai Ghibli cégcsoport új, 19 000 négyzetméteres logisztikai raktárát. A CTP az idei évben kezdte fejleszteni új logisztikai parkját Vecsésen, amelynek részeként a Ghibli által bérelt épület még az idén elkészül.
A vártnál kevésbé, de romlott a ZEW gazdaságkutató intézet németországi hangulatindexe decemberre vonatkozóan a felmérés kedden publikált eredménye alapján.
Nagyösszegű, több mint 6,5 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a Delta Technologies leányvállalata konzorciumban tanári és tanulói notebook-beszerzésre a Digitális Kormányzati Ügynökségtől – tette közzé a vállalat.
Az egészségügyi vészhelyzet ellenére a gazdaság kulcsszereplői maradtak a családi vállalkozások – derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss Global Family Business Index rangsorából. A világ 500 legnagyobb családi hátterű cégének listáján számos Magyarországon is ismert márka szerepel, mint például a francia Decathlon, a német Bosch, a své
NAPI Szép felpattanást produkált a részvény árfolyama a tegnapi kereskedés során: hiába érintette pénteken még a 300.00 dolláros szintet is, a hétfői piaczárásra 3,5%-ot emelkedett a grafikon. A következő napok kérdése, hogy képes-e megmaradni a bika dominanciája, akkor jelenteném ki egyértelműen, hogy fordulatot látunk, ha az EMA(50)-es mozgóátlag
NAPI Amióta sikerült a részvénynek áttörnie a 157.00 dolláron húzódó ellenállást, stabilan a 160.00 dollár feletti tartományban oldalazik a grafikon, még ha néha hektikus is a mozgás, amit produkál az árfolyam. Amennyiben a piaci hangulat végleg helyreáll az omikron miatti pánikból, könnyen elképzelhető a historikus csúcs ostroma. Támasz: 157.00 do
NAPI A november közepi csúcstól kezdve gyenge az Amazon szereplése, és ennek köszönhető, hogy az EMA(50)-es mozgóátlag támasza alá zuhant az árfolyam, és a tegnapi felpattanás sem tudta áttörni ezt a szintet. Fordulat akkor érkezhet a részvény piacára, ha a mozgóátlag ellenállása elesik. Támasz: 3200.00 dolláros szint Ellenállás: EMA(50)-es mozgóát
A Telki határában található Anna-lak még a 20. század elején épült, ám a hajdani erdészlak évtizedekig zárva volt a túrázók előtt. A közelmúltban a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program segítségével felújították, így újra várja a Budai-hegységben túrázókat.
9 nagybank közül hat érdemben megemelte új lakáshiteleinek kamatát decemberben. A drágulás mértéke 0,37-0,96 százalékpont, ezzel egy 20 millió forint összegű lakáshitel törlesztőrészlete 4-10 ezer forinttal emelkedhet meg 20 éven át.
Az ország leglátogatottabb erdős területeit kezelő Pilisi Parkerdő az aktív kikapcsolódást segítő fejlesztéseket valósít meg a következő időszakban. Javul az erdei kerékpáros-infrastruktúra, új elemekkel bővül a Nagyvillám-sípálya és további parkolóhelyek létesülnek a népszerű kirándulóhelyek meglévő, ám jelenleg túlzsúfolt parkolóiban.
Az ország leglátogatottabb erdős területeit kezelő Pilisi Parkerdő az aktív kikapcsolódást segítő fejlesztéseket valósít meg a következő időszakban. Javul az erdei kerékpáros-infrastruktúra, új elemekkel bővül a Nagyvillám-sípálya és további parkolóhelyek létesülnek a népszerű kirándulóhelyek meglévő, ám jelenleg túlzsúfolt parkolóiban.
2021 októberében az ipari termelés volumene 3,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,7%-kal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2021 szeptemberéhez képest 0,3%-kal emelkedett.
Nem számíthatnak a befektetők arra, hogy a részvénypiacok közelmúltban látott szárnyalása ilyen lendülettel folytatódik – véli a Goldman Sachs vezérigazgatója, David Solomon a CNBC tudósítása szerint.
Ausztria a hétvégén megszünteti a Covid-19 elleni védőoltást kapott, vagy a vírusból felépült emberek országos zárlatát, ugyanakkor továbbra is korlátozza a közéletben való részvételt azok számára, akik nem hajlandók beoltatni magukat.
Nem számíthatnak a befektetők arra, hogy a részvénypiacok közelmúltban látott szárnyalása ilyen lendülettel folytatódik – véli a Goldman Sachs vezérigazgatója, David Solomon a CNBC tudósítása szerint.
A Black Friday kampány idén is hatalmas sikereket hozott az e-kereskedelem piaci szereplői számára. A magyar vásárlók rekord mennyiségű online rendelés leadásával használták ki a kampány miatti leárazások előnyeit, amit a Sameday csomagküldő szolgálat által kézbesített csomagok magas száma is alátámaszt. A működését nemrég az egész országra kiterje