Fontos szintet lépett a magyarok kezében lévő részvényvagyon októberben: a friss számok szerint a háztartások részvényállománya most először haladta meg az ezermilliárd forintot. Mindeközben a befektetési alapok háza táján is tartogatott érdekességeket az október.
Az európai startup szektor hamarosan eléri a 121 milliárd dolláros finanszírozást, az Atomico kockázati tőkealap számításai szerint. A kontinensen jelenleg 321 unikornis – vagyis egymilliárd dollár feletti értékeltségű – startup működik. Közülük 98-an idén érték el az unikornis státuszt.
A napi új koronavírusos esetek száma alapján már elérkezett a fordulat a járvány 4. hullámában, azonban a szennyvízadatok a járványhullám növekedéséről tanúskodnak. A kórházi adatok minősége mindeközben olyan mértékben romlott, hogy alig lehet belőle valamit látni.
Hajnalra párássá válik a levegő, foltokban zúzmarás köd is képződhet. Szerdán ezek megszűnését követően napos idő várható, de délután egy szakadozott keskeny felhősáv vonulhat nyugatról kelet felé, később este határozottan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
Egy év alatt 340-ig erősödhet a forint az euróval szemben, ezzel 2022 egyik legjobb befektetése lehet a magyar deviza – derül ki a Societé Generale (SocGen) most megjelent kitekintéséből. A bank szakemberei tíz legvonzóbb befektetésük közé is beválogatták a magyar devizát. Viszont nem mindenki ennyire optimista a forint kilátásait illetően, a Comme
Az év első kilenc hónapjában több mint 22 ezer építési engedélyt adtak ki, 30 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; az élénkülést a január elsejétől ismét 5 százalékra csökkentett új lakások áfája támogatta
Kényszerű egy éves kihagyás után december 6-án, hagyományosan Miklós napján rendezték meg a XXII. Országos rozé borverseny. Ezúttal 284 mintával neveztek a borászatok, rozé, siller, és gyöngyöző borok minőségének megmérettetésére.
A balesetben az ötéves kislány olyan súlyosan megsérült, hogy újraélesztése után a kórházban életét vesztette. Édesanyja is súlyos sérüléseket szenvedett.
Az eladó és vevő között közvetítő szerepet betöltő országgyűlési képviselő, Móring József Attila szerint ilyen közel még sosem voltak ahhoz, hogy megszülessen a megegyezés.
A magyar válaszadók csupán 15,9 százaléka állítja, hogy a járványnak már nincs semmilyen hatása a pénzügyi helyzetére, ez a második legalacsonyabb érték Európában (Görögországban 12,7 százalék mondta, hogy már kiheverte a recessziót). A lista élén Svájc áll 44,76 százalékkal, utánuk Észtország (41,3) és Hollandia (39,4 százalék).
Jelentős felértékelődési potenciált lát az Apple részvényeiben a Morgan Stanley elemzője, véleménye szerint ugyanis nem árazták még be a befektetők a vállalat új termékeit, ami lehet akár egy kiterjesztett valóság-headset, akár egy önvezető autó.
A szaúdiak, irániak és törökök közti marakodások holtpontra jutottak, legyen szó akár a jemeni, akár a líbiai proxi háborúkról. Most a diplomácia tárgyalóasztalánál próbálják csökkenteni a regionális feszültségeket. De az iráni nukleáris tárgyalások az összeomlás szélére kerültek. Káncz Csaba jegyzete
Jelentős felértékelődési potenciált lát az Apple részvényeiben a Morgan Stanley elemzője, véleménye szerint ugyanis nem árazták még be a befektetők a vállalat új termékeit, ami lehet akár egy kiterjesztett valóság-headset, akár egy önvezető autó.
Magyarország a járvány utáni gazdasági újraindítást továbbra is adócsökkentések mentén képzeli el, az adópolitika szuverenitását sértő intézkedéseket továbbra sem támogatjuk – jelentette ki Varga Mihály Brüsszelben, az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) tanácskozását követően, amelyről közleményben tájékoztatta a Pénzügyminisztérium az MTI-t.
December 5-ig tartott a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó, ahol számos magyar, és a régióból érkező vállalat is a kiállított. Közülük mutatunk be néhányat: egy gazdaságos autómosó szolgáltatót, egy repülőgépgyártót, és egy olyan céget is, amely a zöld finanszírozás kritériumainak való megfelelésben segíti a vállalatokat.
A legtöbb hazai webáruházat megmozgató megmérettetés iránt már most nagyobb az érdeklődés mint egy évvel ezelőtt. Az Árukereső.hu szervezésében 2010-ben útjára indított Ország Boltja – a hazai webáruházak egyik legrangosabb versenye – már a 11. alkalommal kerül megrendezésre. Az online vásárlási szezon legaktívabb időszakában most is a fogyasztók s
Hangsúlyos üzenetet fogalmazott meg nemrég közösségi oldalán Dr. Novák Hunor Kóbor János halálával kapcsolatban. A gyeremkorvos szerint bátran kell fogalmazni, hogy elkerüljük az olyan családi tragédiákat, amelyeket az oltásellenesség okoz.
Korábban nem látott szintre emelkedett a hazai villamosenergia-rendszerterhelés kedden délután. Nem lenne meglepő, ha a következő hetekben, hónapokban akár több új rekord is születne.
Már csaknem 6 millió liter fertőtlenítőszert gyártott a MOL a pandémia kezdete óta, és 76 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt adományozott. A MOL decemberben a Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogatja 2500 liter Mol Hygi fertőtlenítővel – áll a cég közleményében.
Jelentős felértékelődési potenciált lát az Apple részvényeiben a Morgan Stanley elemzője, véleménye szerint ugyanis nem árazták még be a befektetők a vállalat új termékeit, ami lehet akár egy kiterjesztett valóság-headset, akár egy önvezető technológia.
Az ünnepek közeledtével immár 8. alkalommal indult útnak a minőségi sertéshúsfogyasztást népszerűsítő kampány az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a Magyar Húsiparosok Szövetsége jóvoltából. Idén az „Ünnepeljünk malaccal!” szlogennel hirdették meg a kampányt december 7-én, amelynek elsődleges célja az adventi időszakban a
Nem valószínű, hogy Magyarország és Lengyelország uniós helyreállítási programjait még az idén jóváhagyja az Európai Bizottság – jelezte a gazdasági és pénzügyminiszterek (Ecofin) mai brüsszeli tanácskozása után újságíróknak Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke a Népszava tudósítása szerint. Ez azt jelenti, hogy a helyreállítási progra
Január 1-jétől a világ pénzügyi központjaihoz igazítják a hivatalos munkahetet az Egyesült Arab Emírségekben, tehát a muszlim vallású arab országban is szombaton és vasárnap lesz a hétvége - jelentette kedden a WAM hírügynökség, amely az Emírségek hivatalos hírügynöksége.