Megszületett a gazdasági és pénzügyminiszterek keddi brüsszeli ülésén az uniós áfa-irányelv módosításáról szóló egyhangú megállapodás, amelynek értelmében például kedvezményes áfakulcsot alkalmazhatnak majd a tagállamok a napelemekre, a hagyományos és elektromos kerékpárokra, a gyermek ruházati termékekre, illetve a hulladék újrahasznosítási szolgá
Egy merőben új megjelenésű, de hagyományos szakmai értékeket képviselő szőlőszüretelő gép tanulmányterve született meg a New Holland és egy neves olasz formatervező iroda együttműködésének hála.
Már most érdemes lépéseket tennie azoknak a vállalkozásoknak, amelyek szeretnének az egyetemes szolgáltatás keretén belül, olcsóbban jutni villamos energiához, állítja a szakértő. Körültekintőnek is kell lenni, mert jogosultság hiányában komoly büntetést is kaphatnak a cégek.
A pandémia miatt sok cég kényszerült tömeges leépítésre, és ha már amúgy is mindenki Zoom-on lógott, egyre több cégvezető gondolta jó ötletnek, ha a kellemetlen döntéseket egy gyors, egyoldalú videóhívásban jelenti be. A Better.com 900 embert tett lapátra karácsony előtt, de korábban az Uber vagy a Bird sem finomkodott. Akad azért pozitív példa is.
Ismét elérhetővé vált a hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitásából, szellemi tulajdonából magas hozzáadott értékű új termékek és eljárások előállítására ösztönző pályázat - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztérium keddi közleményében hozzátette: a tav
A novemberi tömeges kamatemelés után 9 nagybank közül 6 érdemben megemelte új lakáshiteleinek kamatát decemberben. A drágulás mértéke 0,37-0,96 százalékpont, ezzel egy 20 millió forint összegű lakáshitel törlesztőrészlete 4-10 ezer forinttal emelkedhet meg 20 éven át - hívta fel a figyelmünket a Bankmonitor.
A Futureal elindította ingatlanbefektetési és vagyonkezelési üzletágát. A Futureal Investment Partners magas értéknövekedési potenciállal rendelkező befektetésekre összpontosít Európa-szerte.A Futureal Investment Partners célja, hogy meghatározó befektetési és vagyonkezelői társasággá váljon. Ennek eléréséhez kiemelkedő intézményi és komoly vagyonn
Az amerikai és a magyar építészeti szegmens sok mindenben eltér egymástól, az építészeti vonásoktól kezdve, a szabályozásokon át, egészen a digitalizáció és a tervezéshez használt BIM megoldások elterjedéséig. Közös jellemző azonban, hogy már mindkét piacon rendelkezésre áll olyan technológia, ami jelentősen megkönnyíti a tervezők, építészek, mérnö
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. december 2-án aláírtuk a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. új Kollektív Szerződését. Fontos lépés ez vállalatunk számára a munkabéke irányába, elindultunk az egység és az együttműködés útján. Ezzel letettük az egyik alapkövét a sikeres jövőnk építésének. Szakszervezeteink, azaz a Cdfsz, az MGSZ és az Mtszsz a
Hazánkban elsőként a HelloParks Maglód első üteme kapta meg a BREEAM New Construction Design Stage tanúsítvány Excellent szintű minősítését az ipari ingatlan kategóriában. Ezzel a Futureal-csoporthoz tartozó HelloParks lett az első olyan ipari és logisztikai ingatlanfejlesztő Magyarországon, amely már a tervezési fázistól kezdve a legösszetettebb f
A várakozásoknak megfelelően a második negyedévivel megegyező mértékben nőtt negyedéves bázison az euróövezet bruttó hazai terméke az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.
Tőzsdére vinné jövőre önvezető részlegét az Intel, a Mobileye részvénykibocsátását tervezi, amit még 2017-ben vásárolt fel több mint 15 milliárd dollárért.
A járványkezelésben a "legutolsó megoldási lehetőségként" tekint a koronavírus elleni védőoltás kötelező tételére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - közölte kedden Hans Kluge, a WHO európai részlegének vezetője.
Előnyt jelent, ha az egyszerű és repetitív feladatokat átadhatjuk a gépeknek, legyen szó privát vagy üzleti feladatokról, hogy érdekesebb és hasznos dolgokkal foglalkozhassunk. A Gartner becslése szerint például egy vállalat pénzügyi osztálya akár 25 ezer munkaórát is megspórolhat szoftverrobotok használatával. Természetesen akad, akit elrettent eg
2021. november 1-től kezdve a KBC véget vet a fosszilis energiahordozók új lelőhelyeinek kiaknázására és a meglévők korszerűsítésére irányuló feltárások és fejlesztések finanszírozásának.
Októberben a vártnál lényegesen nagyobb mértékben, egy éve a legnagyobb ütemben nőtt az előző havihoz képest a német ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése alapján.
Életének 70. évében, 2021. november 1-jén elhunyt Arató György, a XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal nyugalmazott főépítésze. A XIII. kerületi önkormányzat számolt be már korábban a szomorú hírről, amit most vettünk észre az oldalukon.
Miközben az atomerőművek és lehetséges szerepük a klímacélok elérésében továbbra is meglehetősen vitatott, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a nukleáris energia is bekerül a fenntartható gazdasági tevékenységek Európai Unió által kijelölt körébe. A témában a napokban Budapesten adott elő William D. Magwood IV., az OECD Nukleáris Energia Ügynökség fő
A home office robbanásszerű elterjedése, illetve a jelenleg kialakulni látszó hibrid modell nem értékelte le a munkahelyi környezetet, hanem éppen ellenkező irányú folyamat zajlik: az irodának az otthonunkkal kell versenyeznie. Mindez a korábbiaknál komolyabb zöld növényi környezetet kíván meg a Gourmet Garden egyik alapítója szerint. Sirály Péter
Nem minden nagytárca tulajdonos érdekelt az eladásban, ül a kezén és kivár, esetleg vásárol. Így történt ez legutóbb is! A bitcoin árfolyama egyik napról a másikra újra 50 000 dollár felett jár, miután egyes tőzsdéken 42 000 dollár alá is…
Erősödéssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, amiben szerepe lehet Virág Barnabás reggel megjelent interjújának is, az MNB alelnöke ugyanis ismét a kamatemelések folytatását vetítette előre. Délutánra aztán megint elromlott a hangulat, újra 365 felett jár az euró jegyzése.
Két világszerte veszélyeztetett faj, a vörösnyakú lúd és a kis lilik több mint 600 példányát veszélyeztette az új vadlúdvadászati szezon a Hortobágyon novemberben az országos vadlúdszinkron felmérései szerint.
Javult a magyar lakosság számlafizetési képessége az elmúlt egy évben: a magyarok 27,8 százaléka mondta, hogy legalább egy számlát nem tudott időben befizetni az elmúlt 12 hónapban, kevesebben, mint tavaly, amikor ez az arány 31 százalék volt - közölte az Intrum követeléskezelő kedden az MTI-vel.
Lemondott Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, miután a legfőbb ügyész hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indítványt tett az Országgyűlés elnökénél a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.
Második napja emelkedik az olajár, ahogy enyhülnek az omikron-variánssal kapcsolatos félelmek, és az aggodalmak, hogy a járványhelyzet súlyosbodása az olajpiaci keresletre is kihatna. A WTI ma több mint 3 százalékot emelkedett és kéthetes csúcsához közelít, ahol azt megelőzően járt, hogy az új variáns megjelenése miatt elindult volna egy korrekció
A múlt heti, több mint 13 milliárd forint értékű tranzakció után ezúttal "csak" közel 90 millióért idegenített el az általa irányított hitelintézet papírjaiból, és még maradt 4 millió 062 ezer 641 darab részvénye ezután is.
Kilenc nagybank közül hat érdemben megemelte új lakáshiteleinek kamatát decemberben. A drágulás mértéke 0,37-0,96 százalékpont, ezzel egy 20 millió forint összegű lakáshitel törlesztőrészlete 4-10 ezer forinttal emelkedhet meg 20 éven át.
Második napja emelkedik az olajár, ahogy enyhülnek az omikron-variánssal kapcsolatos félelmek, és az aggodalmak, hogy a járványhelyzet súlyosbodása az olajpiaci keresletre is kihatna. A WTI ma több mint 3 százalékot emelkedett és kéthetes csúcsához közelít, ahol azt megelőzően járt, hogy az új variáns megjelenése miatt elindult volna egy korrekció
Lezajlott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter parlamenti gazdasági bizottsági meghallgatása, amelyen például a Fudan Egyetem, és a Budapest-Belgrád vasútvonal is szóba került.
Második napja emelkedik az olajár, ahogy enyhülnek az omikron-variánssal kapcsolatos félelmek, és az aggodalmak, hogy a járványhelyzet súlyosbodása az olajpiaci keresletre is kihatna. A WTI ma több mint 3 százalékot emelkedett és kéthetes csúcsához közelít, ahol azt megelőzően járt, hogy az új variáns megjelenése miatt elindult volna egy korrekció
Bár az érdekelt gazdálkodók többsége úgy gondolta, hogy sikerült kezelnie a Brexit által okozott adminisztratív és operációs kihívásokat, az érintetteknek 2022. január 1-től újabb változásokra kell felkészülnie. A BDO Magyarország jogi szakértői összegyűjtötték a legfontosabb intézkedéseket, valamint javaslatokat, amelyek segíthetnek az érintettekn
Tények és adatok a magyar gazdaságról – cikksorozatunkban bemutatjuk, hogy az elmúlt tíz évben milyen konkrét eredménye volt a Fidesz-kormány tevékenységének.
Az International Data Corporation (IDC) rontotta az okostelefon-kiszállítások idei és jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését a világban az alkatrészhiányra hivatkozva. Hozzáteszik, hogy mivel a hiány inkább a 4G modellekhez készült alkatrészeket érinti, így ez meggyorsíthatja az 5G-s átállást.