Jelentősen bővítenék a Fonyód Yacht Klub jelenlegi befogadóképességét, a kikötő több mint két és félszeresére, 250 férőhelyesre nőne - a Népszava információi alapján.
A tavalyi nagy ugrás után idén is folytatódott a digitalizáció térhódítása, a Marketing&Media magazin pedig infokommunikációs társaságok és startupok vezetőit kérdezte arról, hogyan látják a piacot, mik a meghatározó trendek és mire számítanak a jövőben. Sorozatunk első részében Peter Gazik, a Telenor vezérigazgatója beszél többek között az 5G várh
A hosszú tenyészidejű, kései káposztaféléket október végén, november elején szedik. A megfelelő időben történő betakarítás és a gondos tisztítás, válogatás nagyon fontos, hiszen azzal nagy eséllyel csökkenthetjük a tárolási betegségek fellépését.
Az elmúlt 24 órában 1370 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, elhunyt 151 beteg – derül ki a koronavírus információs portál kedd reggeli jelentéséből.
1370 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 151 beteg, és 6 millió 253 ezer a beoltottak száma. 4019 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 374-en vannak lélegeztetőgépen.
A Magyar Közlöny 2021. évi 242. számában december 27-én megjelent a családok támogatásaira vonatkozó egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 786/2021. kormányrendelet.
Változik az érettségik vizsgakövetelménye - mondta Kásler Miklós. Mint a miniszter beszámolt róla, szinte minden tantárgynál lesznek változások: lesz, ahol projektekkel is ki lehet váltani az írásbelit.
A SpaceX ráadásul radikálisan növelni kívánja műholdai számát a közeljövőben és a versenytársak is megjelenhetnek, tovább növelve az ütközések veszélyét az űrben.
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 33 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az UniCredit Bankra, a csoporthoz tartozó jelzálogbankra és lízingtársaságra, egyebek közt a fedezetállokációra, a biztosítékmonitoringra, az IT-biztonságra, a csoportos értékvesztésképzésre, a betétbiztosítási és az elhunyt hitelfelvevő ügyfelek nyilvántartás
Ismét jelentősen nőtt Ausztráliában az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az egészségügyi hatóságok keddi összesítése szerint, egy halálesetért pedig első ízben az omikron vírusvariánst tették felelőssé.
Tizenöt, de több esetben húsz százalékkal is emelkedhet jövőre a fizikai munkakörökben dolgozók keresete. Az ismét jelentősen gyorsuló bérfelzárkózást a járvány előtti időszakhoz képest is súlyosbodó munkaerőhiány és a minimálbérek jelentős emelése is segíti - írta a Magyar Nemzet kedden.
December eleje óta már több mint ötezren választották a kisvállalati adót, amely január 1-jétől még kedvezőbb lesz, a mértéke 10 százalékra csökken. Bár december 31-ig már csak négy nap van hátra, a korábbi évek tapasztalata alapján a kivát választók tábora még tovább nőhet – tájékoztatott Izer Norbert.
Kérdésessé vált, hogy jövőre lesz-e elektromos autó vásárlásra igényelhető állami támogatás. Egy szakportál szerint ugyanis a pályázatok lebonyolítása átkerült a Magyar Motorsport és Zöld Mobilitás Fejlesztési Ügynökséghez, ám ennek a forrásait jelentősen csökkentik 2022-ben.
A várt romlás helyett javult a fogyasztók bizalma az Egyesült Államokban novemberben, miután a magas inflációval és a koronavírus új variánsának a megjelenésével kapcsolatos aggodalmakat a háttérbe szorította az üzleti és a munkaerőpiaci kilátások javulása.
2022-ben is közeledhet a fejlett nyugati államokhoz a magyar gazdaság. A felzárkózás üteme lassulhat, de így is meglesz a szükséges növekedési többlet.
A felhasználók várakozása szerint 2030-ban úgy fogunk majd bevásárlóközpontokba látogatni, hogy a kiterjesztett valóságot kínáló okosszemüvegek vagy épp a mozgásérzékelős ruhák révén nemcsak a fizikai, hanem a virtuális valóságban is átélhetjük a vásárlás, vagy csupán az érdeklődő nézelődés élményét a plázákban – derül ki az Ericsson fogyasztói tre
Napi Masszív izgalmakat nem hozott a MOL hétfői kereskedése sem, maradt a szerény forgalom, ami mellé ezúttal gyengülés társult. Egyelőre ugyan 2450 és a 20 napos mozgóátlag fölött maradt az árfolyam, de a szűk Bollingerek közül szemmel láthatóan nem érkezett meg a felfelé mozdulás. A papírforma továbbra is inkább ebbe az irányba mutat, így az
Napi 200 napos mozgóátlagát tesztelte a hétfői kereskedés folyamán az OTP árfolyama, innen visszafordulva 16150 forintos sikerült zárni a kereskedést, mérsékelt emelkedéssel. Továbbra is korrekció zajlik, azonban egyelőre ennek akadályt állít a 16400-as szint a 200 napos mozgóátlag kíséretében. Ha nem sikerül a letört támasz fölé visszakapaszkodni,
Napi Minimális forgalom mellett gyengült a Richter árfolyama hétfőn, ezzel maradt a 8600 forintos szint közelében. Messzemenő következtetést a tegnapi kereskedés nem enged levonni, továbbra is elmondható, hogy erős támaszok fölött találjuk a jegyzést, innen megvan a lehetőség a csúcsok felé történő kapaszkodásra. A 8400 forintos zóna eleséséig komo
Kiemelkedően jó évet zárnak a tehetősek Magyarországon, a harmadik negyedévre vonatkozó adatok szerint ugyanis összvagyonuk egy év leforgása alatt 17 százalékkal 7 ezer milliárd forint fölé nőtt, és ez a tendencia a koronavírus-járványtól függetlenül folytatódni fog jövőre is a Blochamps Capital prognózisa szerint.
Idén több elemező is arra a megállapításra jutott, hogy a fintech szektor piaca az érett fázisba érkezett, a befektetők pedig olyan vállalatokat keresnek, amelyek már fel tudnak mutatni kézzelfogható eredményeket. Ez a jövő évi trendekre vonatkozó várakozásokból is látszik, ugyanis azok egyre kevésbé kötődnek forradalmian új technológiákhoz, és ink
Napi Elhanyagolható forgalom mellett esett a BUX árfolyama hétfőn, az OTP kis mértékű emelkedését a MOL és a Richter gyengülése ellensúlyozta, így maradt az indexünk 50000 pont alatt. Különösebben nem tudott pozitív irányba fordulni a technikai kép, a 20 napos mozgóátlagtól látott éles lefordulás a meghatározó jelenleg a napos grafikonon. A 200 nap
A gazdaság-újraindítás, a lakáshitel-szárnyalás, a változó vállalati hitelprogramok és az emelkedésnek induló kamatkörnyezet éve volt 2021 a magyar bankszektorban, de vajon miről fog szólni 2022? A Portfolio ezúttal is megkérte a legnagyobb hazai bankcsoportok vezetőit, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2022-re. Aláb
Évente – világszerte – több mint 1 millió házikedvenc kezdi az új évet távol az otthonától. A DeadLens Pictures legújabb rövidfilmje – a szilveszteri hangos ünnepléshez közeledve – a felelősségteljes állattartásra hívja fel a figyelmet. A DeadLens Pictures küldetésének tartja, hogy időről időre felhívja a figyelmet létező, de elhallgatott társadalm
Minimális elmozdulással kezdi a keddi napot a forint az euróval szemben, így továbbra is hajszálra van történelmi mélypontjától a magyar deviza. Az alacsony év végi forgalomban a piac elsősorban az MNB csütörtöki egyhetes betéti tenderére figyel most.
Több ezer lakástól válik meg az állam 2022 januárjától, mindegyiket ingyen átadja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat által létrehozott nonprofit cégnek - írtuk meg a nyáron. A legfrissebb Magyar Közlönyben most ezeknek az ingatlanoknak a részletes listáját is közzétették.
Az MNB összesen 33 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az UniCredit Bankra, a csoporthoz tartozó jelzálogbankra és lízingtársaságra hiányosságok miatt, amelyek a fedezetallokációt, a biztosítékmonitoringot, az IT-biztonságot, a csoportos értékvesztésképzést, a nyilvántartások kezelését, a felügyeleti adatszolgáltatást és a tőkekövetelmény
Az omikron variáns erőteljes terjedése és a rossz időjárás ismét komoly nyomás alá helyezi a légitársaságokat, hétfőn több mint ezer járatot kellett törölniük. Az amerikai kormányzat járványügyi főtanácsadója szerint meg kellene fontolni, hogy a belföldi repülőjáratokra csak oltott utasokat engedjenek fel.
A jövő évtől havi 50 ezer forintra nő az árvaellátás legkisebb mértéke, az intézkedés 40 ezer személyt érint, az első utalás 2022. január 12-én érkezik a számlákra - írja3 a Világgazdaság a Magyar Államkincstártól (MÁK) kapott információi alapján.
A házikerti gyümölcsösökben, a fák nyugalmi állapotában végzett növényvédelmi munkákkal (fatisztogatás, lombfertőtlenítés) lehetőség nyílik a gyümölcsfákon vagy a közvetlen környezetükben meghúzódó kártevők és kórokozók telelő alakjainak gyérítésére. Ezzel csökkenteni tudjuk a következő évi kora tavaszi fertőzések mértékét is.