Szerda hajnalban egy dupla airdropot fognak előkészíteni az Icon blokkláncon. Az esemény támogatását a cikk írásának pillanatáig csak egyetlen nagyobb tőzsde, az Upbit jelentette be. Azoknak, akik más váltókon tartják a tokenjeiket, a részvételhez a támogatott tárcák egyikében kell kiutalniuk…
A kkv-k és a nagyvállalatok legújabb kötelezettsége a visszaélés-bejelentési rendszer létrehozása és működtetése. 2021. december 17-étől a legalább 250 főt, majd a legalább 50 főt foglalkoztató cégek kötelesek visszaélés-bejelentési rendszert kiépíteni.
A négy legnagyobb húsfeldolgozó vállalat piaci erejét az erősen konszolidált amerikai piacon a húsárak megemelésére és a gazdálkodók nem teljesen áron történő fizetésére használták ki egyes vélemények szerint. A cégek megháromszorozták saját nettó haszonkulcsukat a járvány kezdete óta, mondták a Fehér Ház gazdasági tanácsadói.
Míg munkavállalóként a hivatalos, vállalati életben a karácsony az elmúlt időszak lezárásának és az elért eredmények értékelésének ünnepe, addig az év utolsó egy-másfél hete a pihenésről, regenerációról szól. A „well-being” napjainkban sokat emlegetett és vágyott állapot, szeretnénk fizikailag és mentálisan is jól lenni mindennapjaink során. Hogyan
A mezőgazdasági gépeket gyártó Claas azt közölte, hogy a félvezető chipek beszerzésével kapcsolatos nehézségek a jövő év első felében is fennállnak, ami megfékezi a növekvő mezőgazdasági kereslet miatti profitnövekedést.
Egyre olcsóbbak az egyszerű Dns-tesztek, melyek segítségével megtudhatjuk, honnan származnak őseink és jó esetben még jellemzően távoli rokonokat is találhatunk. Mi megcsináltuk, és ha sokkal nem is, de kicsivel okosabbak lettünk. Egy kalandot megér.
A magyar ipar jövőjéről beszélgetett a TECHference ipari konferencián Hörömpöli-Tóth Levente négy hazai szakemberrel, akik Hartmann Anita, az IFKA igazgatója, Kelly Robert Sean, a Metalloglobus Fémöntő Kft. ügyvezető igazgatója, Rehák Bálint, a Bosch Rexroth ipar 4.0 üzletfejlesztésért felelős csapatvezetője és Tordai Balázs, az IVSZ ipar 4.0 szaké
Már tényleg csak napok vannak hátra azoknak a gyermeket nevelő szülőknek, akik – bár kellett volna – nem nyilatkoztak idei adójuk visszatérítése érdekében. Számukra, de persze azoknak is, akik így nem kapnak vissza adót, még mindig érdemes valamely támogatott megtakarítási formába fektetniük.
Kiemelkedően jó évet zárnak a tehetősek Magyarországon, a harmadik negyedévre vonatkozó adatok szerint ugyanis összvagyonuk egy év leforgása alatt 17 százalékkal 7 ezer milliárd forint fölé nőtt, és ez a tendencia a koronavírus-járványtól függetlenül folytatódni fog jövőre is a Blochamps Capital prognózisa szerint.
Gyümölcsfáknak a törzsét le lehet kenni fehér diszperzit festékkel? Hígított oltott mésszel kentem le tavaly, de hamar lepergett, amikor nedvesség érte. Mikor érdemes befesteni és mivel?
Az ANY Biztonsági Nyomda értékesíti romániai leányvállalata, a Zipper Services SRL 40 százalékát a társaság ügyvezetője, Doru Vijiianu számára - közölte az ANY Biztonsági Nyomda a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Sikeres volt a mai aukció, a 4iG a Növekedési Kötvényprogram keretében rábocsátással újabb kötvényeket bocsát ki, a bevont forrás 81,7 milliárd forint.
Kövesdi Lilla, az Agrobusiness Club diákszervezet elnöke is részt vett a startup konferencián, ahol az agráriumban zajló generációváltásról mondta el nekünk a gondolatait.
December eleje óta már több mint ötezren választották a kisvállalati adót, amely január 1-jétől még kedvezőbb lesz, a mértéke 10 százalékra csökken. Bár december 31-ig már csak négy nap van hátra, a korábbi évek tapasztalata alapján a kivát választók tábora még tovább nőhet - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
A kisvállalati adó főként azoknak a cégeknek lehet jó megoldás, melyek nyereségüket visszaforgatják fejlesztésekbe. 2017-ben még szilveszterkor is több mint 3 ezer vállalat döntött a lehetőség mellett.
Egyre inkább igazolja a jövőről való tudatos gondolkodás, miért is jó megállapodás egy versenysportoló arcának alkalmazása a turisztikai márkázás új fejezetében. Tom Cheesewright jövőkutató egyenesen azt mondja, szervezzük olyanná üzleti tevékenységünket, mint egy sportszervezetet. A hasonlat azért jó, mert a sikeres sportoló karaktere három meghat
Évezredek óta termesztik Ázsia több országában, ma már több hazai faiskolában is kapható ez az ízletes, datolyához hasonló gyümölcsöt termő fa. Hazai termesztésének egyedüli korlátja a hosszú tenyészideje lehet.
A napelemes pályázattal olyan értékes berendezések kerülnek egy házra és házba, amit már a kivitelezés során érdemes lehet biztosítani. Az átadás után pedig mindenképpen érdemes beletenni a lakásbiztosításunkba.
Az előttünk álló évet a különböző országok pénzügypolitikájának irányítói előtt álló nehéz döntések sora fogja meghatározni. A nagyobb jegybankoknak el kell dönteniük, hogy hogyan kezeljék a növekvő inflációt, mely meglátásunk szerint a jelenleg vártnál makacsabbnak fog bizonyulni. A Fidelity szerint a bankok azért is vannak nehéz helyzetben, mert
A jövő évtől havi 50 ezer forintra nő az árvaellátás legkisebb mértéke, az intézkedés 40 ezer személyt érint, az első utalás 2022. január 12-én érkezik a számlákra - írta a Világgazdaság kedden a Magyar Államkincstártól (MÁK) kapott információ alapján.
A hospice nem a halál, hanem az élet, mondja a magyarországi hospice mozgalom egyik elindítója. Muszbek Katalin rengeteg életvégi gyötrelmet és még sokkal több szép búcsúzást látott, és azt mondja, túl sokszor mondjuk, hogy nincs időnk. Interjú.
A koronavírus-járvány kitörése óta a legmagasabb volt a napi fertőzöttek száma hétfőn – írja a Bloomberg. Az 1,442 millió új eset több mint harmadáért az Egyesült Államok volt felelős.
A főváros financiális helyzetéről hosszú ideje egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz a városvezetés és a kormányzat. Előbbi csődveszélyről beszél, utóbbi ezt vitatja. Mindenesetre a budapesti cégeknél tervezett 15 százalékos fizetésemelés stabil költségvetésre utal.
A koronavírus-járvány megjelenése óta felértékelődött az online kapcsolattartás jelentősége, ez már tavaly karácsonykor is tapasztalható volt: az ünnepi adatforgalom akkor az előző – koronavírus-mentes – évhez képest 30%-os növekedés mutatott a Telenor hálózatán, amiben feltételezhetően a korábbinál jelentősebb arányt képviselt a távoli családtagok
A Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió megújítja a csomagolási hulladékok gyűjtési rendjét a fenntarthatóbb hulladékgazdálkodás érdekében - derül ki az FKF közleményéből.
Kifejezetten jó a hangulat a világ tőzsdéin, a kedvező amerikai kiskereskedelmi adat támogatásával meredeken emelkedtek tegnap a vezető amerikai részvényindexek, az S&P 500 új csúcson zárt. Ma reggel a vezető ázsiai részvényindexek is jellemzően emelkednek, és Európában is mérsékelt emelkedést láthatunk.
Minimális elmozdulással kezdi a keddi napot a forint az euróval szemben, így továbbra is hajszálra van történelmi mélypontjától a magyar deviza. Az alacsony év végi forgalomban a piac elsősorban az MNB csütörtöki egyhetes betéti tenderére figyel most.
Meghosszabbodnak a hazai vállalkozások újraindítását segítő hiteltermékek a Széchenyi Kártya Programban. Egy 100 millió forintos, tehát átlagos méretű beruházási hitel esetén a teljes futamidő alatt egy kisvállalkozás 25 millió forintot tud megspórolni a piacon elérhető hitelekhez képest. Ez akár több mint 200 ezer forinttal kisebb havi törlesztőt
Meghosszabbodnak a hazai vállalkozások újraindítását segítő hiteltermékek a Széchenyi Kártya Programban – tájékoztatta az Invovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményben az MTI-t kedden.
A kínai kormány jövő évi hatállyal megszünteti a külföldi autógyártók autóipari befektetéseire vonatkozó korlátozásokat, és ezzel a globális szereplőkre vonatkozó utolsó jelentős korlátozást is eltörölte.
Több virológus, köztük Rusvai Miklós is egyetért abban, hogy az ötödik járványhullám úgy indul majd el Magyarországon, hogy a negyedik gyakorlatilag véget sem ér.
A termőföldre kötött adásvételi szerződések jóváhagyási eljárása során a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara helyi szervének állást kell foglalnia, hogy az adott adásvétel az érdekelt személlyel – legyen az a szerződés szerinti vevő vagy elővásárló – megfelel-e a Földforgalmi Törvényben tételesen meghatározott agrárpolitikai és földbirtok-politikai elvek
A 4iG december közepén egy 350 milliárd forintos kötvénykibocsátással próbálkozott. Végül 287,75 milliárd forint össznévértékű kötvényt sikerült akkor értékesíteniük. Erre húztak most újabb lapot egy 85 milliárdos értékpapír csomaggal és láss csodát, elfogyott 83 milliárdnyi kötvény. Ezzel nemhogy elérték a 350 milliárdos tervezett álomhatárt, hane
Az ANY Biztonsági Nyomda a hétfői piaczárást követően bejelentette, hogy a Zipper Services 50 százalékos tulajdoni hányad vételi tranzakciója lezárult. A tulajdonváltás bejegyzésre került, a társaság tulajdonában lévő Zipper Services 100 százalékos tulajdonrészéből 40 százalékot értékesít Doru Vijiianu, a romániai leányvállalatának ügyvezetője rész
Az ANY Biztonsági Nyomda értékesíti romániai leányvállalata, a Zipper Services SRL 40 százalékát a társaság ügyvezetője, Doru Vijiianu számára - közölte az ANY Biztonsági Nyomda a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az ANY Biztonsági Nyomda a hétfői piaczárást követően bejelentette, hogy a Zipper Services 50 százalékos tulajdoni hányad vételi tranzakciója lezárult. A tulajdonváltás bejegyzésre került, a társaság tulajdonában lévő Zipper Services 100 százalékos tulajdonrészéből 40 százalékot értékesít Doru Vijiianu, a romániai leányvállalatának ügyvezetője rész