A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa szerint nyilvánvalóan alultervezték a jövő évi költségvetésben a nyugdíjemelés mértékét - a kormány szerintük tudatosan megrövidíti a nyugdíjasokat.
A mobilszolgáltatók építik a távközlési hálózatokat, de pénzt nem ők keresnek rajta, hanem a nagy technológiai cégek. Ezen változtatnának a telcók, és bevonnák a hálózatok fejlesztésének finanszírozásába a bigtech cégeket, írja a Reuters.
Mintegy 15 ezer oltást adtak be a múlt héten, több mint ezer embernek adták be a védőoltás első dózisát - mondta Wikonkál Norbert. A Honvédkórház főigazgatója szerint az oltottak közül azok kerülnek kórházba, intenzív osztályra, akik veszélyeztetettnek számítanak.
Alig több mint két napja maradt a közel egymillió érintett gépjármű-tulajdonosnak arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak szerda éjfélig el is kell eljutniuk a biztosítókhoz. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) tapasztalatai szerint a piacon bekövetkezett d
Erősödéssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben miután a pénteki hangulatromlás után visszapattanás jöhet a piacokon. A magyar deviza így egyelőre megmenekült a 370-es lélektani szint újabb elérésétől. Közben a dollár is erősödésbe fordult az euróval szemben, vagyis valóban 180 fokos a fordulat péntekhez képest.
Az európai kontinensen a szójabab termelése idén valószínűleg valamivel magasabb lesz, mint 2020-ban. Az Európai Gmo-mentes Szójatermesztésért Egyesület (Donau Soja) jelenlegi becslése szerint 2021-re az előző évhez képest 1,2 százalékos plusszal, 9,4 millió tonnára emelkedhet az európai szójabab termés.
A piaci szereplőktől kapott visszajelzések azt mutatják, hogy az idei év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 8 százalékkal, vagyis közel egyhavi összeggel marad el a tavalyi hasonló értéktől – írja a Portfolio.hu.
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázaton az igénylők 97 százaléka nyert el összesen közel 736 millió forintot - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztérium hétfői közleményében.
Alig több mint két napja maradt a közel egymillió érintett gépjármű-tulajdonosnak arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak szerda éjfélig el is kell eljutniuk a biztosítókhoz.
Hazai viszonylatban kiemelkedő eredményeket ért el az indulását követő első két hónapban a legújabb magyar kriptovaluta. A privát értékesítési szakaszban, több mint 70 millió forintért vásároltak MST tokent a világ legkülönbözőbb pontjairól. Többek között Kínából, Amerikából, Németországból, Angliából, Kanadából vagy épp Ausztráliából. Bándli Renát
Az Amazon wholesale még mindig az egyik legkiválóbb lehetőség, ha abban gondolkodunk, hogy gyorsan, kis költséggel szeretnénk elindítani egy online üzletet. Az online üzlet nagyszerű esély azoknak, akik szabadabb életre vágynak, mint amit a jelenlegi munkájuk tud biztosítani.
53 ezerrel több a foglalkoztatott, 17 ezerrel kevesebb a munkanélküli, mint egy éve. A férfiak körében csökkent igazán a munkanélküliség, a foglalkoztatottság pedig az idősebbek körében nőtt leginkább.
Alig több mint két napja maradt a közel egymillió érintett gépjármű-tulajdonosnak arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak szerda éjfélig el is kell eljutniuk a biztosítókhoz. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz) tapasztalatai szerint a piacon bekövetkezett d
Az elmúlt három nap alatt összesen 27 830 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 096 718 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 460 beteg, így az elhunytak száma 34 326 főre emelkedett - számol be a koronavírus.gov.hu.
Nemcsak a piac ijedt meg az új mutánstól, de egyre több kormányzat is inkább a bezárkózás mellett dönt. Ugyan az Egészségügyi Világszervezet óva intett tőle, több ország mégis lezárja a
A Nitrogénművek folyamatosan kínál műtrágyát a magyar gazdálkodóknak közép-európai piaci árszinten, és biztosítja minden ügyfelét és partnerét, hogy eleget tesz vállalásainak, és mindent megtesz a hazai és külföldi piac kiszolgálásáért - közölte a Nitrogénművek Zrt. az MTI-vel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara aggodalmára reagálva a hazai műtrágyaell
Idén augusztus és október között a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 677 ezerre emelkedett, ami 27 ezerrel magasabb, mint a válság előtti, 2019 azonos időszakában mért szint - derült ki a KSH adataiból. A hazai elsődleges munkaerőpiacon nőtt a foglalkoztatottság, míg a külföldön dolgozók száma csökkent.
Az elmúlt három nap alatt összesen 27 830 új fertőzöttet igazoltak. 7438 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 538-an vannak lélegeztetőgépen.
A Nissan bejelentette, hogy a következő öt évben 2 000 milliárd jent (17,59 milliárd dollárt) költ járművei villamosításának felgyorsítására, hogy felzárkózzon a riválisokhoz az autóipar egyik leggyorsabban növekvő területén. Ez az első alkalom, hogy Japán harmadik számú autógyártója, amelynek Leaf modellje több mint egy évtizeddel ezelőtt a világ
Nemcsak a piac ijedt meg az új mutánstól, de egyre több kormányzat is inkább a bezárkózás mellett dönt. Ugyan az Egészségügyi Világszervezet óva intett tőle, több ország mégis lezárja a
A Nissan bejelentette, hogy a következő öt évben 2 000 milliárd jent (17,59 milliárd dollárt) költ járművei villamosításának felgyorsítására, hogy felzárkózzon a riválisokhoz az autóipar egyik leggyorsabban növekvő területén. Ez az első alkalom, hogy Japán harmadik számú autógyártója, amelynek Leaf modellje több mint egy évtizeddel ezelőtt a világ
Az alacsony hozamkörnyezet és a rekord szinten járó részvénypiacok arra ösztönzik a befektetőket, hogy máshol keressék a hozamot: egyre többen keresik a nem tőzsdei beszállási lehetőségeket – írja a Financial Times.
Alig több mint két napja maradt a közel egymillió érintett gépjármű-tulajdonosnak arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak szerda éjfélig el is kell eljutniuk a biztosítókhoz. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) tapasztalatai szerint a piacon bekövetkezett d
Kifejezetten rossz, már-már pánikszerű hangulat jellemezte a világ tőzsdéit a múlt hét utolsó kereskedési napján. A komoly lefordulást az újonnan felbukkant, eddigieknél vélhetően veszélyesebb és akár az oltásoknak is ellenálló szupervariánsnak köszönhettük, az omikron névre keresztelt mutáció rohamos terjedése miatt több európai ország is felfügge
Új akadályokkal kell szembenézniük a kkv-knak - derül ki a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves eredményeiből. Tavaly a járvány közvetlen következményeként a kereslethiány okozott nehézségeket, mostanra viszont az anyaghiány jelent kihívást a kereslet intenzív visszatérése és a kiüresedő készletek miatt. Az előző negyedév óta másfélszeresére n
45 kilométerre Kairótól, a Szahara homokjában kezdték el építeni Egyiptom új adminisztratív fővárosát 2015-ben. Az új város egyelőre névtelen, még nem zárult le az elnevezést kereső pályázat. Az első nyolc, két és fél millió lakost váró negyed 2021. november elejére elkészült. Most decemberben kezdenek a kormányhivatalok, nagykövetségek, minisztéri
Miután Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egyértelmű állami segítséget ígért a távhőszektornak az elszálló gázárak miatt, illetve a MET Csoport kereskedelmi igazgatója a Portfolio-nak dominószerű bedőlések lehetőségére figyelmeztetett az energiakereskedők között, ma arról ír a 444.hu, hogy a gázmotoros cégek nyerészkedése miatt tucatnyi város önko
Októberben a munkanélküliek száma 189 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalékos volt. Az augusztus-októberi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 184 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékos volt - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Miközben 13 hete hétről-hétre folyamatosan emelkedik a lélegeztetőgépen lévők száma, a hivatalos számok alapján most hirtelen 157-tel kevesebb lett az ilyen eset 3 nap alatt. 460-an haltak meg, naponta több mint 9200-zal emelkedik a fertőzöttek száma.
Három nap alatt közel 28 ezer új fertőzött és 460 áldozat a koronavírus hétvégi mérlege, a legérdekesebb adat most a kórházakból érkezett: miközben több mint 500-an bekerültek, a lélegeztetőgépen lévők száma nagyot csökkent.
Megerősítették a koronavírus omikron variánsának jelenlétét Ausztriában. Vasárnap este Jakab Ferenc virológus arról beszélt: 100 százalék, hogy Magyarországon is megjelenik majd. Hozzátette, ha időben lépünk, elkerülhetjük a tömeges fertőzéseket.
Trump még nem erősítette meg hivatalosan, hogy indulna, csak utalt rá. Azonban lehet, mégsem teszi. Legalábbis a volt ügyvédje, Michael Cohen szerint. Cohent 2018-ban ítélték börtönbüntetésre, adócsalás, a választási szabályok
Az elmúlt három nap eseményei tökéletesen szemléltetik, hogy miként működnek a piacok. A jó öreg FUD ült tort, jelen volt a Fear, az Uncertainty és persze a Doubt is. Történt ugyanis, hogy a világsajtóban felröppent a hír, miszerint a koronavírus…
A Gazprom harmadik negyedévi bevétele és nettó nyeresége minden idők legmagasabb szintjére emelkedett, mivel a gázárak új rekordokat értek el az európai energiaválság mélyülése közepette. Ennek köszönhetően arra lehet számítani, hogy a 2021-es osztalékkifizetés szintén történelmi rekordot dönthet.
Utólagos majdani kiegészítés helyett, igazságos év eleji nyugdíjemelést kér a kormánytól a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület. Mint írják, a 2022-es, 3 százalékos nyugdíjemelés elfogadásakor alábecsülték az inflációt.
Jelentős informatikai fejlesztéseket és költségmegtakarítást, az IT részleggel való elégedettség növekedését hozta a hibrid munkavégzés bevezetése a Groupamánál. Az új kommunikációs módok és csatornák a belső kommunikációt hatékonyabbá és közvetlenebbé tették, ami abból is látszik, hogy az e-mail levelezés több mint felére, esett vissza a cégnél, m
11 százalékkal esett a budapesti személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja az idei harmadik negyedévben 2020 azonos időszakához képest. Az országos átlagos állománydíj 44 ezer forint, ami megegyezik az előző negyedéves értékkel, az előző évi adathoz képest viszont 3 százalékkal alacsonyabb. Az országos szinten mérsék
11 százalékkal esett a budapesti személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja az idei harmadik negyedévben 2020 azonos időszakához képest. Az országos átlagos állománydíj 44 ezer forint, ami megegyezik az előző negyedéves értékkel, az előző évi adathoz képest viszont 3 százalékkal alacsonyabb. Az országos szinten mérsék
Szerdáig maradt ideje a csaknem egymillió érintett gépjármű-tulajdonosnak arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását; a felmondásoknak szerda éjfélig el is kell eljutniuk a biztosítókhoz - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) hétfőn.
A nyugati országrész és a főváros kedvezőbb helyzetét mutatja a Takarék Index 2021-es élhetőségi rangsora, amely járásonként veti össze a többi között az oktatási, egészségügyi, kulturális és vásárlási lehetőségeket. Budapesten a legkedvezőbb az összkép, az első tízben még hét dunántúli és két tiszántúli járás található. A bűnözésben vagy a megfize