Jövőre átlagosan hét százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már áttekinthető a mabisz.hu oldalon.
A negyedik hullám meredeken felfelé ívelő járványgörbéje ellenére még mindig tilos 12 éven felülieknek az online oktatás, miközben vannak, akik 6 hónapja kapott oltással járnak iskolába.
Az Európai Bizottság megkezdte Magyarországgal és Lengyelországgal szemben a jogállamisági mechanizmus előkészítését, amely végső esetben az uniós pénzek befagyasztásával járhat. Ráadásul a két ország idén valószínűleg már nem jut hozzá a Helyreállítási Alap forrásaihoz.
A madárinfluenza miatt korlátozás alatt álló területeken érvényes baromfi és baromfitermék szállítási, mozgatási lehetőségéről készített útmutatót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A segédanyag abban támogatja a baromfiágazat szereplőit, hogy könnyebben eligazodjanak a hatályos korlátozások között, és megismerjék a mentesség megs
A világviszonylatban is a legnagyobb technológiai befektetők közé tartozó Prosus Ventures száll be a merXu-ba, amely az online vásárlás hozzáférhetőségét és egyszerűségét ülteti át a B2B környezetbe Európában. A 2020-ban a lengyel Allegro csoport korábbi felsővezetői által alapított, Csehországban, Észtországban, Lengyelországban, Litvániában, Magy
A keddi kereskedésben alapvetően kedvezőtlen hangulat uralkodik a nemzetközi piacokon, beleértve a magyar tőzsdét is, és bár főleg az OTP-t ütik a hazai részvények közül, az AutoWallis is fókuszba került ma, miután a részvény forgalma 1,2 milliárd forintra ugrott, ami messze átlag feletti.
Továbbra is lendületesen drágulnak a termények az árutőzsdéken. Chicagóban a búza 2,9 százalékkal, a kukorica 1 százalékkal, a szójabab pedig 0,9 százalékkal került többe, mint előző nap. A repce 0,8 százalékos mínusza kivételt jelentett. Európában a malmi búza 3,1 százalékkal, a kukorica 2,9 százalékkal, a repce pedig 2,3 százalékkal drágult, de t
Hétfőn kezdődött az oltási akcióhét, aminek keretében 101 kórházban és rendelőintézetben lehet regisztráció nélkül felvenni az oltást. Az első nap számai alapján a program működik, jóval többen kaptak oltást hétfőn, mint az azt megelőző napokban. A következő napok oltási adatait is érdemes lesz majd figyelni, hogy kiderüljön, egy-két napi lelkesedé
Az ethereum alapú decentralizált utazási piactér, a Winding Tree bejelentette az American Airlines-al való új együttműködését. Ez a megállapodás lehetővé teszi, hogy az utasok személyre szabott foglalási lehetőségeket kapjanak, ami egy potenciálisan új felhasználási lehetőséget rejt a blokklánc technológia számára.…
Növekedett a magyar lízingpiac az idén: a harmadik negyedév végén a finanszírozott összeg 512 milliárd forintra emelkedett, azaz 14,5 százalékkal nőtt. A bővülés azonban elsősorban az eszközök, köztük a járművek drágulásával magyarázható, az új szerződések száma ugyanis mindössze 1 százalékkal emelkedett - közölte a Magyar Lízingszövetség.
Egy bizonyos penészgomba faj akár a tízszeresére felgyorsíthatja a növények fejlődését. A felfedezésnek nem csak az űrhajósok ellátásában lehet nagy jelentősége.
Óriási áremelkedések vannak az alapanyagoknál és hosszú átfutási idő jellemzi az édességpiacot - ezzel az előrejelzéssel tekint az idei karácsonyi szezonra Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke.
Növekedett a magyar lízingpiac az idén: a harmadik negyedév végén a finanszírozott összeg 512 milliárd forintra emelkedett, azaz 14,5 százalékkal nőtt. A bővülés azonban elsősorban az eszközök, köztük a járművek drágulásával magyarázható, az új szerződések száma ugyanis mindössze 1 százalékkal emelkedett - közölte a Magyar Lízingszövetség.
Újabb történelmi csúcsokra emelkedett az euró forintárfolyama, ma már 372-nél is járt. Igazán nagyot azonban a török líra zuhan, kilenc százalékot az euróval szemben. Az erős dollár és a durvuló járványhelyzet sem tesz jót a forintnak. Drágíthatja az olajat az OPEC kartell.
Súlyosan megsértette az uniós jogot a Kúria és ehhez a legfőbb ügyész előterjesztése szolgáltatta az alapot - ezt állapította meg az Európai Bíróság. Sőt, azt is kimondták, hogy a magyar igazságszolgáltatás csúcsszervei a magyar bírói függetlenségre is veszélyt jelentenek – számol be az Európai Bíróság döntéséről a hvg.hu.
Egyelőre nincs szükség a szükségállapot kihirdetésére Csehországban, a koronavírus-járvány okozta problémák megoldására azonban hasznos lenne módosítani a pandémia törvényt, hogy az régiónként is lehetővé tegye a megfelelő óvintézkedések meghozatalát - közölte a Twitteren Martin Kuba dél-csehországi elöljáró a regionális vezetők és kormányzati tisz
Esik a magyar tőzsde a keddi kereskedésben, ami elsősorban az OTP gyenge teljesítményének tudható be. Mindeközben viszont a Mol visszapattant az elmúlt napok esése után, a midcapek piacán pedig kedvezőtlen a hangulat.
A fiatalok 44 százaléka él még a szüleivel, ez kifejezetten alacsony aránynak számít a K&H ifjúsági indexe alapján. 27 százalékuk szeretne mielőbb távozni a szülői házból és jellemzően az albérletet tartják a következő lépcsőnek. A szülőktől való elköltözést tervező fiataloknak mindössze 30 százaléka látja elképzelhetőnek, hogy saját lakásba tu
11 év, nemzeti összefogás, hatalmas mennyiségű vetőmag- és búzaadomány a rászoruló határon innen és túl élő magyaroknak. Martonvásáron tartották meg a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei Adományozó Ünnepségét.
A többszörösére emelkedő piaci áramárak, a pandémia által okozott szerződéses bizonytalanság és egyéb ágazati terhek együttesen oda vezethetnek, hogy Magyarországon az ipari nagyfogyasztók egy része akár korlátozhatja is a gyártói kapacitását, vagy akár le is leállíthatja a termelését, elkerülendő a további veszteségeket – érzékeltette a nagy áramf
Pár hét múlva a versenyszférában is elkezdődnek a bértárgyalások azt követően, hogy megszületett a megállapodás a minimálbér és bérminimum 2022-es emeléséről. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy a koronavírus válság által érintett ágazatokban nem jöhet szóba a bérek emelése, sőt, egyes ágazat
Idén elmaradhatnak a hardveres tárca gyártók fekete péntek akciói. Pontosabban, ha meg is lesznek tartva, a leértékelésekből éppen a legfontosabb termékeik, maguk a tárcák maradhatnak ki. Az elmúlt évektől eltérően, a Trezor és a Ledger idén nem jelentett be előre…
Több ponton módosítaná a kormány a családi gazdaságokra vonatkozó rendelkezéseket a T/17436 számon a parlament elé terjesztett, az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerint.
A Zoom harmadik negyedéves teljesítménye felülmúlta az elemzői konszenzust (ami mondjuk nem nagy dolog, mert a béna tőzsdei elemzők szinte 90%-ban alulbecsülik az eredményeket).
Háromszáznegyvennyolc tonna tartós élelmiszer gyűlt össze a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtő akciójában a hétvégén országszerte.
Az újautó-értékesítésben jelentősen nő az elektromos autók aránya: 2021 szeptemberében európai szinten már az eladott járművek 23 százaléka volt tisztán elektromos vagy hibrid, ami duplája az egy évvel korábbinak.
A forint árfolyama történelmi mélypontot ért el kedden az euróval és a svájci frankkal szemben, a dollár ellenében pedig az idei leggyengébb szintre csökkent a jegyzése.
Egyszerűbbé, költséghatékonyabbá és környezetileg is fenntarthatóbbá tenné a banki szolgáltatásokat a Magyar Bankszövetség, a pénzforgalomtól a jelzáloghitelekig. Mondhatnánk, csak a bankokon múlik a fejlődés, de nincs így: „A fenntartható bankolás 10 pontja” címmel nemrég közzétett tanulmány egy sor előremutató jogszabály-változást javasol, amelye
Stratégiai partnerséget köt az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati tőkealap-kezelő és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA) azért, hogy a vállalkozások biztosítani tudják a Magyar Multi Program pályázataihoz szükséges önerőt. Ezzel egyidejűleg a Közép-Magyarországi régió vállalatai előtt is megnyílik a lehetőség a pályázatok benyújtására.
Bátorságra van szükség az MNB-től, sőt erős üzenet lehetne, ha beismernék tévedtek. Tartósan drága maradhat az élet így is, de a forintot az elemzők szerinr a 350-es sávba kellene visszarántani, vagy megindul a következő ellenállási pontig, ami már 375 forintos eurót jelentene. A kormány és a jegybank tengelye komoly dilemma előtt: el kell dönteniü
Újabb történelmi csúcsokra emelkedett az euró forintárfolyama, ma már 372-nél is járt. Az okok között szerepel a török líra összeomlása, amely nyolc-kilenc százalékot zuhant az euróval szemben. Az erős dollár és a durvuló járványhelyzet sem tesz jót a forintnak.
Jövőre átlagosan hét százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható a mabisz.hu oldalon, áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményében.