A vásárlói döntésekben egyre nagyobb szerepet játszanak a környezetvédelmi szempontok, ezért a cégek is igyekeznek hangsúlyozni környezettudatosságukat. A vállalat zöld imázsának népszerűsítésekor azonban nagy óvatosságra van szükség, mert a fogyasztók megtévesztése, a nem bizonyítható állítások következménye a jövőben – cégmérettől függően – akár
A lakáspiaci tranzakciók száma 150 ezer körül alakulhat idén, ami élénkülést jelent tavalyhoz képest, ugyanakkor a 2019-es szinthez képest elmaradást mutat - mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője, a jegybank Lakáspiaci jelentését bemutató online sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
Európa-szerte, így Magyarországon is 2006 óta csökken a dohányzók száma, azonban ezt az eredményt veszélyeztetik az új típusú füstmentes dohánytermékek, amelyek egyáltalán nem támogatják a leszokást - közölte az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet.
Az első háromnegyedévben a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 795 millió forint volt, amely 7 százalékkal, 49 millió forinttal haladta meg az előző évit - közölte a társaság a tőzsde honlapján
A kormányok a járvány újabb hullámával küzdenek, ezért Európában új korlátozásokat vezetnek be, amelyek közül sok az oltatlanokat célozza meg. Magyarországon egyre drámaibb a vírushelyzet, de érdemi korlátozásokról még nem döntöttek. Délután Kormányinfót tart Gulyás Gergely miniszter, ahol a járvány is fontos téma lesz.
A Magyar Telekom a jogelődei által épített, különleges örökségét teszi elérhetővé, amikor képzőművészeti gyűjteményének kapuit tágra nyitva jótékonysági árverést szervez, melynek bevételét a Ludwig Múzeum közönségélményének digitális fejlesztésére ajánlja fel. A nyilvános és szenzációs ritkaságokat kínáló jótékonysági árverést december 1-én 18 órai
„Foglalkozni kell a változásokkal, aki nem tud alkalmazkodni, nem biztos, hogy túléli a kihívásokat”- hangzott el az Egri Borvidéki Hegyközségi Tanácsa és a Magyar Borok Háza Alapítvány által szervezett konferencián, melyen a felvetődő termelői kérdésekre és kutatási feladatokra kerestek választ. Verpeléten, a Varsányi Pincészetben tartott eseménye
A Mol olajipari vállalat él a kormányrendeletben biztosított lehetőséggel, és a munkavégzés feltételeként határozza meg a koronavírus elleni védettséget.
Októberben 1,8 százalékkal, 135 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így a hónap végén 7666 milliárd forintot kezeltek a Bamosz-tagok - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).
Az általánosan kedvező építőipari környezetben jelentős árbevétel bővülést ért el a Masterplast a harmadik negyedévben, miközben folytatódott az egészségügyi védőruha értékesítés is - derül ki a cég ma reggel publikált gyorsjelentéséből. Az összesített árbevétel már most meghaladta a teljes 2020-as évit, az adózott eredmény pedig közel a háromszoro
Kisebb kilengések mellett többnyire emelkedést láthattunk tegnap a vezető európai tőzsdéken, az amerikai börzék viszont lefordultak annak ellenére, hogy az októberi kiskereskedelmi forgalomról szóló makroadat kifejezetten erős lett. A befektetők továbbra is az infláció alakulásával kapcsolatos adatokra és a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek, ma
Szeptemberben a villamos energia másnapi piacának árai történelmi magasságokba emelkedtek - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) szeptemberi villamos energia piacmonitoring riportjából.
Bill Gates szerint már jövő év közepére a szezonális influenza szintjére csillapodhat a koronavírus-járvány, feltéve, hogy nem jelennek meg új fertőzőbb, halálosabb variánsok.
A becslések szerint 2021-re több mint hárommilliárd ember hozhatott létre digitális profilt a közösségi médiában, amelyek közül mintegy 30 millió tulajdonosa már nincs életben. Digitális jelenlétünk és a sokszor rutinszerűen rögzített adatok azután is sokáig fennmaradhatnak, hogy távoztunk az élők sorából, ami számos morális, adatvédelmi és egyéb k
Egyre fogy az idő, hogy Joe Biden amerikai elnök megnevezze a Fed következő vezetőjét, hiszen Jerome Powell mandátuma februárban lejár. A legnagyobb esély arra van, hogy újra őt jelöli majd Biden, azonban esélyes jelölt lehet Lael Brainard is. De hogy hathat a dollárra, ha Powellt leváltanák a jegybank éléről?
A műtrágyaárak drasztikus emelkedése az egész mezőgazdaságban és élelmiszeriparban érezteti hatását. Az áremelkedésnek számos összetevője van, a hazai piacot pedig a műtrágyakartellezés és Bige László minapi bejelentése is megingatta – hangsúlyozza a Magyar Gazdaszervezetek és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamar
Öt évvel 2026-ig meghosszabbították az örményországi Mecamori Atomerőmű 2. blokkjának üzemidejét, amely a paksihoz hasonlóan VVER-440-es reaktorral rendelkezik – derül ki a Roszatom közleményéből. A cél az, hogy majd 2036-ig szintén meghosszabbítsák az üzemidőt és közben az örmény illetékesek azt is közölték, hogy az ország új blokk építését is ter
"Miért fontos, hogy minél többen éljünk az oltás lehetőségével?" - teszi fel a kérdést friss Facebook-bejegyzésében Kemenesi Gábor, biológus, víruskutató, aki egy új tanulmány bemutatásával adja meg a választ.
Az általánosan kedvező építőipari környezetben jelentős árbevétel bővülést ért el a Masterplast a harmadik negyedévben, miközben folytatódott az egészségügyi védőruha értékesítés is - derül ki a cég ma reggel publikált gyorsjelentéséből. Az összesített árbevétel már most meghaladta a teljes 2020-as évit, az adózott eredmény pedig közel a háromszoro
A turizmus fejlődési pályája új szakaszba lépett azzal, hogy 2020 őszén megtörtént a 11 turisztikai térség kijelölése. A cél a turisztikai feladatok ellátásának hatékonyabbá tétele, jól értelmezhető és körülhatárolható fogadóterületek létrehozása volt. Emellett fontos szempont volt, hogy a térségek a turisták számára is egymástól jól megkülönböztet
Gulyás János, az újabb ciklusra megválasztott MRSZ elnök kiemelte: ”Hálás vagyok a tagságnak az ismételten megszavazott bizalomért és gratulálok a Magyar Reklámszövetség hétfőn megválasztott elnökségi- és felügyelő bizottság tagjainak, akikkel az elkövetkezendő három évben együtt folytathatjuk a reklámszakma érdekképviseletéért tett erőfeszítéseink
Az osztrák bank honlapján hétfőn publikált bejelentés alapján a tranzakció lezárására a szükséges felügyeleti engedélyek birtokában kerülhet sor, 2022 közepe táján. A Raiffeisenbank (Bulgaria) EAD eladásából befolyó 1,015 milliárd eurós összeg az RBI Tier 1 tőkemegfelelési mutatóját 90 bázisponttal emeli meg. Lehetőséget nyújt egyúttal újabb tőkebe
A mérsékelt kávé- és teafogyasztás összefügghet az agyvérzés és a demencia kockázatának csökkenésével - állapította meg egy új tanulmány, amelyet a The Guradian ismertetett.
Kínában az első tíz hónapban 17,8 százalékkal nőtt a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) értéke éves összevetésben a kilenchavi, 19,6 százalékos növekedési ütemet követően.
Nőtt a Henkel német háztartás-vegyipari és kozmetikai konszern bevétele az idei harmadik negyedévben - közölte hétfőn a cég, amely nem változtatott idei organikus árbevétel-növekedési előrejelzésén.
Régiós terjeszkedését is finanszírozza a tízmilliárd forint értékű nyilvános részvénykibocsátásból az AutoWallis – mondta a VG-nek Ormosy Gábor vezérigazgató.
A 2022-2024-es időszakra elnököt, elnökséget és felügyelő bizottságot választott a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) tisztújító közgyűlése november 15-én hétfőn a következő (2022-2024) ciklusra. Gulyás Jánost, a Wavemaker Hungary ügyvezető igazgatóját az MRSZ tagsága másodszor is megszavazta az elkövetkezendő hároméves ciklusra. A KPMG székházában tart
A Konyhanyelv című produkció negyedik epizódjának közzététele kapcsán elkövetett hibák miatt vállalta a felelősséget és lemondott az Index lapigazgatója, Várbíró Péter. Várbíró Péter 2020 szeptembere óta töltötte be az Index.hu Zrt. lapigazgatói pozícióját. A külső gyártású műsorok kreatív producerként az ő felelősségi körébe tartoznak, így a Lakat
A Vállalkozások munkaerő támogatása programban megítélt összes forrás már meghaladta a 15 milliárd forintot. Mostanáig több mint 34 ezer regisztrált álláskereső új munkaadója nyújtott be kérelmet, mintegy 28 ezer fő után pedig meg is ítélték a kormányzati támogatást – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszter
A Central Médiacsoport tulajdonosa azt mondja, nincs olyan pénz, amiért megválna a cégétől, mert olyan független, üzletileg jól működő médiát akar Magyarországon, amely nélkül mindannyian nagyon sokat veszítenénk. Nagyinterjú a 36. leggazdagabb magyarral kieső milliárdokról, a legutóbbi lengyelországi üzleteiről, 24.hu-ról és új Indexről, inflációs