2021. október 20. szerda

okt. 20
4:42
Október 20-ig lehet pályázni a kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő támogatására (newtechnology.hu)
A rendelkezésre álló 13,7 milliárd forintos keretre már közel hatszáz vállalkozás pályázata érkezett be mintegy négyezer fő foglalkoztatására, összesen 13,5 milliárd forint értékben – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleménye szerint. Bodó Sándor közölte: a
okt. 20
4:45
Hajtatott zöldségnövények talajhőmérséklet-igénye (Agrofórum)
Régi mondás, „hideg fej, meleg láb”, ami a holland kertészeknek is a szlogenje, nemcsak az emberi gondolkodásra értik – bár többnyire így élnek, ez az alaptermészetük –, a zöldséghajtatásban, ha nem is egészen szó szerint, de fiziológiai törvényként a termesztés-technológiában is alkalmazzák. Legyen a gyökér mindig meleg közegben!
okt. 20
5:06
Új logisztikai központba költözik a Magyar Posta Tatabányán (ProfitLine)
A Magyar Posta Zrt. 2022 elejétől a tatabányai ipari parkban épülő logisztikai központból kézbesíti a csomagokat a vonzáskörzetébe tartozó 52 település 100 ezer címére - mondta el a létesítmény keddi bokrétaavatóján a társaság logisztikai fejlesztési igazgatója.
okt. 20
5:12
Deep IT – a társadalom és a technológia jövőjét kutatják a Neumann Társaság online konferenciáján (Márkamonitor)
A járványhelyzetre tekintettel a Neumann Társaság november 10-én online rendezi meg szokásos éves konferenciáját, amely idén a Deep IT alcímet viseli, és  elsősorban az életünk jövőjét befolyásoló technológiákra, trendekre fókuszál. A regisztráció után ingyenesen követhető eseményen egyaránt szó esik majd arról, milyen technológiai veszélyek (példá
okt. 20
5:12
Milyen ingatlanokra igényelhető az ingyenes napelem? (Tiszta Jövő)
A programba ikerházak külön álló épületrészeivel is be lehet kapcsolódni, de teljes társasház korszerűsítésére már nem kérhető a támogatás.
okt. 20
5:36
Egyhetes munkaszünet bevezetését kezdeményezte az orosz kormány (ProfitLine)
Országos munkaszünet bevezetését javasolta október 30. és november 7. között az új koronavírusos járványhelyzet romlása miatt kedden Tatyjana Golikova, az egészségügyért és demográfiáért felelős miniszterelnök-helyettes, miközben a napi halálozások száma ismét ezer fölé emelkedett, és újabb rekordot döntött.
okt. 20
5:36
Okos mechatronikai megoldások (newtechnology.hu)
Gyors beállítások, automatikus üzembe helyezés és költséghatékony folyamatok jellemzik a Bosch Rexroth új fejlesztéseit, a mechatronikai alrendszereket. Cikkünkben a működésüket, kezelhetőségüket, beállításukat, valamint a használatukkal járó megtakarítások mértékét vizsgáltuk. A Smart Function Kit for Pressing – komplett présalrendszer – és a Smar
okt. 20
5:39
Új tulajdonosa lett a kínai vakcinákat beszerző cégnek (Menedzsment Fórum)
A tulajdonosi szerkezetben történt legutóbbi változást követően nyolc hónappal új érdekeltségi körbe került a kínai vakcinákat beszerző közvetítőcég. Ennek ellenére nem lett világosabb a végső tulajdonosok kiléte.
okt. 20
5:42
Időjárás: Kettészakad az ország, akár 10 fokos különbségek is lehetnek (Agroinform)
Átrobog felettünk egy vastagabb felhőzet, de csapadék nem lesz.
okt. 20
5:42
Megnyílt a 73. Frankfurti Könyvvásár (Márkamonitor)
Megnyitották kedd este a 73. Frankfurti Könyvvásárt, a világ legnagyobb könyvszakmai találkozóját, amelyet a koronavírus-világjárvány miatt hibrid formátumban és szigorú fertőzésvédelmi szabályok mellett rendeztek meg.   Hibrid formában jelent meg a díszvendég Kanada is. A frankfurti vásárvárosban felállított nemzeti pavilon mellett egy virtuális p
okt. 20
5:42
Gépi biztonsági őr: harmadáron is többet nyújt az embernél (Transpack)
A biztonsági őrök a múlt: itt a digitális ügyfélkezelő és portarendszer – magyar fejlesztőtől!
okt. 20
5:45
Talajtakarás ősszel is (Agrofórum)
A talajtakarás egész évben egy fontos része a kerti munkáknak, mert minden évszakban megvan a szerepe. Az ökológiai szemléletek egyik alapja az, hogy a talajlakó élőlényeket ugyanúgy védeni kell, mint a talajfelszín felett lévőket.
okt. 20
5:47
Megújuló energiával a gazdák szolgálatában (Agrofórum)
Az Agrofil-Szmi Kft. 2021-ben 3 263 425 forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert napelemes rendszer telepítésre a „Ginop-4.1.4-19 Megújuló Energia Használatát, Energiahatékonyság Növelését Célzó Épületenergetikai Fejlesztések Támogatása” című pályázati kiíráson.
okt. 20
5:48
Termőtalajaink romlásáról… (Agrárágazat)
Az évszázadokon át növekvő földterületigény kielégítésére jelentősen átalakítottuk a környezetünket.
okt. 20
5:57
Egész évben ostromolták a határt az illegális keresztény migránsok, de ez senkit sem zavart (Privátbankár)
Nyár közepe óta valóban egyre több illegális bevándorló próbál átjutni a magyar határon, de az elérhető statisztikák szerint, augusztus végéig legalábbis, nem azok akartak tömegesen bejönni, akikkel a Fidesz a régi hagyományt folytatva ismét üzembiztosan riogat. Úgy tűnik, a kormánykommunikációban csak az a hír, ha a migráns délről jön és iszlám hi
okt. 20
6:06
Igény az van, csak olaj nincs (NRGreport)
Az OPEC+ tagok keményen küzdenek az olajkitermelés növeléséért, de még így sem biztos, hogy hozni tudják a számokat.
okt. 20
6:09
Szén, mikrochip, böllér – itt a hiánycikk-körkép (Infostart)
Kávétól a szénig terjed a hiánycikkek palettája világszerte: a világ egymástól távol fekvő területein kialakult állapotoknak van egy közös pontjuk.
okt. 20
6:12
Óhidi Zsuzsanna a Márkamonitor rádióműsorában (Márkamonitor)
Ma esti vendégem a 90.9 Jazzy rádióban Óhidi Zsuzsanna, a Marquard Média ügyvezető igazgatója.   Óhidi Zsuzsanna tanárként kezdte (volna) a pályáját, ha nem szippantja be szinte azonnal a média világa. Bölcsész hajlama ellenére mindig a sales-ben dolgozott, egy rövid ügynökségi periódustól eltekintve mindig a magazinkiadásban és a magazinokkal össz
okt. 20
6:12
A magas építőipari árak és kereslet a raklap beszerzésére is hatással vannak (Transpack)
A nyárihoz képest már kisebb mértékű a raklap alapanyaghiánya, és a raklaphamisítást is sikerült visszaszorítani.
okt. 20
6:15
Fél százalékos hitel a mikrovállalkozásoknak: összefoglaltunk minden lényeges információt (Bank360 blog)
Az ismert kereskedelmi bankok helyett a pénzügyi vállalkozások nyújtják a kedvezményes vállalati kölcsönt.
okt. 20
6:21
Minden idők második legnagyobb forgalmával nyitott az első Bitcoin Etf (Kripto Akadémia)
Kicsivel több, mint 1 milliárd dolláros napi forgalommal vette kezdetét az első amerikai Bitcoin ETF kereskedése. A New York-i tőzsdén forgalomba hozott BITO kódjelű befektetési termék ezzel minden idő második legjobban nyitó ETF-e lett. A vezető helyet továbbra is egy…
okt. 20
6:24
Palkovics László: cél, hogy Magyarország Közép-Európa logisztikai központja legyen (Növekedés)
Alsó hangon hatezer milliárd forintot szán a kormány vasútfejlesztésre, 2025-re elkészül a Budapest-Belgrád vasút, Magyarország Közép-Európa logisztikai, elosztó központja lesz - nyilatkozta a Növekedésnek Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszterrel az Európai Helyreállítási Alapból érkező támogatásokról, az egyetemek modellváltásá
okt. 20
6:30
Az erdőt is veszélyeztette a bálatűz (Mezőhír)
Sok milliós kár, szándékos gyújtogatás miatt közel hatszáz szalmabála égett el.
okt. 20
6:39
Külföldi munkavégzés: buktatók a 183 napos tartózkodás kiszámításakor (Adózóna)
Rövidtávú külföldi kiküldetéseknél, ismétlődő üzleti utazásoknál gyakran tapasztalható, hogy a munkáltatók/kifizetők annak érdekében, hogy az adóztatáshoz való jog továbbra is Magyarországon maradjon, kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a külföldön történő munkavégzés ne haladja meg a 183 napot, pedig az adóztatás nem mindig ettől függ. Az aláb
okt. 20
6:39
Amazone – Agritechnica Innovations 2022 (Agrofórum)
A Covid-19 járvány okozta nehézségek leküzdése után a cégek megkezdték a felkészülést a következő Agritechnica kiállításra. A hosszú kihagyás alatt a legtöbb műhelyben komoly fejlesztési tevékenység folyt, aminek eredményeként Hannoverben igen sok és érdekes új géppel, technológiával találkozhatunk. Ezek a megállapítások érvényesek az Amazone Group
okt. 20
6:42
Kiszámolták: már nem olyan jó befektetés a lakás (Azenpenzem)
A befektetési célú ingatlanvásárlások idei hozama még a tavalyi átlagos hozamszintnél is alacsonyabb – derült ki a Takarék Index elemzőinek vizsgálatából. A használt lakások esetében csökkent a sajáttőke-arányos nyereség, míg a fővárosi új lakások esetében stagnált. A legnagyobb hozamot vidéki használt ingatlan vásárlásával lehet elérni, a budapest
okt. 20
6:42
Nyerő páros: Legféltettebb titkaikról vallottak a párok (Márkamonitor)
A Nyerő Páros második játéknapján a fiúk kapták a főszerepet: egy váratlan és meglepő funkciókkal rendelkező okosotthonban kellett bizonyítaniuk, mennyire tudnak párjuk fejével gondolkodni. Az este a legőszintébb vallomásokról szólt, a párok kitárulkoztak társaik előtt és megdöbbentő őszinteséggel beszéltek párkapcsolatukról, még féltve őrzött titk
okt. 20
6:42
Pozsonyban, a Zaha Hadid-féle plázában nyitja meg első külföldi éttermét a vagány dizájnjáról (is) ismert magyar wokbár (Forbes)
Több mint négyszáz négyzetméteres éttermet nyit a magyar Padthai lánc Pozsonyban, méghozzá a város legújabb, legmodernebb, a világhírű Zaha Hadid építész által tervezett városrészében.
okt. 20
6:44
Mi lesz, miután Orbán Viktor kiüríti a kasszát? (Forbes)
Nagyjából kirajzolódott, hogy az ellenzéki kormányfőjelölt-jelöltek mit tennének a gazdasággal, de az nem világos, hogy az európártiságuk mögött vannak-e komolyabb szakmai érvek is. Józan vitára végre szükség lenne, mert nem egyértelmű, hogy kell nekünk a közös pénz, főleg, ha cudar idők jönnek.
okt. 20
6:46
Mészáros osztrák szállodái Tiborcz Istvánnál landoltak (Forbes)
A leggazdagabb magyar profiltisztításra hivatkozva adta el két osztrák szállodáját (amelyeket még Leisztinger Tamástól vett), Tiborcz István BDPST Groupja csapott le rájuk. Nemrég Budapesten vett butikhotelt Orbán Viktor kormányfő Marbellára költöző veje.
okt. 20
6:57
A kollégák egyik fele otthon ül, a másik az irodában – mit kezdhet ezzel a cég? (Piac és Profit)
A világjárvány természetessé tette a munkahelyeken azt, ami azelőtt ritkán fordult elő: a csapat egyik fele otthonról dolgozik, a másik az irodából. Ez az úgynevezett hibrid munkavégzés teljesen új kihívás a cégeknek. Akár külső segítségre is szüksége lehet a vezetőknek, hogy a vállalat alkalmazkodni tudjon az új helyzethez.
okt. 20
6:57
Vegyes hangulatban telt a kereskedési nap (Agrofórum)
Chicagóban a búza ára 0,3 százalékkal emelkedett, a kukoricáé viszont 0,5 százalékkal csökkent, a szójabab 0,7 százalékos pluszban zárt, a repce pedig 0,6 százalékkal drágult. Európában a malmi búza és a takarmánybúza olcsóbb lett, miközben a kukorica és a repce árszintje emelkedett.
okt. 20
7:00
Elindult a Facebook kriptó tárcája, nem mindenki örül (FinTechRadar)
A Facebook nem adta fel, megpróbálja a piacra csempészni a kriptovalutáját, amiből még lesznek bajai az Egyesült Államokban.
okt. 20
7:06
Magyarországra jön a dollármilliárdos divatpápa, Philipp Plein! (ProfitLine)
Október 22-én Budapestre látogat Philipp Plein divattervező, a róla elnevezett extravagáns luxusmárka alapítója.
okt. 20
7:06
Rengeteg adat azonnali elérhetőségét ígéri egy magyar startup (Portfolio)
Hatalmas adatmennyiségek azonnali, titkos és olcsó megosztását ígéri egy magyar fejlesztés, amely leginkább a nagy fájlok problémamentes megosztásában és az ezzel járó adattömegek feldolgozásában látja az előrelépés lehetőségét. A Clarabot Nano segítségével a fejlesztők szerint szinte azonnal meg lehet osztani a világ másik felén lévő partnerekkel
okt. 20
7:06
Nem nagyon akar magához térni a forint (Forbes)
Az euróval szemben a 362-es szint felett ragadt a magyar deviza, a tegnapi kamatdöntés óta nyomás alatt a magyar fizetőeszköz.
okt. 20
7:08
Hajszálnyira vagyunk az 500 forintos benzinártól (Portfolio)
Szerdán ismét változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin ára 5 forinttal emelkedett, míg a gázolaj literenkénti átlagára 7 forinttal nőtt. Ez új csúcsot jelent mindkét üzemanyagtípus számára.
okt. 20
7:09
Így vélekednek londoni elemzők a magyar kamatdöntésről (Adózóna)
Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 15 bázispontos lépésekben folytatja a jelenlegi kamatemelési ciklust, de erősödhet a jegybankra nehezedő piaci nyomás az agresszívabb szigorító lépések végett.
okt. 20
7:09
Árat emel a Danone (Agrofórum)
Az élelmiszeripari vállalatcsoport érzi a magasabb nyersanyagárak és az ellátási lánc zavarainak hatásait. Most a Danone ezt áremeléssel akarja ellensúlyozni. A 2021-es esztendő második felében a csoport továbbra is a nyereséges növekedéshez történő visszatérésére számít.
okt. 20
7:18
Egy teljes héten át dübörög majd az MTV Music Week országszerte (Márkamonitor)
Nagyszabású zenei eseménysorozat vezeti fel országszerte több nagyvárosban a 2021-es MTV EMA popkulturális díjátadó show-t, amelyet ezúttal Magyarországról közvetítenek világszerte november 14-én. A november 5-től startoló MTV Music Week keretében országszerte közönségkedvenc hazai és nemzetközi előadók fellépései, köztük a Kraak & Smaak trió és a
okt. 20
7:21
Csehországban 7,23 millió tonna gabonát takarítottak be (Agrofórum)
A Cseh Köztársaság 2021-es gabonatermése szeptemberben 7,23 millió tonna volt, ami 0,2 százalékkal alacsonyabb az augusztusban közzétett becsléshez képest.
okt. 20
7:39
Komoly áremelést akarnak a budapesti taxisok (Menedzsment Fórum)
30 százalékkal emelnék a fuvardíjat a folyamatosan emelkedő költségek miatt. A hatósági ár miatt nem növelhetik, ezért tárgyalni akarnak a főpolgármesterrel.
okt. 20
7:45
Növekedhet jövőre az orosz búzatermés (Agrofórum)
Oroszország 80,7 millió tonnára növelheti búzatermését 2022-ben a 2021-es 75,5 millió tonnáról az őszi búza jó időjárási viszonyai miatt - közölte a Sovecon, az egyik vezető moszkvai mezőgazdasági tanácsadó cég feljegyzésében.
okt. 20
7:54
Most először áll magyar parancsnok egy NATO misszió élén (Növekedés)
Múlt hét óta Kajári Ferenc vezérőrnagy a KFOR parancsnoka Koszovóban. A háttérben az elmúlt évek diplomáciai erőfeszítései és a Magyar Honvédség megbízható erőfeszítései állnak, amelyek eredményeként most először áll magyar katona egy NATO misszió élén. De mindez hogyan illeszkedik a magyar külpolitika balkáni törekvéseibe?
okt. 20
7:57
Elmarad a kukoricatermés a sokéves átlagtól Tolnában (Agrofórum)
Jelentősen elmarad a kukoricatermés a sokéves átlagtól Tolna megyében az aszályos időjárás miatt - mondta a Nemzeti Agrárgazdálkodási Kamara megyei elnöke kedden az Mti-nek.
okt. 20
8:03
Ötezerrel kevesebb rákbeteget tudtak kiszűrni a járvány miatt (Privátbankár)
Akit nem diagnosztizáltak, az már csak súlyosabb állapotban tudott az orvosokkal találkozni.
okt. 20
8:06
A magas építőipari árak és kereslet a raklap beszerzésére is hatással vannak (Transpack)
A nyárihoz képest már kisebb mértékű a raklap alapanyaghiánya, és a raklaphamisítást is sikerült visszaszorítani.
okt. 20
8:12
Carpe diem a választások előtt: 700 milliárdos nyugdíjhiány a költségvetésben (Portfolio)
A szociális hozzájárulási adó újabb, várhatóan négy százalékpontos csökkentése jövőre 358 milliárd forintos bevételi léket üt a nyugdíjkasszán, miközben a nyugdíjkiadások a novemberi nyugdíjprémium, a novemberi és jövő januári nyugdíjemelések, valamint a 13. havi nyugdíj jövő februárra várt teljes visszaépítése miatt legalább ennyivel nőnek, így le
okt. 20
8:14
Kocsmarazziára indul a NAV (Portfolio)
Folytatja korábban megkezdett "kocsmarazziáját" a fővárosban az adóhivatal; a NAV az italok vizezése, a feketefoglalkoztatás és a számla nélküli értékesítés ellen lép fel - írta a szerdai Magyar Nemzet.
okt. 20
8:18
Koronavírus: lassan az ötmillióhoz közelít a halálos áldozatok száma (Portfolio)
A világon 241 549 529 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 912 878 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.

Keresés