A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának hétfőn a szerbiai Ludason.
Az Európai Unión belül tízezer, magasan képzett ember felvételét tervezi a következő öt évben a Facebook az úgynevezett metaverzum kiépítéséhez – jelentette be a cég.
Kisebb veszteséggel zárt a magyar tőzsde, az OTP kivételt jelentett, amely erősödött hétfőn. A forint ellenben lejtőre került a keddi kamatdöntő ülés előtt.
Gyengén indították a hetet az európai értékpapírpiacok. A vezető tőzsdék az előző heti nagy nyereség korrekciójaként negatív kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a hétfői kereskedést.
Az elmúlt hetekben fokozatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon és a szakértők szerint elkezdődött a negyedik hullám. Gadanecz Zoltán, a Gdn Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az előttünk álló időszak eltérő lesz a járvány korábbi szakaszaitól. Csak akkor számíthatunk jelentős negatív hatásra az ingatlanpiac tek
Nagy valószínűséggel előbb-utóbb jön majd az uniós helyreállítási alapból a forrás, hogy mikor az még kérdés. A magyar kormány mindenesetre igyekszik minél több pénzt begyűjteni, hogy ki tudja bekkelni ezt az időszakot, többek között erről beszélt kolégánk a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
A berlini székhelyű N26 nevű neobank a legújabb körös, 900 millió rolláros forrásbevonása alapján már 9 milliárd dollár ér, ez pedig magasabb érték, mint amennyire a tőzsdén jegyzett második legnagyobb bankot, a Commerzbankot értékelik.
Az elmúlt időszak kihívások elé állította a kis- és középvállalkozásokat. A gazdaság megerősítése szempontjából hatalmas jelentőségük van az olyan hitelkonstrukcióknak, amelyek kedvező finanszírozást biztosítanak a cégeknek. A Magyar Nemzeti Bank kamatemelésével pedig kiemelt jelentőséget nyer az új Széchenyi Hitel Program GO!, ami a teljes futamid
Pánik van a Fideszben, vagy teljes a nyugodtság az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kiválasztása után? És ki lehet Orbán Viktor utóda? Fontos kérdések, fontos válaszok október 28-án.
Befejeződött az Északi Áramlat-2 gázvezetékpár első vezetékének feltöltése, amely így üzemkésszé vált - közölte a projektet irányító Nord Stream 2 AG hétfőn.
Politikai döntéshozók, iparági szakértők, vállalati vezetők és a technológia úttörői cserélték ki gondolataikat a globális gazdaság zöld átalakulásáról, illetve a klímacélok eléréséhez szükséges lépésekről a 2. Budapesti Klímacsúcson október elején. A konferencia aktív résztvevője volt az Allianz, hiszen a márkának meggyőződése, hogy a vállalatcsop
Már csaknem 2600-an regisztráltak a felelős állattartást támogató gazdijogsi képzésre - mondta a program hétfői sajtótájékoztatóján Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos.
A Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik érdekeltségébe tartozó Hungarikum Biztosítási Alkusz megvásárolja a Bayer József CIG-alapító érdekeltséségbe tartozó Vinton vagyonkezelő teljes CIG-részesedését - derül ki a BÉT-em közzétett közleményből.
A Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik érdekeltségébe tartozó Hungarikum Biztosítási Alkusz megvásárolja a Bayer József CIG-alapító érdekeltségébe tartozó Vinton vagyonkezelő teljes CIG-részesedését - derül ki a BÉT-en közzétett közleményből.
A jövő a zöldülés irányába mutat – hangzott el az AegisLegal Ügyvédi Iroda, az MKB Consulting Zrt. és a Capital and Credit Partners üzleti reggelijén, ahol a zöld kötvénykibocsátás gyakorlati kérdéseivel ismerkedhettek a résztvevők. A piac gyorsan bővül, zöld projekteknél hozamáldozatra is készek a befektetők – érdemes a vállalatoknak ismerkedni ez
Carl Icahn milliárdos hedge fundos szerint az amerikai részvénypiacok hosszabb távon „falba fognak ütközni”, a pénzbőség és az emelkedő infláció miatt.
A zöld átállás nem jelenthet aránytalan terhet a lakosságnak, és meg kell őrizni az energiaellátás biztonságát is, ezért a kormány célja a naperőművek kapacitásának növelése a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően. Ennek eléréséhez járul hozzá a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv részeként megvalósuló nagysz
A hétfői adatok szerint 50 ezer közelébe - a nyár közepe óta nem mért szintre - emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. A Downing Street szóvivője ugyanakkor közölte, hogy a kormány nem tervezi korlátozások bevezetését.
Életének 94. évében, hétfőn elhunyt Kornai János Széchenyi-díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Harvard Egyetem és a Corvinus emeritus professzora, a francia becsületrend kitüntetettje, a svéd, amerikai, és más akadémiák tiszteletbeli tagja - közölte a család hétfő este az MTI-vel.
A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója új taggal bővíti közép-európai vezetői csapatát. Daria Maslovskaya október 12-én P&O (People & Organisation) igazgatóként csatlakozik a prágai csapathoz, és a Mars Multisales régió négy országáért, köztük Magyarországért felel.
A hétfői adatok szerint 50 ezer közelébe - a nyár közepe óta nem mért szintre - emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. A Downing Street szóvivője ugyanakkor közölte, hogy a kormány nem tervezi korlátozások bevezetését.
Milos Zeman cseh államfő a prágai Központi Katonai Kórház véleménye szerint jelenleg nem képes ellátni a tisztségéből eredő feladatokat - jelentette be hétfőn Prágában Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke, aki néhány napja kért a kórháztól hivatalos véleményt Milos Zeman egészségi állapotáról.
Életének 94. évében, hétfőn elhunyt Kornai János Széchenyi-díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Harvard Egyetem és a Corvinus emeritus professzora, a francia becsületrend kitüntetettje, a svéd, amerikai, és más akadémiák tiszteletbeli tagja - közölte a család hétfő este az MTI-vel.
Olyan nagyszabású, lakosságnak szóló pályázat indul – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) –, amely napelemes rendszerek és energiatakarékos, korszerű, elektromos fűtési rendszerek kialakításához nyújt támogatást. A magánszemélyek december 6. és január 12. között jelentkezhetnek.
A Cégtörvényt 2023. június 1-től felváltja a jogi személyek nyilvántartásáról szóló törvény, továbbá 2023. február 1-től új ingatlan-nyilvántartási törvény lesz. Bár ezen jogszabályok fontos újításokat tartalmaznak, a nyilvántartásokban szereplő személyek lakcíme a jövőben már nem lesz nyilvános. Az új szabályozást és kapcsolódó kérdéseket dr. Szab
A feje tetejére állt világban az üzletembereknek még többet kell dolgozniuk és gyorsabban kell alkalmazkodniuk, mint ezelőtt bármikor. Stresszes helyzetekben nincs hiány. Hogyan küzdenek meg az új helyzettel napjaink döntéshozói? Mit tesznek, hogy ne érje utol őket a kiégés? Többet megtudhatunk a vezetőkkel dolgozó szakembertől.
Szopornyicafertőzés következtében a kölyökkutyák mintegy ⅘-e pusztul el - tudtuk meg a BioZoo.hu jóvoltából. Azonban nemcsak a kiskutyákra, de a felnőtt ebekre is veszélyes, ugyanis több mint felükkel végez rövid időn belül.
A fenntartható és zöld finanszírozás óriási ütemben növekedett az utóbbi években, és a szakértők még nagyobb mértékű emelkedést jósolnak a jövőre nézve. A térnyerésével azonban párhuzamosan nő a zöldrefestés kockázata is, sok vállalat hamis vagy félrevezető „zöld állításokat” kommunikál környezetvédelmi gyakorlatával, teljesítményével vagy termékei
Az Ikea Magyarországon új szolgáltatást indított, amely hozzájárul a körkörös üzleti modell kialakításához. Ez a Garantált visszavásárlás használt gyerekbútorokra szolgáltatás. Az Ikea Family klubtagok, akiknek már nincs szükségük az adott bútorra, előre meghatározott áron eladhatják azt az IKEA-nak.
Szeptemberben közel 12 ezer tranzakció realizálódott a hazai ingatlanpiacon, amelynek jelentős részét az agglomerációba kiköltözők adták. A járványügyi helyzet miatt ugyanis a városi lakásokban ragadt emberek, családok szeretnék újra szabadnak érezni magukat, ezért kertkapcsolatos házakat keresnek új otthonuknak. A kiköltözési hullám nem csak Budap
A megújult Széchenyi Kártya Program magasabb sebességfokozatba kapcsolja a gazdaság talpra állítását azzal, hogy még kedvezményesebb finanszírozáshoz juthatnak a cégek. A K&H is bővíti portfólióját rövid és hosszú távú Széchenyi GO! hitelekkel.
Életműrekordot jelentő, 160 millió forintért kelt el Vaszary János San Remo című festménye a Virág Judit Galéria őszi aukcióján. A kimagasló helyszíni és online érdeklődés mellett zajló hibrid árverésen 159 tételre lehetett licitálni, Aba-Novák Vilmos római trattoria ciklusának lenyűgöző darabja, az Utcai zenészek 48 millió forintért cserélt g
Tovább bővíti állampapír-értékesítési pontjait a Magyar Államkincstár, hétfőn Budán, a Hattyúházban nyílt meg a 10. budapesti irodájuk - közölte a kincstár az MTI-vel.
Londoni makrogazdasági elemzők szerint a balti köztársaságok hazai össztermékének (GDP) értéke már túllépte a koronavírus-járvány előtti szinteket, és e három gazdaság növekedési üteme a következő években Közép-Európáét és az euróövezetét is túlszárnyalja.
Kizárólag magyar beszállítóktól származó sertés- és marhahúst fogalmaznak októbertől az Aldi magyarországi üzletei - jelentették be az áruházlánc hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.
A budapesti Pólus Center MediaMarkt áruházában is elérhetővé vált októbertől az RS Bútor számos terméke. A kísérleti jelleggel kialakított hibrid bemutatóteremben együtt kínálják a konyhabútorokat, s az azokba beépíthető, illetve hozzájuk illeszkedő háztartási gépeket, eszközöket. A kiállított konyhabútorok a beépített vagy azokon elhelyezett műsza
Elindult az RTL Klub legviccesebb sztárpárshow-jának legújabb évada, amelyben nyolc mindenre elszánt híresség vágott bele párjával együtt a többhetes küzdelembe, amelynek a végén kiderül, ki az, akinek a szerelme mindent túlél és méltó a Nyerő Páros trófeára. Az évad legelső feladatában a lányok párbajoztak egymással. Nagy volt a tét, hiszen a já
Ősz van, nagyon sok gyümölcsösben már véget is ért a szüret. Az év közben megtermelt áru raktározásával, illetve értékesítésével azonban még messze nincs végük a teendőknek a gyümölcsösökben. A természet sohasem pihen és a gyümölcsfákat támadó kórokozók az ősz folyamán is folytatják számunkra cseppet sem előnyös tevékenységüket. Amennyiben zavartal
A Volkswagen Csoport az emberek és áruk hatékony, fenntartható, biztonságos és kényelmes mozgását támogató megoldásokat mutatott be az ITS világkongresszuson, Hamburgban. A 2021. október 11-15. között megrendezésre került esemény a világ legnagyobb iparági rendezvénye, amelyen a középpontban ezúttal az önvezetés, a járműinformációk intelligens felh
A világ legfejlettebb digitális társadalmának megalkotói osztották meg tapasztalataikat Budapesten, az október 14-én megrendezett think.BDPST innovációs konferencián. Hazánk egyik legnívósabb jövőkonferenciáját immáron hatodik alkalommal tartották meg, melynek középpontjában a pandémia utáni digitális világ, a fenntarthatóság kérdése, a fake news r