A Főváros már korábban döntött a fenntartásában lévő szociális intézményekről, a kórházak pedig saját hatáskörben sok helyen már döntöttek a látogati tilalomról, a Nemzeti Népegészségügyi Központ viszont ma adta ki közeményét, mely szerint agyarország összes szakosított ellátást nyújtó szociális intézményében az intézmény vezetője saját hatáskörben
A kormány a tegnapi Kormányinfón jelentette be, hogy a járványügyi helyzet súlyosbodása miatt új lépéseket vezetnek be, ennek megfelelően a cégek jogot kapnak arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást, és a közösségi közlekedésben újra kötelező lesz a maszkhasználat. Elindítottunk egy szavazást, amelyben arra voltunk kíváncsiak,
A második legrosszabb járványügyi kategóriába sorolta Magyarországot az ECDC. Mivel nálunk a tesztek (jóval) több mint 4 százaléka pozitív, ez azt jelenti, hogy 100 ezer lakosból 75-199-nél mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
Kibertámadásokban vehettek részt a Pax fizetési termináljai. Vád még nincs, a cég tagad, de már FBI-os széldzsekis emberek lapozgatják a dokumentumokat a Pax főhadiszállásán.
Bár a szalagavató bál speciális iskolai rendezvény, és nem vonatkoznának rá a veszélyhelyzeti szabályok, a szülők és családtagok csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a szalagavató ünnepségen - derül ki egy Kásler Miklós által jegyzett levélből.
A kormány e-mailben juttatott el felhívást több millió magyar embernek az oltási programmal kapcsolatban. Ebben a kabinet a harmadik oltás felvételére biztatja a korábban beoltottakat.
A tegnap megjelent előzetes inflációs adatok alapján 5,5%-ra ugrott a spanyol infláció, bőven felülmúlva a 4,6%-os várakozást. 1992 óta ez a legmagasabb infláció Spanyolországban. Az infláció megugrásáért elsősorban az energiaárak a felelősek.
Müller Cecília országos tisztifőorvos új koronavírus-eljárásrendet tett közzé, a járványügyi eljárási szabályok nagyrészt nem változtak lényegesen, ám a karanténfeloldási szabályok részletesebbek lettek, és a korábban érvényben lévő eljárásrendtől eltérően háromfajta esetet különböztetnek meg.
Harry herceg és Meghan Merkle csatlakozik a Nemzetközi Egészségügyi Világszervezethez (WHO-hoz), és felszólítja a vezetőket, hogy tartsák be az alacsony jövedelmű országok megsegítésére tett ígéreteiket.
Egy magyar művészekből álló önkéntes csapat összeállt, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében akadályozottsággal élők számára készítsenek ruhákat. A Dress-coding csapat egy digitális kollekciót is tervezett, amit NFT-ként szeretnének értékesíteni. Magyar művészektől már láthattunk NFT-ket, de ez az első alkalom, hogy…
Jay Powell mandátuma jövő februárban lejár. A piacok hosszabbítást valószínűsítenek, de ezzel párhuzamosan Biden erősítheti a demokraták pozícióit a jegybankban.
Október 31-én vasárnap estig kell kérelmet benyújtaniuk a bankjukhoz azoknak, akik rászorultak, és benne maradnának a hiteltörlesztési moratóriumban 2022. június 30-áig. Eddig csak pár százaléknyian éltek a lehetőséggel, novembertől nekik ismét fizetniük kell, és később már nem lesz visszaút a moratóriumba.
Horvátországban szombatra összegyűlt a szükséges aláírások csaknem fele ahhoz, hogy népszavazást lehessen kiírni a horvát nemzeti valuta, a kuna védelmében - jelentette be Marko Milanovic Litre, a Horvát Szuverenisták (HS) parlementi képviselője, az euró bevezetésének akadályozását célzó indítvány szervezőbizottságának tagja.
Horvátországban szombatra összegyűlt a szükséges aláírások csaknem fele ahhoz, hogy népszavazást lehessen kiírni a horvát nemzeti valuta, a kuna védelmében - jelentette be Marko Milanovic Litre, a Horvát Szuverenisták (HS) parlementi képviselője, az euró bevezetésének akadályozását célzó indítvány szervezőbizottságának tagja.
Magyarország összes szakosított ellátást nyújtó szociális intézményében az intézmény vezetője saját hatáskörben dönthet és rendelhet el az intézményre vonatkozóan elhagyási és látogatási tilalmat hétfőtől - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Lemondott a K&H Bankot tulajdonló, brüsszeli székhelyű KBC Bankban betöltött igazgatósági tagságáról Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke - írja a Telex.
Függetlenül földrajzi elhelyezkedésüktől, az iskolák internetre kapcsolása elősegíti a digitális készségeket és az oktatás eredményesebbé válását, és továbbgyűrűző hatása van a társadalom egészére vonatkozóan is. Az iskolák internetellátottsága a GDP-vel is összefügg: vannak olyan országok, ahol az iskolák internetre kapcsolása akár a GDP 20 százal
Uniós döntés szerint már az idén megszűnt volna a téli és nyári időszámítás. A kormányoknak azonban mindez aligha ér meg bármekkora népszerűségvesztést, ezért valószínűleg nem csak ma éjjel kell átállítanunk az órákat.
Bár az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás eltörléséről döntött korábban, ezt áthúzta a koronavírus-járvány, ami miatt ez most csúszik. Ezért holnap, október 31-én ismét vissza kell állítanunk óráinkat, így egy órával mégiscsak több alvás jut mindannyiunknak.
Országszerte számos településen, köztük Budapesten, tovább nőtt a légszennyezettség. Már négy településen veszélyes a levegőminőség a magas szállópor-koncentráció miatt - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által szombaton közölt adatokból.
Azért is nőhet a koronavírus-fertőzöttek száma most Magyarországon, mert a korábban megkapott két oltás már nem nyújt elég védelmet - mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja szombaton az M1 csatornán.
Giró-Szász András szerint nincs kormányváltó hangulat Magyarországon, és ha racionális térben folyik a politikai vita, az ellenzéknek nincs esélye a győzelemre. Úgy véli, hogy Márki-Zay Péternek gúzsba van kötve a keze. Orbán Viktor volt főtanácsadója szerint Mészáros Lőrincet sokan egyoldalúan ítélik meg, a nemzeti tőkésosztály létrehozása pedig n
Egész Magyarország a második legrosszabb járványügyi besorolásba került az Európai Betegségvédelmi és Járványügyi Központ (ECDC) hetente kiadott összesítése alapján.
Az időskori függőségi ráta hazánkban jelenleg sem alacsony, azonban 30 éven belül minden idős emberre mindössze két munkaképes korú felnőtt jut majd. Az anyagi biztonság megteremtése egyre inkább az egyének feladata, azonban a boldog, hosszú és kiegyensúlyozott élethez testi, szellemi és lelki egészségre is szükség van, amihez érdemes már fiatalon
Az elmúlt években folyamatosan emelkedett az e-kereskedelemmel foglalkozó vállalatvezetők, tulajdonosok száma a legmeghatározóbb digitális szakemberek toplistáján, és ezt a folyamatot a koronavírus tovább gyorsította – derül ki a Marketing&Média kommunikációs szaklap elemzéséből. Az idei rangsor dobogósai közül ketten is az e-kereskedelemből ér
A koronavírus-járvány nem hatott jól a PR-iparra Magyarországon: az ágazat árbevétele az előző évi 64 milliárd forintról 48 milliárd forintra esett 2020-ban, az adózott eredmény azonban nem csökkent, míg a szektorban foglalkoztatottak száma több mint 27 százalékkal mérséklődött - derül ki a Magyar Public Relations Szövetség 30. évfordulója alkalmáb
A németországi infláció októberben 28 éves csúcsra emelkedett a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön kiadott előzetes adatokon alapuló jelentése alapján.
A G20-országcsoport vezetői támogatják a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a 15 százalékos globális minimumadóra vonatkozó megállapodását - erről határoztak szombaton a tagállamok vezetői római csúcstalálkozójukon.
A G20-országcsoport vezetői támogatják a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a 15 százalékos globális minimumadóra vonatkozó megállapodását - erről határoztak szombaton a tagállamok vezetői római csúcstalálkozójukon.
Újra megrendezte a Budapesti Értéktőzsde nagyszabású vállalati csúcstalálkozóját, a Bét50 konferenciát. A hazai gazdasági élet meghatározó szereplőit felvonultató rendezvény nyitó előadását Dr. Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Budapesti Értéktőzsde elnöke tartotta. A hagyományoknak megfelelően a konferencia kiemelt programeleme a haz
Nagy olajtársaságok vezetőit hallgatták meg csütörtökön az amerikai Kongresszusban azzal kapcsolatban, hogy a cégek félrevezették-e a közvéleményt a tevékenységük és a klímaváltozás közötti összefüggést illetően.
Ahogy az első kettő, úgy a harmadik oltás is működik a koronavírus ellen, emelte ki a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.