Napi Kis plusszal tudta zárni az elmúlt hetet a BUX árfolyama, 55254 ponton állította be az új záró csúcsértéket az index. Érdemi fordulat ezen a napos grafikonon sem látszik, 56000 irányába kapaszkodhat tovább a folytatásban a jegyzés. A felső Bollinger e fölött a lélektani érték fölött húzódik, így egyelőre van tér a további emelkedéshez. Lefelé
Egy újonnan benyújtott törvényjavaslat szerint Ausztráliában nem használhatnák a közösségi médiát a 16 éven aluliak, csak abban az esetben, ha szülői engedélyt kapnak rá – számol be a hírről a CNN.
Számos, kerékpárszállításra alkalmas vasúti kocsi indításával készül a hétfőn kezdődő őszi szünetre a MÁV-Start – közölte a vasúttársaság az MTI-vel. Közleményükben azt írták, idén eddig rekordszámú, 120 ezernél is több kerékpáros utas döntött úgy, hogy túrajegyet vesz. A vasúttársaság a legnépszerűbb úti célok, vagyis a Balaton, a Velencei-tó és a
Az etanol eladások rekordmagasságot érhetnek el idén és jövőre Franciaországban, amit a magas etanoltartalmú E85 üzemanyag iránti erős kereslet is támogat, mivel az autótulajdonosok a benzin olcsóbb alternatíváját keresik. Ennek a mezőgazdaságra is számottevő hatása lehet, hiszen az etanolt nagyrészt cukorrépából és gabonafélékből állítják elő.
A többnyire kedvező gyorsjelentések mellett az optimista befektetői hangulathoz hozzájárult a múlt héten a csőd szélén álló Evergrande-al kapcsolatos pozitív hír, miszerint a mélyen eladósodott vállalat képes lesz kamatot fizetni a kötvénytulajdonosoknak a türelmi idő lejárta előtt. A múlt hét nagy sztorija egyértelműen az első, amerikai tőzsdéken
Októberben négyhónapos stagnálás közeli állapota után új lendületet vett a GKI konjunktúraindexének emelkedése, s kétéves csúcsára került. A GKI-nak az EU támogatásával készített felmérése szerint az üzleti várakozások 2019 májusában voltak utoljára ilyen kedvezőek, a fogyasztói várakozások pedig háromhónapos romlás után visszaemelkedtek idei júniu
Számos, kerékpárszállításra alkalmas vasúti kocsi indításával készül a ma kezdődő őszi szünetre a MÁV-Start – közölte a vasúttársaság. Idén eddig rekordszámú, 120 ezernél is több kerékpáros utas döntött úgy, hogy túrajegyet vesz.
A Royal Mint, angol királyi pénzverde, egy kanadai clean tech startup, az Excir technológiáját fogja használni, hogy kivonja az értékes nemesfémeket az eldobott laptopokból és mobiltelefonokból.
A júniusi 348 869 forintról júliusra mintegy hatezer forinttal, 354 816 forintra emelkedett az átlagbér a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) keresetekről szóló gyorstájékoztatójából. Az előző év azonos időszakához képest ez kereken 5 százalékos növekedést jelent, akkor még 3
Októberben négyhónapos stagnálás közeli állapot után új lendületet vett a GKI konjunktúraindexének emelkedése, és kétéves csúcsára került. Az üzleti várakozások 2019 májusában voltak utoljára ilyen kedvezőek, a fogyasztói várakozások pedig háromhónapos romlás után visszaemelkedtek idei júniusi szintjükre - közölte a gazdaságkutató az MTI-vel.
Az első (széles körben is elérhető, NYSE-n jegyzett) ETF megjelenése történelmi mérföldkő a bitcoin életében. Elsősorban azonban nem azért, mert a mostani futures, és a majdani spot ETF-en keresztül jelentős mennyiségű friss tőke érkezhet a piacra. Legfőképp azért, mert gyökeresen…
Az elmúlt három nap összesen 6688 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 75 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 567 főre emelkedett.
Az Egyesült Államok nem veszítette el a kontrollt az infláció felett - mondta Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter vasárnap. Yellen arra számít, hogy az áremelkedés üteme 2022 második felében normalizálódhat.
November 14-ig pályázhatnak a vállalatok a legjobb hazai HR gyakorlatokat díjazó HR Best „Futureproof Organizations” kategóriájában. A Microsoft által harmadszor meghirdetett díj célja, hogy a technológia és az ember kooperációját ötvöző jó gyakorlatokat megmutassák a szakmai nyilvánosságnak. Ez annál is inkább fontos, hiszen – mint az Csanak Gabri
A Royal Mint, angol királyi pénzverde, egy kanadai clean tech startup, az Excir technológiáját fogja használni, hogy kivonja az értékes nemesfémeket az eldobott laptopokból és mobiltelefonokból.
107-122 forint közötti ársávban (hétfői 30 napos átlagár 126 forint) juthatnak az AutoWallis által újonnan kibocsátandó részvényekhez azok a lakossági befektetők, akik november 9-ig az OTP Banknál leadják jegyzési igényüket. Ez az elmúlt évek legnagyobb hazai nyilvános forrásbevonása, így a magyar tőkepiac szempontjából is jelentős tranzakció vette
A két üzemanyagfajta közül szerdától csak a 95-ös oktánszámú literenkénti átlagára emelkedik, 5 forinttal, 501 forintra, míg a gázolajé ezúttal nem változik - igaz, az már hetekkel ezelőtt átlépte az 500 forintos, lélektaninak számító határt.
A két üzemanyagfajta közül szerdától csak a 95-ös oktánszámú literenkénti átlagára emelkedik, 5 forinttal, 501 forintra, míg a gázolajé ezúttal nem változik.
Többet költenének a vásárlók az idei ünnepi szezonban, de könnyen lehet, hogy áruhiánnyal nézhetnek majd szembe. A szállítmányozási problémák miatt ugyanis szűkebb lesz a boltok kínálata a GKI Digital előrejelzése szerint, amely erős áremelkedésre is számít.
Minden egyetemi polgárnak, minden szakterületen, a nagy potenciált rejtő ötletek minden fázisában képes segítséget nyújtani a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Innovációs Központja, a közelmúltban bevezetett innovációs szolgáltatások révén.
A BÉT Xtend piacán új kibocsátóként jelent meg múlt hét csütörtökön a NAP, a napenerőműveket üzemeltető vállalat tőzsdei bevezetését szimbolikus csengetés is jelezte a Budapesti Értéktőzsdén. Nem is akármilyen debütálást láttunk, hiszen a részvény az első kereskedési napi nyitóárhoz képest már közel nyolcszorozott, ma is kispapírhoz képest kiemelke
Kevésbé érzik jól magukat a munkahelyükön a fiatalok. Legalábbis az idei második negyedévben 39 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik megbecsültnek érzik magukat - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az eredmény a munkát adó cégek számára is fontos, hiszen a hivatalos adatok szerint a pandémia utáni gazdasági újraindulás során újra munkaerőhiá
A Kincentric mérései szerint globálisan nagyot zuhant a munkavállalói elkötelezettség általános szintje 2021 második negyedévében, azok után, hogy a pandémia első hullámában még pont ellentétes folyamatok zajlottak – minden bizonnyal a nagyfokú bizonytalanságnak köszönhetően. A stabilitás iránti mindent elsöprő igényt mára világszinten és hazánkban
A jövőben évente akár húszezerrel is több fiatal hamarabb jelenhet meg a lakáspiacon, ha egy jegybanki javaslatból valódi szabályozás lesz, ugyanis az önrészre vonatkozó jelenlegi 20 százalékos limit jelentősen, akár 10 százalékra csökkenhet. Bár egy ilyen megoldás nagyobb törlesztőrészlettel járhat együtt, a fiatalok hamarabb “beléphetnek” a lakás
A Share Now Magyarországon elsőként vezette be a hosszútávú carsharinget: benzines autói napos csomagokban 1-től már egészen 30 napig bérelhetők, külön kaució fizetése nélkül.
A fájdalmas globális chiphiány közepette saját chipek fejlesztésébe fogtak a kínai technológiai óriások, Kína céljaival összhangban, hogy az ország önellátó legyen a kritikus alkatrészből. Szakértők szerint azonban Kína még messze áll ettől, ugyanis egyelőre nagyban függ a külföldi technológiától.
Kevésbé érzik jól magukat a munkahelyükön a fiatalok. Legalábbis az idei második negyedévben 39 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik megbecsültnek érzik magukat – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az eredmény a munkát adó cégek számára is fontos, hiszen a hivatalos adatok szerint a pandémia utáni gazdasági újraindulás során újra munkaerőhiá
Sokan vásárolnak krizantémot mindenszentek és halottak napjához közeledve. A nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb a kereslet, és októberben, november elején talál gazdára a hazai termés döntő többsége – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.