Új-Delhi több ok miatt is kinyújtja kezét a Kelet-Mediterráneum és Európa felé. Az AUKUS szerződés okozta sokkot követően Macron francia elnök azonnal hívta Modi indiai miniszterelnököt, megvitatva „India és Franciaország szorosabb együttműködését az Indo-csendes-óceáni térségben”. Káncz Csaba jegyzete.
Romániában hétfőtől csak védettségi igazolvánnyal lehet ügyfélként vagy fogyasztóként belépni a nyilvános zárt terekbe az alapvető árucikkeket forgalmazó boltok és gyógyszertárak kivételével – döntött a koronavírus-járvány miatt a bukaresti kormány pénteken.
A gáz ára idén óriási mértékben nőtt, igaz az utóbbi napokban visszaesést láthattunk. Európában továbbra is kiemelt téma a helyzet kezelése, annak ellenére, hogy összeomlásra aligha kell számítani.
Bűncselekmény hiányában felmentette a sienai bíróság a korrupció vádja alól Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnököt és az ugyanebben a perben szintén vádlottként szereplő Danilo Mariani zongoristát.
A magyar kormány nemcsak közvetlenül, hanem egy állami alapítvány cégén keresztül is vásárolt értékes szlovákiai műemlék épületeket, derítette ki a Ján Kuciak Oknyomozó Központ (ICJK) az ujszo.com beszámolója szerint.
Három plusz egy modulból álló e-learning kurzust indít a Karrierszerviz karriertanácsadó cég. A lehetőség azoknak szól, akik a folyamatosan alakuló álláspiaci viszontagságok közepette is jó állást akarnak szerezni maguknak. A kurzus négy modulja toborzási specialisták szakmai tudásán és piacismeretén alapszik, és a legfontosabb álláskeresési témáka
A hatályos jogszabályok szerint (1997. évi Lxxxi. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról) jövő év elején, azaz 2022. január 1-én újra nyugdíjkorhatár emelés lép életbe Magyarországon. Ennek értelmében már 65 év lesz az 1957-ben születetteknél a nyugdíj korhatár 2022-ben. Cikkünkben megmutatjuk, hogy mikor és milyen feltételekkel lehet nyugd
Gyorsuló teljesítménynövekedési ütemet produkált az amerikai gazdaság privátszférája októberben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexeinek pénteken ismertetett előzetes értékei alapján.