Minden gyermekes szülőnek, aki családi pótlékra jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekhó, illetve katások esetében a 2021-es tételes adó negyede. Egy olvasónk érdekes kérdéssel fordult hozzánk, mi a helyzet azokkal, akiknek úgyanúgy levonják az adó összegét a járandóságukból, de nem tartoznak egyik fent felsorolt kat
A harmadik negyedévben a cégek intenzív munkaerőfelvételbe kezdtek, a nyár folyamán minden eddiginél több állást hirdettek meg. 2020 rendhagyó év volt, rendhagyó viszonyokat kialakítva a munkaerőpiacon is, amely az idei nyár beköszöntével újjáéledt, majd szeptemberre már egyenesen szárnyalt.
A tizenegyedik éve működő Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program szervezői (a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége - MAGOSZ, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyarok Kenyere Alapítvány) együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Pékszövetséggel a Kenyér Világnapja alkalmából, az Országházban. A megállapodás értelmében
Tovább gyengült a forint, miután a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a kamatdöntő ülésről délután három órakor kiadott közleményben azt hangsúlyozta, hogy az inflációs kilátások és az ezeket övező, továbbra is felfelé mutató kockázatok egyértelműen a kamatemelési ciklus havi ütemű folytatását indokolják.
Mint arról a Pénzcentrum is meszámolt, tovább folytatódott a jegybank kamatemelési, az előző hónaphoz hasonlóan ismét csak 15 bázispontos szigorításról döntött a jegybank, a korábbi 30 bázispontos emelésekkel szemben. Mutatjuk hogyan értékelik az elemzők az MNB mai lépését.
A lakosság felének tíz éve sem volt és most sincs megtakarítása, a nők anyagi helyzete pedig látványosan rosszabb, mint a férfiaké – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív jubileumi kutatásából. Sokkal rosszabb a helyzet, mint amire a lakosság számított.
Eredményes lett az elektromos autóbuszok beszerzésére és üzembe helyezésére irányuló, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. által kiírt közbeszerzés, így hamarosan 12 új, alacsonypadlós, kizárólag elektromos hajtású Mercedes-Benz eCitaro városi autóbusz áll forgalomba Debrecenben - közölte a város polgármestere hétfőn a közösségi oldalán.
A kibertámadók – a kezdő szintű csalóktól kezdve a kifinomultabb ellenfelekig visszaélnek a Google űrlapokkal – annak érdekében, hogy támadásokat indítsanak szervezetek vagy magánszemélyek ellen.
Az egyik jelentősebb ügyfele számolt be arról, hogy a Tether stablecoinokat hitelezett ki, amihez kriptopénzt – ethereumot és bitcoint - kért fedezetül. A lépéssel újra kétségessé vált, hogy a Tether mennyire tartja be az ígéretét miszerint csak valódi dollárt fogad el a tokeneiért cserébe.
A kifejezetten hidegnek jósolt idei tél, a covid járvány, az orosz gázhelyzet, az Európai Unió és Oroszország rossz kapcsolata komoly turbulenciát okoz a gázpiacon. Az árak az egekben, a tartalékok egyes országokban feltöltetlenül. A helyzetért Európa egy része az oroszokat okolja, de az orosz média máshogy látja a dolgot.
A monetáris tanács keddi ülésén a monetáris kondíciók szigorításának folytatásáról döntött, a döntéshozók értékelése alapján az inflációs kilátások és az ezeket övező, továbbra is felfelé mutató kockázatok egyértelműen a júniusban megkezdett kamatemelési ciklus havi ütemű folytatását indokolják - írta a jegybank a kamatdöntést követően kiadott közl
A 21. századi mezőgazdaság a termeléstől a feldolgozáson át egészen a fogyasztók eléréséig nagymértékben múlik a technológiák fejlődésén és azok gyakorlati alkalmazásán - közölte Nagy István kedden Lajosmizsén.
Jelentősen elmarad a kukoricatermés a sokéves átlagtól Tolna megyében az aszályos időjárás miatt – mondta a Nemzeti Agrárgazdálkodási Kamara megyei elnöke.
Az NBA Top Shot körüli felhajtás nyár végére nagyrészt lehűlt, de az e heti Run it Back 05-06 emlékeztető kiadás hatalmas értékesítési volument mutatott. Az NFT adatgyűjtője, a CryptoSlam 128%-os növekedést jelentett az NBA Top Shot NFT kosaras kártyák kereskedésében,…
A folyamatban lévő több milliárd dolláros programja részeként a KPMG a következő 3 évben globálisan 1,5 milliárd dollárt fektet be ESG-stratégiája megvalósításába - tájékoztatta a KPMG Magyarország a Portfolio-t. A program célja, hogy a társaság és tagvállalatai a lehető leghatékonyabban támogathassák ügyfeleik fenntarthatósági törekvéseit.
Napenergia nélkül biztosan nem termelhető elég zöld energia a klímaváltozás lassításához. Igen ám, de hova tegyük a napelemeket? Amerikai kutatók szerint ha a termőföldek fölé tesszük, az a növényeknek, a napelemeknek és persze az embereknek is jó.
Az Európai Bizottság a mai napon közleményt fogadott el, amelyben felméri a Covid19-válságot követően megváltozott gazdasági kormányzási körülményeket, és újraindítja az uniós gazdasági kormányzási keret felülvizsgálatáról szóló nyilvános vitát - olvasható a testület keddi tájékoztatójában.
Beszorulva pénzügyileg és a főbb külpolitikai frontjain, Törökország aktív politikája Afrikában a kormányzat számára végre egy eladható sikersztori. A kontinens az uralkodó AKP párt számára nem csak kiaknázatlan gazdasági lehetőségek ígéretét hordozza, hanem olyan területekre térhetnek vissza, ahol egykor az oszmán birodalom uralkodott.
Stratégiailag jó üzletet is köthet a kormány, de az ár magas, bár hosszú távon akár meg is térülhet - már ha az új tulajdonos képes lesz hatékonyan üzemeltetni a repteret. Az állam nem erről híres, és akkor a túlárazott fejlesztési beruházásokról még szót sem ejtettünk.
A vállalkozások rendszeresen szembesülnek azzal a kihívással, hogy milyen új csatornákon keresztül tudják elérni vásárlóikat, ügyfeleiket. Ugyan a hagyományos offline marketing eszközök, mint a plakátreklámok vagy szórólapozás is jellemzőek még napjainkban, de a tapasztalat azt mutatja, hogy egyre többet költenek a cégek online marketing kampányokr
A hűvös időjárás miatt hamarabb indul a fűtésszezon, ráadásul az elektromos berendezések is veszélyt jelenthetnek. Mindannyiunk érdeke a lakástüzek megelőzése. Ha megtörtént a baj, egy kellő alapossággal megválasztott ingatlanbiztosítás nagy segítség lehet.
2022 végére érhetjük el a 3 százalék körüli inflációt, az adósságállomány csökkenni fog, bár lassabban, mint ahogy a külföldi szakértők várnák – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. A Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján azt is kifejtette, hogy a kormány szerint még idén sikerülhet megegyezni az Európai Bizottsággal a helyreállítási al
Dupla sebességre váltott a koronavírus-járvány terjedése Magyarországon - jelentette ki az RTL Klub Híradójának nyilatkozva Vattay Gábor az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének vezetője.
Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban: a betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttestek sorakoznak, a temetkezési vállalatok járművei pedig sorban állnak a kórházak udvarán - jelentette kedden a Digi24 hírtelevízió.
Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy az áremelkedés megfékezése érdekében 30 napra befagyasztják a kiskereskedelmi üzemanyagárakat.
Nem gyorsít vissza az MNB. A várakozásoknak megfelelően ismét 15 bázispontos monetáris szigorítást hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a mai ülésén. Ezzel az alapkamat 1,8 százalékra, az overnight jegybanki betét kamata 0,85 százalékra, az overnight fedezett hitel és az egyhetes fedezett hitel kamata 2,75 százalékra emelkedett. A
Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 15 bázispontos lépésekben folytatja a jelenlegi kamatemelési ciklust, de erősödhet a jegybankra nehezedő piaci nyomás az agresszívabb szigorító lépések végett.
A nyáron elkezdődött jegybanki kamatemelési ciklus ma tovább folytatódott. A Monetáris Tanács mai döntésével az irányadó jegybanki alapkamatot 15 bázisponttal 1,80%-ra emelte. Emellett mind az egynapos fedezett betéti kamat, mind az egynapos fedezett hitelkamat 15 bázisponttal nőtt, 0,85 illetve 2,75%-ra. A döntés megegyezik az elemzői várakozásáva
A jegybank ismét emelte az alapkamatot, ami közvetve a változó kamatozású lakáshitelt fizetők számára jelent pluszterhet a kamatfordulót követően. A Bank360 kiszámolta, mennyit számít az októberi kamatemelés ezeknek a hiteleseknek a törlesztőjére nézve.
A végbélgyulladás egy olyan betegség, amely lehet rövid ideig tartó, de elhúzódó kellemetlenség is. Laikusként nehéz megállapítani, így ritkán keresik fel a proktológusokat “nekem végbélgyulladásom van!”-felkiáltással.
Míg öt éve a családi vállalatok 13 százaléka számára volt aktuális a generációváltás kérdése, jelenleg ez már 23 százalékuknál megtörtént vagy éppen folyamatban van. Akár családtag, akár külsős szakember veszi át a cég irányítását, a folyamat mindenképpen veszélyt jelent a cég működésére. A K&H családi vállalatok rendezvényén ezért azokat a nézőpon
A világjárvány természetessé tette a munkahelyeken azt, ami azelőtt ritkán fordult elő: a csapat egyik fele otthonról dolgozik, a másik az irodából. Ez az úgynevezett hibrid munkavégzés teljesen új kihívás a cégeknek. Akár külső segítségre is szüksége lehet a vezetőknek, hogy a vállalat alkalmazkodni tudjon az új helyzethez.