Az üzemanyagárak és az alapanyag költségek emelkedése miatt jelentős élelmiszerár-növekedés várható a következő hónapokban – árulta el az InfoRádiónak Pótsa Zsófia. A Magyar Gabonafeldolgozók,Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára hozzátette, az állattenyésztés nagyon nagy bajban van, a gazdák kénytelenek lesznek árat emelni, mert h
Az Accor, a világ vezető szálloda- és vendéglátóipari csoportja Magyarországon bővíti elismert márkákból álló portfólióját. A csoport Tokajban, Magyarország egyik leghíresebb borvidékén írt alá üzemeltetési szerződést. A Mercure Tokajban – amely a márka második desztinációja az országban – jövő tavasszal fogadja első vendégeit. Az Accor a vendég
Nem vesz részt a glasgowi nagy klímacsúcson (COP26) Hszi Csinping kínai elnök – tudta meg a brit The Times, a szintén brit Inews pedig arról ír, hogy a két nagy szennyező, a kínaiak és a szaúdiak, elvétették azt a keddi határidőt, ameddig le kellett volna adniuk az új klímavállalásaikat, hogy a 2050-es nettó zéró kibocsátási cél összejöjjön.
Nagyot mentek a tegnapi kereskedésben az amerikai tőzsdék, az irányadó indexek másfél százalék feletti emelkedésekkel zárták a kereskedést és a lendület kitartott az ázsiai piacokon is ma hajnalban, amit a legnagyobb tajvani chipgyártó erős negyedéves jelentése is segített. Folytatódik ma az amerikai jelentési szezon, egy újabb nagybank teszi közzé
Felhasználók széles körében egészen megdöbbentő tévhitek élnek a kibertámadásokról. Túlzás nélkül, ezek egy része minden alapot nélkülöző, naiv vélemény. A beérkező visszajelzések alapján ezekből mutatnak be négy olyat a Maxvalor szakemberei, amelyek itthon is a legjellemzőbbek. Mindez rávilágít arra, hogy a felhasználói tudatosság növelése az info
A brit közlekedési minisztérium és az egészségügyi tárca közös pénteki bejelentése szerint az új tesztelési szabályozás október 24-én, vagyis jövő vasárnap lép érvénybe. A rendelet értelmében a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás, vagyis a brit kormány által járványügyi szempontból nem kiemelten kockázatosnak
Tíz beteg meghalt és újabb 1249 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 919 930 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 694 336-an a második, 973 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Egy új, egyszerű telepítést, kezelhetőséget és programozást biztosító, forradalmian új CNC-vel felszerelt, könnyen használható esztergaközpontot mutatnak be e hónapban az európai piacon. A Yamazaki Mazak modern, gyors és emellett nagy pontosságú QTE CNC esztergaközpontjai az első SmoothEz-vel (legújabb generációs Mazatrol CNC vezérlő) felszerelt Ma
Látványosan és egyre biztosabban romlik a hazai járványhelyzet, hiszen harmadik napja öthavi csúcson mozog a napi fertőzöttek száma. Az egészségügy szintén annyira leterhelt, mint öt hónapja volt.
Bővíti fertőtlenítő hatású termékeinek gyártási kapacitását a Nógrádi Vegyipari Zrt., a Tolmácson működő cég erre 157,36 millió forint feltételesen visszatérítendő támogatást nyert el; a termékek iránti piaci igényeket a Covid-19 világjárvány növelte meg - a társaság erről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Úgy módosítanák a gyógyszertörvényt egy új javaslat szerint, hogy a jövő évtől bármilyen gyógyszert kizárólag a gyógyszertárak szakdolgozói (gyógyszerész vagy szakasszisztens) vihetnének házhoz. Bár a vényköteles készítményekre eddig is ez a szabály vonatkozott, a vény nélküli termékeket a páciensek gyógyszertárak webshopjaiból is megrendelhették.
Messze nincsenek kihasználva az ötödik generációs hálózat adta lehetőségek, annak ellenére, hogy jelenleg a világon már 176 kereskedelmi 5G hálózat működik, amelyek több mint 500 millió előfizetőt szolgálnak ki – hangsúlyozta Ken Hu, a Huawei Technologies soros elnöke Dubaiban, a Huawei Global Mobile Broadband Forum 2021 konferencián. A vállalat ve
Leállítja tevékenységét Kínában a Microsoft LinkedIn nevű, álláskereső és fejvadász közösségi hálózata - jelentette be a cég a weboldalán közzétett bejegyzésben. Az indoklás szerint a működési környezet egyre komolyabb kihívásokkal járt.
Megkezdődött a természetvédelmi oltalom alatt álló növények visszatelepítése a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon Szigetszentmiklósnál a korábban olajszennyeződéssel károsított területen – közölte Nagy István agrárminiszter.
Leállítja tevékenységét Kínában a Microsoft LinkedIn nevű, álláskereső és fejvadász közösségi hálózata - jelentette be a cég a weboldalán közzétett bejegyzésben. Az indoklás szerint a működési környezet egyre komolyabb kihívásokkal járt.
A magyar gazdaságpolitika szinte összes befolyásos vezetője előad kedden a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján, így elsőkézből értesülhetünk a legfrissebb tervekről. Témák pedig bőségesen vannak, hiszen januártól bruttó 200 ezer forintra emelkedhet a minimálbér, februárban pedig a gyermeket nevelők megkaphatják a beígért szja-visszatér
Beszerzési áron 400-400 ezer vakcinát adott el Magyarország Vietnámnak és Thaiföldnek - közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.
Mindegy, hogy fiatal vagy idős valaki, egyformán hajthat autójával menetiránnyal szemben, sőt, volt aki 26 kilométeren keresztül így autózott – adta hírül friss cikkében a Közlekedéstudományi Intézet.
Csak kapkodjuk a fejünket, olyan sok, és olyan minőségű “átigazolás” történt az elmúlt év során a hagyományos pénzvilágból a kriptopénzek területére. Tanácsadók, bankvezérek, topmenedzserek, egyebek. Most azonban egy szokatlan kandidát, Barack Obama korábbi amerikai elnök egykori szóvivője került egy kripto,…
Épp felfutóban volt - részben a koronavírus-járvány hatására - az internetes gyógyszerrendelés és házhozszállítás. Ezt a piacot alakítja most át egyetlen mondatos törvénymódosítással a kormány. Kimondja ugyanis, hogy csomagküldés útján semmilyen fajta gyógyszer nem szolgáltatható ki (eddig a vény nélkülieket lehetett). Ez a lépés épp a negyedik jár
Tudjuk, hogy szükséges, látjuk, hogy megéri, mégis hosszú út áll még előttünk, amíg a fenntartható fejlődési gyakorlatok a mindennapjaink részévé válnak – derül ki a fenntarthatóságot környezeti, társadalmi és gazdasági összefüggéseiben vizsgáló „Bayer Barometer” közvélemény-kutatás eredményeiből, amelyet a Bayer megbízásából a Kantar kutatóintézet
A könyvelői munkában vannak napi szinten előforduló, rutin feladatok, amelyek elvégzése még a pályakezdőknek sem okoz problémát. Ugyanakkor a munka részét képezik olyan gazdasági események is, amelyek vagy azért különlegesek, mert egy-egy ágazat sajátos tevékenységéhez kapcsolódóan merülnek fel – és így a könyvelők többsége csak elvétve találkozik
Nagyot mentek a tegnapi kereskedésben az amerikai tőzsdék, az irányadó indexek másfél százalék feletti emelkedésekkel zárták a kereskedést és a lendület kitartott az ázsiai piacokon is ma hajnalban, amit a legnagyobb tajvani chipgyártó erős negyedéves jelentése is segített. Folytatódik ma az amerikai jelentési szezon, egy újabb nagybank teszi közzé
A tavaly lezárt tranzakciók mellett az organikus növekedésnek is köszönhetően jól teljesített az AutoWallis értékesítése az év első kilenc hónapjában. A Nagykereskedelmi üzletág az év első felében tapasztalt növekedési ütemnél is gyorsabban bővült, melyben több mint négyszer annyi, míg a Kiskereskedelmi üzletágban majdnem háromszor több új gépjármű
Újabb áldozatot szedtek az elszálló energiaárak, most egy kis brit energetikai cég, a Daligas omlott össze – írja a Reuters. Ez a harmadik csőd a héten és szeptember óta már közel egy tucat vállalat bedőlt, miután nem tudtak megbirkózni a rekordra szökő nagykereskedelmi energiaárakkal.
A Kpmg egy három éves program keretében másfél milliárd dollárt fordít 2 globális és 3 regionális ESG (környezeti, társadalmi, vállalatirányítási) szakértői központ létrehozására. A társaság integrált és komplex ESG szolgáltatási képességeket honosít meg valamennyi tagvállalatánál. A Kpmg 227.000 dolgozója számára teszi elérhetővé több neves egyete