Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa következő ülésének elhalasztását - közölte Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pénteken az MTI-vel. A döntés kapcsán Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár is megszólalt.
A pénteken közzétett adatok szerint májusban csökkent az Egyesült Államokban a munkanélküliek száma. A most közölt adat alapján a munkanélküliségi ráta is javult.
Részben a személyes tárgyalás hiánya, részben pedig a két fél közötti nagy elvárási különbségek miatt ezen a héten se tudtak érdemben előrelépni a főtárgyalók a Brexit utáni kereskedelmi megállapodás ügyében – derül ki a mindkét fél által kiadott közleményekből. Közben egy fontos határidő három hét múlva lejár: addig kérhetné a brit fél a kilépés u
Ütemterv szerint épül a MOL székháza, az energiahatékonyság, a környezettudatosság és fenntarthatóság jegyében mind a LEED, mind a BREEAM minősítés megszerzését célul tűzték ki a fejlesztés során. A Market Építő Zrt. a kivitelezési projekt 10%-os készültségi szintjénél jár.
Pénteken derült ki, hogy Nagy Máron eddigi MNB-alelnök pozícióját Virág Barnabás jelenlegi ügyvezető igazgató veszi át. Ezzel pedig ő lesz a monetáris politikáról döntő Monetáris Tanács kilencedik tagja is.
A Nagyvállalati beruházási támogatás a kormány egyik legeredményesebb befektetésösztönző eszköze - jelentette ki a pénzügyminiszter a Masterplast Gyártó és Kereskedelmi Kft. részére nyújtott támogatást igazoló szerződés aláírási ünnepségén a Fejér megyei Sárszentmihályon.
Az utasforgalom 2022 végére, 2023 elejére érheti el a koronavírus-járvány előtti volument - mondta a Budapest Airport kommunikációs vezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.
A Pápai Hús Kft. kizárólag növényi alapanyagokból álló vegán terméket fejlesztett ki. A Pápai Ízek néven forgalomba kerülő burgerpogácsája és szendvicsfeltétje után már újabb magas fehérjetartalmú vegán termékeken is dolgozik.
Brazíliában már többen haltak meg koronavírus-fertőzés következtében, mint Olaszországban. Helyi idő szerint csütörtökön 34 201 volt a halálos áldozatok száma. Eddig csaknem 615 ezer embert fertőzött meg a vírus.
Az indiai Biocon Limited ügyvezető elnökasszonya, Dr. Kiran Mazumdar-Shaw nyerte az EY World Entrepreneur of the Year nemzetközi díjat. Az online fináléba 41 ország győztesei kerültek be. Magyarországot a verseny hazai fődíjasa Horváth Gyula, a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. alapítója és ügyvezetője képviselte a döntőn.
Balesetveszélyesen ellepték az utakat a biciklisek, s újabban egyre több a forgalomban a kocsik között cikázó elektromos rolleres is. Nem árt tudni: felelősségbiztosítás nélkül sokba kerülhet nekik egy általuk okozott baleset, mert
Az MNB 2020. április 20-án indította el a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukciót 1500 milliárd forintos keretösszeggel a kkv-k finanszírozáshoz jutásának elősegítése érdekében. A hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál igényelhető kedvező, maximum 2,5 százalékos fix kamatozású, széles körben felhasználható forrás iránt már az
Április végén átlépte az ezer milliárd forintot az MNB által 2017-ben útjára indított Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek állománya. A valamennyi jelentős bank által kínált kölcsön jellemzően olcsóbb, mint az egyéb fix kamatozású lakáshiteleké, s az ügyfelek nagyobb összeggel, hosszabb futamidőre veszik fel az ezeket. Ma valamennyi fix kamatperi
Mivel a koronavírus-járvány miatt az egészségügy több szolgáltatása is átmenetileg leállt, most úgy döntöttek, hogy a kényszerű csúszás után a 45. életévüket betöltött nők is igénybe vehetik a meddőségi kezeléseket a veszélyhelyzet végéig – némi feltétellel.
A Budapest Bank csoport annak érdekében, hogy a cégek számára valós segítséget nyújtson, egy teljesen új területen és új típusú szolgáltatással csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit. A Budapest Pénzügyi Asszisztens bevezetésével a bankszektorban az elsők között nyújt a kisvállalatok számára online számlázási szolgáltatást.
A pénteken közzétett adatok szerint májusban csökkent az Egyesült Államokban a munkanélküliek száma. A most közölt adat alapján a munkanélküliségi ráta is javult.
Már az indulás utáni első hetekben jelentős érdeklődés mutatkozott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési hitelprogram (Nhp) hajrá konstrukciója iránt, közölte a jegybank.
Felmérések szerint a magyar munkavállalók kétharmada arra számított, hogy év végén fizetésemelést kap. A járvány, és z azt követő recesszó azonban feltehetően keresztülhúzta a számításaikat. Végül egészen máshogy alakult
Franciaországban a koronavírus-járvány jelenleg ellenőrzés alatt van - jelentette ki pénteken Jean-Francois Delfraissy, a kormány mellett működő tudományos tanács elnöke az első olyan hétvége előtt, amelyen a franciák már száz kilométernél távolabb is elhagyhatják lakóhelyüket, és a családok a járvány kezdete óta először kereshetik fel távolabb élő
Pénteken erősödött a forint az euróval szemben, így próbál eltávolodni a 345-ös szinttől az utóbbi hetek jelentős erősödése után. Közben a dollár a vártnál sokkal erősebb munkaerőpiaci adat hatására sem tudott igazán erősödni.
Stagnál a koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, előbbiben nulla és egy, utóbbiban nulla és kettő között ingadozott a napi új esetek száma az elmúlt egy hétben - derült ki a válságstábok pénteki sajtótájékoztatóján.
Másfélszeresére nőtt a különböző vállalatok által benyújtott csődvédelmi kérelmek száma májusban az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány következményeként.
A Jóbarátok a médiatörténet számos rekordját döntötte meg. Ebből csak az egyik a színészek ‒ még ma is kiemelkedőnek számító ‒ 1 millió dolláros epizódonkénti fizetése. Ehhez a sorozat utolsó két évadára kiharcolt összeghez azonban rögös út és bravúros tárgyalások sora vezetett. Lássuk, hogy Jennifer Aniston és színészkollégái hogyan nyomták le a k
Teljesen lehetséges egy V-alakú gazdasági helyreállás Jim O’Neill, a Chatham House elnöke szerint, aki úgy látja, „elég egyértelmű,” hogy számos gazdaság sokkal jobb helyzetben van a koronavírus-krízis után, mint azt korábban gondolni lehetett – írja a CNBC.
A kínai gazdaság nem fogja utolérni az amerikait – jelentettte ki pénteki sajtótájékoztatóján Donald Trump. Azt ugyanakkor az amerikai elnök sem tudja, mi lesz a januárban aláírt kereskedelmi megállapodás sorsa, elismerte, hogy ma másként látja a helyzetet, mint három hónapja.
A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több, mint 2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot június elejéig. Mindkét ügyfélcsoportnál az alacsonyabb összegű hiteleknél – tehát vélhetően részben a rosszabb anyagi helyzetben lévő lakossági adósok és a kisebb méretű cégek – választották az átlaghoz képe
Vidéken átlagosan kétmillió forintot ér egy garázs, ugyanezért a fővárosban ennek a többszörösét kell fizetni, akár hatmilliót is érhet egy autótároló. Az árat nagyban befolyásolja a közterületi parkolási lehetőség, és a környék beépítettsége, derült ki az Otthon Centrum legfrissebb felmérésből.
A pénteken megjelent váratlanul erős munkaerőpiaci adatok ellenére folytatódnak az egyeztetések egy további gazdaságélénkítő csomagról – mondta a CNBC-nek Mike Pence alelnök.