Kétszerannyi utas fordult meg májusban a budapesti repülőtéren, mint egy hónappal korábban, ez azonban még mindig a töredéke a szokásos május forgalomnak, az egy évvel ezelőtti szinthez képest 98 százalékos volt a visszaesés. A járatok fokozatos újraindulásával elkezddött a lassú forgalomnövekedés, júniustól újabb célállomások kerülnek be a budapes
Mivel már egy hónapja nem jegyeztek fel új koronavírusos fertőzéses esetet, szombattól nem kötelező a maszk viselete Montenegróban, és Szerbia is enyhít az intézkedéseken, újra lehet nagyszabású szabadtéri rendezvényeket szervezni, a fesztiválokat augusztusra halasztották.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pályázati rendszere révén 2017-ben elindult minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya meghaladta az 1000 milliárd forintot április végén, ez több mint 79 ezer lakossági szerződést jelent.
Vasárnaptól reggel nyolc órától a német állampolgárok szabadon beutazhatnak Magyarország területére, a Németországból hazatérő magyarok pedig mentesülnek a karanténkötelezettség alól – jelentette be a Facebookon Szijjártó Péter.
Megszűnt a teljes határellenőrzés a magyar-szlovák és a magyar-osztrák határon péntek este - közölte a Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján. A közlemény szerint a határszakaszon
Felfüggesztette az Egyesült Királyság az egyik koronavírus ellen ígéretesnek tartott gyógyszer, a hidroxiklorokin tesztelését – írja a Reuters. A készítmény, amire egyébként Donald Trump is esküszik, használhatatlan a koronavírusos betegek kezelésében a brit tudósok szerint.
Évi négymilliárd forintot hagyhat az érintetteknél, ha a parlament a kormánypártok javaslatának megfelelően eltörli a testvérek közötti ajándékozási és öröklési illetéket – közölte a Magyar Nemzettel Tállai András pénzügyminiszter-helyettes.
A jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. Az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó kormánypárti javaslat május végén került a törvényhozás elé, és az Országgyűlés támogatása esetén az új kedvezmény már nyáron életbe léphet.
Minden eddiginél több koronavírusos fertőzöttet regisztráltak egy nap leforgása alatt Indiában, amely a járvány egyik európai gócát, Olaszországot megelőzve már a hatodik helyen áll a fertőzöttek számát tekintve. Ennek ellenére hétfőn tovább enyhítenek a járvány miatt bevezetett korlátozásokon.
A Kárpát-medence valamennyi borvidékéről érkezett, jellegzetes helyi szőlőfajtákból készült fehérborok házasításából készíti el az Összetartozás borát a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete.
Kiszel Tünde újabban azzal is keresi a napi betevőre valót, hogy megrendelésre készít "rajongóknak" rövid, személyre szabott videókat. A kb. félperces felvételek ára egységesen 10 ezer forint, ami brutális órabért jelent. Mi is rendeltünk
A 34-esről 28 tagúra apadt hazai bankszektor a 2019-es évét az előző évinél 11,5 százalékkal magasabb, 38 ezer milliárd forintot meghaladó mérlegfőösszeggel zárta, a valamivel több mint 500 milliárdos múlt évi adózott nyeresége azonban szinte hajszálra megegyezik a tavalyelőttivel — derül ki a napokban közzétett éves beszámolókból.
Megfontoltabban költenek a magyarok és harmaduk hajlandó nagyobb befektetését is elhalasztani, a hiteleit ugyanakkor a többség tovább fizeti - derül ki a Cofidis legfrissebb, májusban készült reprezentatív kutatásából.
Minden eddiginél több koronavírusos fertőzöttet regisztráltak egy nap leforgása alatt Indiában, amely a járvány egyik európai gócát, Olaszországot megelőzve már a hatodik helyen áll a fertőzöttek számát tekintve. Ennek ellenére hétfőn tovább enyhítenek a járvány miatt bevezetett korlátozásokon.
Több millió eurós csalás vádjával Vatikán Állam ügyésze elrendelte Gianluigi Torzi bróker őrizetbe vételét, akit a vatikáni börtönbe kísértek - jelentette be a szentszéki sajtóközpont a londoni ingatlanbotrányként ismert ügy újabb fejleményét péntek este.
A kitermeléscsökkentés egy hónapos meghosszabbításáról állapodhatnak meg mai ülésükön az OPEC+ országok – írja a Reuters az OPEC köreiből származó információkra hivatkozva.
Az európai turizmust is ledöntötte a lábáról a koronavírus, de ahogy egyre több országban oldják fel az eddig bevezetett korlátozásokat, úgy nyitják meg egyre többen határaikat a külföldi állampolgárok előtt. Mostanra már csak nagyon kevés olyan ország van Európában, amely tartja a bezártságot, egyelőre a szomszédos országok közötti határnyitások a
Mivel a koronavírus Európában való utazási korlátozásai fokozatosan enyhülnek, Olaszország azt reméli, hogy más EU-országok június 15-én megújítják határaikat az olasz állampolgárok számára - mondta szombaton Luigi Di Maio külügyminiszter.
A jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. Az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó javaslat május végén került a törvényhozás elé, és az Országgyűlés támogatása
Az Audi Hungaria számára elsődleges fontosságú munkatársai egészségének megóvása. Ennek jegyében immár nem csak motorokat és autókat, hanem saját fejlesztésű kézfertőtlenítő automatákat is készítenek a győri audisok. Eddig közel 140 darabot gyártottak a vállalat munkatársai, az eszköz a gyakorlatban is jól vizsgázott. Ezt bizonyítja az is, hogy a k
A jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. Az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó kormánypárti javaslat május végén került a törvényhozás elé, és az Országgyűlés támogatása esetén az új kedvezmény már nyáron életbe léphet.
Május harmadik dekádjában megérkezett a várva-várt csapadék, melynek hatására a talaj felső rétegében lévő gyommagok csirázásnak indultak, többek között a parlagfű is. Szakirodalmi adatok szerint, április hónap a parlagfű csírázásának, kelésének a „csúcs” időszaka, de ezt követően is jól csírázik. Az idén április száraz és hűvös volt ezért, a parla
A helyi termelők piacra jutásnak elősegítésére szombaton megnyílt Tata új vásárcsarnoka, melyet 360 millió forintos beruházással építtetett meg az önkormányzat - közölte a polgármester az MTI-vel.
A versenypálya a tervek szerint kelet-közép-európai centrumpályaként is funkcionál. Egyben egy évvel később lehet először MotoGP verseny Magyarországon.
A jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. Az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó javaslat május végén került a törvényhozás elé, és az Országgyűlés támogatása
Jelentős a szórás a kiskereskedelmi forgalom áprilisi átlagos 10,2 százalékos visszaesése mögött, több, nem élelmiszer kiskereskedelemmel foglalkozó boltban ugyanis 90 százalékos volt ebben a hónapban a forgalomcsökkenés - hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Több üzlet már nem is nyitott
Érdemes az erős mérlegű, kezelhető eladósodottságú vállalatok részvényeibe fektetni, mert azok nem csak az idén év eleji tőzsdei zuhanásban teljesítettek jól, de az eddig eltelt öt hónapban is erősek voltak, és az év hátralévő részében is felülteljesíthetnek, vélik a SocGen elemzői. Bár a márciusi tőzsdei mélypontok óta a magas eladósodottságú váll
Ha a tavalyi kibocsátási szint alatt 10-15 százalékra vissza lehet jönni, az nagyon jó és a piac számára is kívánatos eredmény lesz. Lesz egy kis hullámvölgy, de vissza fogunk térni egy, a jelenleginél magasabb kibocsátási szintre"
Az Európai Bíróság nemrég hirdette ki a másodfokú ítéletét két magyarországi különadó egyesített perében. Ebben a perben a magyar kormány támadta, hogy az Európai Unió egyik szerve (az Európai Bizottság) felfüggesztette az ún. élelmiszerlánc-felügyeleti díjat és a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulását. A bíróság mostani ítélete szer
A szomszédos Horvátországban a legfrissebb adatok szerint az elmúlt 24 órában senkit nem diagnosztizáltak fertőzéssel, csak úgy mint egy nappal korábban, és nem regisztráltak új halálesetet sem, így az ismert koronavírus-fertőzöttek száma 2247, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 103 maradt.
Szlovénia várhatóan június 15-én megnyitja Olaszországgal közös határát - közölte szombaton Anze Logar külügyminiszter olasz kollégájával, Luigi Di Maióval közösen tartott ljubljanai sajtótájékoztatóján.
A szombaton közzétett kormányzati adatok szerint az Egyesült Királyságban a koronavírus következtében elhunytak száma 204-el nőtt, így 40 465 a megerősített halálesetek száma - írja az Reuters.
Kiszel Tünde újabban azzal is keresi a napi betevőre valót, hogy megrendelésre készít "rajongóknak" rövid, személyre szabott videókat. A kb. félperces felvételek ára egységesen 10 ezer forint, ami brutális órabért jelent. Mi is rendeltünk
Sajtóértesülések szerint vége a Lada hazai pályafutásának. Az információt az ügyfélszolgálat is megerősítette, az importőr elvileg jövő héten ad ki közleményt az ügyben. A márkaszerviz elvileg megmarad. Az Origo írt még
Amerika 50 leggazdagabb embere összesen 1 milliárd dollárt adományozott a koronavírus elleni harcra a nyilvános bejelentések alapján. Ez hatalmas összeg, de ha a vagyonukhoz arányosítva szinte elenyésző: a teljes vagyonuk mindössze 0,1 százalékának felel meg – írja a CNBC a Washington Post felmérésére hivatkozva.
A Goldman Sachs múltbeli elemzésével azzal érvel, hogy az elemzők széles körében attraktívnak tartott aranybefektetés mégsem olyan jó ötlet, sőt ki is mondja, hogy nem javasolja stratégiai befektetésként az ügyfelek portfoliójába a sárga nemesfémet. Hosszú távon alig hoz többet, mint az infláció, ráadásul csak igen magas inflációs környezetben tűni