2020. június 30. kedd

jún. 30
11:56
100 milliárd forintra pályázhatnak a kkv-k – itt vannak a részletek (Piac és Profit)
Első körben több mint 330 millió forint fejlesztési forrást nyert el 12 vállalkozás a kormány által indított Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program pályázata keretében – közölte Varga Mihály három nyertes kis- és középvállalkozás támogatási szerződésének aláírási ünnepségén.
jún. 30
11:57
Koronavírus: Oroszországban majdnem 6700 esetet találtak az elmúlt 24 órában (Portfolio)
Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6693-mal 647 849-re emelkedett a kedden közölt országos összesítés szerint, amivel a napi növekmény egy százalékra csökkent.
jún. 30
11:58
Itt van, mekkora a szakadék a bérek és a nyugdíjak értéke között (Piac és Profit)
A munkás reálértéken nyerőben volt, a nyugdíjas bukóban.
jún. 30
12:00
Nem akármilyen strandot adtak át (Piac és Profit)
Három hektáros területen megnyílt a Bábolna Strand- és Termálfürdő, amelyben három termálmedence, élmény-, gyermekmedence és szauna kínál kikapcsolódási lehetőséget nyáron közel ezer, télen pedig 340 látogatónak.
jún. 30
12:06
Hiába a koronavírus-járvány, van, ahol még így is szárnyaltak a bérek (Privátbankár)
Bár kijelenthetjük, hogy az összesített országos átlag a körülményekhez képest kedvezően alakult áprilisban a gazdaság leállása ellenére is, ez a kijelentés nem állja meg a helyét minden ágazat esetében. És akad olyan terület is, ahol valami egészen elképesztő bérnövekedés történt a kritikus hónapok során.
jún. 30
12:06
Kerti kalendárium – teendők a házikertben (Agrofórum)
A hosszú, kihívásokkal teli hetek után a június talán pozitív változásokat hozott. Használjuk ki a szép időt a kertben, örvendeztessük meg magunkat és a növényeket is az eredményes kerti munka örömével! Lássuk, milyen teendők várnak minket júniusban!
jún. 30
12:09
A németek már nem számítanak V-alakú kilábalásra (Portfolio)
Nem kerülhet már sor "V"-alakú konjunktúrára, azaz meredek visszaesést követő gyors talpraállásra Németországban, hanem a helyzet lassú és körülményes javulására kell számítani a német kereskedelmi és ipari kamarák szervezete, a DIHK felmérése alapján.
jún. 30
12:12
Mélypontra zuhant a magyar fizetések növekedése (Pénzcentrum)
Áprilisban a bruttó átlagkereset 400 200 forint volt, 7,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány gazdasági következményeivel összefüggésben a keresetek növekedési üteme lassult az előző év azonos időszakában
jún. 30
12:21
Nőtt az infláció az eurózónában júniusban (Portfolio)
A vártnál nagyobb mértékben nőtt júniusban az euróövezeti infláció az előző havi négy éves mélypontról az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált jelentése szerint.
jún. 30
12:27
Lezárták az M7-es autópályát, mert kigyulladt egy autó (Portfolio)
Áll a forgalom az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Szabadbattyán térségében.
jún. 30
12:33
Egyre több amerikai érzi túlzásnak a járvány körüli felhajtást (ProfitLine)
Egyre több amerikai úgy érzi, hogy eltúlozzák a koronavírus-járvány jelentette fenyegetést - derült ki a Pew amerikai közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozott felméréséből.
jún. 30
12:39
Már,akinek van - A hivatal szerint 402.000 forint az átlagkereset (TőzsdeFórum)
Áprilisban a bruttó átlagkereset 400 200 forint volt.
jún. 30
12:42
Baj van a csemegeuborkákkal - hatósági eljárások sora indult (Infostart)
Bizony a méret is lényeg, illetve hogy mi van az üvegben az uborkán kívül. Repkednek a bírságok is.
jún. 30
12:48
Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kkv-k (Demokrata)
A kormány a duplájára, 100 milliárd forintra emelte az eredetileg országosan meghirdetett 50 milliárd forintos keretösszeget.
jún. 30
12:54
Bankszámla-körkép: így változtak meg a számlavezetés költségei a koronavírus alatt (Privátbankár)
A koronavírus pénzügyi hatásait figyelembe véve a bankok eltérően reagáltak a válságra: több pénzintézet a kedvező számlavezetéshez szükséges feltételeken enyhített, máshol pedig jóváírási kedvezmények indultak. A Bank360.hu annak járt utána a Privátbankár olvasóinak készített körképében, hogy melyik bank milyen kedvezményeket vezetett be a járvány
jún. 30
13:03
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
jún. 30
13:03
Elbizonytalanodtak a befektetők, nem találják az európai tőzsdék (Portfolio)
Európában mérsékelt emelkedéssel indult a keddi kereskedés, a befektetők kedvezően fogadták a vártnál kedvezőbb, kínai feldolgozóipari beszerzési menedzserindexet. Kora délután felemásan teljesítenek a kontinens börzéi, miután a hangulatra a járványügyi aggodalmak vetettek árnyékot. A magyar tőzsde lejjebb került ma, a blue chipek felemásan teljesí
jún. 30
13:12
Az áramfogyasztásunkon is meglátszott, hogy hétvégén ideért a kánikula (Menedzsment Fórum)
Szombat-vasárnap jellemzően kisebb az ország energiaigénye, az elmúlt hétvégén azonban valamelyest nőtt a fogyasztásunk.
jún. 30
13:12
Még nem kell temetni az európai autógyártást, de egy második hullám még keresztbe tehet neki (Pénzcentrum)
Az idén az autóiparban tapasztalt, március és május közötti csökkentett termelés megváltoztathatja a szokványos görbe alakulását 2020-ban, a lemaradást behozandó, aktívabb nyári hónapokat eredményezve. A Colliers International nemrég
jún. 30
13:19
Jönnek a zöld üzletek: hogy lesz ezekből pénz Magyarországon? (NRGreport)
A környezetvédelmi szempontok egyre nagyobb jelentőséget kapnak a gazdasági és beruházási döntésekben ezzel is elősegítve a fenntartható gazdasági növekedés megvalósítását. A pénzügyi szektor zöld üzleti megfontolásait tekinti át a Portfolio-n megjelent elemzésében Tóásó Bálint, a KPMG jogi szolgáltatásaiért felelős vezetője és Wieder Gergő, a KPMG
jún. 30
13:21
Már 44 ezer fertőzöttet találtak Ukrajnában (Portfolio)
A múlt hetihez képest mérsékeltebb ütemben, de még mindig viszonylag gyorsan terjed Ukrajnában a koronavírus-fertőzés, az eddig azonosított fertőzöttek száma keddre meghaladta a 44 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
jún. 30
13:27
Bizakodásra adnak okot a gazdaságvédelem eddigi eredményei (Demokrata)
Már harmadik hete csökken a regisztrált álláskeresők száma, és a vállalati visszajelzések is kedvezőek.
jún. 30
13:33
Százmilliárd forintos forrásra pályázhatnak a kkv-k (ProfitLine)
Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások: a több mint kétszeres túljelentkezés miatt a kormány a duplájára, 100 milliárd forintra emelte az eredetileg országosan meghirdetett 50 milliárd forintos keretösszeget a vállalkozások technológiai megújítását segítő két program pályázatán - mondta Varga Mihály pénzü
jún. 30
13:36
Már embereken tesztelnek egy koronavírus elleni oltóanyagot az oszakai egyetemen (Pénzcentrum)
Az oszakai egyetemi kórházban megkezdődött egy koronavírus elleni oltóanyag klinikai tesztelése embereken - közölte kedden az NHK japán közszolgálati televízió. A vakcinát az AnGes gyógyszeripari vállalat fejlesztette ki,
jún. 30
13:39
Visszajött a forint a mélypontról (Portfolio)
Tegnap két hónapos mélyponton volt a magyar deviza, délután elérte a 357,2-t is az euróval szemben. Az MNB múlt heti kamatcsökkentése óta folyamatos a gyengülés volt a gyengülés. A kedd eddig látványos mozgással hozott a forintnak, a reggeli órákban megkóstolta alulról a 357-et, majd át is lépte azt, és elérte a kéthavi mélypontot. Azóta viszont er
jún. 30
13:41
Válaszlépéseket tervez az EU a Hongkong autonómiáját veszélyeztető törvény miatt (Portfolio)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke keddi EU-Dél-Korea-csúcsértekezlet utáni sajtótájékoztatón egyöntetűen elítélte a Hongkongra vonatkozó, széles körű bírálatokat kiváltó nemzetbiztonsági törvényt, amelyet kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága kedden szavazott meg.
jún. 30
13:42
Nálunk volt a legnagyobb a járvány alatti felvásárlási láz az Európai Unióban (444.hu)
17,7 százalékkal megugrott a boltok forgalma a hírre, hogy a koronavírus-járvány Magyarországot elérte.
jún. 30
13:43
Jöhetnek az extravagáns munkahelyek? - Nem mindegy, hogyan néz ki egy iroda (Portfolio)
A korábbi évekkel ellentétben sokkal egyértelműbb, hogy az irodák belső műszaki-gépészeti kialakítása, a dizájn, a térarányok megtalálása és az ezekhez rendelt bútorok, kellékek célirányos összehangolása a legtöbb bérlő cég számára elsőrendű. Majdhogynem fontosabb, mint az, hogy mennyi a bérleti díj vagy az üzemeltetési költség – szerepel a VLK Cre
jún. 30
13:48
Londonból igazolt marketingvezetőt a Codecool (Kreatív Online)
Ferenczy Anna vette át a programozóiskola marketing csapatának irányítását.
jún. 30
13:50
Asztronautáknak készült, parfüm lett egy NASA-megrendelésből (Kreatív Online)
Furcsa dolgokat szokott kérni a NASA a különböző tudományterületek vezetőitől.
jún. 30
13:52
Kiadót vált a Behaviour magazin (Kreatív Online)
Július 1-től új kiadó gondozásában jelennek meg a magazin lapszámai.
jún. 30
13:54
Még mindig gyorsan a terjed a járvány a magyar határ másik oldalán (Piac és Profit)
A múlt hetihez képest mérsékeltebb ütemben, de még mindig viszonylag gyorsan terjed Ukrajnában a koronavírus-fertőzés, az eddig azonosított fertőzöttek száma keddre meghaladta a 44 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
jún. 30
14:03
Így vegyünk ezüstöt, mi történik az Ausztriában foglalkoztatottakkal? (Menedzsment Fórum)
Májusban már ismét 5600 fővel nőtt az Ausztriában foglalkoztatott magyarok száma, az egész gazdaságban pedig 59 ezren találtak munkát. Azokban az ágazatokban vettek fel ismét több embert, ahol nagy volt a leépítés korábban. Az ezüst hosszabb távon túlszárnyalhatja az aranyat, de nem mindegy, hogyan vesszük. Erről beszélt kollégánk a TrendFM műsoráb
jún. 30
14:03
Emelkedett az euróövezeti infláció júniusban (ProfitLine)
A vártnál nagyobb mértékben nőtt júniusban az euróövezeti infláció az előző havi négy éves mélypontról az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált jelentése szerint.
jún. 30
14:03
Beindult a dolgozók vírus utáni vándorlása: bajban a bankszektor, az IT és az egészségügy (Portfolio)
Minden negyedik munkavállaló sokkal, 2 órával többet dolgozott a home office ideje alatt. De nem csak ez az oka annak, hogy 100 dolgozóból 17 elkezdett intenzíven munkát keresni, 30-40 százalék pedig elgondolkodott azon, hogy új munkahely után néz - derül ki az első, a koronavírus munkaerőpiaci hatásait vizsgáló, átfogó magyar kutatásból. A kiéleze
jún. 30
14:09
A szupercsapatok lehetnek a siker kulcsai, amikor teljesen megváltozik a munka világa (Portfolio)
Egymástól független vagy akár egymás ellen ható prioritásokként kezelik a nagyvállalatok a technológiai és a humán fókuszt – derült ki a Deloitte 2020 Globális Humán Erőforrás Trendek kutatásának riportjából. Az új koronavírus-járvány ugyanakkor rámutatott arra, hogy a szuperfejlett technológiák csak akkor bizonyulnak hasznosnak, ha alkalmazásukra
jún. 30
14:21
Egy újabb vírust azonosítottak a tudósok, amely világjárványt okozhat (Portfolio)
Újfajta influenzatörzset azonosítottak kínai disznókban tudósok, akik úgy vélik, hogy újabb világjárványt okozhat a kórokozó - írja a CNBC amerikai gazdasági hírcsatorna.
jún. 30
14:21
Asm elősegíti a digitális átalakulást (newtechnology.hu)
A technológiavezető Asm, az anyaglogisztika teljes automatizálására készül az elektronikai gyártás területén. Első alkalommal használnak mobil robotokat nemcsak az anyagszállításához, hanem a szoftver parancsokon alapuló beállítások módosításához. Moduláris szerkezetének köszönhetően, az Asm integrált gyártó megoldásai szakaszonként, valamint a meg
jún. 30
14:24
Hiába a koronavírus? Van, ahol elképesztően megugrottak a magyar fizetések (Piac és Profit)
Bár kijelenthetjük, hogy az összesített országos átlag a körülményekhez képest kedvezően alakult áprilisban a gazdaság leállása ellenére is, ez a kijelentés nem állja meg a helyét minden ágazat esetében. És akad olyan terület is, ahol valami egészen elképesztő bérnövekedés történt a kritikus hónapok során.
jún. 30
14:27
Felújították az Egyetemisták Parkját - Van itt minden, a sportpályáktól kezve a DJ-pultig (Portfolio)
Június 29-én adták át és avatták fel Újbudán a felújított Egyetemisták Parkját, a fejlesztés, a Főkert Nonprofit Zrt. tervezésével és kivitelezésével jött létre, a „Budapest 2019 – Európa sport fővárosa” program keretében - szerepel a Főkert honlapján.
jún. 30
14:29
Jó hírek a Wirecardról: újraindulhatnak Nagy-Britanniában (Portfolio)
Ismét engedélyezte a brit pénzügyi felügyelet a Wirecardnak, hogy pénzügyi szolgáltatásokat nyújtson az országban, így számos fintechcég szolgáltatása, amely a német vállalat platformját használja, újra működőképessé vált – írja a CNBC.
jún. 30
14:30
A kormány dönti el, mi számít ellenséges külföldi felvásárlásnak? (Privátbankár)
A kormány csak azt akarja meggátolni, hogy a cégeknek azért legyen új tulajdonosa, mert átmeneti nehézségeik támadtak.
jún. 30
14:31
Nagyot zuhant a spanyol gazdaság (Portfolio)
A spanyol gazdaság teljesítménye 5,2 százalékkal csökkent negyedéves összevetésben az idei első három hónapban, ez fél évszázada a legnagyobb mértékű visszaesés - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden. A hazai össztermék (GDP) 2020. első negyedévi zuhanása a duplája a gazdasági válság idején, 2009 első három hónapjában mértnek, akkor
jún. 30
14:33
Két százalékkal esett Csehország gazdasága (ProfitLine)
Két százalékkal csökkent éves szinten az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pontosított becslése alapján kedden Prágában.
jún. 30
14:33
Megakrán - Alaptőke nagysága és szavazati jogok (TőzsdeFórum)
A Megakrán közzétette a 2020. június 30-i állapot szerint alaptőkéjének nagyságát és a részvényeihez tartozó szavazati jogok számát.
jún. 30
14:33
Elhelyezték a Sensirion gyártóüzemének alapkövét Debrecenben (Demokrata)
Elhelyezték a svájci Sensirion első, anyaországon kívüli európai gyártóüzemének alapkövét kedden Debrecenben.
jún. 30
14:36
Külföldre utazol mostanában? Akkor erről feltétlenül tudnod kell (Pénzcentrum)
Külföldi nyaralás előtt célszerű tájékozódni az utazással összefüggő szabályokról, ugyanis más előírások vonatkoznak az Európai Unió határain belüli, illetve az azon kívüli utazásokra - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó-
jún. 30
14:39
Visszarendelték a cégektől a kirendelt honvédeket (Portfolio)
Visszarendelte a cégek irányításához kirendelt Honvédelmi Irányító Törzseket a Honvédelmi Minisztérium, ezen kívül arra kérik a vállalatvezetőket, hogy értékeljék a csapatok teljesítményét – értesült a Népszava.
jún. 30
14:39
Arányait tekintve Magyarországon brutálisan sok energiát használunk fel fűtésre (NRGreport)
Ez a magas fogyasztás ráadásul az időjárással önmagában egyáltalán nem magyarázható. E tekintetben magasan az EU-átlag fölött vagyunk, előzve az összes észak-európai országot, és nagyjából az egész Baltikumot is – írja a Pénzcentrum.
jún. 30
14:45
Az Appeninntől vásárolt ingatlant az AutoWallis (Portfolio)
Az AutoWallis az Appeninntől vásárolt ingatlan, üzletrész adásvételi szerződés keretében. Az ingatlan jelenleg is autószalonként és autóspontként működik. Az értékesítésére azért kerül sor, mert az ingatlan kívül esik az Appeninn 2018-ban publikált, az idei év elején frissített üzleti stratégiájának fókuszterületein.

Keresés