Továbbra is nagy a bizonytalanság akörül, hogy megtartja-e az OPEC+ az előrehozott ülését a holnapi napon. Bár az oroszok megegyeztek a szaúdiakkal, hogy kitolnák egy hónappal a jelenlegi 9,7 millió hordó/napos termelés-visszafogásukat, azonban van néhány renitens tag, aki keresztülhúzhatja a kartell és ezzel a piac számításait is.
Az online pénztárgéppel rendelkező kereskedőknek 2021-től kötelező lesz elektronikus fizetési lehetőséget is biztosítaniuk – áll a 2021-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A döntés mintegy 60 ezer vállalkozást érint, ahol most még csak készpénzzel lehet fizetni.
Az amerikai kormányzat azt fontolgatja, hogy június közepétől nem engedélyezi majd a kínai utasok érkezését az országba repülőjáratokkal – értesült a Reuters. A lépéssel Donald Trump nyomást helyezne Kínára, hogy engedélyezze az amerikai repülőjáratok újraindítását.
Szlovéniában minden általános iskolás újra iskolába járhat szerdától, Horvátországban negyedik napja nincs új koronavírusos fertőzött - derült ki a válságstábok szerdai sajtótájékoztatóján.
2020. július 1-től kerülnek forgalomba az új alapanyagú 100 forintos érmék. A jelenleg használt 100 forintosokkal továbbra is lehet majd fizetni - közölte a jegybank. Az MNB 2019. október 1-én új, korszerűbb alapanyagú 100 forintos
Lenyugodtak a kedélyek a világ tőzsdéin májusra, ez látszódik a forgalmi számokon is, a budapesti tőzsde forgalma „normalizálódott” a március-április felfutás után. A brókercégek közül a Wood megőrizte a vezető helyét, az Erste állt a második helyen, a Concorde pedig a harmadik volt májusban a forgalmi rangsorban.
Olaszország kivételével csütörtökön megszünteti az ellenőrzést határain Ausztria - jelentette be Alexander Schallenberg külügyminiszter, miután Karoline Edtstadler Európa-ügyekért felelős miniszterrel, Karl Nehammer belügyminiszterrel, valamint Rudolf Anschober egészségügyi miniszterrel kerekasztal-beszélgetést tartott.
A magyar és a régiós gazdaságok számára is létkérdés, hogy Németország minél előbb talpra álljon. Az ottani nehézségek, elsősorban az autóipar leállása már tükröződik többek között a munkaerőpiaci folyamatokban. A válság ugyanakkor a szakértők szerint nem csak negatívumokkal járhat.
A kis létszámú, öt fő alatti mérnökirodáknak szóló korszerűsítési pályázatok meghirdetése mellett a családi házak, intézmények felújítását, energetikai korszerűsítését ösztönző állami programok újraindítását szorgalmazza a Magyar Mérnöki Kamara.
A jövőben már az eddigi 5 helyett 7 kaszinója lehet annak a megbízható szerencsejáték-szervezőnek, akivel a kormány megállapodik. Valahol Nyugat-Magyarországon pedig egy új kaszinó is nyílhat, nem lenne meglepő, ha valamelyik balatoni település lenne a befutó.
A koronavírus-járvány enyhülésével intenzívvé vált a forgalom az olaszországi autósztrádákon és a pályaudvarokon a tartományok közötti és a külső határok megnyitásával szerdán, amivel teljesen szabaddá vált az országon belüli mozgás, valamint eltörölték a karanténkötelezettséget is az EU-tagállamokból érkezők esetében.
Május 29-től érhető el a magyar, high-tech és zöld szuperkonstrukció, amely azért egyedülálló a magyar gazdaságfejlesztés történetében, mert a hazai vállalkozások azonos tartalmú, 70 százalékos támogatásintenzitású felhívásra pályázhatnak, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján működnek.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta az egyszer használatos műanyagok betiltásáról szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslatban szó esik azokról a termékekről, amelyek forgalmazása továbbra is engedélyezett lesz, továbbá azokról, amelyek betiltásra kerülnek, ha a törvény életbe lép jövő nyáron.
Már elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű mobilapplikációja, amivel a számlák mobiltelefonon is kiállíthatók, letöltése és használata ingyenes. Az alkalmazás automatikusan teljesíti a kötelező adatszolgáltatást - közölte az adóhatóság kedden az MTI-vel.
Július 1-től forgalomba kerülnek az új alapanyagú 100 forintos érmék, a jelenleg használt 100 forintosokkal továbbra is lehet majd fizetni - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A Gazdasági Versenyhivatal egy tavaly tavasszal végbement tuljadonszerzést vizsgált az elmúlt hónapokban. A felcsúti milliárdos számára nem túl hízelgő végeredménnyel zárult a vizsgálat.
Az eredeti elképzeléssel ellentétben még sem szerelnek fel kamerákat az iskolákban. "Csak" iskolaőröket vezényelnek – első körben – 500 iskolába, melyek harmada szakiskola. Az iskolai erőszak megszüntetésére és megelőzésére összeállított törvényjavaslat már a parlament előtt.
A második legnagyobb forgalmat bonyolító FMCG kiskereskedelmi lánc lett a Lidl 2019-ben Magyarországon, lekörözte a jóval több üzlettel működő Spart és a Coopot is, amelyek 2018-ban még megelőzték. Éves forgalom tekintetében egyedül
Több mint kétszeresére nőtt a Wizz Air diszkont légitársaság adózott eredménye a március 31-ével zárult pénzügyi évben az előző évihez viszonyítva - derül ki a társaság honlapján nyilvánosságra hozott eredmény-kimutatásból.
Az MVM végső ajánlatot nyújtott be az E.ON tulajdonában levő cseh Innogy energetikai kiskereskedelmi társaságért. Az E.ON-t az Unió versenyhatósága kötelezi az értékesítésre.
Összehangolt levélben tiltakoznak a magyar szakszervezetek az ellen a törvényjavaslat ellen, mely 24 hónapos munkaidőkeretet engedélyezne. Az érdekképviseletek által csak „Rabszolgatörvény 2.0” névre keresztelt kormányzati törvényjavaslat szerintük uniós ajánlásokkal is ellentétes.
Hónapok óta konzultál az Európai Bizottság az európai minimálbérről, amit először sokan úgy értelmeztek, hogy egységes alapfizetést vezetne be a testület. Szerdán azonban ismét leszögezték, hogy erről szó sincs, legfeljebb az lehet a törekvés, hogy minden tagállamban legyen valamekkora minimálbér.
2021-ben tovább nő az egészségügyi szolgáltatási járulék (közismert nevén társadalombiztosítási járulék) összege. A havi 7710 forint, azaz napi 257 forint jövő év elejétől a 2020. júliusi infláció mértékével fog emelkedni.
Jövő hétfőtől érvénybe lép az a már korábban bejelentett előírás, amelynek értelmében kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek - jelentette be szerdán Priti Patel brit belügyminiszter.
Szlovén akvizícióról tárgyal az AutoWallis Nyrt. - erősítette meg a társaság a szlovén médiában megjelent sajtóhíreket szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A járványhelyzet lecsengésével és a korlátozások részleges feloldásával egyre több cég dönt az újranyitás mellett. Az otthonmaradás és a szociális távolságtartás azonban maradandó változásokat hozott a vásárlói magatartásban.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) eladja a lengyel fuvarozói szakmai felelősségbiztosítás üzletágát állomány-átruházás keretében - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. a tőzsde honlapján szerdán.
Avarégetési tilalom lesz január elsejétől Magyarországon egy frissen elfogadott törvénymódosítás szerint. Elfogadta a parlament azt a törvénymódosítást, amely célja célja az indoklás szerint a levegő minőségének javítása
A pandémiás helyzet utáni nyitás minden üzleti szektorban felveti a kérdést, milyen munkaerőpiaci lépéseket érdemes tennie a vállalatoknak, hogy kivédjék az elmúlt hónapok negatív hatásait. Számos elemzés szerint a kulcs sokkal inkább a hatékony kiválasztásban és kevésbé a készségfejlesztésben rejlik.
Bár még nem fogadta el a parlament a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló javaslatot, egy sor más módosítás átment ma a Házon. Soroljuk, mi minden fog változni! Az élelmiszerek kettős minőségével összefüggésben elfogadott
Akár már a csütörtöki ülésen növelheti az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa a márciusban bejelentett koronavírus elleni eszközvásárlás keretösszegét – írja a CNBC a Berenberg elemzése alapján. Az eurózóna jegybankja holnap kora délután jelenti be esetleges újabb lépéseit.
A múlt héten zárult versenyképesség-növelő pályázat jelentkezői 376 milliárd forint értékű beruházást és 143 600 munkahely megtartását vállalták, de Szijjártó Péter már jelezte, hogy újabb forrásokat fog kérni a kormánytól. Összegyűjtöttük, hogy mely cégek vehették át eddig a támogatói okiratokat.
Tart az optimizmus a tőzsdéken, a befektetők a gazdaság gyors talpraállásában bíznak. Az olajpiac a holnapi OPEC-ülésre vár, miközben nagyon ellentmondásos, pozitív és negatív hírek is érkeznek. A német DAX és a magyar BUX valósággal száguldott, de az egyik brókercég már bizonytalannak tartja a folytatást és új stop loss-árszintet állapított meg az
Tovább nőtt a légi áruszállítás kapacitáshiánya áprilisban, emiatt jelentősen drágult a légi szállítmányozás, de az áremelkedés vélhetően már elérte csúcsát, és a következő hónapokban csökkenhetnek a díjak - mondta Brian Pearce, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezető közgazdásza szerdán egy videokonferencián. Arról is beszélt, hogy az
A jövőben már az eddigi 5 helyett 7 kaszinója lehet annak a megbízható szerencsejáték-szervezőnek, akivel a kormány megállapodik. Valahol Nyugat-Magyarországon pedig egy új kaszinó is nyílhat, nem lenne meglepő, ha valamelyik balatoni település lenne a befutó.
Ötmilliárd eurós hitelt vesz fel a Renault, melyre a francia állam garanciát vállal – jelentették be szerdán. A lépést hetek óta tervezték, most sikerült megállapodni a feltételekben.