Alig fél évvel a teltházas Megatrend rendezvény után ismét nagy dobásra szánta el magát az Aegon Alapkezelő befektetési csapata. Hazánk egyik legérdekesebb, a jövő technológiáiba fektető tematikus alapja ugyanis már dollárban is elérhető a magán- és intézményi befektetők számára.
Bár a magyar járműgyártás az utóbbi években komoly sikertörténet volt, ez most megtorpanni látszik. A járvány miatt előbb a gyártósorok álltak le, majd a vevők is eltűntek, így az értékesítés is lenullázódott. Rövidtávon ez óriási problémákat okoz, a helyzet viszont talán nem olyan tragikus, mint amilyennek tűnik.
A világ többi részénél háromszor gyorsabban melegedett a Déli-sark a 2018-at megelőző 30 évben. 2018-ban jegyezték fel a legmelegebb évet a térségben - írták a Nature Climate Change című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban az új-zélandi Victoria Egyetem kutatói.
Okos és mély reformokra van szükség, hogy Magyarország megnyerje a 2020-as évtizedet - vélekedik Matolcsy György legújabb publicisztikájában. Szerinte késlekedni sem szabad, ezeket az átalakításokat még az évtized első három évében
Csúsztatott, 9 órai iskolakezdést javasol a főváros a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezés részeként - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.
Sorra jelentik be a világ nagyvállalatai, hogy bojkottálják a Facebookot, és nem hirdetnek a közösségi oldalon, amíg az nem kezeli megnyugtatóan a felületein megjelenő gyűlöletbeszédet. Ma újabb gigacégek kerültek fel a listára.
A belga egészségügyi minisztérium döntésének értelmében azok z emberek, akik kapcsolatba kerültek koronavírus-fertőzöttökkel, de tüneteket nem mutatnak, hétfőtől egy másodlagos diagnosztikai tesztet kérhetnek, a kötelező 14 napos karatén csökkentése céljából - írta hétfőn a helyi sajtó.