Már 2020-ban elkezdhetik leszállítani a Magyarország által megvásárolt Ejder Yalcin és Yörük kerekes páncélozott harcjárműveket a törökök – derül ki a Defence Turkey török katonai hírportál beszámolójából.
A szokásosnak mondható mennyiség dupláját vette saját részvényből az elmúlt napokban az OTP, a bank már közel 32 milliárd forintot költött részvényvásárlásra.
Igyekeznek mindent megtenni az amerikai nyugdíjalapok annak érdekében, hogy elérjék a kitűzött hozamcélokat. Még akkor is, ha ez a tőkeáttétel növelését és kockázatosabb befektetéseket jelent - számol be a hírről a Financial Times.
A koronavírus-járvány szinte az életünk minden területét átrendezte, kezdve a munkahelyektől a gazdasági tényezőkön át az egészségügyig. Megnőtt az otthon töltött idő, és felértékelődött az egészség, mint állapot. Másként tekintünk arra az alapvető helyzetre, ha nem kell orvoshoz mennünk. Ebben a járványügyi helyzetben világossá vált, mekkora kincs
Áprilisban az építőipar teljesítménye 1,3%-kal elmaradt az előző havi szinttől, így márciussal (-5,2%) együtt immár két egymást követő hónapban csökkent a termelés volumene. Éves összevetésben is visszaesést jelez a KSH, az ágazat 2,1%-kal maradt el a tavalyi (nem túl magas) szintjétől.
Meghalt egy 101 éves krónikus beteg, és 7-tel, 4076-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu hétfő reggel.
Áprilisban, a koronavírus tetőzéskor 2,1 százalékkal esett vissza az építőipar teljesítménye éves összehasonlításban - az új szerződések állománya még emelkedett is.
A legújabb javaslatok szerint ez EU tagállamainak a GDP-jük 1,075%-át kéne befizetniük a büdzsébe, ez Németország számára 42%-os növekedést jelentene a hozzájárulásban.
A Morgan Stanley hétvégi elemzése szerint a bank arra számít, hogy a részvénypiacok emelkedése előtt van még tér, az S&P 500 pedig a mostani szintekhez képest több, mint 10 százalékkal kerülhet feljebb.
Gyengüléssel indítja a napot a forint, amelyet a világban uralkodó rossz hangulat fűthet. A magyar deviza a reggeli órákban már 348 fölé is benézett. A koronavírus-járvány nem csitul, a hét kedvezőtlenül alakul ebből a szempontból, ez pedig a befektetői hangulatra is rányomja a bélyegét.
Többségük azonban együttműködő volt, és elengedte a bérleti díj egy részét, ha a bérlő kérte. Sokan meg se várták a kérést, önként ajánlottak fel kedvezményt.
Áprilisban, a koronavírus tetőzéskor 2,1 százalékkal esett vissza az építőipar teljesítménye éves összehasonlításban - az új szerződések állománya még emelkedett is.
Pekingben több szigorítással és széleskörű teszteléssel igyekeznek kiküszöbölni a koronavírus-járvány újabb hullámát, miután csaknem nyolcvanan megfertőződtek egy nagybani élelmiszerpiacon.
Varga Gábor Zoltán Chief Client Officerként csatlakozik a Publicis Groupe Hungaryhez, feladata a csoport magyarországi érdekeltségeinek és az ügynökségi csapatok integrációjának irányítása. Júniustól Varga Gábor Zoltán Chief Client Officerként csatlakozott a Publicis Groupe Hungaryhez, amely a világ harmadik legnagyobb kommunikációs ügynökségekén
7 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4076 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 101 éves krónikus beteg. Ezzel 563 főre emelkedett az elhunytak száma
Meghalt egy 101 éves krónikus beteg, és 7-tel, 4076-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu hétfő reggel.
Az idei év nem várt helyzetet teremtett a világ működésében és így a gazdaság dinamikájában. A pénzügyi szektor szereplői azonnal reagáltak a megtorpanásra annak érdekében, hogy a hazai vállalkozásokat átsegítsék ezen az átmeneti időszakon. A bankrendszer gyors intézkedéseinek alapját az elmúlt évek stabil fejlődése, a vállalati szektor finanszíroz
A Morgan Stanley hétvégi elemzése szerint a bank arra számít, hogy a részvénypiacok emelkedése előtt van még tér, az S&P 500 pedig a mostani szintekhez képest több, mint 10 százalékkal kerülhet feljebb.
Piramisjátékozással vádolt meg egy bankot Kyle Bass legendás befektető, majd miután kiderült, hogy shortolta a pénzintézet részvényeit, ahogy azok a megindult hatósági vizsgálat miatt összeomlottak, a tőzsdefelügyelet Bassra is ráugrott.
Levelet küldött az ügyfeleinek a Revolut, melyben leírják, hogy a koronavírus-járvány óta jelentősen megszaporodott az olyan csalások száma, melyben illetéktelenek megpróbálják kinyerni a felhasználók felhasználói adatait magukat hivatalos személyeknek kiadva.
Tavaly másfél milliárddal, 17 milliárd forint közelébe nőtt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. nyeresége - írta a Népszava hétfőn, hozzátéve, hogy ez az elmúlt hat év távlatában rekordnyereségnek számít. Megjegyzik, hogy 2008
A Morgan Stanley szerint a világgazdaság hamar kilábal a koronavírusból, alapforgatókönyvük szerint a második járványhullám már csak részleges lezárásokat hoz majd. A második negyedévben így is 8,6%-os lehet a visszaesés, de 2021 első negyedévében 3%-ot nőhet a világgazdaság.
AZ ABB és a Hewlett Packard Enterprise (HSE) által közösen kifejlesztett technológia jelentősen csökkenti a nagy teljesítményű szuperszámítógépek energiafogyasztását, és növeli ezek számítási teljesítményét és megbízhatóságát. A társadalmak előtt álló legsürgetőbb kihívásokra adandó válaszok hatalmas tömegű adathalmazok számítógépes feldolgozását
Idén a tavaszi fagyok miatt az átlagnál kevesebb, várhatóan mintegy 45-50 ezer tonna meggy terem – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) körképéből. A hazai meggytermelők kiszámítható termelését segíti egy jogszabály is.
A jelenlegi járványt okozó koronavírus elleni vakcinajelöltek közül tíz már emberi kipróbálás alatt van. Az oltóanyag-fejlesztés korábban nem látott gyorsasággal zajlik. Melyek a legaggasztóbb problémák, amelyekkel a kutatók szembesülnek, és miben reménykedhetünk mégis? A kérdéseket Ferenci Tamás biostatisztikus válaszolja meg az mta.hu számára írt
Sokkolta a járvány az albérletpiacot, ami nem csak a bérleti díjak csökkenését okozta, de a tulajdonosok is rendkívüli engedményeket biztosítottak a bérlőik számára.
Újabb lefordulás a tőzsdéken, lejjebb kerültek az irányadó ázsiai részvényindexek hétfőn, míg Európában is esnek a tőzsdék a hétfői kereskedésben, valamint a magyar tőzsde is esik. A múlt héten elromlott a hangulat a tőzsdéken, miután a Fed meglehetősen borús előrejelzése sok befektetőt kijózaníthatott, a piaci szereplőket emellett az is aggasztja,
Pekingben több szigorítással és széleskörű teszteléssel igyekeznek kiküszöbölni a koronavírus-járvány újabb hullámát, miután csaknem nyolcvanan megfertőződtek egy nagybani élelmiszerpiacon.
A CHP-ERŐMŰ Kft. szerződést írt alá a salgótarjáni Perkons Bio és Perkons Tarján Kft-vel egy három gázmotoros egységet magába foglaló kiserőmű és egy biomassza fűtőmű megvásárlásáról. Az együttesen 9 MW villamosenergia-teljesítményű gázmotoros egységeket – felújításuk és a szükséges hatósági engedélyek beszerzése után – a CHP-ERŐMŰ Kft. a saját vir
A brazil elnök a koronavírus-korlátozások megszegésére bujtogatott, és mára a járvány teljesen kicsúszott az ellenőrzés alól. A New York Times a múlt héten arról számolt be, hogy a katonaság puccsot hajthat végre az országban, Bolsonarot pedig megtarthatják bábnak. Káncz Csaba jegyzete.