Magyarország érdeke, hogy az Egyesült Királyság rendezett és szabályozott keretek között lépjen ki az Európai Unióból, ugyanakkor a megállapodás nélküli forgatókönyvre is fel kell készülni – hangsúlyozta Varga Mihály az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek (Eurogroup) kibővített tanácskozásán Helsinkiben a Pénzügyminisztérium közleménye szeri
Átadták az Alteo Nyrt. új energiatárolóját pénteken Budapesten, az energiaszolgáltató a régió első ilyen létesítményét fejlesztette ki 1,1 milliárd forintból. Áder János köztársasági elnök az ünnepségen kijelentette: Magyarországon 2030-ra az előállított áram több mint 90 százaléka széndioxid-mentes lehet.
A személyi kölcsönök piacán az idén 28,5 százalékos bővülés ment végbe, azaz rendkívül népszerűek ezek a konstrukciók. A hitelfelvevők azonban találkozhatnak 12-14 százalékos kamatokkal, de bőven 10 százalék alattiakkal is, márpedig ezek jelentősen befolyásolják a törlesztőrészletet. A bankok bizonyos feltételek teljesülése esetén számos kedvezmény
Átadták az Alteo Nyrt. új energiatárolóját pénteken Budapesten, az energiaszolgáltató a régió első ilyen létesítményét fejlesztette ki 1,1 milliárd forintból. Áder János köztársasági elnök az ünnepségen kijelentette: Magyarországon 2030-ra az előállított áram több mint 90 százaléka széndioxid-mentes lehet.
A hongkongi börze szerdán 39 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot tett a Londoni Értéktőzsdére, a válasz sem váratott sokáig magára, a londoni tőzsde pénteken nemet mondott a tranzakcióra, miután a társaság igazgatótanácsa egyhangúlag utasította el a felvásárlási javaslatot.
Vasárnapra a szolgáltatói berendezéseket fűtésre alkalmas állapotba helyezik a mintegy 240 ezer fővárosi lakossági és a csaknem 7 ezer üzleti fogyasztó számára.
Tekintettel arra, hogy 2020.01.01-től Lehel Gábor a Vienna Insurance Group (VIG) igazgatósági tagjaként Bécsben folytatja pályafutását, a magyar VIG leányvállalat, az UNION Biztosító felügyelő bizottsága mai döntése értelmében 2020.01.01-től Almássy Gabriella váltja Lehel Gábort az UNION élén.
Az MNB ma publikált határozatában tizenhárommillió forintra bírságolta a K&H Bank Zrt.-t. A Hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján legkésőbb december végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket - olvasható a jegybank közleményében.
Tekintettel arra, hogy 2020.01.01-től Lehel Gábor a Vienna Insurance Group (VIG) igazgatósági tagjaként Bécsben folytatja pályafutását, a magyar VIG leányvállalat, az Union Biztosító felügyelő bizottsága mai döntése értelmében 2020.01.01-től Almássy Gabriella váltja Lehel Gábort az Union élén. A pozícióhoz szükséges hatósági engedélyezés folyamatba
A szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre 33 ezer felvételiző nem került be egyetlen, a felvételi lapon megjelölt intézménybe sem. Számukra a pótfelvételi jelenthetett új esélyt, ám - néhány kivételtől eltekintve - ebben...
A városi légszennyezés egyre több komoly egészségügyi problémával függ össze - már tudjuk, hogy régen nem csak a tüdőnkért kell aggódnunk, ha ilyen környezetben élünk. A légszennyezettség sok más betegséggel is összefügg, ezért tényleg sürget az idő, hogy kipucoljuk a nagyvárosaink levegőjét.
Az elmúlt hónapokban folyamatosan hallhattuk a negatív híreket a német ipar állapotáról, azon belül is kifejezetten az autóipar gyengélkedéséről. Vélemény.
A miniszter a GMD járműalkatrészeket gyártó alumíniumöntödéjének felavatása előtt közölte, a beruházás értéke 20 milliárd forint, melyhez a kormány 2,9 milliárd vissza nem térítendő támogatást nyújtott.
Még évekig nem épül semmi, de már milliárdokba kerül az M0-s körgyűrű befejezése. Az új nyomvonalról legkorábban jövőre születhet döntés, miközben az eredeti tervezői szerződéseket sem bontották fel, a kormányrendelet pedig változatlan.
A hajhullás és hajritkulás mindannyiunkat érint valamilyen formában, cikkünkben megadjuk a választ, hogy vajon melyik hajhullás elleni módszer a leggazdaságosabb.
Júliusban az építőipari termelés 32,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése változatlan áron számolva 32,2 százalékkal, az egyéb építményeké 34,1 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 9,6 százalékkal emelkedett - jelentette pénteken a Központi
Magyarország érdeke, hogy az Egyesült Királyság rendezett és szabályozott keretek között lépjen ki az Európai Unióból, ugyanakkor a szigetország megállapodás nélküli kilépésére is fel kell készülni - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek (Eurogroup) kibővített tanácskozásán Helsinkiben.
Hosszú időn keresztül nem volt kérdés, hogy Szaúd-Arábia a világ legnagyobb kőolajexportőre. Nem vezette ugyan feltétlenül a kitermelési statisztikát, de mivel odahaza aránylag keveset használt fel, a felszínre hozott mennyiség döntő részét exportálhatta.
Október 11-én 14 és 22 óra között országszerte 42, villamos energiát termelő erőmű, illetve távhőt előállító fűtőmű, tematikus látogatóközpont várja az érdeklődő látogatókat.
A BIF pénteken jelentette be, hogy a vállalatnak a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-nél fennálló, 2017. november 24-én létrejött kölcsönszerződés szerinti 8 milliárd forint összegű beruházási hiteltartozása végtörlesztésére 2019. szeptember 13-i értéknappal sor került.
A brit kilépés következtében szükségessé váló magyarországi jogszabály-módosításokat és szakpolitikai intézkedéseket a kormány már előkészítette – mondta a pénzügyminiszter.
Egyre több közép- és nagyvállalat érdeklődik a Magyar Nemzeti Bank július 1-jén indított új vállalati finanszírozást ösztönző eszköze, a Növekedési kötvényprogram iránt.
A Magyar Posta 2018-as adatok alapján a világ 30. legjobb postája. Az összesített lista egyébként 173 országot számol, szóval a helyezésünk nem is olyan rossz. Igaz, a környező országok közül Ausztria, Szlovénia és Szlovákia is utcahosszal...
A miniszter a GMD járműalkatrészeket gyártó alumíniumöntödéjének felavatása előtt közölte, a beruházás értéke 20 milliárd forint, melyhez a kormány 2,9 milliárd vissza nem térítendő támogatást nyújtott.
A 300 milliárd forint keretösszegből a szakma olyan támogatásokat kaphat, amely magántőkéhez adódva új szállodák és ezáltal új turisztikai úti célok kialakítását segíti.
Az állásinterjú után jön a munkakeresési folyamat leginkább idegőrlő része: a várakozás a visszajelzésre. Sok esetben azonban a jelölt hiába vár, a cégek – kapacitáshiányból vagy más okokból –, de nem jelentkeznek többet. Ez a jelenség túlmutat azon, hogy a jelentkező csalódottan veszi tudomásul, hogy valószínűleg nem őt választották – hosszú távon
Az Appeninn pénteken jelentette be, hogy Jászai Gellért, valamint Linczényi Aladin Ádám, a vállalat igazgatótanácsának tagjai, az Appeninn soron következő közgyűlése berekesztésének időpontjával, de legkésőbb 2019. október 30-i hatállyal lemondanak igazgatótanács tagsági tisztségükről. Az Appeninn mindemellett közzétette az október 14-i, rendkívüli
Röviddel dél előtt határozott erősödésbe kapcsolt a forint az euróval szemben 332,8-ról 331,5-ig, aztán kora estig több hullámban további erősödés következett be. Elkerülte tehát ma az újabb történelmi mélypontot a forint, és főként a dollárral szemben jelentősen távolodni tudott a minap megjárt mélypontoktól.
Az ezen eszközökbe invesztált pénzek összértéke két év alatt 34 százalékkal, 30700 milliárd dollárra nőtt a fejlett piacokon. Az igazán tudatos zöldbefektetők számára a hagyományos szempontok – hozam, kockázat és likviditás – mellett az is elsődleges, hogy a pénzükkel hozzájáruljanak a környezeti kockázatok csökkentéséhez, a környezeti szempontból
Az uniós összehasonlításban legjobb magyar teljesítmény a visegrádi országokéval összevetve is kiemelkedő, hiszen a sorban utánunk következő Lengyelországban is csak 29,7 százalékos volt a bővülés.
Bevett gyakorlat az MLSZ részéről, hogy a felnőtt válogatott mérkőzéseket a fővárosban rendezik meg, az új Puskás Stadion átadása után sem lehet ez másképp.
Szeptember 16-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már októberben szeretné megkapni diákhitelét. A szabad felhasználású Diákhitel1 most rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető, míg a Diákhitel2 továbbra...
Lassabb gazdasági növekedésre, és kevésbé növekvő olajkeresletre számít az OPEC friss elemzésében a 2020-as év vonatkozásában. Erőteljesebben növekedhet az OPEC-en kívüli kitermelés, mint a világ olajigénye, melynek az a következménye, hogy tovább csökkenhet az OPEC piaci részesedése. Annak érdekében, hogy 2020-ban egyensúlyba kerüljön az olajpiac
Csányi Erika 3471 darab olajipari papírján adott túl csütörtökön, a tőzsdén kívül, darabonként 1092,89754 eurós áron – derül ki a Mol által a Budapesti Értéktőzsdén közzétett tájékoztatásból.