2019. szeptember 10. kedd

szept. 10
7:33
Újabb pofon Johnsonnak, nem lesz előrehozott választás (Privátbankár)
Másodszorra sem sikerült elfogadtatni a londoni alsóházban az előrehozott parlamenti választásokról beterjesztett miniszterelnöki kezdeményezést.
szept. 10
7:42
Rosszul járhat, aki nem fizet (AQUA)
Nem árt résen lenniük ezen a héten a gazdáknak, főként, ha valamilyen időjárási körülmény miatt veszteség érte az ültetvényüket. E hét végéig kell ugyanis befizetniük a kárenyhítési hozzájárulást.
szept. 10
7:42
Dreher: történelmi sörös plakátok újragondolva (Márkamonitor)
Hazai grafikusok, képzőművészek és hobbialkotók gondolták újra a 165 éves Dreher Sörgyárak art deco, valamint konstruktivista-modernista plakátjait. A több mint 300 beérkezett pályamű közül a szakmai zsűri most tette közzé a kedvenceit és jelentette be a nyertest. A legjobb poszterekből álló válogatást a szeptember 20-án kezdődő Dreher 165 Napokon
szept. 10
7:54
Ma visszavonul (Infostart)
Jack Ma az Alibaba internetes kiskereskedelmi cég egyik alapítója, elnöke volt a keddi napig.
szept. 10
8:00
Rekord gáztartalékkal készül a rendhagyó fűtési szezonra Magyarország (NRGreport)
Az elmúlt évekhez képest idén már eddig is jelentősen több gázt tárolt be számos európai ország, köztük Magyarország is, pedig a betárolási időszak még tart. Ebben az évtizedes mélypontra süllyedő földgázárak mellett ellátásbiztonsági megfontolások is szerepet játszhattak, mivel a jövő évtől jelentős változások várhatók a kontinens nagy részét ellá
szept. 10
8:03
Amerikai trösztellenes vizsgálatok a Google ellen (Privátbankár)
Negyvennyolc amerikai tagállam trösztellenes vizsgálatot indított a Google ellen - jelentette be Ken Paxton texasi ügyész Washingtonban.
szept. 10
8:24
Emelni kellene nyerstej árát (Agrofórum)
A Tej Szakmaközi Szervezet És Terméktanács szerint a mára fenntarthatatlan nyerstej-árakat a növekvő költségekhez kell igazítani. Ha nem így történik, akkor több tejtermelő fennmaradása válik kétségessé.
szept. 10
8:36
Gyenge kezdés várható az európai részvénypiacokon (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indulhat kedden a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon a hétfői pozitív kezdést követő vegyes zárás után.
szept. 10
8:45
Egyre kevesebben tartják fontosnak az 1 százalékos támogatást (Privátbankár)
Évről évre egyre kevesebben ajánlanak fel a befizetett adóforintjaikból, holott támogatásra várók akadnak bőven.
szept. 10
8:48
Egyre kevesebben ajánlják fel adójuk egy százalékát (444.hu)
Mert amióta a NAV készíti el az adóbevallást, egyre többen elfelejtenek gondoskodni a felajánlásról.
szept. 10
8:54
Szubjektív beszámoló a 32. Bábolnai Gazdanapok eseményeiről (Agrofórum)
A „Bábolnai Gazdanapok” ünnepélyes megnyitójára a lóversenypályán került sor. Az Agrárminisztérium, a Nak, a Naik és a rendezők/szervezők (Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok, Magyar Mezőgazdaság Kft.) képviselői által alkotott elnökségi tagok üdvözlő beszédei után Nagy István miniszter nyitotta meg az eseményt.
szept. 10
8:54
Nincs már katonaság, egy évet mindegyikőtök velem dolgozik (KKV Magazin)
November 26-án második alkalommal rendezzük meg, az Utódlásra felkészülni! - Generációváltás a családi cégeknél konferenciát. Sorozatunkban bemutatjuk a fellépőket.
szept. 10
9:00
Rekord gáztartalékkal készül a rendhagyó fűtési szezonra Magyarország (NRGreport)
Az elmúlt évekhez képest idén már eddig is jelentősen több gázt tárolt be számos európai ország, köztük Magyarország is, pedig a betárolási időszak még tart. Ebben az évtizedes mélypontra süllyedő földgázárak mellett ellátásbiztonsági megfontolások is szerepet játszhattak, mivel a jövő évtől jelentős változások várhatók a kontinens nagy részét ellá
szept. 10
9:06
Egyre kevesebben tartják fontosnak az 1 százalékos támogatást (Menedzsment Fórum)
Évről évre egyre kevesebben ajánlanak fel a befizetett adóforintjaikból, holott támogatásra várók akadnak bőven.
szept. 10
9:06
Több tízezer magyar mehet külföldre: kevesen elégedettek a bérükkel (Pénzcentrum)
Az IT-szakemberek többsége külföldön vállalna munkát. Egy felmérés szerint mindössze a magyar informatikusok 7 százaléka elégedett a bérével. Nem a munkakörök automatizálását, hanem a szaktudás gyors elévülését tartja...
szept. 10
9:18
Mi károsítja a menta leveleit? (Agrofórum)
Sz. Renáta kérdése: Menta bokrok levelein apró, kerek, barna foltok jelentek meg, szinte mindegyik levélen. Teának nevelem, most szüreteltem volna. Mi okozhatja?
szept. 10
9:24
Most már tudjuk, mekkora lesz idén a nyugdíjkiegészítés átlagos összege: közel 12 ezer forint (Menedzsment Fórum)
A statisztikai hivatal adatai alapján mintegy 11 800 forint jár majd átlagosan az időseknek.
szept. 10
9:30
Ezt is megértük: itt a világ első egymilliárd eurós fociklubja (444.hu)
A Manchester City kerete a Sporttaunulmányok Nemzetközi Központja szerint 1,014 milliárd eurójába került a klub tulajdonosainak.
szept. 10
9:36
Automatarazzia kezdődött Budapesten (AQUA)
Kéthetes átfogó akciót kezdett az adóhivatal a fővárosban, a hatóság arra kíváncsi, hogy az üzemeltetők bejelentették-e a különféle termékeket árusító automatáikat.
szept. 10
9:42
Visszavonul az Alibaba alapítója (Menedzsment Fórum)
Távozik a vállalat éléről a legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat, az Alibaba társalapító elnöke, Jack Ma.
szept. 10
9:45
Inflációs meglepetés: a nagybevásárlás már nem drágul, de a lakásra rámegy a gatyánk is (Privátbankár)
A vártnál ismét nagyobbat lassult az áremelkedés üteme: augusztusban 3,1 százalékos éves inflációt mért a KSH. Az élelmiszerek még mindig az éves adat húzótényezői között vannak, de majdnem fél százalékkal olcsóbbak lettek, mint egy hónapja. A lakhatással kapcsolatos költségeknél kétszámjegyű a drágulás. A jegybanknak nem lesz semmi dolga, a forint
szept. 10
9:48
Most már tudjuk, mekkora lesz idén a nyugdíjkiegészítés átlagos összege: közel 12 ezer forint (Piac és Profit)
A ma közölt inflációs adatból egyebek mellett az is kiderült, hogy mekkora nyugdíj-kiegészítésre számíthatnak idén a nyugdíjasok. A statisztikai hivatal adatai alapján mintegy 11 800 forint jár majd átlagosan az időseknek.
szept. 10
10:03
A nap képe: így búcsúzott a világ legszerethetőbb parlamenti elnöke (Privátbankár)
John Bercow jelenség volt, aki utánozhatatlan stílusával valódi élménnyé varázsolta az amúgy sem unalmas parlamenti üléseket.
szept. 10
10:12
Ijedten figyelik a német VW-munkások az átállást az elektromos autókra (NRGreport)
Az elmúlt két-három évben egymást érték a Volkswagen bejelentései az elektromos autók gyártásáról. A német cég azt ígérte, hogy a 2020-as évekre megfizethető és nagy hatótávolságú villanyautókat dob majd piacra, a belsőégésű motorral hajtott modelleket pedig fokozatosan visszaszorítja. Egyre inkább úgy néz ki tehát, hogy a világ egyik legjelentőseb
szept. 10
10:18
KSH: 3,7 százalékon befagyott a maginfláció (Infostart)
Az üzemanyagok, a ruházati cikkek és az élelmiszerek áremelkedése lassította le a növekedést.
szept. 10
10:18
Fékezett az infláció, mélypontra esett a forint (Menedzsment Fórum)
A vártnál ismét nagyobbat lassult az áremelkedés üteme: augusztusban 3,1 százalékos éves inflációt mért a KSH. Az élelmiszerek még mindig az éves adat húzótényezői között vannak, de majdnem fél százalékkal olcsóbbak lettek, mint egy hónapja. A lakhatással kapcsolatos költségeknél kétszámjegyű a drágulás. A jegybanknak nem lesz semmi dolga, a f
szept. 10
10:20
Megvan az első egymilliárd eurós fociklub (Menedzsment Fórum)
A svájci székhelyű Sporttanulmányok Nemzetközi Központjának (CIES) adatai alapján először költött labdarúgóklub egymilliárd eurónál (330 milliárd forintnál) többet az aktuális keretére.
szept. 10
10:24
Összeomlott a MÁV jegykiadó és jegyértékesítő rendszere (444.hu)
Az online megvásárolt jegyeket se lehet átvenni az automatákból.
szept. 10
10:30
Nagyot koppanhatnak a szőlősgazdák (Infostart)
Tavalyról megmaradt 1 millió hektoliter bor a piacon, nem csoda, hogy a borkészítők, szőlőfeldolgozók nem tolonganak idén a borszőlőért, aminek kilója ma 50-70 forint - ez a termelési költségeket sem fedezi.
szept. 10
10:30
Fékezett az infláció, mélypontra esett a forint (Piac és Profit)
A lakhatással kapcsolatos költségeknél kétszámjegyű a drágulás. A jegybanknak nem lesz semmi dolga, a forint gyengül, 331 forint fölött az euró.
szept. 10
10:42
E.On: indul az új márkakampány (Márkamonitor)
A megszokott iránytól innovatívan eltér az E.ON szeptember elején induló új márkakampánya. Az energiaszektor általában a funkcionális, technikai megoldásokra helyezi a hangsúlyt, kevésbé az emberi, felhasználói oldalra, az E.ON szerint azonban az új termékek már többet nyújtanak az ügyfeleinek annál, minthogy csak áram van a konnektorban. Egy épüle
szept. 10
10:48
Nagyot húzott a Spar: ezzel válthatják ki ingyenes kedvencük a magyar vásárlók (Pénzcentrum)
A sikeres tesztelést követően, immár a teljes hálózatában elérhetővé teszi a többször használatos zöldség-gyümölcs tároló tasakokat a Spar Magyarország. A SPAR felelős nagyvállalatként nem csak a hatékony hulladékgyűjtést...
szept. 10
10:54
200 milliárd felett az online kiskereskedelem az első félévben (Márkamonitor)
A tavalyi év első feléhez képest 16,4%-os növekedési ütemet mutatva, idén nettó 207,5 milliárd forint volt az internetes kiskereskedelem féléves forgalma. Bár az eddigi évekhez hasonlóan ez is rekordösszegnek számít, a 16,4%-os bővülés pedig magasnak tűnhet, összességében elmondható, hogy a szektor egyre lassabban növekszik. Az Árukereső.hu és a GK
szept. 10
10:54
Felhős idő: Várható időjárás az ország területén kedd estig (Biztosító Magazin)
Nyugat felől határozott felhőzet-csökkenés veszi kezdetét, ezzel együtt a csapadék súlypontja, illetve a heves zivatarok is a keleti országrészre helyeződnek át.
szept. 10
10:56
MNB: Közel 30 milliós büntetetést kapott az Equilor (Biztosító Magazin)
Az MNB összesen 29,5 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, egyebek közt a belső működés szabályozottságának hiányosságai, az informatikai területen feltárt problémák és a pénzmosással és terrorizmusfinanszírozással szembeni gyenge védelmi rendszer miatt.
szept. 10
11:03
Milliárdokat kaphatnak megújulóenergia-alapú beruházások (Privátbankár)
Idén Magyarországon összesen 1 milliárd forintra lehet pályázni a megújulóenergia-alapú áramtermelést támogató METÁR-rendszerben.
szept. 10
11:06
Egyre kevesebben tartják fontosnak az 1 százalékos támogatást (Piac és Profit)
Évről évre egyre kevesebben ajánlanak fel a befizetett adóforintjaikból, holott támogatásra várók akadnak bőven.
szept. 10
11:09
6 dolog, amire kedden érdemes figyelniük a befektetőknek (Privátbankár)
Mindenekelőtt a Brexit-sagával kapcsolatos fejleményekre, egészen pontosan arra, mit lép Boris Johnson a neki kudarcot jelentő tegnapi parlamenti döntésre. Donald Trump továbbra is igyekszik melegen tartani a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos várakozásokat. A globális hatások mellett cégspecifikus hírek is mozgathatják a tőzsdei vállalatok ré
szept. 10
11:18
A kiváltságosoknak még mindig jár a devizahitel: jól járnak? (Pénzcentrum)
Sokak gyomra rándul görcsbe ma Magyarországon, ha valaki kiejti azt a szót, hogy devizahitel. Ez a termék nem csak a köztudatban él rendkívül negatív formában, de még a banki kínálatból is eltűnt. Pedig kevesen tudják, hogy valamilyen...
szept. 10
11:18
Neves tanárokkal erősít a Lumiere Filmiskola (Márkamonitor)
Szeptember közepén indulnak a Lumiere Filmiskola őszi képzései, ahol a filmszakma iránt érdeklődők a forgatókönyvírói, new media, rendezői, operatőri, vágó, scripter, rendezőasszisztens, segédoperatőri és vágóasszisztens szakok közül választhatnak. Az ősszel induló forgatókönyvíró osztályt Bereményi Géza, a rendező osztályt Máttyássy Áron, az Arany
szept. 10
11:24
Bréking! Lehet jegyet venni a vonatokra! (444.hu)
Nem bírságol meg senkit a MÁV, ha a hiba miatt nem tudott jegyet váltani.
szept. 10
11:30
Elkezdődött a nagy automatarazzia (Infostart)
Kéthetes átfogó akciót kezdett az adóhivatal a fővárosban, a hatóság arra kíváncsi, hogy az üzemeltetők bejelentették-e a különféle termékeket árusító automatáikat.
szept. 10
11:30
Áremelést sürgetnek a tejesek (AQUA)
A Tej Terméktanács közleménye szerint több hazai tejtermelő vállalkozás igencsak nehéz helyzetbe került az elmúlt hónapokban.
szept. 10
11:36
A Babaváró hitel első két hónapjának tapasztalatai (ProfitLine)
Már két hónapja elstartolt a gyermekvállalási kedv fokozását zászlójára tűző kamatmentes babaváró hitel. Mutatjuk a lehetséges buktatókat az első adatok és tapasztalatok alapján.
szept. 10
11:54
Kiszámolták, mekkora lesz idén a nyugdíj-kiegészítés (Infostart)
Az inflációs adat alapján novemberben jelentős összeget kaphatnak a jogosultak.
szept. 10
12:03
Már nem lesz további jelentős forintgyengülés (Menedzsment Fórum)
A forint várhatóan a jelenlegi 328-333-as rekordgyenge szinten mozoghat az euróval szemben - vélik az Equilor szakértői. A következő időszakban egyre inkább a világ jegybankjainak monetáris politikája határozhatja meg a pénz- és tőkepiacok mozgását.
szept. 10
12:06
Hivatalos: ennyi kiegészítést kapnak novemberben a nyugdíjasok (Pénzcentrum)
Mostanra biztossá vált, hogy az idei inflációs adatok alapján a magyar nyugdíjasok nyugdíjkorrekcióban részesülnek. Várhatóan idén noveremberben érkezik a pénz, ami a Pénzcentrum számításai szerint, az átlagnyugdíjból számolva 11...
szept. 10
12:12
Ezekkel a tippekkel környezettudatosan újíthatja fel a házát (NRGreport)
Ha házfelújításról beszélünk, még mindig nem a környezettudatosság az egyik fő szempont, pedig éppen itt lenne az ideje, hogy erre is komolyan odafigyeljünk. Ha a környezettudatosság és energiahatékonyság jegyében dolgozik, később rengeteg pénzt spórolhat meg mind a rezsin, mind a későbbi felújításon, sőt, a családja egészségére is jó hatással lehe
szept. 10
12:18
Szeptember 15: fontos határidő közeleg! (Agrofórum)
Szeptember 15-éig kell megfizetni a kárenyhítési hozzájárulást, szeptember 30-áig lehet aszálykárt bejelenteni.
szept. 10
12:21
Október 31-éről nemcsak a Takarékossági Világnap juthat az eszünkbe (Menedzsment Fórum)
Nem túlzás állítani, hogy globálisan most ez foglalkoztatja a legjobban a befektetőket, lévén hogy ez a határnapja a Brexitnek. Idehaza pedig ugyaneddig kell minden, pénzintézettel kapcsolatban álló ügyfélnek – legyen az vállalat vagy magánszemély – egyeztetnie az adatait, ha azt eddig még nem tette meg. Hogy hol tartunk most e két ügyben? – ezek f

Keresés