2019. szeptember 9. hétfő

szept. 9
11:06
310 ezer forint adót spóroltak a gyermekes családok (ProfitLine)
Több mint 310 milliárd forinttal támogatta tavaly az állam adó- és járulékkedvezmény formájában a legális keretek között dolgozó és gyermeket nevelő szülőket - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.
szept. 9
11:12
Gyengélkedik a japán gazdaság (Portfolio)
Japán gazdasága gyengébb ütemben bővült a második negyedévben, mint azt az első gyorsbecslésben feltételezték, mivel az amerikai-kínai kereskedelmi háború következményeként a vállalatok visszafogták beruházásaikat.
szept. 9
11:14
Likviditási válságba kerülhetnek az európai kötvényalapok – Aggódik a felügyelet (Portfolio)
10 bóvli kötvényeket tartó európai kötvényalapból négy nem tudna elég likviditást előteremteni ahhoz, hogy egy nagyobb piaci sokk idején teljesíteni tudja a befektetők tőkekivonási kérelmeit – írja az Esma megállapításaira hivatkozva a Financial Times.
szept. 9
11:15
Váratlanul leváltották a szaúdi olajipar fejét (NRGreport)
Szalmán bin Abdel-Aziz szaúdi király leváltotta Hálid al-Falih energiaügyi minisztert, és egyik fiát, Abdelaziz bin Szalmán herceget nevezte ki a helyébe.
szept. 9
11:18
Felkészítik a diákokat a reklámok kezelésére (AQUA)
Negyedszerre hirdeti meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola című pályázatot.
szept. 9
11:24
OTP-részvényeket adott el a bank vezérigazgató-helyettese (Portfolio)
Az OTP hétfői tájékoztatása szerint a bank vezérigazgató-helyettese, Kiss-Haypál György pénteken 6 000 darab OTP-részvényt adott el.
szept. 9
11:26
Hektikus mozgások az olajpiacokon - Még jól is járhat a Mol (Portfolio)
Július és augusztus javuló finomítói környezetet hozott a Mol számára, a Brent-Ural árkülönbözet hirtelen tágulni kezdett, a gázolaj finomítói marzsai is rendben vannak, egyedül a fűtőolaj termelése válik egyre veszteségesebbé. Egyelőre úgy tűnik jó harmadik negyedévet zárnhat a finomítási részleg.
szept. 9
11:27
A jegybankokon a világ szeme (Privátbankár)
Ahogy közeledik az EKB és a Fed következő kamatdöntő ülése úgy kap egyre nagyobb hangsúlyt a várható döntésük. A piacokon óvatos optimizmus figyelhető meg, a gyengébb gazdasági adatokban a befektetők a gazdaságösztönző programok lehetőségét látják.
szept. 9
11:27
Lefelé módosították a japán GDP-növekedés ütemét (vg.hu)
Az adatok lefelé való módosítása arra vezethető vissza, hogy a tőkeberuházások mindössze 0,2 százalékkal nőttek az előző negyedévhez képest.
szept. 9
11:29
Az évtized legnagyobb fejlesztései jönnek az oktatásba (vg.hu)
A Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program beruházásai 276 milliárd forintba kerülnek majd.
szept. 9
11:33
Idén még nem volt ekkora hiány a költségvetésben (Menedzsment Fórum)
Noha 2019-es mélypontját érte el az államháztartás központi alrendszerének hiánya augusztus végére, még mindig stabil lábakon áll.
szept. 9
11:33
510 milliárdra hízott a költségvetés hiánya (Privátbankár)
Noha 2019-es mélypontját érte el az államháztartás központi alrendszerének hiánya augusztus végére, még mindig stabil lábakon áll a büdzsé.
szept. 9
11:36
Hongkong felszólította a világ országait és politikusait (ProfitLine)
Több ezer diák alkotott több helyen élőláncot Hongkongban hétfő reggel, miközben a hongkongi kormány elítélte a vasárnap esti erőszakos cselekményeket, és felszólította más országok kormányait és politikusait, hogy ne avatkozzanak bele Hongkong belügyeibe.
szept. 9
11:36
Meglepő oka lehet a magyar népbetegségnek: évente tízezrek halnak bele (Pénzcentrum)
Sokkal olcsóbb az alkohol Magyarországon, mint az EU-átlag: majdnem negyedével fizetünk kevesebbet a szeszért. Mindez nem csak azt eredményezi, hogy az ország a nyugati bulituristák egyik kedvenc célállomása, ugyanis több mint 800 ezer alkoholista...
szept. 9
11:39
Drákói rendszabály a lengyeleknél (NRGreport)
A szmog elleni harc drámai lépéseként Krakkóban teljesen betiltották a fűtést szénnel vagy fával, csak a gáz maradt erre a célra. Az elmúlt években támogatták a fűtőrendszerek cseréjét.
szept. 9
11:42
Megállíthatatlanul terjed a felhő, a magyar nagyvállalatok is ráugrottak (Portfolio)
Tovább növekedett a magyar SAP 2018-ban, 36,6 milliárdos árbevétellel zárta a tavalyi évet – mondta el Pintér Szabolcs, az SAP ügyvezető igazgatója az SAP Now konferencián. Magyarországon is, mint globálisan, a felhőszolgáltatás a legdinamikusabban növekvő terület. Az államigazgatásban még kevésbé jellemző a felhő alapú megoldások terjedése, de a m
szept. 9
11:42
Október végéig kell elvégezni a kötelező banki adategyeztetést (444.hu)
Még félmillió lakossági ügyfél nem teljesítette.
szept. 9
11:42
A lényeg, hogy legyen elég munkaerő (AQUA)
Varga Mihály szerint a még belföldön meglévő tartalék mozgósítása is lényeges: a közmunkások és a munkanélküliek közül, akit lehet, vissza kell terelni az elsődleges munkaerőpiacra.
szept. 9
11:44
Kemény időszak előtt a pénzügyi vezetők, Magyarországon elképesztően sok a kihívás (Portfolio)
Még száguld a hitelezés, de már észlelhetőek a lassulás jelei: ha ez bekövetkezik, az tömeges problémákat okozhat a magyar piacon is. Ugyanakkor a külföldi befektetők növekedési piacként tekintenek továbbra is Magyarországra, és nem fújnak visszavonulót, csupán óvatosabbak. A pénzügyi vezetők különösen nehéz évvel néznek szembe, rengeteg a kihívás,
szept. 9
11:48
Orbán Viktor: Magyarországon már szilárd alapjai vannak a digitális gazdaságnak (AQUA)
Az elmúlt tíz év Magyarországon bebizonyította, hogy „nálunk a jövőt nemcsak meg tudják tervezni, hanem meg is tudják valósítani” – mondta a kormányfő.
szept. 9
11:51
A kormánynak nem voltak saját számításai az energiaárakról, amikor leszavazta a klímasemlegességet (NRGreport)
Az Innovációs és Technológiai minisztérium nemrég még annyival intézte el a karbonsemlegességre vonatkozó kérdést, hogy a megújuló energiára való nagyarányú átállás „szakértői becslés alapján” 30-40 százalékos fogyasztói áremelkedéssel járna, főleg a hálózati fejlesztéseket miatt. De mivel ebből az államtitkári válaszból nem derült ki, hogy ezt még
szept. 9
11:57
Meghosszabbították a BKR és a Roszatom vállalata közti szerződést (NRGreport)
A TVEL, a Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó vállalata szállítja továbbra is az üzemanyagot a Budapesti Kutatóreaktor számára – áll a cég közleményében.
szept. 9
12:00
Megszólalt a Bankszövetség a kötelező adategyeztetés ügyében (Infostart)
Az október végén lejáró határidőre figyelmeztetett az M1-en a szervezet főtitkára.
szept. 9
12:00
Tovább mérséklődhetett az infláció (vg.hu)
Az alapvető folyamatok nem változtak augusztusban, az árnyomás a nyáron megszokott szintű lehetett.
szept. 9
12:02
Tovább nőtt az SAP magyarországi árbevétele tavaly (vg.hu)
Az ügyvezető szerint a növekedésük egyik hajtóereje a vállalatirányítási rendszerek megújítása lesz.
szept. 9
12:03
Európa második legnagyobb geotermikus távhőrendszerét építik Szegeden (NRGreport)
Huszonkét milliárd forintos beruházással, uniós támogatással geotermikus fűtési rendszert alakítanak ki több szegedi városrészben, a fejlesztésnek köszönhetően felére csökken a távfűtéshez felhasznált gáz mennyisége és a szén-dioxid-kibocsátás – közölte Botka László (MSZP) polgármester csütörtökön.
szept. 9
12:06
Leállt az izraeli külügyminisztérium pénzhiány miatt (ProfitLine)
Az izraeli külügyminisztérium legtöbb tevékenységük leállítására szólította fel hazai és külföldi alkalmazottait, mivel holtpontra jutottak a tárgyalások a pénzügyminisztériummal, és nem tudják biztosítani a munkájuk elvégzéséhez szükséges forrásokat - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
szept. 9
12:06
500 ezer magyar bankszámláját zárolhatják: ennyi volt, nincs több haladék (Pénzcentrum)
A banki adategyeztetés október végi határidejére hívta fel a figyelmet a Bankszövetség főtitkára. Kovács Levente elmondta: mintegy félmillió lakossági, illetve csaknem 150 ezer vállalati ügyfél nem tett még eleget a kötelezettségnek....
szept. 9
12:09
A börtönbe és külföldre is küldi a kormány a rezsiutalványt (Menedzsment Fórum)
Egy hete kezdte el kézbesíteni a rezsiutalványokat a Magyar Posta. Logisztikai okokból először a budapesti nyugdíjasok kapják meg a háromszor 3000 ezer forintos utalványt, de mint az a Magyar Államkincstár oldaláról kiderül, a külföldön élők és a börtönbüntetésüket töltők is megkapják a kormány extra ajándékát.
szept. 9
12:09
Drákói rendszabály a lengyeleknél (NRGreport)
A szmog elleni harc drámai lépéseként Krakkóban teljesen betiltották a fűtést szénnel vagy fával, csak a gáz maradt erre a célra. Az elmúlt években támogatták a fűtőrendszerek cseréjét.
szept. 9
12:18
Lecserélték a szaudi olajminisztert (Portfolio)
Új energiaminisztere lett Szaúd-Arábiának, Khalid Al-Falihot Abdulaziz bin Salman herceg váltja, aki Mohammed koronaherceg idősebb féltestvére. Változhat Szaúd-Arábia olajpolitikája, vagy tőzsdére kerülhet végre a Saudi Aramco?
szept. 9
12:20
Új európai gyógyszálloda lánc alakult (Portfolio)
Ensana márkanév alatt egyesült Európa 26 legismertebb gyógyszállodája, köztük öt magyarországi hotel. A csoport Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Romániában rendelkezik egységekkel.
szept. 9
12:24
Lecserélték a szaudi olajminisztert - a király fiára (Portfolio)
Új energiaminisztere lett Szaúd-Arábiának, Khalid Al-Falihot Abdulaziz bin Salman herceg váltja, aki Mohammed koronaherceg idősebb féltestvére. Változhat Szaúd-Arábia olajpolitikája, vagy tőzsdére kerülhet végre a Saudi Aramco?
szept. 9
12:33
Mintha a MÁP Plusz mellett nem is lenne más állampapír (Privátbankár)
A háztartások több mint ezermilliárd forinttal növelték júniusban és júliusban az állampapír-tulajdonukat, az július 31-én megközelítette a 7 ezer milliárdot – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. Ennek már az egyötöde szunnyadt az új üdvöskében, a Magyar Állampapír (MÁP) Pluszban.
szept. 9
12:33
Honvédelmi-vadászati együttműködést írtak alá (vg.hu)
A cél a katonai pálya, azon belül az önkéntes tartalékos szolgálat ismertségének és népszerűségének növelése.
szept. 9
12:35
Orbán Viktor: nálunk nemcsak tervezhető a jövő (vg.hu)
Magyarország készen áll, sőt már hozzá is fogott, hogy a digitalizálódó világgazdaság egyik sikertörténete legyen – mondta a miniszterelnök.
szept. 9
12:37
Kétnapos sztrájk a British Airwaysnél (vg.hu)
A negyvennyolc órás sztrájk 80 millió font bevételkiesést okoz a vállalatnak.
szept. 9
12:39
Orbán: nálunk már a jövő elkezdődött (Privátbankár)
A miniszterelnök az várja, végre legyen vége a digitális gazdasággal kapcsolatos vitáknak az EU-ban.
szept. 9
12:39
Agrárszektor - szakmai konferencia (KKV Magazin)
Mivel erősödik a hazai agrárszektorban a közcélú beruházások nagyságrendje, ezért fontos, hogy a közbeszerzésekben résztvevő szakemberek naprakész tudás birtokában legyenek. Ezt szeretné segíteni a Közbeszerzési Hatóság azzal, hogy szakmai konferenciát tart az Agrárminisztérium számára.
szept. 9
12:39
„A presztízs többet ér, mint a pénz!” – Két új centert nyit az IWG Magyarországon (vg.hu)
A jól ismert Regus után az IWG megnyitja az első két Spaces irodakomplexumát Magyarországon.
szept. 9
12:41
Kiszámíthatóak a költségvetési folyamatok (vg.hu)
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya augusztusban 158 milliárd forint volt, így a deficit az első nyolc hónapban 510,8 milliárd forintot tett ki.
szept. 9
12:42
200 milliárd forint felett az online kiskereskedelem idei első féléves forgalma (ProfitLine)
A tavalyi év első feléhez képest 16,4%-os növekedési ütemet mutatva, idén nettó 207,5 milliárd forint volt az internetes kiskereskedelem féléves forgalma. Bár az eddigi évekhez hasonlóan ez is rekordösszegnek számít, a 16,4%-os bővülés pedig magasnak tűnhet, összességében elmondható, hogy a szektor egyre lassabban növekszik. Az Árukereső.hu és a GK
szept. 9
12:42
Pénzügyi tárca: Az időarányosnál jóval kisebb a január-augusztusi költségvetési hiány (AQUA)
Az év egészére kitűzött, a GDP-arányában 1,8 százalékos hiánycél továbbra is tartható, elérhető – szögezte le a Pénzügyminisztérium közleménye.
szept. 9
12:43
A balatonfenyvesi kisvasút 2,1 milliárd forint állami támogatást kap (vg.hu)
A térségi települések három évvel ezelőtt nyújtottak be pályázatot Balatonfenyves vezetésével.
szept. 9
12:45
A vadászokat is bevonják a honvédelembe (Privátbankár)
A haza védelmi képességének erősítése érdekében együttműködik a honvédelmi tárca és az Országos Magyar Vadászkamara.
szept. 9
12:51
Lendületesen bővült a hazai újautó-piac augusztusban (Agrofórum)
Az első nyolc hónapban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma 12,1 százalékkal bővült – derült ki a Datahouse adatiból.
szept. 9
13:00
510 milliárdra hízott a költségvetés hiánya (Piac és Profit)
Augusztusban 158 milliárd forintos hiánnyal zárt a központi költségvetés - közölte a Pénzügyminisztérium. Ez a deficit lényegében tökéletesen megfelel az előző években tapasztaltaknak, az idei nyolcadik havi zárás nem lóg ki a sorból semelyik irányba sem.
szept. 9
13:06
Beteg gyerekeken segít a Hauni (ProfitLine)
Koraszülötteken és beteg gyerekeken segítő alapítványoknak adott át összesen három millió forintot idei családi napján a pécsi Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. A támogatott szervezeteket a cég munkavállalóinak szavazatai alapján választották ki.
szept. 9
13:06
Megújult a Portfolio, Magyarország gazdasági hírportálja (Pénzcentrum)
Szeptembertől egy teljesen új Portfolio-val találkozhatnak az olvasók: Magyarország gazdasági hírportáljánál a megújulás nem csak dizájnfrissítést, hanem a tartalmi elemek, az adatbázisok és az informatikai háttér teljes átalakítását...
szept. 9
13:06
Javult a befektetői hangulat az euróövezetben (vg.hu)
A befektetői hangulatindex szeptemberre vonatkozóan mínusz 11,1 pontra emelkedett az augusztusi mínusz 13,7 pontról.

Keresés