Az elemzői előrejelzésekkel szemben csökkent Kína dollárban számolt exportja , míg a behozatal a várakozásokhoz képest kisebb mértékben csökkent augusztusban.
A Magyar multi program a nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket vagy szolgáltatásokat előállító kis- és középvállalkozások megerősítését célozza - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.
A babaváró támogatások közel felét lakásvásárlásra igénylik a Duna House hitelcentruma adatai alapján. A folyósított támogatások átlagos nagysága 9,7 millió forint, szinte mindenki a maximális összeget igényli és a bankok minimális korrekcióval hagyják jóvá - közölték.
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik az augusztusi inflációs adat és a júliusi ipari termelés második becslése, valamint az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató.
További együttműködésre törekszik Iránnal és kész magas szakmai színvonalon, részrehajlás nélkül ellátni kötelezettségeit a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség.
Az LMP szerint a gyógypedagógusok jelenleg teljesen megalázó fizetésre számíthatnak, ezért a kormánynak rendeznie kell a bérezésüket - mondta Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
A Magyar multi program a nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket vagy szolgáltatásokat előállító kis- és középvállalkozások megerősítését célozza – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.
A jövőben fontos cél a női és időskori munkavégzés feltételeinek javítása - mondta Halmai Péter közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy...
A következő három évben Budapesten két tucat, zömmel 4-5 csillagos szállodát adnak át vagy ilyenek vannak különféle előkészítési szakaszban csaknem 4500 szobával. Az ötcsillagos kínálat 1200 szobával, vagyis 40 százalékkal bővülhet.
Az online korszak bevezetése óta Magyarországon öt év alatt 12 százalékponttal csökkent az úgynevezett áfa-adórés; az Európai Bizottság csütörtökön megjelent tanulmánya szerint eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései...
Az augusztus és szeptember hónapok a budapesti albérletkeresők számára kétségkívül vízválasztónak tekinthetőek, hiszen nem csupán a frissen felvett egyetemisták, de a pályakezdők, munkahelyet váltók körében is fontos ez az időszak....
Az Innovációs és Technológiai minisztérium nemrég még annyival intézte el a karbonsemlegességre vonatkozó kérdést, hogy a megújuló energiára való nagyarányú átállás „szakértői becslés alapján” 30-40 százalékos fogyasztói áremelkedéssel járna, főleg a hálózati fejlesztéseket miatt. De mivel ebből az államtitkári válaszból nem derült ki, hogy ezt még
Egyre nagyobb gondot okoz az élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseken, hogy a vállalkozásoknál dolgozók képzetlenek, ami miatt egyre több a higiéniai természetű hiányosság – számolt be a nyári szezonális vizsgálatokról Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója.
Az OTP Bank első féléves adatai alapján, az igényelt csok támogatások 50 százalékát fordították használtlakás vásárlásra, bár a piaci tranzakciók 95 százaléka ezeket érinti.
A magyar gazdaság érdeke, hogy az egyetemek tudományos, kutatási eredményei mielőbb hasznosuljanak, ezzel a gazdasági fejlődést és innovációt erősítsék - jelentette ki a pénzügyminiszter a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén vasárnap.
Egy nemzetközi gyakorlat miatt ismét katonai konvoj közlekedik majd több forgalmas útszakaszon hétfőn - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) vasárnap az MTI-vel.
A magyar gazdaság érdeke, hogy az egyetemek tudományos, kutatási eredményei mielőbb hasznosuljanak, ezzel a gazdasági fejlődést és innovációt erősítsék - jelentette ki a pénzügyminiszter a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén vasárnap.