Nagy-Britannia még mindig nem állt elő semmiféle javaslattal arra, hogy rendezetten lépjen ki az Európai Unióból - jelentette ki szerdán Simon Coveney ír külügyminiszter azután, hogy Boris Johnson brit kormányfő Londonban a parlamentnek...
A legfrissebb, Eurostat által közzétett statisztikája megmutatja, milyen mértékűek voltak az egészségügyi kiadások az Európai Unió országaiban 2016-ban, méghozzá a bruttó hazai termék (GDP) arányában. Magyarország nincs az élmezőnyben. Az...
A főpolgármester tavaly bevallotta, hogy a BKK félrevezette az e-jeggyel kapcsolatban, de most se szóltak neki, hogy ez a mobiljegy nem az. Ráadásul csak néhány, főként turistáknak szóló jegytípus vásárolható, miközben a járművezetők jó része azt se tudja, mit kezdjen vele.
Az Európai Bizottság ma nyilvántartásba vett három uniós polgári kezdeményezést, így azok kezdeményezőinek 1 éve van az 1 millió aláírás 7 tagállamból való összegyűjtésére - közölte a brüsszeli testület. 1. Az "Állítsuk...
Miután kedden rábólintott a kormányra készülő Öt Csillag Mozgalom (M5S) párttagsága az eddigi ősellenség baloldali Demokrata Párttal (PD) kötendő koalíciós kormányra, szerdán meg is alakult ez a formáció Giuseppe Conte miniszterelnök...
Ahogy tavaly, idén is Bécset hozta ki első helyre a legélhetőbb városok listáján az Economist Intellligence Unit (EIU). Az első hely ellenére nem az európai városok küzdelméről szól lista: Ausztria fővárosa mellett csak Koppenhága fér...
Idén novemberben második alkalommal rendezzük meg, az Utódlásra felkészülni! - Generációváltás a családi cégeknél konferenciát. A szervezők, a BGE Budapest LAB, és a K&K Kis és Középvállalkozások magazinja
Megalakult szerdán az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) közös kormánya Giuseppe Conte miniszterelnök vezetésével - jelentette be Ugo Zampetti, Sergio Mattarella olasz államfő főtitkára.
Az irányadó európai részvényindexek emelkedtek szerdán, a hazai részvényindex a nap első felének erősödése után lefordult és a BUX előző napi záróértéke közelébe süllyedt vissza, majd a szerdai piaczárás felé közeledve a magyar...
Mivel az Egyesült Királyságban továbbra is bizonytalanság övezi a kilépésről rendelkező megállapodás megerősítését és az általános belpolitikai helyzetet, jelenleg is fennáll a megállapodás nélküli Brexit lehetősége 2019. november...
Egyre inkább előretörnek az olyan szolgáltatók, amelyek városokon belül elektromos utazási eszközök bérlését kínálják a turistáknak és a gyors közlekedésre vágyóknak. Az elektromos robogókkal, rollerekkel és biciklikkel viszont sok baj van, főleg szolgáltatói oldalról - ezen a helyzeten akar most javítani a Pragma üzemanyagcella társaság.
A hirdetői szempontból kiemelten fontos őszi időszakot újabb két online tematikus oldal érkezésével indítja az Atmedia. Nyáron az Utazómajom és az Igényesférfi szolgáltatói szerződtek reklámfelületeik értékesítésére a kereskedőházzal. A digitális portfólióját dinamikusan bővítő multimédiás sales house a júliusi mérési adatok alapján az átlagos napi
A nemzetközi környezet javulására, illetve több kedvező makrogazdasági adat hatására erősödő indexekkel indult a szerdai kereskedés a New York-i tőzsdén.
Százmillió euróval növelte a Bank of China az MVM Zrt.-vel kötött hitelkeretet. A 350 millió euróra emelt hitelösszeg 2026-ig támogatja az MVM Csoport finanszírozását, egyben hozzájárul a társaságcsoport stratégiai céljainak megvalósításához....
Közhelyszámba megy, hogy mennyire nem tud mit kezdeni az emberiség a műanyag hulladékkal. Tudósok becslése szerint már a 10 milliárd tonnát közelíti a valaha előállított mennyiség, és ennek több mint háromnegyede szemétlerakóban vagy az óceánokban végezte, hihetetlen pusztítást okozva az élővilágban. Nem csak a műanyag darabkák miatt megfulladó, éh
A divatnak nagy szerepe lehet környezettudatos hozzáállásunk kialakításában. Ha ciki lesz a palackozott víz, meg a nejlon zacskó, nagyobb tömegek is képesek lesznek majd megmozdulni a témában – mondta a VG.hu-nak a pszichológus.
CEEplus néven új közös részvényindexet indítanak a V4-országok, valamint Horvátország, Románia és Szlovénia tőzsdéi – jelentették be a Lengyelországban, Krynica-Zdrójban tartott gazdasági csúcstalálkozón. A kezdeményezés további nemzetközi és hazai intézmények és a lakosság számára nyithatja meg az utat a régiós befektetésekhez.
Ami reggel még csak valószínűség volt, az délutánra bizonyosság lett: a hongkongi kormányzó visszavonta a kiadatási törvény módosításának tervezetét, amelynek benyújtása hónapokon át tartó tüntetéssorozatot indított el. Az ország tőzsdéje már a tényt megelőzően is jelentős, 4 százalékos pluszban zárt, ami aztán az általános részvénypiaci hangulatot
Az Országház átalakítása zajlik, ez pedig magával vonja új berendezési tárgyak beszerzését is - legalábbis erre következtethetünk egy nemrég megkötött szerződésből.
A kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően jól sikerült a Pannergy első féléve. Az árbevétel 30%-kal nőtt a bázis időszakhoz képest, a nettó eredmény több mint húszszorozódott.
A várakozásoknak megfelelően jóváhagyta a londoni alsóház második olvasatban szerda este azt a törvénytervezetet, amely végleges elfogadása esetén megtiltaná a konzervatív párti kormánynak Nagy-Britannia rendezetlen, megállapodás nélküli...
A várakozásoknak megfelelően jóváhagyta a londoni alsóház második olvasatban szerda este azt a törvénytervezetet, amely végleges elfogadása esetén megtiltaná a konzervatív párti kormánynak Nagy-Britannia rendezetlen, megállapodás nélküli...
Az Európai Központi Banknak (EKB) folytatnia kellene jelenlegi politikáját, amely az irányadó kamatlábak alacsonyan tartásával próbálja elősegíteni az infláció enyhe növekedését, de figyelni kell az esetleges mellékhatásokra - jelentette...
A vallási egyesületek, a nyilvántartásba vett egyházak és a bejegyzett egyházak jövőre a bevett egyházakkal együtt technikai számon gyűjthetik az szja 1 százalékos felajánlásokat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán a honlapján.
Több tízezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról, a robotizáció terjedésével pedig a szoftverfejlesztők iránti kereslet további növekedése várható. A hiány egyre több embert csábít át IT területre, ugyanakkor az iparági...
A magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – a mindig követett protokoll szerint az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást.
Orbán Viktor miniszterelnök szerda este a Karmelita kolostorban munkavacsorán fogadta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnököt, valamint Andrej Babis cseh és Peter Pellegrini szlovák miniszterelnököt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan...
A svájci Vigier Ciments cementgyár vett egy hatalmas méretű elektromos dömpert, és azzal szállítja a mészkövet a bányából az üzemébe. A járművet, amelyet a szintén svájci Kuhn Csoport épített Komatsu alapokra, sikerült úgy üzembe állítani, hogy több áramot termeljen, mint amennyit felhasznál.