Jelentős lépés a magyar vasút fejlesztésében a 40 darab emeletes motorvonat beszerzése, a járművek forgalomba állításával a budapesti elővárosban a korszerű Flirt és a KISS vonatok közlekednek majd.
Johnson felszólalásával egy időben Philip Lee egykori igazságügyi államtitkár kilépett a konzervatív frakcióból, és átült a Brexitet ellenző Liberális Demokratákhoz.
A Mol kiszorítaná a Slovnaft kisrészvényeseit, és száz százalékos tulajdonossá válna a szlovák leányvállalatában. Az adminisztrációs terheket, illetve az ezzel járó költségeket csökkentené a magyar olajtársaság, írja a Világgazdaság.
A vártnál nagyobb mértékben lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Törökországban augusztusban, köszönhetően a török líra stabilabb árfolyamának, illetve a magas bázis hatásából adódóan. A török statisztikai hivatal...
A nyári szünidő és vakáció sem vetette vissza annyira a MÁP Plusz iránti keresletet, hogy ne érkezzen bele legalább napi tíz-tizenöt milliárd forint. A bankok üzleti óráira lebontva tehát minden órára több mint egymilliárd jut. A régi papírok új fajtákra cserélése lassult ugyan, de nem állt le, több tízmilliárdot tett ki júliusban is. A Privátbanká
Igen jelentősen lecsökkent az Európai Unió nemzetközi befolyása. De képes lesz-e változtatni ezen az EU új külügyi és biztonságpolitikai főképviselője?
A 10 éves lakáshitelek kamata történelmi mélységbe zuhant a banki ajánlatokat összehasonlító Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátor adatai szerint. Jelenleg akár 2,81%-os kamattal is hozzá lehet jutni egy 10 évre fixált kamatú lakáshitelhez, ami 15 ezer Ft feletti megtakarítást jelenthet havi szinten az adósoknak.
Nagy divat lett mostanában az úgynevezett carbon offsetting, vagyis az utazás során kibocsátott szén-dioxid mennyiségének ellensúlyozása. Szakértők azonban figyelmeztetnek: ez korántsem olyan jó eljárás, azok ugyanis, akik megengedhetik maguknak, ezzel tiszta lelkiismeretet vásárolnak, és ugyanúgy folytatják az utazást, mintha mi sem történt volna
Heves reakciót váltott ki az amerikai tőzsdéken az a keddi adat, amely szerint 3,5 év után először zsugorodott az amerikai feldolgozóipar teljesítménye.
A Bank of England feje, Mark Carney minden lehetőségét megragadja, hogy figyelmeztesse a brit törvényhozást arra a veszélyre, amit a megállapodás nélküli Brexit jelent.
A vezető amerikai részvényindexek 1% körüli esést mutatnak, miután a kereskedelmi háborúval kapcsolatos feszültségek eszkalálódnak az USA és Kína között, miközben a konfliktus egyre mélyebb nyomot hagy az amerikai gazdaságon.Esik Amerika...
Magyarország az Európai Unió bővítése mellett van, a kontinens csak akkor lehet erős, ha több tagállama van - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bledben egy konferencián. A politikus szerint könnyű sikersztorit...
Gion Gábor államtitkár kiemelte, hogy Magyarország jelentős mértékben járul hozzá Európa versenyképességéhez, hiszen a gazdasága tavaly 4,9 százalékkal bővült.
Az amerikai cseppfolyós gáz továbbszállítására kötött szerződést Lengyelország az ERU Trade ukrán gázvállalattal – derül ki a PGNiG lengyel állami gázszállító közleményéből.
Korrekció jellemezte az elmúlt hónapot a Budapesti Értéktőzsdén, követve a főbb nemzetközi piacokon zajló folyamatokat: a BUX 2,4 százalékkal csökkent 40 764 pontról 39 794 pontig. A forgalom 202,5 milliárd forint volt a részvénypiacon, ami kereskedési naponként 10,1 milliárd forint, ez jóval meghaladta az előző két nyári hónap szintjét. A forgalo
Az első ajánlatok még 116-160 milliárdról szóltak. Az újabb körben már 80 milliárdnál kevesebbért is vállalnák a munkát ugyanazok a NER-cégek. És már nem Mészáros Lőrincéké a legolcsóbb ajánlat.
Idén is komoly munkaerőgondokkal küszködtek, de összességében jó szezont zártak a dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozások, akik jogszabály-módosítást kezdeményeznek az online-pénztárgépek használatában tapasztalt...
A kettejük közötti tőkeátcsoportosítás egy nyilvánosan előre bejelentett forgatókönyv alapján zajlott le, s része annak a folyamatnak, amely eredményeként Mészáros Lőrinc minden energiájával cégbirodalma vezérhajóra, az Opus Global Nyrt.-re összpontosít, a többi cégben, így a 4iG-ben hátrább lép, ugyanakkor azokban azért kisebbségi tulajdonos marad
A 23 megyei jogú város és az országot behálózó vasút- és közútfejlesztési beruházásokra összesen 4000 milliárd forintot költ a kormány a Modern Városok Program keretében, amiből eddig 1500 milliárd forintot használtak fel - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden Érden.
Az Alteo árbevétele 38 százalékos növekedéssel 12,1 milliárd forintra, nettó eredménye 37 százalékos növekedéssel 483 millió forintra, EBITDA-értéke pedig 127 százalékkal 2,1 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz képest - tájékoztatta az energetikai vállalatcsoport hétfőn az MTI-t.
Megkötötték az első szerződéseket a kisgyermekek bölcsődei elhelyezését megkönnyítő támogatásra, és már az ezret is meghaladja a regisztrált érdeklődők száma - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért...
Egy átlagos magyar 3 198 forintot költ el naponta botokban Az összes fogyasztási célú kiadás pedig, ha elbaktat az ember például vendéglőbe is, moziba is, vagy éppen elutazik valahová, 5. 24 forint volt egy napra számolva. Az első félévben...
A vezető amerikai részvényindexek 1% körüli esést mutattak, miután a kereskedelmi háborúval kapcsolatos feszültségek eszkalálódnak az USA és Kína között, miközben a konfliktus egyre mélyebb nyomot hagy az amerikai gazdaságon.Kitartottak...
Nagy divat lett mostanában az úgynevezett carbon offsetting, vagyis az utazás során kibocsátott szén-dioxid mennyiségének ellensúlyozása. Szakértők azonban figyelmeztetnek: ez korántsem olyan jó eljárás, azok ugyanis, akik megengedhetik maguknak, ezzel tiszta lelkiismeretet vásárolnak, és ugyanúgy folytatják az utazást, mintha mi sem történt volna
Pályázatot hirdet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) zöldprémium típusú támogatás elnyerésére, a megszerezhető forrás egymilliárd forint – áll a MEKH honlapján megjelent hírben.
Nőtt a PannErgy csoport árbevétele és nyeresége az első fél évben - derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett Ifrs szerinti konszolidált adataiból.