Ma már nem elég, ha egy toborzási szakértő tisztában van a kereslet-kínálat aktualitásaival: egyszerre kell pszichológusnak, nyomozónak, pedagógusnak, értékesítőnek és IT szakembernek lennie. A betöltetlen pozíciókról meg kell tanulni ugyanúgy gondolkodni, mint egy termékről, eladásukhoz pedig tudatos marketing stratégiát kell alkalmazni – világíto
Tavaly egy euró alá süllyedt a magyar borok literenkénti átlagos exportára, miközben a belföldi termelői árak is a mélyben vannak, és az idei szüret is feszültségekkel teli. Az agrártárca a hamarosan induló 3,5 milliárdos promóciós program és a borászati fejlesztések kedvező hatásaiban bízik.
Minimális erősödéssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, de így is 333 felett indul a hétfői nap. Vagyis továbbra sem tudott jelentősen eltávolodni történelmi mélypontjától a magyar deviza, pénteken 334,3-nál láttunk újabb rekordot. A héten elsősorban az MNB keddi kamatdöntése adhat irányt, kérdés, hogy a jegybank elmozdul-e akár kommuniká
Négy városban mérik fel a gépkocsik környezetvédelmi állapotát a ma induló közúti akcióban. Péntekig Budapest mellett négy vidéki nagyvárosban lehet majd találkozni a járművek környezetvédelmi állapotát ellenőrző szakemberekkel.
A tengerentúli tőzsdék eséssel zárták a pénteki kereskedést, a hét első napján a kínai részvényindexek is lejjebb kerültek, míg a japán tőzsde ünnep miatt zárva tartott. Európában is eséssel indulhat a hét első napja, a határidős DAX 35 pontos mínusza 0,3 százalékos esést vetíthet előre a hétfői piacnyitásra.
Szeptemberben a GKI konjunktúraindexe két és fél éve nem látott szintre esett, ezen belül az üzleti várakozások három éves mélypontjukra zuhantak, a fogyasztói várakozások viszont kissé javultak, utoljára 2002 nyarán voltak ennél kedvezőbbek.
A Magyar Államkincstár a Magyar Méhészeti Nemzeti Program 2018/2019-es végrehajtási időszakához kapcsolódóan az elmúlt hónapokban tizenkét alintézkedés keretében már összesen 335 millió forint támogatást fizetett ki a méhész-gazdálkodóknak, illetve a méhész szervezeteknek.
A kínai tőzsdék hétfői esése után az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek a hétfői piacnyitás után, a magyar tőzsde a kezdeti, minimális esés után pénteki záróértéke közelében jár, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
Bruttó 1,3 millió és 2,7 millió forint között keresnek havonta az állami felsőoktatási intézmények rektorai, a kancellárok havi keresete pedig 1,1 és 2,6 millió között mozog. Az egyetemi vezetők juttatásai az elmúlt öt évben...
Még mindig ki tudják használni a készházat építtetők a kedvezményes lakásáfát, igaz, az idő egyre sürget. Nem véletlen, hogy idén levegőt venni sincs idejük a szerelt technológiás házak kivitelezőinek.
A reggeli minimális erősödés után hétfő reggel új történel mi mélypontra esett a forint az euróval szemben 334,3-nál. Közben az euró is lejtőre került az újabb rossz adatok láttán.
A kormány 2016-ban határozta el, hogy valamennyi állami fenntartású iskolában teljes körű wifi lefedést biztosít, és emellett a sávszélességet is megnöveli.
A német feldolgozóipari, szolgáltatói, és kompozit beszerzésimenedzser-index is jóval a várt alatt alakult. A német gazdaság kifejezetten gyengén teljesít a BMI alapján, amiből arra következtethetünk, hogy a gazdaság recesszióban van. A francia BMI is gyenge lett, azonban a francia gazdaság egyelőre nem mutat visszaesést, csak a növekedés lassult l
A reggeli minimális erősödés után hétfő reggel új történel mi mélypontra esett a forint az euróval szemben 335,3-nál. Közben az euró is lejtőre került az újabb rossz adatok láttán.
Felejtsük el a 20-30 százalékos önerőt: még mindig nagyon drága egy jelzáloghitel-igénylés, csak a bankok jóindulatán múlik, hogy az ügyfélnek nem kell százezreket kifizetnie. Kevesen gondolnak bele, mennyi extra kiadással jár egy kölcsön felvétele.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon hétfő reggel: az euróhoz, a dollárhoz és a japán jenhez képest erősödött, de a svájci frankkal szemben gyengült.
Nagy meglepetés lenne, ha változtatna a kamatkondíciókon a Monetáris Tanács kedden, ennek ellenére izgalmas lehet a döntés. Jön ugyanis a jegybank friss növekedési és inflációs előrejelzése, és a kiszorítandó likviditásról is dönteni kell. Külön érdekessé teszi a döntést a rekordgyenge forintárfolyam és a nagy globális jegybankok lazítása, kérdés,
Felejtsük el a 20-30 százalékos önerőt: még mindig nagyon drága egy jelzáloghitel-igénylés, csak a bankok jóindulatán múlik, hogy az ügyfélnek nem kell százezreket kifizetnie. Kevesen gondolnak bele, mennyi extra kiadással jár egy kölcsön felvétele.
Új mérföldkő született az abszolút zöld, melléktermékként csupán tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás elektromos technológia alkalmazásában: a Toyota és a CleverShuttle nevű fuvarmegosztó startup több mint 2 millió kilométert tett meg károsanyag-kibocsátás nélkül Németországban a Toyota üzemanyagcellás Mirai szedánjával. A Hamburgban, Mü
Mérsékelt eséssel indult a hét az európai tőzsdéken, majd a kontinens részvényindexei lefordultak ma délelőtt, miután a német feldolgozóipari, és szolgáltatói beszerzési menedzserindex alaposan elmaradt az előzetes várakozásoktól, míg a francia BMI is gyenge lett. A magyar tőzsde is lejjebb került ma délelőtt.
A Fannie Mae és a Freddie Mac, az Egyesült Államok két legnagyobb jelzálog-finanszírozó társasága már nem fizeti be a költségvetésbe nyereségét, elkezdtek a privatizációra tartalékolni.
Csődbe ment hétfőn és azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas Cook, amelynek több százezer utasa tartózkodik jelenleg is a világ különböző üdülőhelyein – adta hírül az MTI. A csőd hírét hétfő hajnalban jelentette be a brit polgári repülésügyi hivatal (CAA). A CAA, valamint a brit közlekedési minisztériu
Hétfőn reggel folytatódott a magyar fizetőeszköz vesszőfutása, az euróval szemben áttörte a 335-ös szintet. Ez újabb történelmi mélypont, soha nem kellett még korábban ennyit adni egy euróért.
Egy hete maradt az áfalevonásra jogosult hazai vállalkozásoknak arra, hogy benyújtsák a külföldi áfa visszaigénylésére vonatkozó visszatérítési kérelmeiket – hívja fel a hazai vállalkozások figyelmét a Mazars. A nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló vállalat összefoglalójából kiderül: a szeptember 30-ai jogvesztő határidőig 31 uniós és unión kív
Felejtsük el a 20-30 százalékos önerőt: még mindig nagyon drága egy jelzáloghitel-igénylés, csak a bankok jóindulatán múlik, hogy az ügyfélnek nem kell százezreket kifizetnie. Kevesen gondolnak bele, mennyi extra kiadással jár egy kölcsön...
Hétfőn reggel folytatódott a magyar fizetőeszköz vesszőfutása, az euróval szemben áttörte a 335-ös szintet. Ez újabb történelmi mélypont, soha nem kellett még korábban ennyit adni egy euróért.
Az ABB megkezdte új robotikai gyártó- és kutatólétesítményének építését Kínában, a világ legnagyobb robotikai piacán. A 150 millió amerikai dollár (1,1 milliárd RMB) összköltségű beruházás keretében épülő gyáregységet várhatóan 2021-ben nyitják meg. A Sanghaj közelében, Kangqiao-ban épülő 67 000 m2 területű új gyárban a legkorszerűbb gyártási folya
Az euróövezeti feldolgozóipar mély recesszióban van, de a szolgáltató szektor is gyengélkedik – derült ki a Markit beszerzésimenedzser-indexeiből. Az euróövezeti gazdaság gyakorlatilag stagnált szeptemberben.