2019. szeptember 19. csütörtök

szept. 19
10:43
A Microsoft 40 milliárdos részvényvisszavásárlási programot indít (vg.hu)
Az igazgatótanács arról is határozott, hogy az előző negyedévhez képest 11 százalékkal (5 centtel), 51 centre emeli a negyedéves osztalék összegét.
szept. 19
10:48
Az E.ON felvásárolhatja az Innogyt (Piac és Profit)
Európai Bizottság bizonyos feltételekkel jóváhagyta, hogy a német E.ON felvásárolja a szintén német Innogy elosztási és fogyasztói megoldásokat kínáló üzletágát, valamint egyes villamosenergia-termelési eszközeit. Az ügylet érinti Magyarországot is.
szept. 19
11:00
40 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot jelentett be a Microsoft (Portfolio)
40 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot jelentett be szerdán a Microsoft, a társaság emellett a negyedévente kifizetett osztalékot is megemelte. A befektetők kedvezően fogadták a bejelentést, a Microsoft árfolyama emelkedett a szerdai, zárás utáni kereskedésben.
szept. 19
11:06
Nem változtatott a laza monetáris politikáján a japán jegybank (ProfitLine)
Nem változtatott rendkívül laza monetáris politikáján a japán jegybank csütörtökön.
szept. 19
11:06
Az ország, amelyik majdnem kibírt 20 évet csőd nélkül, és náluk ez már nagy szó (Portfolio)
Augusztus végén Argentína a csőd szélére került. Sőt, azzal, hogy a rövid lejáratú állampapírok törlesztését elhalasztották, a Fitch hitelminősítőtől kiérdemelték a részleges csőd besorolást. A Macri-kormány elvesztette a hitelességét a piaci szereplőknél. Argentína a 200 éves története során nyolcszor ment már csődbe, a mostani részleges csődesemé
szept. 19
11:09
Megszületett az első magyar Aws Advenced partner (Márkamonitor)
A TC2 elsőként kapott a magyar piacon AWS Advanced partneri minősítést, melyet régiós szinten is kevés cég ért el. Az AWS (Amazon Web Services) négy fokozatba sorolja partnereit, a szakmai tudás, a forgalom és a referenciák alapján. A felhőinformatikai megvalósítással és üzemeltetéssel foglalkozó TC2 már a harmadik fokozatot szerezte meg, így az el
szept. 19
11:12
Középtávon tizedével bővülhet a vállalati hitelezés (vg.hu)
A magyar sikertörténetnek egyik nagyon nagy szereplője a pénz világa – mondta Szabó Levente László, a Takarékbank vezérigazgató-helyettese a BÉT50 konferencián.
szept. 19
11:14
Erős október várható az ingatlanpiacon (vg.hu)
Azok számára, akik kistelepülésen adnák el családi házukat, esetleg nagyvárosban lakásukat, ez lehet a legalkalmasabb hónap az értékesítésre.
szept. 19
11:15
Varga Mihály: A MÁP Plusz Magyarország egyik legsikeresebb befektetése lett (Biztosító Magazin)
A várakozások felett teljesít a Magyar Állampapír Plusz, június óta mintegy 2000 milliárd forintért vásárolt a lakosság az új megtakarítási formából - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály pénzügyminiszter.
szept. 19
11:15
Az Eurosport közvetíti az idei tenisz Laver-kupát (Márkamonitor)
Az Eurosport megállapodott az idei tenisz Laver-kupa élő és dedikált többplatformos közetítéséről több mint ötven európai piacon*. A versenyt idén szeptember 20–22. között rendezik Svájcban, a genfi Palexpóban. „Az idei genfi Laver-kupa nagyon különleges lesz, örömmel üdvözöljük az Eurosportot a versenyt élőben közvetítő prémium csatornák között. A
szept. 19
11:18
Felpattantak az európai bankpapírok (Portfolio)
A csütörtöki piacnyitást követő átmeneti bizonytalanságot maguk mögött hagyva immár felfelé kapaszkodnak az irányadó európai részvényindexek, míg a kontinens bankpapírjai különösen jól teljesítenek. A magyar tőzsde lejjebb került ma délelőtt.
szept. 19
11:21
Kemény fricskát kapott Trump (Privátbankár)
A héten a Fed ülése volt a leginkább várt esemény, ezen az amerikai jegybank a többség által várt negyed százalékos kamatcsökkentésről döntött. Volt olyan momentum az esemény kapcsán, ami ennél talán kisebb visszhangot kapott, de fontos hatással lehet a következő időszakra. Emellett több érdekes vállalati hír is napvilágot látott.
szept. 19
11:24
A világgazdaság összeomlása óta nem volt ilyen pocsék évünk (Portfolio)
A világgazdasági válság óta az idei lehet az első év, amikor visszaesik a világkereskedelem. Számos tényező lassítja a globális gazdaság bővülését, amelynek hatására a feldolgozóipar már egyre több országban recesszióba került, így nem csoda, hogy a világkereskedelem zsugorodni kezdett. A visszaesés mértéke egyelőre nem jelentős, azonban a keresked
szept. 19
11:30
Részvényvisszavásárlási programot indít a Microsoft (Menedzsment Fórum)
Egyben a negyedéves osztalékot is megemelik.
szept. 19
11:33
MNB: Október 31 már tényleg a banki adategyeztetés utolsó határideje (Biztosító Magazin)
Október 31-ig kell adataikat egyeztetniük azoknak a banki, biztosítói, nyugdíjpénztári ügyfeleknek, akiket erről szolgáltatójuk értesített; adategyeztetés hiányában novembertől a banki ügyfelek például nem kezdeményezhetnek új tranzakciót a számlájukon
szept. 19
11:36
Brexit rétes - nyújtsuk még, nyújtsuk még! (ProfitLine)
Az Európai Parlament tegnap megszavazta, hogy amennyiben a britek a Brexit határidő hosszabbítását kérik tőlük, akkor azt hajlandók megadni.
szept. 19
11:36
A vártnál nagyobb mértékű lehet az idei bővülés (AQUA)
Nyugat-Európában, azon belül különösen Németországban lelassult a gazdasági növekedés az idén, és noha ezek fontos exportterületeink, a magyar gazdaság magas növekedési üteme mégsem mérséklődött.
szept. 19
11:38
Áruautomaták: versenytársat kap a Magyar Posta (ProfitLine)
Új, magyar fejlesztésű felügyeleti egység kerülhet a NAV-hoz bekötött étel- és italautomatákba. Megkapta ugyanis a hatósági engedélyt a Tekinvest Holding Zrt. Tekinvest AFE névre keresztelt megoldása. A teljeskörű telemetriai támogatással működő eszköz minden olyan helyen használható, ahol kezelőszemélyzet nélküli fizetési rendszerek működnek, így
szept. 19
11:45
Ismét tőzsdére viszik a Graboplastot (vg.hu)
Veres Tibor a BÉT50 konferencián elmondta, hogy érdemes értékek mentén dolgozni, és ezeket tovább adni a következő generációknak.
szept. 19
11:45
A Bayer vezeti a Worldcom gyógyszeripari Digital Health Monitor felmérését (Márkamonitor)
A világ vezető, független public relations ügynökségekből álló partneri hálózata, a Worldcom Public Relations Group által végzett Digital Health Monitor kutatás szerint számos nagy gyógyszeripari vállalat nem optimalizálja az online és a közösségi médiában végzett kommunikációját. A Worldcom most első alkalommal kiadott Digital Health Monitor jelen
szept. 19
11:47
Aligha lesz osztalékfizetési versengés (vg.hu)
A nyártól elérhető kedvező kamatozású állampapír egyáltalán nem segíti, hogy fokozódjon az osztalékverseny a tőzsdei cégek között.
szept. 19
11:48
Így kerüld el a horrorkamatokat: ebbe sok magyar beleszalad (Pénzcentrum)
Közismert tény, hogy minél magasabb egy személyi hitel összege, annál alacsonyabb a kamat. Ennek több oka is van, de ha arra gondolunk, hogy a kis hitelösszegen a bank is kevesebbet keres, érthető az "áremelés". De mennyire jelentős a különbség?...
szept. 19
11:51
Tervezd meg az első nyugdíjas heted: Elindult a Generali öngondoskodási kampánya (Biztosító Magazin)
„Tervezd meg az első nyugdíjas heted” üzenettel indítja új nyolc hetes integrált kampányát a Generali, amely reklámfilmje mellett egy nyereményjátékkal összekötött microsite-on keresztül hívja fel a fiatalabb korosztály figyelmét az öngondoskodás fontosságára.
szept. 19
11:54
Elárasztott élőhelyek (AQUA)
Közel két hónapja épül a tanzániai Stiegler’s Gorge vízerőmű, amelynek elkészültét 2022-re ígérik. Kelet-Afrika egyik legnagyobb beruházását súlyos csapásként értékelik a természetvédők.
szept. 19
11:54
Átadták Debrecenben az Amazone-Werke Kft. új telephelyét (Agrofórum)
Mintegy egyhektáros területen alakította ki Debrecenben a telephelyét az Amazone-Werke Kft. A megnyitó ünnepségen a partnerek, illetve a sajtó képviselői számára bemutatták szerelőcsarnokból, alkatrészraktárból, bemutatóközpontból álló mintegy 1400 m2-es épületegyüttest. A megnyitó ünnepséget, amelyen részt vett többek között Christian Dreyer cégtu
szept. 19
12:06
Októberre felpörög az ingatlanpiac (Menedzsment Fórum)
Az idei év – a várakozásokkal kissé ellentétben – eddig még nem hozott újabb rekordszámokat az ingatlanforgalomban. Egy friss elemzés azonban arra számít, hogy az ősz, ezen belül is az október kiemelkedő lehet az adás-vételek tekintetében. Azok számára, akik kistelepülésen adnák el családi házukat, esetleg nagyvárosban lakásukat, ez lehet a legalka
szept. 19
12:06
Marosvásárhelyen vett bevásárlóközpontot az Indotek Group (ProfitLine)
Megállapodást kötött a marosvásárhelyi Promenada Targu Mures bevásárlóközpont megvásárlásáról az Indotek Group a francia AEW Europe csoporttal. A mintegy 50 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény olyan nemzetközi márkáknak ad otthont, mint az Auchan, a Leroy Merlin, a Decathlon, a H&M, a Cinema City, az LC Waikiki, a New Yorker, a Hervis és a M
szept. 19
12:09
Az EU-ban hanyatlik, Magyarországon dübörög az új autók piaca (NRGreport)
Újabb adatok utalnak az európai autóipar kezdődő válságára, csökkent ugyanis az újonnan forgalomba állított autók száma az unió területén augusztusban. A kontinens autógyártóinak szövetsége, az ACEA friss statisztikái szerint idén január és augusztus között 3,2 százalékkal kevesebb új személygépkocsira szereltek rendszámot az EU-ban, mint a tavalyi
szept. 19
12:12
Újabb nem teljesítő hitelek tolhat rossz bankjába a Deutsche Bank (Portfolio)
A Deutsche Bank felsővezetői körben tanácskozott arról, ha jól megy az év elején létrehozott „rossz bankban” lévő problémás eszközök eladása, akkor újabb néhány milliárd eurónyi eszközt helyeznének át a különálló szervezetbe – írja a Reuters.
szept. 19
12:14
Gyorsítósáv a jegybank vállalati kötvényprogramja (Portfolio)
Két panelbeszélgetésben mondták el a véleményüket hazai vállalatok képviselői az alapítás körülményeiről, a növekedési kilátásaikról, az öröklődésről és a Növekedési Kötvényprogramban való részvétel előnyeiről a BÉT50 konferencián, amelynek nyitóelőadását Matolcsy György tartotta.
szept. 19
12:15
Lime: 9000 tonnával csökkent a városi közlekedéssel járó Co2-kibocsátás (Márkamonitor)
Már 100 millió felett jár a Lime e-rollerekkel megtett utak száma, így a zöld közlekedési megoldásokat kínáló mikromobilitási szolgáltató összesen 9000 tonnával csökkentette a városi közlekedésből származó CO2-kibocsátást a világ több mint 120 városában. Budapesten kiemelkedően magas az elektromos rollerek iránti érdeklődés, a felhasználók átlagosa
szept. 19
12:18
Jelentős digitális fejlesztések zajlanak az iskolákban (vg.hu)
A kormány az összes állami fenntartású általános és középiskolában wifi-hálózatot épít ki.
szept. 19
12:30
Erős ősz jön az ingatlanpiacon (Piac és Profit)
Az idei év – a várakozásokkal kissé ellentétben – eddig még nem hozott újabb rekordszámokat az ingatlanforgalomban. Egy friss elemzés azonban arra számít, hogy az ősz, ezen belül is az október kiemelkedő lehet az adás-vételek tekintetében. Azok számára, akik kistelepülésen adnák el családi házukat, esetleg nagyvárosban lakásukat, ez lehet a legalka
szept. 19
12:42
Újabb nem teljesítő hiteleket tolhat rossz bankjába a Deutsche Bank (Portfolio)
A Deutsche Bank felsővezetői körben tanácskozott arról, ha jól megy az év elején létrehozott „rossz bankban” lévő problémás eszközök eladása, akkor újabb néhány milliárd eurónyi eszközt helyeznének át a különálló szervezetbe – írja a Reuters.
szept. 19
12:42
Jó termésben bíznak a zalai gazdák (Agrofórum)
Zala megyében az őszi időszakban 6500 hektár napraforgó, 29 551 hektár kukorica, 5354 hektár szója és 140 hektár cukorrépa vár betakarításra, a zalai gazdák az időjárási károkat szenvedett területeket kivéve jó termésre számítanak - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) megyei elnöke az Mti-vel.
szept. 19
12:44
Kiszivárgott: új Brexit-javaslatot tettek a britek az EU-nak (Portfolio)
Írásbeli javaslatokat nyújtott be a brit kormány az Európai Unió és az Egyesült Királyság között megkötött, de nem ratifikált kiválási szerződés módosítására - közölték brüsszeli diplomáciai források.
szept. 19
12:48
Fontos finanszírozási lehetőség a vállalatoknak a tőzsde (Portfolio)
Matolcsy György előadását követően Veres Tibor, a Wallis Csoport elnöke és Szabó Levente László, a Takarékbank vezérigazgató-helyettese tartott előadást a BÉT50 konferencián.
szept. 19
12:51
A Duna House is kötvénykibocsátást tervez (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Bank NKP programjához csatlakozna az ingatlanközvetítő, -fejlesztő társaság, igaz nem az első körben tenné.
szept. 19
12:51
Az okostévék megfigyelnek minket? (Márkamonitor)
Évek óta beszédtéma, hogy az okoseszközök megfigyelik a felhasználóikat, és tudtuk nélkül információkat továbbítanak róluk harmadik félnek. A hvg.hu most az okostévék kémkedési szokásairól ír. A Northeastern University és az Imperial College London azt találta, hogy számos gyártó, köztük a Samsung, az LG és az Apple eszköze is felhasználói adatokat
szept. 19
12:53
Újabb 50 vállalati sikertörténetet mutatott be a Budapesti Értéktőzsde (vg.hu)
Negyedik alkalommal tette közzé a Budapesti Értéktőzsde saját, BÉT50 – ötven hazai vállalat sikertörténete címet viselő kiadványát.
szept. 19
12:54
Az ingatlanpiac új csillaga? - Aki egyszer beszáll, aligha akarja abbahagyni (Portfolio)
Elkezdődött a CEE Property Forum konferencia Bécsben, ahol az első előadások egyike az ingatlanpiac és a folyamatosan változó technológia összekötéséről, vagyis a proptech térnyeréséről szólt. Ahogy a gazdaság és az elétünk minden területére beszivárogtak a különböző digitális megoldások, úgy igaz ez az ingatlanpiacra is. Jelenleg ott tartunk, hogy
szept. 19
12:55
Fontos uniós pozíciót kaphatnak a románok (vg.hu)
Szinte biztos, hogy Laura Codruta Kövesi lesz az európai főügyész.
szept. 19
12:57
Párizs kételkedik a jemeni húszik erejében (vg.hu)
Franciaország úgy véli, hogy a jemeni húszik képtelenek lettek volna megtámadni a szaúdi Aramco olajtározót.
szept. 19
13:06
Ismét vakcinázzák veszettség ellen a rókákat (ProfitLine)
A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
szept. 19
13:06
Már nem kell sokat várniuk a gazdáknak az öntözővízre (AQUA)
Az évi 17 mil­liárd forintos keretből olyan fejlesztések valósulnak meg, amelyeknek köszönhetően minden olyan gazda számára lehetővé teszik az öntözést, aki korábban jelezte ezt az igényét.
szept. 19
13:09
Megmagyarázta a MÁV, miért maradt ki több vonat (Privátbankár)
Rossz volt a munkaszervezés.
szept. 19
13:12
Megvan Éger István kihívója (Portfolio)
Az Újratervezés Csoport, az orvosi kamara belső progresszív szárnya Kincses Gyulát jelölte a kamara elnökének.
szept. 19
13:12
Süli János: A növekvő energiaigény miatt szükség van a Paks II.-re (AQUA)
Az energiaigény tavaly 0,8 százalékkal nőtt, ráadásul idén történelmi csúcsot döntött a nyári villamosenergia-fogyasztás is 6633 megawatt rendszerterhelés mellett.
szept. 19
13:14
Meghátrált a horvát kormány: csökken a nyugdíjkorhatár (Portfolio)
A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a csütörtöki kormány
szept. 19
13:15
Az EU-ban hanyatlik, Magyarországon dübörög az új autók piaca (NRGreport)
Újabb adatok utalnak az európai autóipar kezdődő válságára, csökkent ugyanis az újonnan forgalomba állított autók száma az unió területén augusztusban. A kontinens autógyártóinak szövetsége, az ACEA friss statisztikái szerint idén január és augusztus között 3,2 százalékkal kevesebb új személygépkocsira szereltek rendszámot az EU-ban, mint a tavalyi

Keresés