A napi táplálkozásnak körülbelül az egynegyedét kell kitenniük az állati fehérjéknek - mondta Antal Emese dietetikus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Magyarország „halmozza a csodákat”, letért a balliberális kormányok által kijelölt, olcsó bérekre építő pályáról és a versenyképesség, a hozzáadott érték növelésére koncentrál – fogalmazott Boros Imre.
David Cameron szerint Boris Johnson nem hitt a Brexitben, csak saját politikai karrierje érdekében támogatta az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból.
Hétfőn napközben még melegebb lesz, kedden viszont egy hidegfront hoz lehűlést, a hét második felében azonban többfelé is lehetnek 20 fok körüli maximumok
A világszerte működő olaj- és gázfúró kutak száma először csökkent négy hónapon belül augusztusban - írja az Oil&Gas Journal című szaklap a Baker Hughes Inc. adataira támaszkodva.
Még a legtisztább otthonokban is vannak olyan helyek, ahol rengeteg piszok és baktérium tud elrejtőzni. Összegyűjtöttük a konyha, a fürdőszoba és a nappali azon pontjait, ahol könnyen meglapulhatnak a bacik. És persze azt is bemutatjuk, hogyan tarthatod őket távol.
Azonnali fejlesztésekről, illetve a közbeavatkozást igénylő területekről állapodott meg a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság és földi kiszolgáló partnere, a Malév Ground Handling - közölte a két szervezet pénteken az MTI-vel