Washington engedélyezte csaknem 400 millió dollár katonai segély folyósítását Ukrajnának - erősítette meg Kijev washingtoni nagykövetsége a hírügynökségekben megjelent információkat.
Miután ma kiderült, hogy csak a három nagy mobilszolgáltatót vette árverési nyilvántartásba a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az 5G-s frekvenciaárverésen, felháborodott közleményt adott ki péntek este a Digi és hangsúlyozta, hogy minden fórumon fellebbezést fog benyújtani.
Áder János köztársasági elnök, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelenlétében lezárult az ALTEO Nyrt. első, 1,1 milliárd forint összértékű kutatás-fejlesztési programja.
MOL-kötvényeket adott el tőzsdén kívüli ügylet keretében a MOL Nyrt. Igazgatósága alelnökének, Dr. Csányi Sándornak a felesége, Csányi Erika és erről péntek este jelent meg tájékoztatás a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A megállapodás nélküli október végi Brexit esélye csökkent és közben Kína is hátrébb lépett egy kicsit az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi háborúban, ez a két tényező pedig jelentősen erősítette az angol fontot, illetve történelmi csúcsközelben tartotta a vezető amerikai részvényindexeket a hét utolsó kereskedési napján.
A HR világát is meghódítja a mesterséges intelligencia. Az új technológia alkalmazási lehetőségei és előnyei a toborzás, a munkavállalói élmény fokozása, a képzések és az adatelemzés területén is láthatók, és főként a gyorsabb és könnyebben kezelhető folyamatokban és az egyéni dolgozói igényekhez igazodó ajánlatokban és HR megoldásokban jelenik meg
Kozma Tamás állatorvos azt javasolja, ne szaporítóktól vásároljanak kutyát az emberek, inkább a menhelyekről vagy gyepmesteri telepekről fogadjanak örökbe.