Nyáron fokozottan törekedni kell a higiénés konyhai alapszabályok betartására, mivel a friss táplálékokat a baktériumok is kedvelik, így az élelmiszer eredetű megbetegedések is gyakoribbak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági...
A hidrogén alapú energetikai technológiák fejlesztésére és közös európai hidrogénpiac mielőbbi létrehozását sürgeti az Európai Unióban Hollandia, mivel szerinte csak így lehet esély a közös klímavédelmi célok elérésére. Németország pedig közölte, globális piacvezetővé kíván válni a hidrogén-technológiák fejlesztésében, amelyeket a következő top exp
A nyár utolsó hetei, a ponthatárok kihirdetése után felpörgő albérletszezon, valamint a rövidesen kezdődő tanév miatt kulcskérdéssé válnak a pénzügyek a fiatalok számára.
A brit európai uniós tagság megszűnését övező bizonytalanságok ellenére erős a munkaerőpiaci kereslet Nagy-Britanniában egy hétfőn ismertetett felmérés adatai szerint.
Az amerikai Rice Egyetem kutatói kifejlesztettek egy módszert arra, hogy a napelemek a fény mellett a termikus sugárzást is hasznosítani tudják, és ezáltal jelentősen megnövekedjen az áramtermelő képességük. Gyakorlatilag elkapják azt a hatalmas hőmennyiséget, amely egyébként csak a légkörbe kerülne.
Egészen eddig azt hihettük, hogy Közép-Európa ellenálló a német gazdaság gyengélkedésének, azonban az elmúlt napokban a régióban is megjelent több gyenge makroadat, melyek arra utalnak, hogy hozzánk is kezd begyűrűzni a lassulás. A...
Tizenhat éves gyerekek dolgoztak túlórában és éjszakai műszakban is a Foxconn kínai gyárában, hogy elegendő mennyiség kerülhessen piacra az Amazon Alexa okos-hangszórójából.
A hidrogén alapú energetikai technológiák fejlesztésére és közös európai hidrogénpiac mielőbbi létrehozását sürgeti az Európai Unióban Hollandia, mivel szerinte csak így lehet esély a közös klímavédelmi célok elérésére. Németország pedig közölte, globális piacvezetővé kíván válni a hidrogén-technológiák fejlesztésében, amelyeket a következő top exp
A sikeres emberek gyakran a szerencséjüknek köszönhetik a sikerüket - ez az állítás vitathatatlan. De a szerencse valóban egy olyan tényező-e, amire nem lehet hatást gyakorolni? Ha megnézzük a sikeres emberek közös jellemzőit, akkor azt...
Régiós partnereivel közösen, 2019 őszén is elindítja a Design Terminal az innovatív vállalkozások képzését, üzleti kapcsolataik bővítését és regionális piacra lépésük elősegítését célzó ösztöndíjprogramot, a Visegrádi...
A pozitív folyamatok a kedvező támogatási rendszernek, a földhasználati szabályozásnak, illetve annak köszönhető, hogy a tejpiacon most nincsen válság.
Jelentősen nőtt a magyarországi szállodák árbevétele idén júniusban, és az első fél évben egyaránt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) legfrissebb elemzése szerint.
Változik a névérték, értékpapírkód, a bevezetett mennyiség, a határidős kontraktus mérete. Az eredeti közlemények a BÉT honlapján olvashatóak. Az AKKO közgyűlése 2019. április 30-án döntött az "A" sorozatú szavazatelsőbbségi...
A kereskedelmi háborús és a hongkongi helyzet miatti feszültség miatt folytatódik a múlt héten kezdődött esés az amerikai tőzsdéken, mindhárom vezető index 1% fölötti mínuszban tartózkodik.Beindult az esés 2019.08.12 20:51Zárás előtt...
Tizenhat éves gyerekek dolgoztak túlórában és éjszakai műszakban is a Foxconn kínai gyárában, hogy elegendő mennyiség kerülhessen piacra az Amazon Alexa okos-hangszórójából.
Kína jegybankja hamarosan elkészül saját kriptodevizájával - mondta el Mu Csangcsün, a kínai jegybank fizetési ágának igazgatóhelyettese a Reutersnek. Kína öt éve dolgozik saját kriptodevizán, mellettük még más jegybankok, például...
Az alacsonyabb olajárak miatt csökkent a Saudi Aramco szaúdi állami olajcég nettó profitja az első fél évben, de így is a világ legnyereségesebb vállalata maradt. A honlapján hétfőn közzétett adatok szerint a Saudi Aramco összbevétele...
Egykor a világ egyik leggazdagabb országának számított Argentína, amely azonban évtizedek óta egyik gazdasági válságból a másikba fordul. A regnáló elnök, Mauricio Macri hiába próbált reformokat bevezetni, és konszolidálni a gazdaságot, a választók úgy tűnik a megszorítások miatt súlyosan megbüntetik.
Azzal, hogy Jeffrey Epstein felakasztotta magát, a szexuális bűncselekményeivel kapcsolatos ügy távolról sem ért véget. Az ügyészség nyomoz a lehetséges bűntársak, köztük Ghislaine Maxwell, az egykori brit médiacézár lánya, Epstein volt szeretője és feltehetően felhajtó ellen.
Az első hat hónapban 80 százalékkal esett a kínai beruházások értéke Európában 2018 első feléhez képest - írja hétfőn közzétett fél éves jelentésében az Ernst&Young tanácsadó cég. Kína 2,4 milliárd dollárt fektetett be európai...
Egy évvel a Gdpr türelmi idejének lejárta után nem lesz olyan be nem jelentett adatvédelmi incidenssel kapcsolatos ügy, amelyben nem szab ki bírságot a Naih – mondta Péterfalvi Attila hatósági elnök a Deloitte MeetingRequest podcastjében. A 2018. május 25-én élesedett jogszabály miatt minden vállalatnak érdemes kiemelten figyelnie arra, hogy teljes
Szeptember 14-én hazánkban is életbe lép a PSD2 EU direktíva részeként az erős ügyfélhitelesítésre (SCA) vonatkozó szabályozás, mely alapjaiban változtatja meg az online bankkártyás fizetések menetét. Jelentős változást...
Összeomlottak az argentin pénz- és tőkepiacok hétfőn, egy nappal azután, hogy a liberális elveket követő köztársasági elnök, Mauricio Macri súlyos vereséget szenvedett az októberi elnökválasztás főpróbájának tekintett előválasztáson...
Noha a sorozat korábbi részeit láthatják hétköznap esténként a nézők, volt olyan nap, amikor a közönségarány már-már egy friss epizód számait idézte. A TV2 műsorváltása viszont csak az idősek körében jött be, persze, lehet, hogy nekik ez is elég.
Nagyot ugrott pénteken a Bayer árfolyama, miután a Bloomberg arról számolt be, hogy a cég peren kívüli megegyezést szeretne kieszközölni a Roundup rákkeltő hatása kapcsán, amit az is mutat, hogy több közelgő tárgyalás kezdeti időpontját elhalasztották.
A kereskedelmi háború eszkalálódása és a gazdasági mutatók gyengülése miatt további kamatvágásokat várnak az elemzők, a Morgan Stanley emberei szerint még az is előfordulhat, hogy visszatér a nullás kamatkörnyezet - írja a CNBC. ...
Bő egy évvel az új szabályozás életbe lépése után már nem lesznek a hatóságok ennyire megértőek, már csak össze kell hangolni, hogy milyen típusú hibáért mennyit szedjenek be a vétkesektől.
Globálisan naponta két és fél órát használjuk a közösségi médiát, a Fülöp-szigeteken viszont szinte mániákusak a felhasználók. A folyamatosan növekvő választék miatt egyre több fiókunk is van.
Hangalapú bankolási rendszerrel kísérletezik a NatWest. A rendszer a Google Home Google Assistantját használja majd a folyamat lebonyolításához - írja a CNBC. A kísérlet pilotjában 500 ügyfél vesz majd részt, három hónapig tart majd....