A kormány 365 milliárd forintot határozott meg a Balatonnál 2030-ig megvalósítandó fejlesztésekre, amelyből mintegy 130 milliárd forint a közvetlen turisztikai célú fejlesztés.
Hét év alatt most először fordult elő, hogy a dollármilliomosok száma és vagyona is csökkent a világon a Capgemini World Wealth Reportja szerint. Különösen nagy fordulatnak számít, hogy az ázsiai és csendes-óceáni régió volt a legnagyobb...
A Chase Manhattan bank hitelkártyáinak kanadai ügyfelei nem hittek a szemüknek, amikor pénzintézetüktől értesítést kaptak: a kártyákat bevonják, ugyanakkor elengedik a tulajdonosok fennálló adósságát.
Továbbra is nő a hallgatók hitelfelvételi hajlandósága a diákhitel konstrukciók rekordalacsony kamatozásának köszönhetően: júliusban másfélszeresére nőtt a szabad felhasználású Diákhitel1 új igénylőinek száma az egy évvel korábbihoz...
Tegnapelőtt lezárult az angol futball-bajnokság, a Premier League (PL) átigazolási ablaka (és tegnap a Liverpool 4-1-es győzelmével a Norwich ellen, maga a bajnokság is megkezdődött), az angol klubokból már csak távozni lehet, igazolni nem. A 20 PL-klub összesen 1,4 milliárd fontot (vagyis 488 milliárd forintot) költött játékosokra, ami ugyan
Több mint megkétszereződött az egymilliós négyzetméterár felett értékesített ingatlanok száma a tavalyi év első félévéhez képest - derül ki a Duna House elemzéséből.
Jótékony hatással lehet a casco biztosítások piacára is a nagycsaládosok számára július óta elérhető állami autóvásárlási támogatás – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Közepesnél enyhén jobb lehet idén a szilvatermés, 6600 hektárról mintegy 60-65 ezer tonnát szedhetnek le a termesztők, akik tavaly 65-70 ezer tonnát takarítottak be - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az MTI-vel.
Mindenki a saját bőrén érzi, hogy milyen jelentősen drágul az élet, ha nyaralni indul. A Központi Statisztikai Hivatal a Portfolio érdeklődésére közölte, hogy idén mennyibe kerülnek az olyan nyári termékek, mint a dinnye vagy a fagylalt....
Örök vita, hogy életkorhoz kössék-e a jogosítvány birtoklását: sokak szerint bizonyos kor felett már nem szabadna hagyni, hogy a szépkorúak volán mögé üljenek. A dolog nem ennyire egyszerű, de azt már a kutatók is megállapították...
Az emberkereskedelemmel és kiskorúak elleni szexuális visszaélésekkel megvádolt amerikai milliárdos, Jeffrey Epstein ügyéről pénteken derültek ki új részletek.
Az év első felére vonatkozó legfrissebb KSH adatokat megnézve egy igazán meglepő jelenség fedezhető fel a budapesti és az országos lakáspiaci adásvételek számában. Már három éve folyamatosan csökken a budapesti tranzakciószám, miközben...
Népszerű a diákmunka Veszprém megyében: július végéig a tavalyinál 11 százalékkal több, együttesen 270 vállalkozás adott, illetve ad munkát augusztusban a szünidős tanulóknak.
Idén 10 százalékkal bővülhet a turizmus árbevétele, a szektor a magyar bruttó hazai termék (GDP) 11 százalékát adja, ezt a mutatót 2030-ra 16 százalékra kellene emelni - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója pénteken az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.
Nem egységes a magyarországi elektromosautó-töltők piaca, ahány hálózat, annyi szokás, és bár sok helyen ingyenes a szolgáltatás, egyre több üzemeltető cég vezet be tarifát, elsősorban a nagyobb teljesítményű állomásain. Van...
A németországi Hessen tartomány déli részén, az 5. számú autópályán utazók csodálkoznak: a szélső sávban mindkét irányban elektromos vezeték húzódik a pálya felett.
Csökkentek az Audi eladásai júliusban és az első hét hónapban egyaránt, Kínában nőttek egyedül mindkét periódusban az eladások a cég honlapján pénteken közzétett kimutatás szerint.
A Kaspersky kutatói szerint növekszik a spam, illetve adathalász e-mail küldő módszerek száma. Az internet rosszindulatú felhasználói egyre többször regisztrációra, feliratkozásra és értékelésre szolgáló honlapfelületeket használnak...
Hogyan álltak a hulladékhoz a szocialista Magyarországon? És van-e értelme arról beszélni, hogy a kapitalizmus vagy a keleti blokk volt-e szennyezőbb? Interjú Gille Zsuzsával.
Mintegy négyszáz tonna búzát öntöttek össze a Magyarok Kenyere program keretében, amelyet Kárpát-medence szerte élő gazdák adományoztak rászoruló gyermekek részére.
Ingatlan- és technológiai fejlesztést valósított meg a kaposvári Privát-Hús Kft. a közelmúltban, a 2 milliárd forintos komplex beruházás a kapacitásbővítést szolgálja - tájékoztatta a cég az MTI-t.
Ahogy arra számítani lehetett, a ponthatárok kihirdetése felélénkítette az albérletek piacát. A kínálat közel 30 százalékkal nőtt. Budapesten egy kiadó szoba átlagos bérleti díja 65 ezer forint. Ugyanez Debrecenben, Miskolcon és Pécsen egyaránt 35 ezer forint, Győrben és Szegeden pedig 45 ezret kérnek a szobákért.
Kisorsolták az Ötöslottó 2019/32. heti nyerőszámait, melyet ezúttal is élőben közvetített a Pénzcentrum. Öttalálatos nem volt, jövő héten 770 millió lesz a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:24;...
Egyre több támogatást és segítséget kapnak a családok az iskolakezdéshez - mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
A repülőgépek szárnyai ismeretesen hagyományosan vastagok és szilárdok. A NASA, az amerikai Űrkutatási Hivatal kutatói most olyan szárnyat dolgoztak ki, amely repülés közben módosítja az alakját.