30 év múlva 10 milliárd ember él majd a Földön, jósolja az ENSZ és a Világbank nemrég megjelent tanulmánya. Több mint 500 oldalon vázolják fel, milyen területeken kell javítanunk, és milyen technológiai fejlesztésekre van szükségünk, hogy a termőföldek növelése nélkül megfelelő mennyiségű élelmiszert tudjunk előállítani 2050-re. És eközben lehetőle
Nem mindenkinek van pénze arra, hogy napelemet szereltessen a házára, okos termosztátot vásároljon, vagy teljesen felújítsa az egész ház szigetelését - nem is feltétlenül kell ilyenekben gondolkodni akkor, ha környezettudatosabban szeretne élni. Az alábbi változtatásokat a mindennapokban is megteheti, nem kerülnek semmibe, és mégis rengeteget segít
Jelenleg az építőipar Magyarország legdinamikusabban növekvő iparága, a megrendelésállománya 2024-ig mintegy 25 ezer milliárd forint - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen, az épülő járműipari tesztpályán.
Kutatási-fejlesztési költségek, új emissziós mérési eljárásra átállás nehézségei, valamint márkák kiszervezése miatt csökkent az év első felében az Audi AG bevétele, működési eredménye és nyeresége. Éves tervében azonban a tavalyival közel megegyező forgalmat és javuló bevételarányos jövedelmezőséget vár a konszern.
Az őszi talajművelés aktuális feladatai különbözőek, attól függően, hogy őszi vetésű, vagy tavaszi vetésű növények talaj-előkészítéséről beszélünk. A növények magágyigénye kisebb-nagyobb mértékben különbözik. Az előveteményt több tekintetben is figyelembe kell venni. A betakarítás ideje a művelésre rendelkezésre álló időt, a tarlómaradványok mennyi
Az elektronikus cigaretta kétségkívül káros az egészségre, és szabályozni kell használatát - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közzétett jelentésében, amely egyben nem tanácsolja az e-cigarettát azoknak, akik le akarnak szokni a dohányzásról.
A digitalizáció a fogyasztók vásárlási és tartalomfogyasztási szokásaira is hatással van, amelynek kezelésére a Gazdasági Versenyhivatal digitális fogyasztóvédelmi stratégiát alakított ki. A cél elsősorban az edukáció és a jogkövető magatartásra való ösztönzés. Az influenszerektől a gyermekreklámokig számos érdekes, új üggyel foglalkozik mostanában
Információink szerint a stratégiai ágazat munkaadói és a munkavállalói oldalának legmagasabb szintű érdekegyeztető fórumán várhatóan ősszel kezdődhet az erről szóló egyeztetés.
A munkavállalót a kiküldetés során megcsípi egy kullancs. Rakodás közben meghúzódik a háta. Munkavégzés közben leég a napon. Az esetek közös jellemzője, hogy azok mindegyike munkahelyi balesetnek számít. Márpedig, ha a munkáltató ezekre nem figyel oda, komoly hátrány érheti. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
Varga Balázs családi gazdálkodó a Pápához közeli Nyárád térségében termeszt őszi búzát, őszi árpát, kukoricát, napraforgót, a zöldítés részeként némi lucernát, és 2005 óta őszi káposztarepcét is. A kultúrnövény vetésterülete az elmúlt majd másfél évtizedben 10-20 hektárról 100 hektárra, a termésátlagok pedig 2 tonnáról 4-5 tonnára emelkedtek.
Már az Olümpiában megtartott olimpiára is szerveztek vendégeket, utakat. Az utazás, a felfedezés iránti vágy emberi ösztön, az évezredek alatt csupán a motivációja változott. Határa, szó szerint, a csillagos ég.
A lassan egy éve ígért webshop azonban még a mai napig nem "nyitott meg", de legalább az egyik áruházban már kaphatók a 2rule-termékek. Igaz, itt sem bárki számára, hiszen csak férfiruházatot találni a listában, unisex termékként egyedül a sportszárak azok, amelyek elérhetőnek tűnnek.
Rendkívüli intézkedéseket vezet be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a július végén és augusztus elején várható rendkívül magas utasforgalom miatt.
A tartósan kritikus munkaerőhelyzet miatt garantált ágazati bérminimum jöhet a turizmusban jövőre: a mindenkori szakmunkás-minimálbérnél várhatóan több tízezer forinttal magasabb alapösszeg bevezetését a munkaadók kezdeményeznék...
A kifejezetten fiatal házaspároknak járó babaváró támogatás kivételével a családvédelmi akcióterv valamennyi eleme elérhető a gyermekeiket egyedül nevelő szülőknek.
Két dél-koreai állampolgár meghalt, és többen megsérültek, köztük a vizes világbajnokságon részt vevő sportolók is szombatra virradóra, mert összeomlott egy éjszakai klub galériája.
A Cultro Tc egy könnyen vontatható duplakéses henger, amely 3 és 12 méteres munkaszélességben kapható, és rendkívül széles körben használható – egyéb gépekkel kombinációban is. A kések kitűnően aprítják a repce- vagy silókukorica szárakat és a köztes növényeket.
Július 24-én afrikai sertéspestis (Asp) jelenlétét erősítették meg a szlovák Tőketerebes (Trebišov) járás egyik kis létszámú házisertés-állományában. A kitörés körül elrendelt védő- és megfigyelési körzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is átnyúlik.
A világ vízigénye egyre emelkedik a Föld népességének növekedésével, ezen igény kielégítése azonban, nagyrészt éppen az emberi tevékenység hatására mind nagyobb kihívásokba fog ütközni az előrejelzések szerint. A világ számos...
Egyre tudatosabbak a magyarok a lakásbérleti szerződések megkötésénél, azonban továbbra is sok tévhit él a fejekben – derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara felméréséből. A válaszadók kétharmada tisztában van azzal, hogy lakásbérleti szerződést érvényesen csak írásban lehet kötni, a problémás – nem fizető vagy kiköltözni nem akaró – bérlővel
Pálinka-turisztikai szakirányú továbbképzést indít a Budapesti Metropolitan Egyetem (Metu). Az országban egyedülálló képzés felkészíti a résztvevőket arra, hogy – a borhoz hasonlóan – a magyar nemzeti ital, a pálinka is méltó rangot kapjon a gasztronómiai és turisztikai programok tervezésekor.
Fontos változásokat tartogathat az ősz a földforgalommal kapcsolatos szabályozásban, a szükséges törvénymódosítások már ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek – értesült a Magyar Nemzet.
Ha igazolódik a jelenlegi helyzetértékelésünk, akkor valamikor jövő tavasszal egy második, 2020 őszén pedig egy harmadik gazdaságvédelmi akciótervre lehet szükség - mondta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn. A magyar miniszterelnök...
Átfogó szabadkereskedelmi megállapodást helyezett kilátásba Donald Trump amerikai elnök Boris Johnson brit kormányfővel folytatott pénteki telefonbeszélgetésében.
Tavaly a szabad felhasználású Diákhitel1-et 6 százalékkal, míg a felsőoktatási képzési díjakra igénybe vehető Diákhitel2-őt 34 százalékkal több diák vette igénybe az egy évvel korábbinál – mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek.
A fiatalok szerint 5-10 évet töltenek majd nyugdíjasként és 40 százalékuk ez idő alatt nem is szeretne dolgozni – derül ki egy most publikált kutatásából.
Az első negyedévben a lakáspiaci forgalom 7,4 százalékkal nőtt. Az idén pedig akár 175 ezer adásvételre kerülhet sor a piacon, amire több mint 10 éve nem volt példa. A lakáspiaci forgalom növekedésében egyre nagyobb szerepe van a vidéki...
Horvátország a horvát-bosnyák határon akarja megépíteni a Krsko szlovén-horvát atomerőmű kis és közepes veszélyességű hulladékainak tárolására szolgáló hulladéklerakó telepét. A helyiek tiltakoznak.
Hétfőn kezdődik a Pasaréti út felújításának második üteme a Gábor Áron út és Pasaréti tér közti szakaszán, amely az 5-ös busz útvonalát, valamint a közúti forgalom rendjét is módosítja
Nem minden gumiabronncsal lehet száguldozni: vannak olyanok például, amelyekkel nem ajánlatos túl gyorsan hajtani, mert a melegedés miatt fennáll a defekt, vagy a tapadás elveszítésének veszélye. Mutatjuk, mit kell lecsekkolni a kerekeden! Rengetegen...
Budapest régóta szenved attól, hogy nem fér be az igazán luxus társasházi lakások világpiacának élmezőnyébe. Ezért csak nézegeti a menőket, például azt a penthouse lakást, amit a minap dobtak piacra New York Manhattan negyedének legismertebb...
A következő másfél évben 500 milliárd forintos adócsökkentés valósul meg, ami jelentősen könnyíteni fogja a gazdálkodók és a magánszemélyek életét - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az Agritechnica 2019 kiállítás közeledtével mind több cég igyekszik a szaksajtó képviselőinek bemutatni újdonságait. Ezt szolgálta a Horsch cég által szervezett sajtónap is, amelynek keretében előadásokon és szántóföldi bemutatón ismertették a cég új fejlesztéseit. (Természetesen nem lőtték el a puskaport, hagytak újdonságokat a kiállításra is.) A
A tartósan kritikus munkaerőhelyzet miatt garantált ágazati bérminimum jöhet a turizmusban jövőre: a mindenkori szakmunkás-minimálbérnél várhatóan több tízezer forinttal magasabb alapösszeg bevezetését a munkaadók kezdeményeznék...