Megnyitott a Barceló Budapest, a mintegy 15 milliárd forintos beruházással kialakított négycsillagos hotelt a világ 22 országában több mint 250 egységgel rendelkező Barceló csoport üzemelteti - közölte a fejlesztő Sunbelt Csoport az MTI-vel kedden.
Az utóbbi hónapokban foglalkoztatáspolitikai szempontból folytatódott a kedvező tendencia, hiszen hónapról-hónapra egy-egy tized százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Békéscsabán.
Keringési rendszeri betegségekben, elsősorban szívrohamban vagy agyvérzésben hal meg a legtöbb ember az Európai Unióban, a második leggyakoribb halálok a különféle rákos megbetegedés - írta keddi értékelésében az EU statisztikai hivatala (Eurostat).
Elektromos taxik forgalomba állításával folytatódnak Paks e-mobilitást célzó fejlesztései, az összesen mintegy tízmilliárd forintos Protheus projekt keretében hamarosan lezárul az elektromos autóbuszok beszerzésére kiírt pályázat - közölte a projektet lebonyolító Protheus Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.
„Jóccakát #földgáz, jóccakát #szén, jóccakát #atom” – búcsúztatta Twitteren a nem megújuló energiaforrásokat július elején Marc Jacobson, a Stanford Egyetem társadalom- és környezetgazdálkodási mérnök professzora. Jacobson annak a Los Angelesi Víz- és Energiagazdálkodási Hivatal (LADWP) által üdvözölt tervnek örült ennyire, amely szerint a kali
Ötmilliárd forintot biztosít idén a kormány a szociális célú tüzelőanyag-programra - mondta el a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A FlixMobility, a FlixBus és a FlixTrain nemzetközi mobilitási szolgáltatók anyacége bejelentette, hogy befejeződött „Series-F” befektetési köre, amiben a TCV és a Permira voltak a vezető beruházók. Mindkét cég a legnagyobb növekedési tőkealapok közül való, technológiai vállalatokat támogatnak. A cég korábbi befektetője, a HV Holtzbrinck Ventures s
Gyönyörű tengerpartok, pezsgő városi élet, fegyveres bandák és zsebtolvajok tucatjai. Nagyjából ez vár azokra, akik Fokvárosba vagy Acapulcóba készülnek nyaralni, de olyan városok is vannak, ahol a hatóságok indokolatlanul bebörtönzik...
Hosszú távú együttműködésre készül a Tigáz Zrt. eddigi és új résztulajdonosa, vagyis a MET és az Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt. kezelésében álló Status Energy.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak a magyar állampolgárnak, aki gyorsított eljárásban szeretne útlevelet kapni. Igaz, így akár 24 órán belül is kézhez lehet kapni az okmányt, ám ez azzal jár, hogy az igényelt útlevél költségén...
Uniós beutazási korlátozást és a válság kirobbanásáért felelősök vagyonának befagyasztását tartalmazó megszorító intézkedések bevezetését sürgették Venezuelával szemben az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésükön csütörtökön.
Vasárnap több órás napsütésre számíthatunk fátyol-, illetve gomolyfelhőkkel; északon, északkeleten lesz a legtöbb felhő. Délután és éjszaka az ország északkeleti megyéiben várható zápor, zivatar, majd vasárnap a déli megyék kivételével elszórtan lehet záporeső, illetve zivatar, ekkor északkeleten helyenként felhőszakadás is előfordulhat.
Furcsa emberkísérlet zajlik. A már most is az egyik leghosszabb gazdasági felívelést rétestésztaként tovább nyújtanák a jegybankárok, a politikusok és a választók legnagyobb örömére. Sikerülhet nekik a bravúr, és jól járunk mi...
A közelmúltban nagy port kavart az Európai Bíróság behajthatatlan követelésekkel kapcsolatos ítélete, illetve a magyar kormány ezen téma kapcsán benyújtott, és az Országgyűlés által a napokban elfogadott törvényjavaslata.
Rendkívül rövid fizetési határidőket szabnak a magyar vállalatok, emiatt sok egyéni ügyfél kénytelen halasztást kérni - derült ki a követeléskezelő Intrum 29 országra kiterjedő Európai Fizetési Jelentés című reprezentatív kutatásából.
Az egyszerűsített adózású vállalkozások is igényelhetnek kedvező hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól. Az állami tulajdonú pénzintézet számos területen egyszerűsíti a forráshoz jutás feltételeit, ezzel is segítve a hazai vállalkozások fejlődését.
Elsőként Csehország számára kívánja lehetővé tenni az általános fordított adózás alkalmazását az Európai Bizottság 2019. június 21-én közzétett ajánlásában. Kérdés, hogy ennek milyen hatása lehet Magyarországra.
Jelentősen, 3 százalékkal csökkenhetett az S&P 500 amerikai tőzsdemutatóban szereplő cégek átlagos adózott eredménye a második negyedévben éves összevetésben - vélik a FactSet amerikai pénzügyi szolgáltató által megkérdezett elemzők.
A szülők a gyerekeikért akár erőn felül is hajlandók áldozni, és ezt a gyerektermékeket gyártó iparág ki is használja. Mielőtt bárki ott hagyna egy vagyont a boltban, érdemes tájékozódni azokról a szempontokról, amelyek alapján...
A turizmusban 180 ezer dolgozót foglalkoztattak, akik átlagosan 13 százalékkal több pénzt kerestek havonta, mint tavaly: 212 ezer forintot – derült ki a KSH legújabb elemzéséből.
A IV. és XV. kerületben is megtorpant az elmúlt 2-3 hónapban az ingatlanpiac eddigi lendülete. A szakértő szerint ennek több oka is lehet, de alapvetően a kormány által meghirdetett családtámogatási lehetőségek miatti kivárás állhat a háttérben.
Elítélték a magyar etikus hackert, aki egy súlyos biztonsági résre figyelmeztette a Magyar Telekomot. Az ügyészség börtönt kért rá, de a bíróság végül csak pénzbüntetést ítélt meg első fokon. Ez a dolog nagyon szomorú. Azt mutatja...
A munkáltatók csak kivételes esetekben másolhatják le jogszerűen az alkalmazottak személyes iratait, kivételt kizárólag jogszabályi felhatalmazás, illetve speciális, egyedi cél jelenthet.
A PannErgy tegnap piaczárás után közzétette második negyedéves termelési jelentését, melyben éves alapon 68%-kal több geotermikus hőt értékesített, mint 2018 második negyedévében.
A szennyvíziszap külföldről történő behozatalát a magyar hatóságok a jövőben nem fogják engedélyezni - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a 2020-as költségvetés a biztonságot, a jövőt és a növekedést szolgálja.
Új jelenség ütötte fel a fejét az ingatlanpiacon az utóbbi hónapokban: egyre több kisgyermekes család törekszik arra, hogy egymáshoz közel lakjanak, emiatt folyamatosan nő a családos közösségek aránya Budapest agglomerációjában.
A korábbi évekhez hasonlóan tovább nőtt a magyarok utazásainak a száma és a külföldről hazánkba irányuló forgalom is emelkedett - derült ki a KSH elemzéséből. Tavaly a magyar lakosság - az előző évit 12%-kal túlszárnyalva - 23...
Hagyományos, elektromos és önvezető autókkal is versenybe szállnak az egyetemisták a zalai járműipari tesztpályán második alkalommal megrendezett, vasárnapig tartó Formula Student East futamon.
A 2017-es után a 2027-es vizes világbajnokságot is Budapest rendezheti - döntött erről a jelenleg is zajló dél-koreai vizes világbajnokság helyszínén Kvangdzsuban vasárnap a FINA. Ezzel Budapest is olyan várossá válik, ahol már kétszer...
A brit pénzügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy lemond, ha Boris Johnson lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke. Philip Hammond a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában azzal indokolta ezt a döntést, hogy tudomása...
Rengetegen nem fordítnak kellő időt arra, hogy rendesen kipróbáljanak és körbejárjanak egy használt kocsit, mielőtt megveszik. Ez értelemszerűen fatális hiba, hiszen zsákbamacskát venni őrültség. Többen egyszerűen nem merik sokáig...