Közzétette konszolidált beszámolóját az AutoWallis Nyrt., melyből kiderül, hogy a tőzsde autós vállalata a nemzetközi standardok (Ifrs) alapján 65,5 milliárd forintos árbevétel mellett 2,1 milliárd forintos Ebitda-t (pénzügyi tételektől, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) ért el. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság új részvény
Januárban a teljes munkaidőben dolgozó férfiak átlagfizetése 367 700 forint volt, míg a nőké 311 300 forint. A különbség bruttó 56 400 forint, vagyis 21 százalék - írta a Privátbankár a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi közlése...
Magyarország elkötelezett a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének mielőbbi megvalósítása mellett - jelentette ki Varga Mihály a Kínai Eximbankkal folytatott tárgyaláson Pekingben. A Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint április...
Idén mintegy ötven jogcímen 470 milliárd forintra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Egy átlagos magyar háztartásnak 27 millió forint a nettó vagyona, a medián ezzel szemben 12 millió forint. Legnagyobb mértékben a reálvagyonok értéke nőtt 2014 óta. Bár a szegényebb 50 százalék lefaragott a hátrányából, a háztartások...
2017 végén 27 millió forint volt a magyar háztartások átlagos nettó (vagyis adóssággal csökkentett) vagyona, a medián viszont csak 12 millió forintra rúgott - mutatják az MNB ma közzétett mikrofelmérésének eredményei. A nettó vagyon...
Az elektromos autóval megtett leghosszabb út rekordját állította fel elmondása szerint egy holland férfi, aki vasárnap érkezett Sydney-be, Amszterdamból indult 95 ezer kilométeres világ körüli útja utolsó állomására.
A repülőgép-karbantartó iparág egyik legjelentősebb éves szakmai rendezvénye, az atlantai MRO Americas szervezői a szegmens 10 legígéretesebb innovációja közé választották a magyar AerinX kiterjesztett valóság alapú technológiáját. A cég így előadhat a konferencián, melyen Észak-Amerika és a világ legjelentősebb vállalatai vesznek részt a repülőgép
Szerbiában építi fel első szélerőműparkját a MET csoport. A 102 megawattos, 34 szélturbinából álló szélerőmű 85 ezer szerbiai háztartás ellátásához elegendő villamosenergiát termel majd. A MET és a Gazpromnyefty tulajdonában lévő...
A cél a lehető legtöbb szakma bemutatása, és az érdeklődés felkeltése irántuk – mondta Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár.
A Magyar Nemzeti Bank által nagyon figyelt adószűrt maginflációs index értéke a februári 3,2%-ról 3,5%-ra gyorsult. Legutóbb 2008 decemberében tartózkodott ennél magasabban az index. Két másik alapfolyamat-mutató szintén közel tízéves...
Mészáros, Mészáros és Tiborc, három cikk egyszerre a címoldalunkon. Nem csoda, hogy három részvény nagy kilengéseket mutat a tőzsdén. Az MMM a nemzetközi sajtóban viszont egy Merkel, Macron, May csúcstalálkozót jelent. A BUX, az OTP és a Mol szolidan emelkedik, a forint a magas infláció ellenére gyengül. A tőzsdék inkább kivárósak, mint kívánósak.
Utóbbi években, a zöldségtermesztésben jelentősen visszaszorult a helyrevetés, egyre több olyan növényt is palántáznak, amelyet korábban magvetéssel szaporítottak.
Alapvetően a lakások, családi házak felértékelődésének tudható be, hogy a háztartások nettó vagyona 2014 vége és 2017 vége között 44 százalékkal emelkedett, 5 százalék körüli infláció mellett – állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legújabb, „Miből élünk?” című kiadványa.
Nagyon sok nőnél fordul elő a méhszájseb, amely az esetek többségében csak egy jóindulatú elváltozás. Főként fiatalokat érint, serdülőkorban a hormonális változások, fiatal felnőttkorban nemi úton terjedő betegségek miatt jelentkezhet, de hüvelyi szülés után vagy akár spirált használó nőknél is gyakran kialakulhat. Dr. Singh Margit, a Duna Medical
A Wizz Air, Európa egyik leggyorsabban növekvő, valamint Közép- és Kelet-Európa vezető légitársasága csatlakozott az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (Easa) „Not on my Flight” kampányához, amelynek célja, hogy visszaszorítsa a rendbontó és erőszakos viselkedését az európai légi járatokon, és ezzel megóvja az utasok jogát a nyugodt és biztonságos
Korábbi cikkünkben azzal foglalkoztunk, hogy miért méltánytalan a jelenlegi nyugdíjrendszer a nyugdíj előtt állókkal és a már nyugdíjba vonultakkal. Ennek fő oka a nyugdíjszámításban fontos szerepet játszó valorizációs szorzó évenkénti...
A dm és partnerei az érdi Fészek Nevelőszülői Hálózatot támogatták jótékonysági focitorna keretében: a szervezet 5 millió forintot kapott nyári élményprogramok szervezésére. Április 6-án az egymással versengő csapatok mellett a színész-újságíró válogatott is tiszteletét tette a törökbálinti Arénában megrendezett eseményen, továbbá a támogatott szer
Április első hete oldalazó mozgású, tartott árakat hozott, a kedvező állapotban lévő európai őszi vetések és a nedvességhiányos területek közötti arány a kérdés.
A külső felújítással párhuzamosan áprilistól kezdetét veszi a Sopron Plaza belső tereinek korszerűsítése is, így hamarosan kívül-belül teljesen felújított környezetben vásárolhatnak a bevásárlóközpont látogatói. A Sopron Plaza...
A Yieldtrac gumihevederes járószerkezete csökkenti a vetőegységek „ugrálását”, ennek következtében nincs szükség költséges csoroszlya rendszer és tőtávolság szabályozó berendezés alkalmazására, ugyanakkor az egyenletesebb vetésmélység eredményeként növekszik a termésmennyiség.
Hétfőn korábbi mélypontja közelében is járt a forint az euróval szemben, a 322-es szintet nyaldosta a jegyzés. Majd onnan jött egy kis korrekció, így a keddi nap 321 körül indul, kicsit enyhül a nyomás a magyar devizán. Az inflációs...
Varga Mihály a tárgyaláson kiemelte: Magyarország aktív résztvevője az Egy övezet, egy út kezdeményezésnek, az új vasútvonallal pedig központi szerepet tölthet be az Új Selyemút nyugati végén.
Nem állapítható meg közjogi érvénytelenség a munka törvénykönyvének a parlament 2018. december 12-i ülésnapján elfogadott módosítása és a közigazgatási bíróságokról szóló törvény kapcsán - mondta ki az Alkotmánybíróság...
Varga Mihály a Budapest-Belgrád vasútfejlesztésről tárgyalt Pekingben, a Kínai Eximbankkal. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy a magyar kormány egyszerűsíteni kívánja a szükséges eljárásokat, és lehetővé teszi, hogy az illetékes hatóságok gyorsított eljárásban adják ki az engedélyeket.
Maurizio Sarri vezetőedző szerint a Chelsea 100 millió fontért (36,5 milliárd forint) sem adja el belga futballsztárját, Eden Hazard-t a Real Madridnak.