Az amerikai törvényhozás alsóházának elnöke, Nancy Pelosi bejelentette: csütörtökön arra kérte a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökét, hogy állítsa össze a vádiratot, amelynek alapján megindíthatják az alkotmányos felelősségre vonási eljárást Donald Trump elnök ellen.
Az MNB a következő két évben nem kényszerül majd a monetáris politika érdemi szigorítására, így a kamatfolyosó szimmetrizálása legkorábban 2022-ben kezdődhet meg az elemzők szerint.
Összesen több mint 860 millió forintra bírságot kell fizetnie öt cégnek, amiért közbeszerzési eljárásokban összejátszottak egymással - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön az MTI-vel.
Az IMF tovább javította Magyarország idei és jövő évi gazdasági bővülésére vonatkozó előrejelzését: a 2019-est 4,9 százalékra, a 2020-ast pedig 3,5 százalékra emelte a novemberben várt 4,6 és 3,3 százalékról.
Az Európai Unióban egyetlen globális stable coin (azaz hagyományos devizafedezettel bíró kriptopénz) sem kezdheti meg a működését mindaddig, amíg jogi, szabályozási és felügyeleti problémák és kockázatok merülnek fel azokkal kapcsolatban és ezeket nem tudják kezelni - jelentette ki az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság egy közösen elfogad
A Keppel Infrastructure Holdings Pte Ltd (Keppel Infrastructure) – svájci székhelyű, közvetett kizárólagos tulajdonú leányvállalata, a Keppel Energy Switzerland Holding AG-n keresztül – 20 százalékos részesedést vásárol a svájci székhelyű, integrált európai energiavállalatként működő MET Holding AG-ban (MET Csoport). A két cég stratégiai partnerség
A tengerentúli tőzsdék mérsékelt erősödéssel vágtak neki a csütörtöki kereskedésnek, a kereskedés félidején azomban már stagnálást mutatnak az amerikai részvényindexek.
A jelenlegi lassuló globális környezetben a magyar gazdaság növekedése továbbra is várakozáson felüli, Európa egyik leggyorsabb ütemű bővülését mutatja – olvasható a Nemzetközi Valutaalap jelentésében.
Kezdeményezte az Agrárminisztérium a népegészségügyi termékadó, ismertebb nevén a chipsadó újragondolását – jelezte Zsigó Róbert, a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára egy mai budapesti konferencián.
A 2019-es bányászati tenderre benyújtott pályázata alapján a Mol Nyrt. két területen (Kisvárda és Nyírbátor), a Vermilion Exploration B.V. Kadarkúton és a HHE Group Kft. Pusztaszeren nyert jogosultságot szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére - adta hírül az ITM.
Brutális ütemben, 30 százalék felett nő a webáruházi piac. A teljes boltos kiskereskedelem növekedési üteme, aminek részese a webáruház is, 5-6 százalék körül mozog, ehhez a webáruházak 1,2 százalékot adnak, nélkülük ennyivel kisebb...
Nemcsak azért vont el majdnem 50 milliárddal többet a tervezettnél a tavalyi költségvetéstől a sportszervezetek tao-támogatása, mert a kormány masszívan alábecsülte az érintettek támogatásigényét, hanem azért is, mert rengeteg adókedvezmény ragadt be a korábbi évekről. A lassan nyolc éve működő rendszer több tízmilliárd forintnyi ilyen tao-aknát re
A Trump-adminisztráció önkényesen biztosít kedvezményeket cégeknek, vagy pénzügyi ösztönzőket bizonyos vállalati döntésekhez, amelyeknek amúgy nincs sok közük gazdaságpolitikai megfontolásokhoz. Vélemény.
A pénzügyminiszter szerint a pénzmosás és a terrorizmus elleni egységes és hatékony fellépés az Európai Unió minden tagállamának közös érdeke, de Magyarország továbbra sem támogatja a hatáskörök indokolatlan elvonását a nemzeti hatóságoktól.
Az európai autóipar központja egyértelműen Németország, ahol 870 ezren dolgoznak ebben a szegmensben. Az őt követő Franciaországban ennek alig negyede, 223 ezer ember dolgozik az autóiparban. A hatalmas különbség azonban némileg csökkenőben van, ugyanis az elmúlt hetekben többek között a Mercedes-Benzt tulajdonló Daimlernél és az Audinál is jelentő
Veszprémben 4500 tonna éves kapacitású hulladékfeldolgozó technológiát telepítenek, kiépítik a szükséges közműveket, valamint elvégzik a teljes irányítási rendszer telepítését és beüzemelését.
Kínos vagy éppen bonyolult munkakörük miatt is állítottak már valótlant a magyar munkavállalók arról, valójában miért kapják a fizetésüket – derül ki Magyarország vezető állásportálja, a Profession.hu friss felméréséből. De nem csak másoknak füllentünk a munkánkról: minden negyedik emberrel előfordult már, hogy nem mondott igazat a munkahelyén a ko
A férfiak, Budapest és Siófok uralja a hazai zeneipart, amelyben a digitális értékesítés 800 millió forinttal nőtt, a koncertek száma viszont 10 százalékkal csökkent egy év alatt.
Még mindig óriási a kereslet a programozók iránt hazánkban, ennek ellenére az álláshirdetések kis része tudja csak hatékonyan megszólítani a munkát kereső fejlesztőket. Egy friss kutatás szerint a magyar fejlesztők számára fontosabb...
Pluszból mínuszba mentek át a tőzsdék ma a legtöbb országban, az enyhe rossz hangulat a kereskedelmi háború miatt lehet. Az OTP napon belül új történelmi rekordot döntött, és a forint is folytatta menetelését. Nagyon megdrágult a kávé, de csak az egyik főbb fajta és csak a nyári mélypontokhoz képest.
A klímaváltozás jelentős egészségkárosító hatással bír - mutatott rá friss jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint bár egyre többen szenvednek hőstressztől, a szélsőséges időjárás hatásaitól és a szúnyogok által terjesztett betegségektől, az éghajlatváltozás elleni fellépésre fordított büdzsé mégis kevesebb, mint 1 százalék
Ambícióit elegáns stílusával vegyítve Alexander Protsenko, az Allianz Hungária újonnan kinevezett elnök-vezérigazgatója idén nyáron foglalta el irodáját a vállalat fővárosi központjában. Miután kinevezéséhez a felügyelet is megadta a zöld jelzést, a biztosítási iparágban szerzett több évtizedes tapasztalatait vezetőként immár hivatalosan idehaza is
Megjelentették az első átfogó kutatás eredményeit, amely az amerikai videojátékosok által felhasznált energia mennyiségét, illetve az ennek nyomán kibocsátott üvegházhatású gázok tömegét igyekezett meghatározni. Az eredményeket a The Computer Games Journal tudományos szakfolyóirat közölte (igen, már ilyen is van).
Elrendelte egy Mongólián át Kínába vezető gázvezeték megvalósíthatóságának tanulmányozását Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki csütörtökön Szocsiban fogadta Uhnángín Hürelszüh mongol kormányfőt - közölte Alekszej Gorgyejev orosz miniszterelnök-helyettes csütörtökön a TASZSZ hírügynökséggel.
A héten ütemesen növekedett az olaj ára, amely akár tovább folytatódhat, amennyiben a várakozásoknak megfelelően tovább csökkentik a kitermelést az OPEC tagországok. Ha nem jön éles fordulat, akkor rövid időn belül az áremelkedés a hazai kutaknál is visszaköszön.
Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. fejlesztheti nettó 2,752 milliárd forintért az Észak-Balatoni térség hulladékgazdálkodási rendszerét.
Amióta nincs akkora válság, egy csomó országban politikai okokból visszavonták vagy felpuhították a korábban elhatározott nyugdíjreformokat. Ez később még csúnyán visszaüthet az OECD szerint. Nagy gond, hogy egyre többen dolgoznak részmunkaidőben, határozott időre vagy vállalkozóként, az ő nyugdíjuk pedig kevesebb lesz.
A hazai cégbázis tulajdonosai között az 1960 és 1979 között született X generáció képviselői vannak a legtöbben, de a fiatalabb generációk is erősen feljövőben vannak. A generációkutatók 6 különböző generációra osztják...