Egyes területeken már nem folytatódik a gazdaság korábbi erőteljes javulása, a vállalatok körében változatlan, de a háztartásoknál az eddigi optimizmus csökken, és enyhe kockázat is érezhető a külső gazdaság lassulása miatt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ideiglenesen felfüggesztette a szlovákiai Novis Biztosító Sensum befektetési életbiztosításának magyarországi forgalmazását
Az irányadó európai részvényindexek emelkednek csütörtök délelőtt, a magyar tőzsde is erősödik. A hazai blue chipek közül a Mol és az OTP teljesít a legjobban, a bankpapír új történelmi csúcsára emelkedett.
Egyes területeken már nem folytatódik a gazdaság korábbi erőteljes javulása, a vállalatok körében változatlan, de a háztartásoknál az eddigi optimizmus csökken, és enyhe kockázat is érezhető a külső gazdaság lassulása miatt.
Az USA és Kína megállapodott, hogy a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások előrehaladásával párhuzamosan megszüntetik az egymás termékeire korábban bevezetett pótvámokat.
Hétfő óta újra esik a forint és ebben a mai nap sem kivétel, így az euróval szemben már a 333-as szintet közelítik a jegyzések a bankközi piacon, míg egy dollárért már újra több mint 300 forintot kérnek. Látványosan lepattant tehát a forint arról a technikai akadályról, amelybe múlt héten beleütközött és amely már előrevetítette a forint újbóli esé
A 2020-ra válságot és visszaesést várókkal Dunát lehet rekeszteni. Talán pont ennek tudható be a mostani emelkedés, amit a félelem generál. Az eddig világvégét vizionáló tömegek kimaradtak az idei év masszív emelkedéséből, és most sokan 180 fokos fordulatot vesznek, mégis vásárolnak, hiszen attól félnek, hogy kimaradnak a buliból.
Ebben az évben öt kiemelkedő magyar startup kap bemutatkozási lehetőséget a Web Summiton, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) standján.
2017-ben tovább csökkent az áfarés az Európai Unió tagállamaiban, vagyis több adót sikerült beszedni mint egy évvel korábban. A közép- és kelet-európai régióban Magyarország a képzeletbeli dobogó harmadik fokán áll, Ausztria és Csehország mögött. Az előzetes becslések alapján a 2018-as adatok még biztatóbbak: várhatóan tovább csökken a potenciálisa
Az aláírást követően a Keleti Pályaudvaron felavatták a Semmelweis 250 matricával ellátott Taurus mozdonyt az egyetem 250 éves évfordulójának tiszteletére.
Immár négy éve a magyar gazdaság egyre erősödő problémája a munkaerőhiány: mára több mint 250 ezer álláshely áll betöltetlenül, és a jelenleg évi mintegy 50 ezres növekedést mutató tendencia a következő néhány évben legfeljebb lassítható – derül ki a BDO Magyarország közelmúltban készült elemzéséből.
A külső gazdasági környezet a korábbiaknál sokkal kevésbé támogatóvá vált, a feldolgozóipar nagyon szenved a sok bizonytalanságtól és közben strukturális átalakuláson is átmegy, így az európai gazdaság egy olyan elhúzódó időszak elé néz, amelyet visszafogott növekedés és alacsony infláció jellemez – állapítja meg az Európai Bizottság a ma kiadott ő
Hiába látjuk, hogy megint elkezdődött a vita a magyar euró bevezetéséről, komolyabban várhatóan még évekig nem kerül majd szóba ez a téma – hangzott el a Raiffeisen Bank csütörtöki elemzői beszélgetésén. A bank szakemberei szerint Nyugat-Európa idén elérheti a gazdasági ciklus alját, Magyarország pedig nem a romló külső környezet miatt lassul, hane
Ludovic Orban új román miniszterelnök szerdán azt ígérte, hogy az általa vezetett kabinet prioritásnak tekinti a fekete-tengeri földgázkitermelési projektek és egyéb energiaberuházások elmozdítását a holtpontról - írta az MTI.
A kormány visszavonja azt a korábbi döntését, amely középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötötte a felsőfokú tanulmányok megkezdését - mondta a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint elmondta...
Nyertese lesz a gazdasági fejlődésnek, aki megoldásokat kínál a világ talán legsúlyosabb problémájára – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.
A tavalyi év után második alkalommal idén is Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a COOP Gazdasági Csoport fejlesztéseit. Az idei díjat a COOP csoport azzal érdemelte ki, hogy a tavalyi pályázatában vállalásként megjelölt 10 üzlet helyett 12 egységen építettek ki napelemes HMKE rendszert. 2019 augusztusáig további 15 üzlet kapott háztartá
A német ipart meglehetősen pesszimista hangulat jellemzi: 2018 közepe óta meredeken romlik az üzleti bizalom és idén szeptember-októberben a mutató 2009 vége óta nem látott szintekre süllyedt. A hazai export ugyan a nyár közepéig ellenállónak tűnt a németországi tendenciával szemben, az augusztusi adatokban azonban már világosan látszik a kedvezőtl
Ekként reagált az osztrák tulajdonú hitelintézet vezető elemzője, Török Zoltán a Matolcsy György és Varga Mihály között az utóbbi napokban kiújult vitára.
A Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója szerint a baromfiágazatnak nincs ideje, hiszen gyorsan és sokat kell termelnie. Ezért új beruházásokra lesz szükség az ágazatban.
A miniszter elmondta, hogy a beruházások volumene 2013 és 2018 között 17 százalékkal bővült. A beruházások növekedési üteme 2019 első felében tovább élénkült.
A tavalyi év után második alkalommal idén is Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a COOP Gazdasági Csoport fejlesztéseit. Az idei díjat a COOP csoport azzal érdemelte ki, hogy a tavalyi pályázatában vállalásként megjelölt 10 üzlet helyett 12 egységen építettek ki napelemes HMKE rendszert. 2019 augusztusáig további 15 üzlet kapott háztartá
A Graphisoft Park szerdai gyorsjelentését a Wood csütörtöki elemzésébe értékelte, a Wood elemzői továbbra is vételre ajánlják a cég részvényeit, a célár továbbra is 4 336 forint.
Egyre több vállalat áll át a hagyományos IT-modellekről fogyasztásalapú informatikai rendszerekre, ennek köszönhetően pedig nemcsak sokkal rugalmasabb, de költséghatékonyabban is működő számítástechnikai rendszerekkel tudják erősíteni a cégek versenyképességüket. A november 20-án megrendezésre kerülő Portfolio Big Office Consumption Based IT szemin