A gyors és a hitelintézeteknél jellemzően olcsóbb fintech termékek és szolgáltatások idővel komoly versenytársakat jelenthetnek a klasszikus bankoknak.
Lassan egy évtized telik el úgy, hogy Magyarországon nem épült új szélerőmű, ráadásul a már meglévők sorsa is bizonytalan, miközben a világot szépen, nem is olyan lassan meghódítja a szélenergia. Egy közelmúltban született tanulmány alapján a jelenleginél egy nagyságrenddel nagyobb, akár 1000-1500-2000 MW-os szélerőmű kapacitást is lehetne telepíte
Személyre szabott kényelem, javuló működési és energiahatékonyság, a jövőbeli digitális fejlesztések támogatása – többek között ezt kínálja a szálloda- és társasház-tulajdonosoknak a Schneider Electric új megoldása. A Connected Room Solution lehetővé teszi a rendszerintegrátorok számára projektkapacitásaik növelését úgy, hogy közben az áraik is ver
Szinte minden pénzintézet arról számolt be, hogy a hitelfelvevők közel fele már felfüggesztette a babaváró hitel törlesztését. Ugyanakkor már most vannak olyanok, akik késlekednek a törlesztőrészlettel - derült ki friss adatokból. Az...
Az elemzői konferenciahíváson szó esett az idei év teljesítménye után járó speciális osztalék kérdésköréről, a megnövekedett pénzügyi veszteségek okáról, de több információt megtudhattunk a társult vállalkozások gyengébb eredményhozzájárulásáról és a petrolkémiai termelés visszaeséséről is. Mindeközben hosszútávú kőolajimport szerződést kötött a Mo
A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, Fd) betegségét azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) referencia-laboratóriuma 2019-ben a Hajós-Bajai borvidéken. Az illetékes kormányhivatalok szakemberei megkezdték a felszámoláshoz szükséges intézkedéseket, emellett azonban a szőlő- és bortermelők tudatos, aktív részvétele
Ritkán gondolunk bele, hogy nem csak a közlekedés vagy az energiahasználat miatt vagyunk felelősek szén-dioxid kibocsátásáért – az étkezésünkkel is sokat rontunk a Föld légkörének épségén, legalább is akkor, ha az alábbi alapszabályokat megszegjük. Ha szeretne egy kicsit környezettudatosabban étkezni, akkor viszont fogadja meg és építse be őket a m
Miközben a német ifo gazdaságkutató szerint jelentősen romlott a gazdasági hangulat a negyedik negyedévben, addig a Sentix gazdaságkutató és befektetői tanácsadó intézet úgy látja, a vártnál nagyobb mértékben javult a hangulat novemberben.
A Break Free From Plastic környezetvédelmi csoport és a Fülöp-szigeteki Greenpeace második évben adja közre a műanyagszemétről szóló jelentését, ebben idén is megnevezték a legtöbb hulladékot termelő vállalatokat. A dobogósok összetételében nincs túl sok változás: már a második évben a Coca-Cola vezeti a listát, a második a Nestlé, a harmadik legna
Az elemzői konferenciahíváson szó esett az idei év teljesítménye után járó speciális osztalék kérdésköréről, a megnövekedett pénzügyi veszteségek okáról, de több információt megtudhattunk a társult vállalkozások gyengébb eredményhozzájárulásáról és a petrolkémiai termelés visszaeséséről is. Mindeközben hosszútávú kőolajimport szerződést kötött a Mo
Bevezették a Virgin Galactic részvényét a New York-i tőzsdére, ezzel az első olyan cég mérettetik meg a piacon, amelynek célja a hosszú ideig stagnáló űrhajózás továbbfejlesztése.
Közparkként születne újjá a jelenleg javarészt önkormányzati parkolóként üzemelő Városháza Park. Jó esetben a ciklus végére nyílhatna meg, de addig még túl kell jutni néhány nem is annyira apró bukkanón.
2020. január 1-jétől visszaigényelhető a fordított adó szabályok miatt beragadt áfa. A különös adóvisszatérítés névre hallgató új lehetőség leginkább az építési szektorban működő vállalkozásokat érinti majd, mert megnyílik a lehetőség a tévesen áthárított áfa adóhatóság általi visszatérítésére akkor, ha az áfa a számlakibocsátótól már nem visszasze
Egyre inkább a hatékonyságnövelés és a wellbeing kerül az irodafejlesztési projektek középpontjába, de mit várnak a munkavállalók? Igaznak bizonyul a közhely, miszerint nem minden a jó fizetés: a dolgozók több mint 50% hajlandó lenne lemondani keresetének egy részéről egy jobb vezetőért. A munkahelyek kisállatbaráttá alakítása pedig sokak számára
Megtorpanni látszik a globális dekarbonizáció üteme, a megelőző négy évben elért mérsékelt előrelépést követően. Ha ez a tendencia folytatódik, az országok nem lesznek képesek elérni a Párizsban elfogadott globális célt, azaz a felmelegedés jóval 2°C alatt tartását. 2018-ban Németország teljesített a legjobban – és 6,5%-os dekarbonizációs mutatóval
Történt némi javulás az előző évhez képest, de az Európai Unióban a nők átlagosan még mindig 16 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak - közölte az Európai Bizottság.
Nem minden a jó fizetés: a dolgozók több mint 50 százaléka hajlandó lenne lemondani keresetének egy részéről egy jobb vezetőért. A munkahelyek kisállatbaráttá alakítása pedig sokak számára szimpatikus, de még többen idegenkednek tőle. Kevésbé meglepő, de beszédes, hogy az irodai dolgozók 90 százalékának nem jön be a legelterjedtebb multis munkakörn
Az elmúlt hetekben arra figyeltünk fel, hogy több gazdaságfejlesztési uniós pályázat módosult ún. indikátor értékek és kapcsolódó technikai részletek miatt, ma pedig arról jelent meg közlemény a hivatalos uniós pályázati oldalon, hogy a gazdaságfejlesztési pályázatok ún. monitoring tájékoztatója is módosult. Érdemes tisztázni röviden, hogy ez mit j
Mától kapható a MÁP Plusz a postákon, kinyomtatott, hazavihető formában. A forma tetszetős, ugyanakkor praktikus, átmenet a díszes értékpapírok és a postai csekkek között. De van egy nem várt előnye a nyomtatott sorozatnak a sima sorozattal szemben. A visszaváltásnál a postai sorozat meglepő biztonságot ad.
Egyre inkább a hatékonyságnövelés és a wellbeing kerül az irodafejlesztési projektek középpontjába, de mit várnak a munkavállalók? Igaznak bizonyul a közhely, miszerint nem minden a jó fizetés: a dolgozók több mint 50% hajlandó lenne lemondani keresetének egy részéről egy jobb vezetőért. A munkahelyek kisállatbaráttá alakítása pedig sokak számára
Május óta tart már a Huawei kálváriája. Donald Trump amerikai miniszterelnök fél éve kereskedelmi feketelistára tette a kínai vállalatot, amellyel május óta nem üzletelhetnek az amerikai beszállítók.
Jelentős hatása lesz az önkormányzati választásoknak a főváros agglomerációjának ingatlanpiacára. – véli Balla Ákos ingatlanszakértő. Mivel várhatóan nem lesz komolyabb együttműködés az állami és a fővárosi vezetés között, ez ki fog hatni a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, amely viszont az ingatlanpiacra lesz hatással.
Bár 100 ezer lakosra leosztva igen csekély számú autót loptak el itthon, azért feszorozva még így is több ezer gépjárművet tulajdonítottak el a tolvajok. Ugyanakkor az európai listán még így is eléggé hátul vagyunk. Az Eurostat a regisztrált...
Egy világszinten is jelentős azeri olajmezőben, illetve a mezőhöz tartozó olajvezetékben vásárolt részesedés a Mol. A tranzakcióval kiegyensúlyozottabbá válik a cég portfóliója és jelentősen nő a termelése - mondta az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője.
Korábban elképzelhetetlen számok jelentek meg a Saudi Aramco szaúdi állami olajcég tervezett részvénykibocsátása kapcsán. Már most szinte biztosan kijelenthető, hogy ekkora mennyiségű részvényt még soha nem dobtak piacra, és ha a tervezett áron sikerül az értékesítés, akkor az Aramco lesz a világ legértékesebb vállalata.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma októberben 219 milliárd forint volt, ami meghaladta szeptemberi 176,3 milliárd forintos forgalmat, azonban elmaradt az előző év azonos időszakában mért 234,6 milliárd forinttól - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az MTI-vel.
A téli időszámítással rövidültek a nappalok, emiatt kora reggel és késő délután megváltoztak a fényviszonyok az utakon, emiatt minden autósnak oda kell figyelnie.
Felfüggeszti a rétegrepesztéses gázkitermelést Nagy-Britannia. A brit kormány azzal indokolta szombati döntését, hogy az ilyen technológiával dolgozó cégek túl sok kényelmetlenséget okoznak a helyi közösségeknek, mert az eljárás rengeteg földrezgéssel jár.
Vállalkozóbarát környezet kialakítását szolgálja az új stratégia címmel adott ki sajtómeghívót korábban az Innovációs és Technológiai Minisztérium a november 5-én bemutatandó kkv-stratégiával kapcsolatban. A Portfolio a helyszínről élőben tudósít.