2019. november 30. szombat

nov. 30
10:54
Magyar Posta: A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon (Biztosító Magazin)
A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon, a beváltott utalványok összértéke meghaladta a 15 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta szombaton az MTI-vel.
nov. 30
11:00
Próbaidőn lévő terrorista volt a londoni támadó (vg.hu)
A támadásnak két halottja és három sérültje van.
nov. 30
11:00
Magyarország élen jár az adócsökkentésben az EU-ban (Biztosító Magazin)
Magyarország az adócsökkentés mintaállama. Az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés 2017-ben, a tavalyi mérsékléssel pedig ezüstérmes lett az ország – közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-vel. A majdnem egy százalékpontos csökkentést 2017-ben és 2018-ban is úgy sikerült elérni, hogy közb
nov. 30
11:02
Visszaesést várnak szakemberek az újlakás-piacon (Biztosító Magazin)
Az új lakások száma idén elérheti a 21 500-at, 2020-ra azonban már csak 16 000, 2021-2022-re pedig éves szinten csupán 12-13 ezer új lakás építése várható a független Építési Piaci Prognózis 2023. című kutatás szerint
nov. 30
11:03
Az áfa emelkedéséves csökken az új lakások száma (Infostart)
Az új lakások száma idén elérheti a 21 500-at, 2020-ra azonban már csak 16 000, 2021-2022-re pedig éves szinten csupán 12-13 ezer új lakás építése várható a független Építési Piaci Prognózis 2023. című kutatás szerint.
nov. 30
11:06
Családi pótlék utalás 2020 (HR Portál)
A családi pótlékot havonta biztosítja az állam, kivéve az év utolsó és első hónapjában.
nov. 30
11:06
Gyermekeknek szánt jogsértő reklámjai miatt kapott 7 milliós bírságot egy gyógyszercég (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Bayer Hungária Kft. jogsértő módon, közvetlenül szólított meg gyermekkorúakat Supradyn Kids multivitamin-készítményének egyes reklámjaiban. A hatóság 7 millió forintos bírságot szabott ki a gyógyszercégre.
nov. 30
11:06
Kiderült, mire költik a nyugdíjasok a rezsiutalványt (Portfolio)
A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon, a beváltott utalványok összértéke meghaladta a 15 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta.
nov. 30
11:12
Dunai hajóbaleset: Vádat emeltek az ukrán kapitány ellen (Biztosító Magazin)
Vádat emeltek a májusi dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó ukrán kapitánya ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. Május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit
nov. 30
11:18
7 év alatt 1700 milliárddal kevesebbet fizettek rezsire a magyarok (Portfolio)
A rezsicsökkentéssel 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok, és az elmúlt hét évben kevesebb mint a felére csökkent a háztartások összes közműtartozása - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.
nov. 30
11:18
Elmaradt a roham a napelemes pályázatoknál – Mi történt? (NRGreport)
A közelmúltban megnyitott, nagyobb méretű céges fejlesztéseknek szóló EU-s napelemes pályázat időarányosan nem áll jól, hiszen a pályázat nyitva tartásának csaknem egyharmada már eltelt, de a támogatási kérelmek volumene csak a keret 9%-át teszi ki – derül ki a Portfolio gyors vizsgálatából. Ugyanez az időarányostól elmaradó eredmény adódik akkor,
nov. 30
11:33
Munkaadói és munkavállalói érdek is az év végi szabadságolás (vg.hu)
Ha a dolgozók hosszú időn keresztül görgetik maguk előtt a fel nem használt szabadnapokat, akkor a munkáltatót vonják felelősségre.
nov. 30
11:33
Hat hónapos csúcsra ugrott a búza ára (Agrofórum)
A globális ellátási problémák miatt több mint 2 százalékkal drágult a búza Chicagóban a Hálaadás utáni rövid kereskedési napon.
nov. 30
11:42
Év végi szabadságra mennél? Ezt mindenképp tudnod kell, ha nem akarsz ráfázni (Pénzcentrum)
Nem jellemző idehaza az év végi szabadnapok kiadásából adódó vita, az akár két-három hétig is elnyúló év végi szabadság a legtöbb területen a munkáltatónak is érdekében áll - írja a Magyar Nemzet szombati számában, érdekképviseletek...
nov. 30
11:42
Hét év alatt felére csökkent a háztartások összes közműtartozása (Portfolio)
A rezsicsökkentéssel 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok, és az elmúlt hét évben kevesebb mint a felére csökkent a háztartások összes közműtartozása - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.
nov. 30
11:42
Mégsem lesz bank a Robinhood (FinTechRadar)
A startup nem érezte azt, hogy meg tudna felelni a szabályozó által támasztott feltételeknek.
nov. 30
11:44
Új elektromos autógyárat jelentett be a BMW (Portfolio)
A BMW Group a kínai Great Wall Motorral közösen teljesen elektromos Miniket gyárt majd Kínában, 2020-ban kezdik el építeni az új gyárat, melyet a tervek szerint 2022-re fejeznek be.
nov. 30
11:45
Tárgyak helyett élményeket veszünk – már nemcsak a fiatalok gondolják ezt (Menedzsment Fórum)
Vannak megatrendek, olyan folyamatok, amelyek megállíthatatlanul átalakítják életüket. Az elöregedésen kívül ilyen az ifjú generáció felemelkedése és gazdagodása is, ami átalakítja a fogyasztás szerkezetét. Ezek a trendek jó befektetést jelenthetnek. Interjú Naffa Helenával, az Aegon Alapkezelő szenior elemzőjével.
nov. 30
12:06
Tíz százalék alá csökkent a munkanélküliség Szerbiában (ProfitLine)
A munkanélküliségi arány 9,5 százalékra csökkent a harmadik negyedévben - közölte a szerbiai statisztikai hivatal (RZS) pénteken.
nov. 30
12:06
Egyre több területen hódít a távmunka (vg.hu)
Növeli a hatékonyságot.
nov. 30
12:09
Állami támogatást kaphat a kisállattenyésztés (Infostart)
A kormány dolgozik a kisállattenyésztés támogatásán - mondta az agrárminiszter szombaton a Nemzeti galamb-, baromfi-, nyúl-, és díszmadár kiállítás megnyitóján, Budapesten.
nov. 30
12:15
Akár pokol is lehet az egyszerűsített bankváltás (Privátbankár)
A bankváltástól sokan idegenkednek, mert az ügyintézést bonyolultnak és időigényesnek tartják - még akkor is, ha csak egy szimpla bankszámláról van szó, pedig elméletben már létezik erre egy nagyon egyszerű folyamat. De vajon tényleg problémamentes és gyors a bankváltás? A Bank360 több pénzintézethez is elment, hogy megnézze, mennyire egyszerű a fo
nov. 30
12:36
Gyökeresen változik meg rengeteg magyar munkája: ebből nem maradhatnak ki (Pénzcentrum)
A következő két évben várhatóan megduplázódik, egyes szakemberek szerint meg is triplázódhat a távmunkások száma Magyarországon - írja a Magyar Hírlap szombati számában. Magyarországon jelenleg az EU-s átlag fele, hozzávetőleg...
nov. 30
12:39
Női kézilabda-vb: fölényes győzött első meccsén a magyar válogatott (vg.hu)
A magyarok vasárnap Spanyolország, kedden Montenegró, szerdán Szenegál, pénteken pedig Románia ellen játszanak.
nov. 30
12:42
Szakmalista 2020 (HR Portál)
Az Országos Képzési Jegyzékben jelenleg 770 képzés szerepel, ami az uniós átlag többszöröse. A válaszható szakmák száma 2020. szeptember 1-jétől jelentősen csökkenni fog. A Magyar Közlöny szeptember 30-ai, 162. számában megjelent a 2020-ban életbe lépő, új képzési lista, ami a korábbi OKJ racionalizált, átláthatóbb változata. Ebben már csak 177 ala
nov. 30
12:45
20 millió forintra is büntetheti cégét a NAV, ha erre nem figyel! (Piac és Profit)
December 31-ig nyilatkozni kell a CbC (Country-by-Country) jelentésben érintett hazai vállalkozásoknak, ha el akarják kerülni a NAV által kiróható súlyos bírságot. A jelentéstételre nem kötelezett cégeknek is érdemes a tavaly óta történt esetleges változásokra figyelmet fordítaniuk.
nov. 30
13:06
A rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon (ProfitLine)
A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon, a beváltott utalványok összértéke meghaladta a 15 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta szombaton az MTI-vel.
nov. 30
13:06
Saját sírját ássa több millió magyar: nem csak a pénzük, az életük is rámegy (Pénzcentrum)
A legfrissebb európai statisztikák szerint a magyar háztartások összes, éves fogyasztásából óriási szeletet hasítanak ki a dohányáruk és az alkoholos italok. Olyannyira sokat, hogy arányait tekintve nálunk a 4. legtöbbet az egész EU-ban....
nov. 30
13:12
A falusi csok lökést adhat a kistelepülések lakáspiacának (vg.hu)
Míg a nagyvárosi ingatlanpiacok megtorpantak, addig a kistelepüléseken tart a lendület.
nov. 30
13:39
A magyarok többségében van hajlandóság az átképzésre (Infostart)
A világszintű hajlandóságtól alacsonyabb, 56 százalék azon magyarok aránya, akik átképeznék magukat azért, hogy megbirkózzanak a globalizáció és a technológiai változások munkavégzésre gyakorolt hatásával – derül ki egy globális felmérésből, amelyben 12 400 magyar vett részt.
nov. 30
13:45
A brazil elnök Leonardo DiCapriót okolja az amazóniai tüzekért (vg.hu)
Szerinte a világhírű színész adott pénzt, hogy felgyújtsák az amazóniai esőerdőket.
nov. 30
14:06
Visszaesés várható az újlakás-piacon (ProfitLine)
Az új lakások száma idén elérheti a 21 500-at, 2020-ra azonban már csak 16 000, 2021-2022-re pedig éves szinten csupán 12-13 ezer új lakás építése várható a független Építési Piaci Prognózis 2023. című kutatás szerint - közölték az elemzés készítői az MTI-vel.
nov. 30
14:12
Erre költötték el magyar nyugdíjasok milliói a rezsiutalványokat: van, aki kivár (Pénzcentrum)
A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon, a beváltott utalványok összértéke meghaladta a 15 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta. November végéig a mintegy 7 és fél millió...
nov. 30
14:18
Bepipultak a szaúdiak, nekimehetnek a szövetségeseiknek (Portfolio)
Az idei évben Szaúd-Arábia nagyvonalúan szemet hunyt az OPEC+ szervezeten belüli kvótaszegések felett, és kompenzálva azokat alacsonyabb szinten tartotta termelését, hogy összességében a kartell a megcélzott kihozatalt tudja tartani. Azonban az Aramco tőzsdei bevezetésének ármeghatározása után már bekeményíthet Szaúd-Arábia. Izgalmas OPEC csúcs elé
nov. 30
14:18
Több mint 117 ezer euróért kelt el Napóleon csizmája (vg.hu)
A francia császár a Szent Ilona szigetén töltött száműzetésben viselte a darabot.
nov. 30
14:24
Megállhat az agglomeráció túlterjeszkedése (AQUA)
Az elemzés szerint régi törekvés, hogy bizonyos kiemelt területeken, így a budapesti agglomerációban ne növekedjék jelentősen a beépített területek nagysága.
nov. 30
14:30
Új elnöke van a Magyar Orvosi Kamarának (Portfolio)
Meggyőző fölénnyel nyerte el a Magyar Orvosi Kamara szombati tisztújításán Kincses Gyula egészségügyi szakember, az Újratervezés Csoport jelöltje a MOK elnöki posztját.
nov. 30
14:51
ITM: 1700 milliárd maradt a családok zsebében a rezsicsökkentés által (vg.hu)
A minisztérium államtitkára szerint a hazai áram- és gázárak 2019-ben is a legalacsonyabbak közé tartoznak az unióban.
nov. 30
15:06
Autósok, figyelem! Indul a roham, vasárnaptól ketyeg az óra (Pénzcentrum)
Vasárnaptól vásárolhatók meg a 2020-ra érvényes megyei és országos úthasználati jogosultságok, az ideiek január 31-ig érvényesek - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára. Schanda...
nov. 30
15:24
Eddig a rezsiutalványok kétharmadát váltották be (vg.hu)
November végéig a mintegy 7 és fél millió kézbesített rezsiutalvány kétharmadát postákon váltották be a nyugdíjasok.
nov. 30
15:45
A nap képe: befeketedett a Kossuth tér (Privátbankár)
Ismét a Parlament előtt demonstráltak a tanárok.
nov. 30
15:47
Egyre népszerűbb az újfajta befektetés, de még mindig ingoványos a talaj (Privátbankár)
Bőven dollármilliárdos üzletág már az úgynevezett ICO-k világa, a befektetők és a startupok egyre gyakrabban nyúlnak ehhez az eszközhöz.
nov. 30
15:54
Távhővel a klímacélokért (AQUA)
A távhőtermelésben a földgáz jelenlegi hetven százalék feletti felhasználási arányát ötven százalék alattira csökkentenék.
nov. 30
15:57
A kormány kész megbecsülni a pedagógusok további bérigényeit (vg.hu)
Az EMMI a Pedagógusok Szakszervezetének szombati tüntetésére reagált.
nov. 30
16:06
1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok a rezsicsökkentéssel (ProfitLine)
A kormány által végrehajtott rezsicsökkentésnek köszönhetően már mintegy 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok, és az elmúlt hét évben kevesebb mint a felére csökkent a háztartások összes közműtartozása - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombati budapesti sajtótájéko
nov. 30
16:27
Halálzónák alakultak ki az USA-ban a tömeges gyárbezárások után (Menedzsment Fórum)
Jelentősen megnőtt a 25 és 64 év közötti korosztály halálozási rátája az USA korábban rendkívüli mértékben iparosodott négy észak-keleti államában. Egy tanulmány most arra keresi a választ, hogy vajon a növekvő számú halálesetek vajon összefüggésbe hozhatók-e a térség általános gazdasági depressziójával.
nov. 30
16:30
Kincses Gyula lett a Magyar Orvosi Kamara új elnöke (vg.hu)
Az új elnök nem „látványpékséget”, hanem tisztességet, betegbarát, hálapénzmentes egészségügyet szeretne.
nov. 30
16:39
A klímavédelemből a füstokádásba: 180 fokos fordulatot vett Kína (Piac és Profit)
A távol-keleti óriás néhány éve komolyan elkezdett pénzt fektetni a megújuló energiákba. Aztán jött a nagy fordulat Pekingben, aminek köszönhetően rövid idő alatt a világ legnagyobb emissziós értékeket felmutató országává változtak át.
nov. 30
16:48
2010 óta a V4-ek közül csak Magyarországon gyarapodott a lakosság vagyona (AQUA)
Az igazgató elmondta: a kutatás során vizsgálták a készpénz- és bankbetét-vagyont, a lakossági állampapírállományt és a részvény-megtakarításokat.
nov. 30
16:54
A szakma legjobbjai között a külföldről hazatérők (AQUA)
Megtartotta második építőipari hazahívó börzéjét az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz), a helyszín München után ezúttal Amszterdam volt.

Keresés