Egy fűtött szoba rendelkezésre állhasson minden olyan házban, ahol kisgyermeket, gyerekeket nevelnek – ezt a célt határozta meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az E.ON Hungária Zrt. Tiszabőn induló mintaprogramja, melynek keretében naperőművet létesítenek a településen, és számos háztartást előre fizetős mérőórával látnak el.
A magyar lakosság 23 százaléka digitális analfabéta, 27 százaléka pedig digitálisan alacsonyan képzett, így sok ügyfélnél ma nehéz dolga van a szolgáltatóknak az ügyfelek digitális csatornákra terelésével. Ugyanakkor a digitális bennszülöttek mellett az idősebb generációkban is javul ez a mutató, digitális robbanás előtt állunk, és a nagyvállalatok
Az MNB két éve elsőként a lakáshitelnél vezette be sikeresen a fogyasztóbarát minősítési rendszert, amelyet most második lépésként kiterjeszt az otthonbiztosításokra.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kialakította a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) rendszerét, a minősítés elnyerésére 2020 január 10-től pályázhatnak a biztosítók - mondta Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke.
Az Európai Tanács leköszönő elnökét, Donald Tuskot választhatja meg új elnökének az Európai Néppárt zágrábi kongresszusán. Ez nem feltétlenül jó hír a Fidesznek, hiszen Tusk korábban már figyelmeztette a magyar kormánypártot a liberális demokrácia játékszabályainak betartására. A pártcsalád továbbra is megosztott a Fidesszel kapcsolatban, amelynek
Tárgyalásokat kezd az Opus Global a Mátrai Erőmű eladásáról – olvasható a BÉT-en közzétett közleményben. Egyelőre egy szándéknyilatkozatot írtak alá az MVM-mel, mint potenciális vevővel.
Magyarország 2050-re klímasemlegessé válhat, amelyben fontos szerepet játszik a paksi atomerőmű új blokkjának felépítése, a közlekedés zöldítése, az ipari termelés átalakítása és a folyamatos erdőtelepítés - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten, az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen tartott előadásában.
A 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusból 106,5 milliárd forintnyi támogatást szán a kormány arra, hogy a MÁV Start Zrt. újabb 21 villamos motorvonatot vehessen legkésőbb 2022-ig – derül ki a Magyar Közlönyből. Ez arra utal, hogy a kormány azt akarja: ne akadjon meg a MÁV évek óta zajló vonatbeszerzési folyamata és ezért dönt még jóval az új EU-
Kiemelkedő a magyar lakosság számolási kompetenciája, míg az íráskészség enyhén elmarad az Oecd 36 tagállamának átlagától – derül ki a szervezet felnőttek készségeit vizsgáló felméréséből.
A 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusból szán 106,5 milliárd forintnyi támogatást a kormány arra, hogy a MÁV Start Zrt. újabb 21 villamos motorvonatot vehessen legkésőbb 2022-ig – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.
Komárom-Esztergom megyében is megkezdődik a vállalatokkal szorosabb kapcsolatban megvalósított munkerőpiaci reformprogram, amelyet később a nyugat-magyarországi megyékre is kiterjesztenek - mondta szerdai tatai sajtótájékoztatóján a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.
Összességében kedvező a hazai gazdaság állapota, így a közeljövőben nem kell váratlan adóváltozásokra számítani – hangzott el az EY 2020-as adóváltozásokról szóló szakmai konferenciáján. A kedvező makrogazdasági környezet a vállalatok döntéseiben és terveiben is tükröződik: a legtöbben bevételnövekedést várnak 2020-tól, és eszközberuházásokat is te
Természetes arbitrázs vagy szabályozói hiba? Ügyeskedés vagy az állami szándékoknak megfelelő ösztönzés? Ilyen kérdések merülhetnek fel azokban, akik az elmúlt időszak pénzügyi híreit figyelték. A megtakarítási és hitelkondíciók közötti ellentmondás elsődleges oka a jegybanki politika, az anomáliák pedig a célok elérésének költségeinek tekinthetők.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kialakította a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (mfo) rendszerét, a minősítés elnyerésére 2020 január 10-től pályázhatnak a biztosítók.
Nem ritka eset, hogy az ember nem tudja, merre induljon az életben. Főként akkor, ha jelenlegi munkáját nem szereti, akár a kellemes, stressztől mentes légkör, akár az anyagi biztonság, vagy a kihívás, amit hiányol. Ilyenkor túlterheltnek...
A létesítmény szerdai átadása előtt Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta: a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon.
A Tesla 2017-ben Ausztráliában telepítette a világ legnagyobb lítiumion-akkumulátorát. Most azt tervezik, hogy 50 százalékkal megnöveik az akkumulátor-rendszer kapacitását.
Hétfőn a Gazprom vezérigazgatója, Alekszej Miller levelet küldött az ukrán gázvezetékeket üzemeltető cégnek arról, hogy milyen feltételekkel volna hajlandó tárgyalni mostantól az ukrán tranztitról:
Magyarország nem hozott hatékony intézkedéseket az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács költségvetési ajánlásainak teljesítése érdekében - állapította meg szerdán közzétett jelentésében az Európai Bizottság.
A most indult új kezdeményezés során erősítik a vállalatokkal történő kapcsolattartást, illetve személyre szabott ajánlatokkal keresik meg a lehetséges munkavállalókat.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kialakította a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (mfo) rendszerét, a minősítés elnyerésére 2020 január 10-től pályázhatnak a biztosítók - mondta Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Innovatív megoldások, könnyen elvégezhető banki ügyletek, az ügyfélélmény növelése – ezeknek köszönhetik a sikerüket az úgynevezett fintech cégek - derül ki az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című magazinműsorának legutóbbi adásából, amelynek Szombati Anikó, a jegybank ügyvezető igazgatója és Bilibók Botond, a Hold alapkezelő vezérigazgatója a ve
A Wild Code School nemzetközi programozó startup célja, hogy lebontsák a sztereotípiákat, s hogy egyre több nő ismerje fel, hogy az informatika is karriert kínálhat számukra.
A gyermekek védelme, egészséges testi-lelki-szellemi fejlődésük biztosítása mindennél fontosabb - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében a gyermekjogi világnapon. Mint írták, az új büntető törvénykönyv...
A családi vállalkozások nemzeti gazdaságokban betöltött szerepe kiemelt a közép-európai régióban. Ezek a vállalkozások sok területen jelentősen különböznek a nem családi tulajdonban működő vállalkozásoktól, és számos jogszabályi rendelkezés is eltérően érinti őket. Ilyenek például a felvásárlásokkal kapcsolatos rendelkezések, melyek be nem tartása
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium víziója, hogy 2030-ra Magyarország az első 5 európai ország közé kerüljön, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni, azaz javuljon az életminőség.
A méhek, illetve a méhészet védelme nemcsak hazai, hanem európai szinten is napirenden van. A beporzók mellett ugyanis az ágazat jövedelemtermelő képessége is veszélybe került.
A ma megtartott aukción ugyanis a Tiborcz István közvetett többségi tulajdonában lévő Appeninn Holding Vagyonkezelő Nyrt. 20,1 milliárd forint értékben értékesített növekedési kötvényeket, amelyeknek összesen a 70 százalékát is megvásárolhatja a jegyzéskor, valamint azok piacra kerülését követően a Magyar Nemzeti Bank.
Komárom-Esztergom megyében is megkezdődik a vállalatokkal szorosabb kapcsolatban megvalósított munkerőpiaci reformprogram, amelyet később a nyugat-magyarországi megyékre is kiterjesztenek - mondta szerdai tatai sajtótájékoztatóján a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.
Örülhetnek a világ nagy cégeinek informatikai vezetői, hiszen a technológiai robbanás miatt minden korábbinál nagyobb költségvetés felett rendelkeznek – derül ki az idei KPMG Harvey Nash CIO kutatásából. Ezzel párhuzamosan CIO-k mind több beleszólást engednek másoknak az informatikai döntéshozatalba, és menedzsment jogokat adnak a részlegen kívüli
A ma megtartott aukción a Tiborcz István közvetett többségi tulajdonában lévő Appeninn Holding Vagyonkezelő Nyrt. 20,1 milliárd forint értékben értékesített növekedési kötvényeket.
Egy titokzatos startup, a Heliogen tükrök és a mesterséges intelligencia felhasználásával olyan technológiát hozott létre, amelynek alkalmazásával 1 000 Celsius-fok feletti hő előállítására képes. A cég a technológiával több iparágat is alapjaiban forgathat fel, ezek után aligha meglepő, hogy a Heliogenbe a Microsoft társ-alapítója Bill Gates is be
A támogatást kérvényezők 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jövőbeli lakáscéljára szeretné igényelni a babavárót, míg további csaknem 16 százalék a meglévő lakását, házát újítaná fel az összegből.