Az elmúlt időszakban (2017-2018) egy Fejér megyei kajszi és egy Pest megyei őszibarack ültetvényben a sztigminás betegség tüneteivel könnyen összetéveszthető, baktérium okozta levél- és termésfoltosság fellépését figyeltük meg.
Novemberben jelenik meg az uniós rendelet, amely szerint bővül a nagy veszteséget okozó, idegenhonos károsítók terjesztésére képes, ezért vizsgálatköteles termékek köre.
Vizsgálatot indított a Scotland Yard azoknak a bejelentéseknek az ügyében, amelyek szerint a legradikálisabb EU-ellenes brit erő, a Brexit Párt képviselőjelöltjei állásajánlatokat és felsőházi tagságra szóló ígéreteket kaptak a kormányzó Konzervatív Párttól annak fejében, hogy ne induljanak a december 12-ére meghirdetett előrehozott parlamenti vála
Nem nagyzolás azt állítani, hogy tegnap nem elsősorban egy átadás történt, hanem egy átvétel. A közönség, akiknek a kedvére (és akik adójából is!) épült a Puskás Aréna, virtuálisan megkapta a kulcsot. Persze az átadások is lezajlottak, lezajlanak, mind a műszaki, mind a protokolláris, de lényegében, bármekkora is a felhajtás a Puskás körül (érthető
Sok hasznos fejlesztéshez járultak hozzá az európai uniós támogatások, de összességében egyáltalán nem rózsás a kép – ez derült ki annak a projektnek a során, amelyben arról kérdezték EU-tagországok civil szakértőit, milyen tapasztalataik vannak az eddig támogatások felhasználásáról, és milyen változtatásokat javasolnak a következő (2021-2027. évi)
Az utóbbi hetekben szinte minden napra jut egy tőzsdei rekord, annak ellenére, hogy az emelkedést alátámasztó hírek nem igazán látnak napvilágot. Mi hajtja mégis felfele az árfolyamokat, teszik fel az értetlenkedők a kérdést? A Bank of America Merrill Lynch szakértői egy triviális magyarázattal álltak elő.
Az eddigi valamivel több mint 700 helyett már csak 174 alapszakma és 76 részszaképesítés szerepel az új szakmajegyzéken, ami az OKJ helyébe lép. 2019 nyarán jött a hír, hogy alaposan átalakítják a Magyarországon tanulható...
Kétségbeesetten keresik a karácsonyi szezon előtt a magyar boltok a munkaerőt: lépten-nyomon álláshirdetésekbe botlani. Köztük van olyan cég is, amelyik fél hónapra egy teljes havi bért kínál. Immár négy éve a magyar gazdaság...
A repülés mindössze 2-3 százalékát adja az emberhez köthető szén-dioxid-kibocsátásnak, de ez az arány rohamosan növekedhet a következő években, ahogy a globális utasforgalom a duplájára emelkedhet 2040-ig. Számos lépést tesznek már most is a légitársaságok annak érdekében, hogy csökkentsék az emissziót, új, kisebb fogyasztású gépekre cserélik a flo
A világ legkifinomultabb hirdetés-targetálási adatbázisát építi fel a Facebook az új fizetési szolgáltatásának köszönhetően. A közösségi oldal most már nem csak azt fogja tudni, hogy milyen témákat kedvelünk és milyen hirdetésekre kattintunk, hanem azt is pontosan tudja majd a Facebook Payen keresztül, hogy milyen termékekért, szolgáltatásokért vag
A tájegységi kézikönyvek arra a törvényszerűségre is rámutatnak, hogy azok a költséghatékony építési megoldások, amelyek a helyi adottságokat figyelembe veszik.
A Vidékfejlesztési Program 12 felhívással, közel 106 milliárd forinttal segíti az erdőgazdálkodást – mondta Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Világgazdaságnak.
Bemutatta a digitalizált gazdaság adózási kihívásaira választ adó tervezetét az OECD, a nemzetközi törekvések alapvető célja, hogy a digitális üzleti modellek útján elért nyereség arányos módon adóztathatóvá váljon a jövedelemszerzésben érintett valamennyi országban.
2020. január 1-jén 27 százalékra emelkedik az újépítésű lakások értékesítését terhelő – jelenleg kedvezményes – 5 százalékos áfa. Az így december végéig tartó, új lakásokért folyó „véghajrában” meg is jelentek az akciók: a magasabb áfakörbe átcsúszó ingatlanfejlesztés esetén a beruházók egy része engedményt kínál azoknak, akik még az idén hajlandóa
Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását követelte szombaton Prágában a Millió pillanat a demokráciáért nevű civil társulás szervezte nagygyűlés legalább 200 ezer résztvevője.
A Mátrai Erőmű alighanem megakadt Mészáros Lőrincék torkán. A volt felcsúti polgármester ipari érdekeltségeit összefogó Opus Holding eladná Magyarország második legnagyobb erőművét. A tárgyalások már finisben vannak, az Opus Holding inkább hálózati eszközt, például az ÉMÁSZ áramhálózatát venné meg.
Az új állami kkv-stratégia eredményeként fokozott tempóban fejlődhetnek a vállalkozások, ez pedig a finanszírozási oldalon a magyar lízingpiac számára is lehetőséget nyújt a növekedésre – közölte a Magyar Lízingszövetség.
A szurkolók egyöntetű véleménye, hogy világszínvonalú lett a Puskás Aréna, melyet pénteken a Magyarország-Uruguay barátságos labdarúgó-mérkőzéssel avattak fel.