A növekedési kilátások kockázatai között első helyen szerepeltette a képzett munkaerő hiányát a PWC Magyarországi Autóipari Beszállítói Felmérés 2018 című tanulmánya. A vállalatok harmadánál már előfordult, hogy nem tudtak elvállalni egy megrendelést emiatt. A helyzet azóta tovább romlott, a 2019 év eleji sztrájkok okozta munkaidő kiesések és erőte
Az óriási, 50 millió font értékű szerződés kimondja, hogy az energiát direktben hazai megújulóenergia-forrásoktól veszik meg, az intézmények célja pedig az, hogy 5-10 éven belül elérjék a teljes szénsemlegességet.
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek a hétfőn, a hangulatra az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásaival kapcsolatos bizonytalanság vetett árnyékot. A magyar tőzsde lejjebb került délelőtt, az Elmű és az Émász részvényei azonban nagyot emelkedtek ma, a pénteki bejelentések után.
Eddig 1,7 millió rezsiutalványt váltott be az arra jogosult 2,6 millió nyugdíjas - közölte a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Annak köszönhetően, hogy a háztartások több mint 1200 milliárd forinttal növelték az állampapír-tulajdonukat június elejétől augusztus végéig, azon idő alatt, amikor immár kamatadó-mentesen vásárolhatnak sorozatokat – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. A kormány célja 2023 végére a 11 ezer milliárdos állomány elérése.
Az elmúlt két évben több mint százzal növelte dolgozói létszámát a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. (Terrán), amely jelenleg csaknem 280 embernek ad munkát - közölte a cég az MTI érdeklődésére.
Míg a hazai erőművi termelés egy évtized alatt közel negyedével zuhant Magyarországon, a villamosenergia-fogyasztás és az import nőtt. A termelés visszaesése jelentős részben az erőművi termelő kapacitás zsugorodásának a következménye, és bár e téren 2015-2016-tól minimális javulás látszik, ez jórészt csak a fotovoltaikus naperőműveknek köszönhető.
Megkezdődött a hajrá az új lakások piacán: várhatóan az októberben indult utolsó negyedévben adhatják át az elmúlt 1-2 évben elindított társasház-fejlesztések keretében épülő lakások nagy részét - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a budapesti és a megyeszékhelyeken vizsgálta az új lakások piacát.
Óriási emelkedéssel zártak pénteken a tengerentúli piacok, azonban hétfőn már sokkal visszafogottabb a hangulat. A befektetők attól tartanak, hogy ismét sikertelenül alakulnak majd az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások, miután olyan sajtóhírek láttak napvilágot, hogy Peking ismét kitáncolna a tervezett megállapodásból.
A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül szeptember 27. és október 3. között 5 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
Ötmilliárd forintra pályázhatnak október 7-től azok a kis- és középvállalkozások, amelyek fejlesztéseikkel magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását tervezik - közölte Varga Mihály hétfőn az MTI-vel.
Az elmúlt hónapok viharai súlyos, sok esetben a gazdálkodás folytatását ellehetetlenítő károkat okoztak a mezőgazdasági termelőeszközökben - ültetvényekben, épületekben, berendezésekben -, amely nehéz helyzet elé állítja az érintett termelőket. Az Agrárminisztérium 600 millió forint keretösszeggel új támogatási konstrukciót dolgozott ki a viharok á
A költségvetési zárszámadásban szereplő adatok szerint továbbra is jelentős összeget költ a kormány a bevándorlás elleni küzdelemre, sőt még annál is többet, mint amennyit a migrációs hullám csúcspontján, 2015-ben. Pedig a roham tavaly töredéke volt az akkorinak.
A Munkástanácsok elnöke azt mondta, a szabad munkaerő-áramlás miatt pontos adatok nincsenek, de a társadalombiztosításból és egyéb bejelentésekből is érezhető, hogy egyre többen térnek vissza.
Az új lakások piacán az októberben kezdődött utolsó negyedév lesz a legélénkebb: várhatóan 8 ezer lakást adnak át.Országszerte jelenleg több mint 6 ezer új lakást kínálnak eladásra az ingatlan.com adatai szerint, ennek több mint a fele Budapesten található.Az új lakások iránti kereslet 33 százalékkal nőtt országos szinten, Budapesten pedig 18 száza
A múlt héten enyhült a nyomás a forinton, a korábbi mélypont közeléből érezhetően erősödni tudott. Hétfő reggel aztán megint inkább a gyengülés felé mozdult a magyar deviza.
Hazudik a magyar választóknak Dobrev Klára, aki még mindig az egységes európai minimálbér bevezetésével kampányol, hiszen ma már egyértelmű: nincs tervben a szabálymódosítás.
A költségvetési hiánycél tartható, ugyanakkor mindig vitatott kérdés, vajon felgyorsítsák-e azokat a folyamatokat, amelyekkel el lehetne jutni egy szufficites költségvetési pozícióba.
Az orosz Gazprom elszánta magát arra, hogy mindenképpen befejezi az Északi Áramlat 2. (ÉÁ-2) gázvezeték lefektetését, amelyre szüksége van ahhoz, hogy leépítse az Európába exportált orosz gáz ukrajnai tranzitját.
Míg máshol stagnál vagy csökken az ipari termelés, addig itthon bővül. Augusztusban 2,7 százalékkal, az év első nyolc hónapjában 5,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest.
Az ipari termelés volumene augusztusban 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 2,7 százalékkal emelkedett a termelés - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Több mint hatéves mélypontra romlott a befektetői hangulat az euróövezetben októberben, mivel a központi bankok gazdaságélénkítő intézkedései nem tudták lecsillapítani a recessziós félelmeket - ez derült ki a Sentix frankfurti gazdaságkutató intézet hétfőn közölt felmérésének adataiból.
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek a hétfőn, a hangulatra az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásaival kapcsolatos bizonytalanság vetett árnyékot. A magyar tőzsde lejjebb került délelőtt, az Elmű és az Émász részvényei azonban nagyot emelkedtek ma, a pénteki bejelentések után.
Eddig 1,7 millió rezsiutalványt váltott be az arra jogosult 2,6 millió nyugdíjas - közölte a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az új lakások piacán az októberben kezdődött utolsó negyedév lesz a legélénkebb: várhatóan 8 ezer lakást adnak át. Országszerte jelenleg több mint 6 ezer új lakást kínálnak eladásra az ingatlan.com adatai szerint, ennek több mint...
Autóval közlekedni kétségkívül sokkal kényelmesebb és gyorsabb, mint tömegközlekedni, pedig ha szeretnénk megóvni a bolygónkat és az emberi nemet az egyre elkerülhetetlenebbnek tűnő pusztulástól, előbb-utóbb meg kellene reformálnunk a közlekedésünket. Amíg a kocsik nem igazán környezetbarát módon működnek, érdemes átszokni a tömegközlekedésre – nek
A következő napokban már a legnagyobb hazai aukciósházak is színre lépnek. A csúcsművek a hazai árveréseken is megritkultak; annál nagyobb csata várható azokért, amelyek mégis felbukkannak – derül ki a műtárgy.com előzeteséből.