2019. október 7. hétfő

okt. 7
8:06
EU-pályázat a magyar kkv-knak (KKV Magazin)
Megjelent a korábban már beharangozott, úttörő uniós pályázat a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztésére, amelynek lényege, hogy a fejlesztés eredményességétől függ majd a feltételesen visszatérítendő támogatás aránya.
okt. 7
8:09
Amikor hozzánk is eljutott a válság: bizonytalanság és riadalom a hazai ingatlanpiacon (Portfolio)
Az elmúlt 15 év ingatlanpiaci történéseit felelevenítő cikksorozatunk negyedik részében elérkeztünk a 2008-as válsághoz, amikor az amerikai bankcsődök az összeomlás szélére sodorták a globális pénzügyi rendszert. Az itthoni piacot ebben az évben még inkább a kezdeti riadalom és a bizonytalanság jellemezte, később jött még csak a java, de így is bőv
okt. 7
8:12
Lavazza 2020 Calendar: A szépség feltárja a világot (Márkamonitor)
A Lavazza 2020-as naptárában látható David LaChapelle fotók vizuális szimfóniájában mutatják meg az ember és a természet között létrejövő új kapcsolatot. David LaChapelle a fotóművészet nagymestere és az egyik legjelentősebb kortárs fotós, képeivel és kísérleteivel új fejezetet nyit a Lavazza naptárainak történetében. A fotók megértéséhez idén a kö
okt. 7
8:21
Kifakadt a híres cukrászmester: ezért lép le az országból a jó munkaerő (Pénzcentrum)
Az olaszoknak a tiramisu, a luxemburgiaknak az almatorta, Magyarországnak a dobostorta, áll az Európapont felmérésben, amely az unió tagállamainak legcsábítóbb süteményeit szedte csokorba. Hazánkban évről évre egy nagyszabású versenyben...
okt. 7
8:33
Ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok novemberben (ProfitLine)
Kétféle címen kapnak pluszpénzt a nyugdíjasok novemberben: az egyik a nyugdíjprémium, amely maximum 22 ezer forint lehet, a másik pedig az emelési különbözet, vagy nyugdíj-kiegészítés - mondta Farkas András nyugdíjszakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
okt. 7
8:33
Na, ne: hamarosan drágább lehet a sertéshús, mint a marha (Pénzcentrum)
Az év első kilenc hónapjában 10-12 százalékkal drágult a sertéshús, és a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke szerint további áremelkedésre kell számítani az afrikai sertsépestis járvány hatásai miatt. Egyes piaci szereplők...
okt. 7
8:33
Hajók ütköztek össze a Japán-tengeren (vg.hu)
Japán járőrhajóval ütközött össze egy észak-koreai halászhajó hétfőn.
okt. 7
8:35
Izomgyengeségben szenvedhet a Fülöp-szigeteki elnök (vg.hu)
A The New York Times szerint Rodrigo Duterte súlyos beteg.
okt. 7
8:36
600 milliót ad a kormány a gazdáknak a viharkárok miatt (Privátbankár)
Az elmúlt hónapok viharai súlyos, sok esetben a gazdálkodás folytatását ellehetetlenítő károkat okoztak a mezőgazdasági termelőeszközökben - ültetvényekben, épületekben, berendezésekben -, amely nehéz helyzet elé állítja az érintett termelőket.
okt. 7
8:45
Több mint 830 millió forintnyi tőkét fektettek egy magyar startupba (Portfolio)
2,5 millió euró (kb. 831 millió forint) kockázati tőkebefektetés befogadásáról írt alá megállapodást a Lead Ventures és az MFB csoporthoz tartozó Hiventures alapkezelőkkel a Neticle, egy intelligens szövegelemző megoldásokat nyújtó startup. A cég a termékeinek fejlesztésére és regionális terjeszkedésre használja majd a befolyt összegeket - áll a tá
okt. 7
8:47
A hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé válna az Opus (Portfolio)
Az Opus hosszú távon a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé kíván válni, ennek egyik lépése volt a Tiszántúli Áramhálózati Zrt. megvásárlásának bejelentése – mondta el Bally Attila, a cég energetikai szakértője a Világgazdaságnak adott interjújában.
okt. 7
8:48
Megjött a hűvös őszi idő, itt vannak a legfontosabb légkondis tudnivalók (Márkamonitor)
A nyári hőségriadók elmúltával alábbhagy a klímaberendezések iránti kereslet, de aki igazán előrelátó, az őszi hónapokra időzíti a felkészülést a jövő nyárra, vagyis most, a fő szezonon kívül keres szakembert a készülék karbantartására, beszerelésére. Ha rendelkezünk otthoni légkondival, hűvös estéken és reggeleken fűtésre is használhatjuk a készül
okt. 7
8:51
Minimális erősödéssel indulhat a hét első napja Európában (Portfolio)
Emelkedéssel zárták a hét utolsó napját a tengerentúli tőzsdék, a beérkező munkaerőpiaci adat után a hangulatot Jerome Powell Fed elnök nyilatkozata javíthatta. A Dow és az S&P500 is 1,4 százalékkal került feljebb. Ázsiában felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek, a befektetőket az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásaival kapcsolatos biz
okt. 7
8:53
10000 embert tesz utcára a brit nagybank? (Portfolio)
Jelentős létszámleépítésre készül az HSBC, az ügyben nyilatkozó források szerint a bank további tízezer ember elbocsátását készíti elő - számol be a hírről a Financial Times.
okt. 7
8:54
Mészáros cége látja majd el árammal a Tiszántúlt (NRGreport)
Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nemsokára már a Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Nyrt hálózatán keresztül érkezik majd az áram a fogyasztókhoz, nekik adja el ugyanis a tiszántúli, áramos infrastruktúrát birtokló cégét az E.ON - erről adott ki közleményt az utóbbi cég.
okt. 7
8:54
Decembertől változik a növényútlevélre vonatkozó uniós szabályozás (Agrofórum)
2019. december 14-től változásokra kell számítani az uniós növényegészségügyi előírásokban, a módosítás célja a biztonságosabb áruforgalom elősegítése, környezetünk, haszonnövényeink és a gazdálkodók védelme. Az új eljárás az unióban, valamint az adott tagországban nem honos kártevők bekerülésének és megtelepedésének kockázatát kívánja tovább csökk
okt. 7
8:57
330 felé kapaszkodhat a forint (Portfolio)
A múlt héten enyhült a nyomás a forinton, a korábbi mélypont közeléből érezhetően erősödni tudott. Holnap reggel jön a friss inflációs adat, ami az árfolyamra is hatással lehet, még kényelmesebb helyzetbe hozhatja az MNB-t.
okt. 7
9:03
A Gazdaságvédelmi Akcióterv hét adós pontjából már négy hatályba is lépett (ProfitLine)
A Gazdaságvédelmi Akcióterv hét adós pontjából már négy hatályba is lépett. A kisvállalati adó (kiva) mértékének, valamint a szálláshely áfájának csökkentése 2020. január 1-től könnyít majd a vállalkozások terhein. Az adórendszer egyszerűsítésére vonatkozó szabályok is jövőre alkalmazhatóak azzal, hogy az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) kivez
okt. 7
9:06
Szerényen nőtt az ipari termelés (vg.hu)
A legnagyobb súlyú járműgyártásban jelentősen lassult a növekedés üteme a Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint.
okt. 7
9:09
Egyre gyengébben húz az ipar (Portfolio)
Augusztusban az előzetes adatok szerint az ipari termelés volumene 1,2%-kal alulmúlta a júliusi szintet. A nyári hónapok jól ismert hektikussága mellett az adat önmagában nem tragikus, de hosszabb időszakot nézve megállapíthatjuk: a tavaszi-nyári időszakban a szektor stagnálásba váltott. A fő ok a nemzetközi környezet romlása, aminek a keresletcsök
okt. 7
9:09
Lassan készülnek fel a bankok a nagy váltásra: így áll az azonnali fizetés bevezetése (Pénzcentrum)
A májusi halasztás után minden pénzintézmény előrelépést ért el az azonnali fizetés bevezetéséhez szükséges felkészültségben, de több banknak sietnie kell, ha kész akar lenni határidőre.  A májusi átütemezése óta minden...
okt. 7
9:12
Gyilkos harc indult Putyin utódlásáért – ki garantálja a vagyonok átmentését? (Privátbankár)
A Kreml most két, katonai-ipari komplexumos nagyvadnak megadta az engedélyt, hogy informális kampányt indítsanak Putyin utódlására. Értesülések szerint az elnök Csemezovban bízik meg legjobban, így ő garantálhatná a legbiztosabb kezekkel a vagyonok átmentését és Putyin biztonságát 2024 után. Káncz Csaba jegyzete.
okt. 7
9:12
Effekt 2030 – A közösségi befektetések díja (Márkamonitor)
Az EffektTeam kihirdette az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjának nyerteseit, az EffekTeam Közösség. Hatás. Jövő című konferenciáján, amellyel a vállalatok környezeti és társadalmi innovatív programjait díjazzák. A Procter&Gamble GoGreen nevű programjával pályázott, amely a vállalat belső munkatársi érzékenyítő programja a környezetvédelem
okt. 7
9:12
Magyar vállalkozások külföldön (KKV Magazin)
Az Európai Unió alapító államai gazdasági sikereiket nagy mértékben a kis- és közepes vállalkozásaiknak (kkv-k) köszönhetik. Magyarországon is számos olyan uniós országból érkező kkv befektető van jelen, amely nem kis mértékben járul hozzá a származási országa GDP-jének növeléséhez. Adódik tehát a kérdés: a magyar kkv-k Magyarország számára mikor v
okt. 7
9:15
Brutálisan csökkenti műanyagfelhasználását az Unilever (Portfolio)
Az Unilever 2025-ig felére csökkenti a termékeikhez használt, nem újrahasznosított műanyag mennyiségét, és jelentősen csökkenti az általuk összesen előállított műanyag mennyiségét is – közölte a fogyasztási cikkeket gyártó óriásvállalat.
okt. 7
9:24
Gyenge ipari adatot hozott az augusztus (Privátbankár)
Gyenge adatot hozott az augusztusi ipari termelés.
okt. 7
9:27
Lejjebb kerültek az európai tőzsdék (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdék felemásan teljesítettek a hét első napján, a hangulatra az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásaival kapcsolatos bizonytalanság vetett árnyékot. Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek a hétfői piacnyitás után, míg a magyar tőzsde emelkedik.
okt. 7
9:29
Ezen bukhat el egy sikeres magyar családi cég (Portfolio)
Az elmúlt öt évben a szakmai konferenciák, sajtómegjelenések és szűk körű egyeztetések hosszú sora zajlott le a magántulajdonú vállalkozásokat érintő sajátos kihívásokról és azok elméleti megoldási javaslatairól. Ezzel párhuzamosan azonban a hazai gazdaság egy mára szemmel jól látható szegmensében ezek az elméletek már a mindennapi gyakorlatban nye
okt. 7
9:30
Átrepült Bulgárián a Volkswagen (AQUA)
Nagy a csalódás Bulgáriában, amiért a Volkswagen-konszern nem az országukat, hanem Törökországot választotta új gyárának helyszínéül.
okt. 7
9:33
Mentik az Apple egyik beszállítóját (Portfolio)
A hónap végén megszülethet a megállapodás az Apple egyik beszállítója, a Japan Display megmentéséről, mintegy félmilliárd dollárnyi friss forráshoz juthat a kijelzőket gyártó vállalat – írja a Reuters.
okt. 7
9:35
Igaz, amit sokan eddig csak sejtettek: a gazdagok kevesebb adót fizetnek, mint a szegények (Portfolio)
Majdnem tíz éve annak, hogy Warren Buffett azt mondta: kevesebb adót fizet, mint a titkárnője, köszönhetően a rendszerben lévő számos egérútnak és adójóváírásnak, ami a gazdagok javára szól. Két egyetemi professzor most megvizsgálta és arra jöttek rá, valóban több adót fizetnek a szegényebb amerikaiak, mint a gazdagabbak.
okt. 7
9:36
Elfogyott a lendület: lassult a magyar ipar (Menedzsment Fórum)
Gyenge adatot hozott az augusztusi ipari termelés.
okt. 7
9:38
Megfelezné az új műanyagok felhasználását az Unilever, jönnek az újratölthető termékek (Menedzsment Fórum)
Az élelmiszeripari óriás 2025-ig kívánja teljesíteni a célt, miközben csomagolási gyakorlatában átáll az újrafelhasználható és alternatív anyagokra.
okt. 7
9:39
Forradalmasíthatja a devizakereskedést a világ egyik legnagyobb alapkezelője (Portfolio)
Egy blockchain-alapú devizakereskedési rendszert hoz létre a Vanguard Group, a világ egyik legnagyobb alapkezelője, mellyel a nemzetközi befektetési bankok drága rendszereit próbálják majd megkerülni. A rendszer állítólag már működik, de az alapkezelő nem tette ezt nyilvánossá – írja a Bloomberg.
okt. 7
9:39
Gyengén indult hétfőn a BUX (vg.hu)
BUX: 39 820,06 pont, -0,02 százalék a nyitáskor
okt. 7
9:41
Brüsszel Londont hibáztatja a kudarcért (vg.hu)
Az össze­omlás szélére jutott a tárgyalás az EU és az Egyesült Királyság között, az esetleges kudarc miatt máris megindult a másik hibáztatása.
okt. 7
9:42
Tarolt a Toyota a Playboy Év autója gálán (Márkamonitor)
Egy férfi számára az autó nem csupán a közlekedés, hanem az önkifejezés eszköze is, miközben egyszerre egyfajta büszkeség forrása. Éppen ezért övezi minden évben fokozott figyelem a Playboy Év Autója díjátadóját, ahol idén is kiemelkedően jól szerepelt a Toyota és a Lexus. Míg tavaly a Lexus LC szupersportkupé a ’Modern ikon’ kategóriában zsebelhet
okt. 7
9:43
Enyhe csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok (vg.hu)
Visszaeséssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn. A BUX 39 820,06 pont, -0,02 százalékon kezdett nyitáskor
okt. 7
9:45
Tíz százalék feletti jövő évi béremelés az érdekképviselet célja mindenhol (vg.hu)
Néhány vállalattal már megkezdte a bértárgyalások előtti egyeztetéseket a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezet.
okt. 7
9:45
Újabb pocsék hír érkezett Európa legnagyobb gazdaságából (Portfolio)
Az új ipari rendelések 0,6%-kal estek vissza az előző hónaphoz képest - írja a német Gazdasági Minisztérium. A számok beleillenek az eddigi adatok sorába, ami a német ipar lassulását, és összeségében a gazdasági konjunktúrájának lassulását jelzi.
okt. 7
9:48
Az Opus a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé válna (Infostart)
Bally Attila, a cég energetikai szakértője annak kapcsán beszélt erről a Világgazdaságnak, hogy a társaság az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. megvásárlásával megszerzi első áramhálózati eszközét.
okt. 7
9:48
Jöhetnek még újabb Opus vásárlások (Piac és Profit)
Az Opus hosszú távon a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé kíván válni - nyilatkozta a Világgazdaságnak Bally Attila, a cég energetikai szakértője annak kapcsán, hogy a társaság az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. megvásárlásával megszerzi első áramhálózati eszközét.
okt. 7
9:48
Nem kitiltással, hanem bio-üzemanyagokkal kéne harcolni a szennyező autók ellen (NRGreport)
Legalábbis két osztrák autós szervezet szerint, mert az nem igazságos megoldás, hogy a szegényebb autósokat azzal büntetik, hogy kitiltják autóikat a városközpontokból.
okt. 7
9:54
Jöhetnek még további Opus vásárlások (Menedzsment Fórum)
Az Opus hosszú távon a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé kíván válni - nyilatkozta a Világgazdaságnak Bally Attila, a cég energetikai szakértője annak kapcsán, hogy a társaság az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. megvásárlásával megszerzi első áramhálózati eszközét.
okt. 7
10:12
47 milliárdot sepert be az állam az osztalékfizető cégektől (Piac és Profit)
Az osztalék mértéke jócskán túlszárnyalta a várakozásokat.
okt. 7
10:12
Az Opus hosszú távon a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé kíván válni (AQUA)
A Titász megvásárlása egy következő lépés ezen az úton. Az Opus döntése a lakossági ellátás szempontjából is fontos, és e téren szeretnénk eleget tenni a 21. század elvárásainak.
okt. 7
10:12
90 millió dollár felett kezdett a Joker (vg.hu)
Felülmúlta a várakozásokat és minden idők legjobb októberi nyitóhétvégi teljesítményét produkálta a Batman-képregények főgonoszának eredettörténete.
okt. 7
10:14
Támogatásokkal segít az agrártárca az viharok okozta károk elhárításában (vg.hu)
A vissza nem térítendő, úgynevezett csekély összegű támogatást a viharral érintett települések mezőgazdasági termelői igényelhetik.
okt. 7
10:15
Újabb megállapodást kötött a védelmi ipar területén az OTT-One (Portfolio)
Közel másfél éves előkészítő munka után újabb szerződést kötött az OTT-One a kolumbiai Védelmi Minisztérium tulajdonában lévő Codaltec társasággal. Az OTT-One tavaly tavasszal lépett először együttműködésre a kolumbiai társasággal innovációs fejlesztési tevékenység végzése és kivitelezése céljából. Az újabb együttműködés eredményeként az OTT-One to
okt. 7
10:17
Milyen munkaerőhiány? Térképen mutatjuk, hogy pusztít a munkanélküliség Magyarországon (Portfolio)
Messze átlag feletti a munkanélküliség az ország keleti, észak-keleti részén.

Keresés